21. nap A szemedért

Sziasztok! Ne ijedjetek meg, csak ma tudtam befejezni a részt. Nem lesz újabb szünet a blogon. - Mym

Olive

Túl sok információ hullott egyszerre az ölembe. De, hogy anyának tényleg létezne egy tetoválás a csípőjén, sose gondoltam volna. Anyu barátját pedig... Nem igazán kedveltük Jay-el. Állítólag anyu munkahelyén futottak össze először.
 Amikor elment és anyu bezárta utána az ajtót le se vette kezét a kilincsről máris érdeklődött mi is a véleményünk.
- Érdekes - Jay szólalt meg először. Anyu nem tudta, hogy most megkönnyebbüljön, vagy sem.
- Felettébb érdekes. - folytattam a mondatát. - Ő lenne az állítólagos  hódolód szeptember óta?
- Mi? Dehogy! Vele csak egy he.. - és észrevette, hogy lebukott.
Tudtam, hogy hazudott nekünk. Anya sose jönne össze egy olyan emberrel, aki a szöges ellentéte. Egyáltalán nem érdekelték az állítólagos barátját a művészet, de még a zenék sem. Milyen ember az ilyen?
 Jay úgy döntött inkább felmegy a szobájába rajzolni.
- Szóval?
- Tényleg nem a barátom.
- Akkor miért nem mondtad meg?! - megmarkoltam a fotel háttámblájának peremét.
- Azt hittem, hogy ha előtte egy másabb embert mutatok be, vele elnézőbbek lesztek és akár szimpatikus is lenne.
 Ja... mivel ezaz ember nem volt, nyilvánvalóan összetettük volna Jay-el a kezünket a másik férfit megismerve. Ravasz...
- Ez még mindig nem mentség.
- A mentségről eszembe jutva... Trent miért nálunk tárolja a dezodorját, tusfürdőjét vagy  miért?
- A múltkor nálunk hagyta. Mikor mentünk Disneylandbe. Kicsúszott a táskájából.
Anyu amolyan ,,ugyan már..." pillantást vetett rám és keresztebe tette kezeit a mellkasa előtt. Nem is tudom miért nem mondtam meg neki, hogy csak a kínos helyzetben nem akartam belekeveredni.
- Vigyázz. Trent már a szememben inkább azokat a fiúkat erősíti, akik összetörik a lányok szívét. Nem szeretném, ha tovább mélyülne a barátságotok. Szerencsére még nem csókolóztatok. - na ekkor lehajtottam a fejem és éreztem, vérvörössé válhatott a fejem mikor visszagondoltam a kirándulós és az utáni csókunkra. Anya csak sóhajtott és lehúzott a kanapéra. Mutatóujjával az állam alá nyúlt, felemelte a fejem.
- Ne engedd átverni magad. Tudom, hogy barátként is megtudnátok lenni. Nem kell úgy gondolni, hogy minden fiú és lány barátságból az egyik fél többet érez. - Anya pár pillanatig csendben maradt, majd újra megszólalt. - Nem akarom, hogy újra egyedül érezd magad.
 És megölelt.
Pedig eddig sose éreztem így... Na jó... ez óriási. Bitang nagy hazugság volt. Ahogy Trent felbukkant sose éreztem magam egyedül. Végül mellettem kötött ki és ápolt, mint egy testvér.
 Anya elhúzódott tőlem, hogy mosolyogva belenézhessen a szemembe.
- Bár valljuk be... Szemre méltó egy fiúcska. -  legnagyobb meglepetésemre kacsintott is egyet.
- Hogy tudtad rávenni ezt az embert, hogy elviseljen minket? - nevetve kitöröltem a könnycseppeket szemeimből. Anya még jobban elmosolyodott, de választ nem kaptam, inkább megölelt.

 Este újabb blogbejegyzést tettem közzé a blogomon. Még nagyobb bánat fogott el, hogy megtudtam nemsokára végére érek a történet megírásával. Újabb történetet kezdtem gondolkodni, de a füzetem lapja üresen tátongott. A jobbnál jobb ötletek helyett csakis Trent körül kattogott az agyam. Ma teljesen máshogy beszélt, viselkedett velem. Mi van akkor, ha ténylegesen, teljesen belé szeretek? Vagy már meg is történt csak nem tudok róla? Észre se vettem eddig, hogy most tényleg szerelmes lettem belé, hogy már nem csak a legjobb fiúbarátot láttam benne? Na jó... újabb hazugságok.
 Azt hittem hogyha nem gondolok arra, hogy szerelmes vagyok belé akkor tényleg nem leszek. Ez egy óriási badarság. Csakhogy a mai tettei mégis adtak egy löketet, inkább a szerelem útját választottam. Most már nem fordulhatok vissza. Vagy végig csinálom amíg barátok lehetünk háttérbe szorítva a valódi érzéseimet, vagy máris elmenekülni előle. Na igen... a meneküléssel van egy gond. Még legalább három évet egy csoportban kell töltenünk.
Barátokat kéne szereznem. De még mindig nem tudok csak úgy megbízni az emberekben. Csakis arra gondolok, hogy azt várják mikor bízom meg bennük, majd elárulnak és lenéznek. Vajon pszichológusra van szükségem? Talán mégse ártott volna elmenni nyáron. Mi van ha igazából nem vagyok szerelmes, csak úgy érzem, mert April már nincs is és úgy gondolom valakit kell szeretnem helyette?
 Újra és újra elhadartam magamban ezeket a mondatokat.
- April! - suttogtam. A hirtelen ötlettől vezérelve kimásztam azt asztalok alól és kikukkantottam azt ajtón. Csak lent a nappaliban volt felkapcsolva a kis asztali lámpa. A fény így is erőtlen volt, ezért nyitva hagytam a szobám ajtaját, hátha eltalálok a sötét faajtóhoz. Régebben akár vakon is eljutottam volna a szobájáig, de olyan rég voltam már az ajtaja előtt, hogy egy kis fény nem árthatott. Igazából sose tudtam miért akarta April feketére festetni. Minden faajtót fehérre kentek le, kivéve az övét.
 Remegő kezemmel megérintettem a gombkilincset. Megborzongtam ahogy beléptem. Az ágy a megszokott zöld huzat nélkül állt a közepén. A ruhatartó rúdon még lógott egy-két vállfa, íróasztalán a megszokott virágos asztalterítő. A komód, fotel, az ablakpárkány kimatracozott részén még a díszpárnák is ugyanúgy álltak. A könyvek is ugyanolya sorban sorakoztak, mint régen. Csak a kék és fehér csíkos szőnyeg nem volt a helyén. Újra felvillant szemem előtt a kép, ahogy azon a szőnyegen fekszik elvérezve. Könnyek buggyantak ki szememből, meg sem próbáltam letörölni.
 Éreztem ahogy a cseppek végig szántották fél arcom majd lecseppentek a földre.
Csak azért hagytuk meg a bútorokat, hogy Jay ne nagyon kételkedjen. Talán azt hinné nem engednénk vissza Aprilt. Ami lehetetlen. Fordítva lenne. Visszahúznám közénk. Nem okoltam magam, és nem is fogom amit tett. De észrevehettem volna, hogy valami nincs rendjén. Ha talán pár perccel, akár másodperccel is hamarabb felmegyek mi történik? Vele beszélnék ugyanitt? Élném az életem? Nem telik el nap, éjszaka, hogy nem gondolnék ilyeneket. Nem akarom elengedni. Fáj...
 Hátráltam egy lépést, közben azt a pontot néztem, ahonnan a vérét töröltem fel. Gyorsan megfordultam, kiaraszoltam a szobából, bezártam és visszamentem a sajátomba.
 Inkább elaludtam, mintsem gondolkodjak...

- Huh... végre itt van a diáknak. Már mióta vártam! - rávigyorogtam Trentre.
- Tudom... - mosolygott. - Mi volt a helyzet tegnap anyud barátjával?
- Igazából nem az. Csak felakart minket készíteni, meg hogy inkább az igazi barátját kedveljük.
- Ravasz.
Elmosolyodtam.Pontosan így gondoltam.
- Mi az első órád?
- Irodalom. Neked?
-Matek. Kívánj sok szerencsét. - elfordultam a folyosón jobbra, Trent pedig egyenesen haladt.
- Szorítok! -kiáltotta kicsit messzebbről, de bizonyította, amikor ujjait felemelte és keresztezték egymást. Erre még jobban elmosolyodtam.
 A még jobb hír: minden óra húsz perces! Na igen. Fősulin muszáj tartani órát, mindegy milyen nap van.

 Az órák után átöltöztem a táncra és begyömöszöltem a táskám a szekrényemben és lesiettem a suli aulájába. Trentet még nem láttam, ezért vártam egy kicsit rá a lépcső alsó fokain, így láthattam mit táncolnak a csoportok. Az első félévi táncunkat fogjuk megint bemutatni amit még avatón kellett kitalálni. Micsoda kreativitás! A mi csoportunknak az öltözéke úgy nézett ki, hogy különböző színű cipő, szürke nadrág és egy fehér laza atléta, a fiúknak persze jutott egy fekete pulóver, vagy jacke.
 Ez igazából megfelel egy osztályversenynek. Talán a zeneválasztásban győzünk.
Egyek lábamat két lépcsőfokkal feljebb raktam, és hogy még kényelmesebb legyen a póz, rátámaszkodtam a korlátra.
- Na, mi az állás? - megjelent Trent.
- Mindenki lenyom minket.
- Felhallatszott a töriterembe a zene. Még jó, hogy a lányok választottak. Felvontam a szemöldököm.
- Tessék a kendő! - odajött az egyik csoporttársunk. Trentnek kéket, nekem meg piros kendőt nyomott a kezünkbe.
 Mivel ez egy amolyan visszavágós tánc lesz a lányok és fiúk között valahogy meg kell különböztetni. Nem mintha a hosszú haj és mell elég lenne. Na jó, mostanában igen érdekes gondolkozásom van. Igaz, a lányok közül nincs mindenkinek olyan hosszú haja, meg valaki - khm, én - melle sincs. Így átgondolva tök logikus.
Egy lány bemondta a mi csoportunk - D - nevét és felsorakoztam.
- Csak el ne felejtsem, hogy a Shakira fel le menő mozdulat a kezünkkel hamarabb van, mint az almaszedős! - Mondtam szomorúan, mivel ezt a két mozdulatot eddig állandóan elrontottam.
De mivel nem nyerni akarunk senkit se érdekel.
- Nyugi. - rám mosolygott Trent. Ekkor megszólalt a Cake by the ocean ami azt jelentette a fiúk lazán, néha csettintve bevonulnak. Amikor a dalba elérkezett az ének vágtak egy pózt,  a hajukon végigfutottak két kezükkel lábukat pedig megrogyasztották. Pár lépést mutattak, majd mielőtt felpörgött volna, a Waste time with a masterpiece résznél mi is bevonultunk a lányokkal. Ugyanazt a lépést táncoltuk el együtt a fiúkat, majd mi úgymond, félresöpörtük őket. A Talk to me baby résznél újra elfeleztük a helyet. A fiúk megdőlve felénk lépkedtek a térdükön, pulóverüket mellkasuknál meghúzták, talpra álltak, választottak egy lányt, megfogták a kezét és behúzták a többi táncoló ember közé. Újabb közös lépések jöttek, egyszer a lányok mutattak különleges mozdulatokat, máskor a fiúk.
 Így ment ez, és az almaszedős mozdulatot se rontottam el. Beleéltem magam. Amikor utoljára elhallgatott a zene egy másodperc töredékéig, mindenki együtt pózolt. A dal folytatódott,mi meg csak úgy táncoltunk párokban, csoportokban. A vége volt a legjobb. Így még sosem vettem rész a mi - úgymond - osztályunk közösségében. Együtt kántáltuk a refrénnél.
- Cake by the ocean! - kiáltottuk a dalt befejező mondatot.
Nem a mi táncunk volt az utolsó, így összeszedhettük magunkat. Többen átöltöztek, csak a végére értünk vissza. Évfolyamonként talán két osztály vállalta be a szereplést.
Nem volt meglepő, hogy csak a zenei választásban nyertünk. Nem igazán nézhettek ki úgy a lépések, ahogy elképzeltük, de senkit se érdekel. Nem akartuk az utolsó fél percet végé táncolni - kötelező, ha a versenyre nevezel. Ki gondolta volna?
Megszólalt a Light it up. Legfőképp a lányok rohantak az aula közepébe a helyes Zumbás sráccal szembe, a fiúk csak hülyéskedni mentek. Hiába húztam magammal Trentet, ellenállt. Na jó,  mostantól nem fogom békén hagyni. A zumbát megúszta, de még hátra van a többi akadály.