2016. március 28., hétfő

24. nap Elég

Sziasztok! Egy ideje hétfőn tettem ki a részeket és úgy gondoltam a mai nap se legyen kivétel! - Mym

Olive

A többiekkel egy kávézóban terveztük tölteni a délutánt. Mielőtt mindenki azt hiszi, hogy biliárd fanok... egyáltalán nem azok a srácok. Minden héten játszanak egy kicsit, de a hetekben inkább mást is kipróbáltunk. Az elmaradhatatlan bowling