2015. augusztus 2., vasárnap

10. nap A szünetért

Sziasztok! Köszöntjük az újabb feliratkozókat!

Pár pillanatig állhattunk egymástól néhány centiméterre, amikor Olive még jobban közelített hozzám és a számat nézte. Nekem elég volt ennyi, felé billentettem fejem, azonban elhúztam az utolsó másodpercben.
  Nem tehetem ezt Rosie-val! Még mindig az ő képét láttam, szemem elé kerültek az emlékeim róla.
Olive azonnal felnézett rám, én pedig elfordítottam fejem. Nem akartam látni könnyes szemeit amiért csalódást okoztam neki. Egy lépést tett hátra, majd bekövetkezett a kínos csend. Muszáj volt megtörnöm, így megköszörültem torkom:
- Khm... Haza kéne mennünk.
- Igen... Nem ártana.
Ennyi volt beszélgetésünk addig, míg nem kísértem be kapujukig.
- Nem is mondtad a díszeket. Volt értelme elkészíteni nem? - Keserű mosolyt erőltettem magamra.
- Nem volt értelme... - El se köszönt, csak besétált a házukba.
Ez a kijelentés egyáltalán nem a díszekre vonatkozott... Nagyon jól tudtam.

  Hétfő reggel meglepődötten néztem Olive-ra, mivel mosolygósan köszönt, majd tovább rajzolt füzetébe. Semmi nyoma nem látszott a péntek estének, miként meggyőződtem róla, hogy távolságtartó lesz. Pedig megérdemeltem volna amiért ilyen módon utasítottam el.
 Egész kémiaórán rajzolt, vázlatot se írt, így gondoltam majd elküldöm neki az anyagot.
Egyre kíváncsibb lettem, és az se csillapított, hogy a kicsengetést se hallotta meg. Táskámat vállamra dobtam, majd melléálltam. Műve egy iránytű volt, különböző szimbólumok tarkították belsejét. Még csak félkész állapotban volt, mivel eléggé babrás munka.
- Ez mire készül?
- Csak terv - mosolygott. Lábával kalimpált, majd abbahagyta és elrakta felszerelését.
Kiszökdécselt a teremből és átment a következőbe, ahol órája lehetett. Megdöbbentem magamon, de én is mosolyogva sétáltam ki a teremből.
 Olive ugrálása közben és a lazán összecsapott rajzmappának köszönhetőnek kicsúszott egy lap, amin egy újabb szénceruzával készült iránytű állt. A nyilát még el se kezdte, törött üveglapja repedésekkel futott végig a darabon. Úgy gondoltam valami célra készítheti, mivel ennél több időt nem láttam még dolgozni egyetlen rajzon sem.

  December
 Szinte elrepült ez a két hónap Olive-val. A jó kedvéből rám is ragadt, így a haverjaimmal egyre többet találkoztam. Így történt a téli szünet előtti pénteken, az egyik haverom garázsában, mikor biliárdoztunk:
- Na.. Most már beszéljünk a csajokról! - Megtámaszkodott Lance az asztalon.
- Nincs senkim. Ti jöttök! - Felegyenesedtem az asztaltól, így Fred nyugodtan körbejárhatta az asztalt lövése előtt.
- És azzal az Ollie-val? - Felnézett Fred.
- Olive-nak hívják... És csak egy haverom.
- Ugyan... Mi vagyunk haverok. Tuti próbálkoztál már nála, hisz letaperoltad a bálon. Mindenki tudja, hogy ez az egyik taktikád. Fogadjunk, már ő is próbálkozott.
- A barátság extrákkal című filmre gondolsz? - Bekapcsolódott beszélgetésünkbe Colton.
- Fejezzétek be. Nem vallom be, hogy annyira ellenem volt, hogy úgy vigyem ki, de... Nem okoznák neki fájdalmat. És Colton... - Ránéztem barátomra, aki a jól ismert ,,engem nem versz át" tekintetével méregetett. - Nem filmben vagyunk. Főleg nem abban. Meg amúgy is... másnak is tetszik. Karácsonyi húzáson egy srác kaparintotta meg a nevét a papírral. Tőlem kért segítséget mit készítsen neki... És az a csávó még nálam is jobb!
Barátaim egymásra néztek, majd rám.
- Pedig jó nő. És még jó kedved lett miatta. Csupán beszélgetéstől nem lehet - felhúzta egyik szemöldökét Lance.
- Anélkül is lehet. Bár... ezt a szemöldök taktikát hagyd a csajoknak. Nálam nem jön be, tudod... nem vagy az esetem - vállba veregettem haverom és leültem egy bárszékre.
- Ez esetben - Fred az ajtóhoz lépett és kinyitotta, mivel kopogtak. Meglepetésemre egy fekete hajú, barna szemű, csodás alakú lány állt. - Bemutatom neked Adelát!
 Karcsú lábaival besétált, szemét le sem vette döbbent arcomról. Oldalra fordította fejét, végignézett a srácokon és kicsit vékony, mégis erőteljes hangjával köszönt nekik. Nem tudták titkolni, hogy stírölték, de nem bánta Adela, szinte még jobban illegette magát.
- Helló - rám mosolygott festett piros ajkaival.

 Nem is hittem, hogy minden itt fog kezdődni. Az együtt töltött ünnepekkel. Mégis rosszul éreztem magam kapcsolatunkban. A családom nem nézett rá szép szemmel, Olive-nak pedig nem szóltam róla. Kezdett romlani a barátságunk, de mintha Adela eltiltott volna tőle. Féltem mi lehet vele, nem esik-e vissza a múltjába. Szilveszter éjszakáját mégis vele akarom tölteni.
 Miközben ezeken gondolkoztam megfeledkeztem az ölembe ülő Aleda-ról, aki ölelgetett és a betoppanó Olive-ról.  Olive?! Ledobta ajándékát a kiszáradó karácsonyfa elé.
 Gyorsan felpattantam, nem érdekelt barátnőm, Olive után szaladtam. Az utca lámpái, és a házakon lévőégők megvilágították könnyes szemét. Hiába szilveszter éjjel, a legmelegebb államban lakni alig lehet észrevenni az ünnepet, ha mások nem csicsázzák ki házukat és kertüket.  Levegő után kapott, majd megszólalt:
- Miért? Miért nem mondtad el? Mi lett volna, ha megtudom?! - Pár könnycsepp lehullott arcáról, mégis dühös maradt. - Benned bíztam a legjobban, és mindig tőled kapom a legnagyobb pofonokat az életben. Elviseltem, hogy szinte mindennap összetörtél. De meddig leszek rá képes?!
- Ne haragudj... - Lehajtottam fejem. Megakartam érinteni, de elhúzta kezét. - Azt hittem érzel valamit irántam... Csak jött az a húzós csávó és vele sokkal jobban érezted magad. A fiúk megleptek vele, és én se hittem hogy együtt leszek Adela-val.
- Úristen... - Kezét homlokához emelte, szemét erősen összehúzta. Pár pillanatba telt mire újra rám figyelt - Milyen név az, hogy Adela?? Rám jön a nevetés! Adelahh... Olyan, mintha valaki hányna és köhögne egyszerre!
- Ne gúnyolódj!
 A távolba hangos petárda durranását hallottuk, én meg se moccantam, azonban Olive megpördült, rám esett. Sikeresen elkaptam, majd visszaállítottam egyensúlyába.
- Déjá vu! - Mosolyogtam.
 Motyogott valamit és elment. Úgy érzem, az eddigi baklövéseimtől is jobban megbántottam. Valamivel kiszeretném engesztelni, de sokáig nem fog velem szóba állni.

 Másnap máris elmentem hozzájuk. Ahogy vártam az édesanyja nyitott ajtót, beszéltem vele pár szót, hátha ráveszi lányát a kommunikálásra. Felmentem az emeleten és bekopogtam Olive díszes szobaajtaján. Lágy, vékony hangját hallottam, miként engedélyt ad a belépésre.
- Anya... Nincs semmi bajom, nem vagyok lázas! - Az óriási asztala alatt összekuporodott és csak egy takaró kupac látszódott belőle.
- Téves. De azért köszi az ajándékot. Nagyon tetszett a fényképező tok. - Bemásztam az asztal és a takaró alá. - Ez a tiéd lenne...
 Átnyújtottam a lilás csomagoló papiros dobozt. Mivel egy kupac volt még mindig, így lehúztam róla a takarót. Nem számított cselekedetemre, így ráesett mellkasomra.
 Kérleltem mire kinyitotta, de megérte. Láttam a csillogást szemében amint meglátta az új ceruzakészletét néhány szénceruzával.
- Az én fényképező tokom ehhez képest semmi! - Motyogta, majd visszabújt a paplan rejtekeibe.
- Ugyan... Az a legjobb tok! Még magamra is akaszthatom! Kell ennél jobb? Senkinek se jutott ez az ötlet az eszébe!
- Még az idióta nevű, kényes hangú barátnődnek sem? - Felkukkantott.
- Neki se - mosolyogtam és füle mögé tűrtem egy hajtincset.
 Ahogy gondoltam nem oldódott fel. Minél hamarabb ki akart rakni a házból, de édesanyja megállította.
-Trent! Máris mész? De kár! Rég láttalak itt. Azóta Olive is olyan bezárkózott lett. Semmit se mesél rólad, pedig előtte, mint mondtam be nem állt a szája.
 Tovább kérdezősködött felőlem Penny, míg újra nem kerültünk a nappali otthonos kanapéjára. Olive dühös pillantásokat szórt anyjára amikor pár hetes dolgainkról beszélt.
- Erről majdnem megfeledkeztem, Trent! Lenne kedved velünk tartani Disneylandbe? Tudod Jay születésnapi ajándéka lenne. - Olive tágra nyílt szemeit édesanyára meresztette. - Jobb lenne, ha Olive-nak is lenne társasága, mivel velünk tartanának még az egyik barátnőm és családja. A Los angelesi lenne a legközelebb... Hisz érthető, itt lakunk mellette. Mit szólnál hozzá?
- Nem is tudom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése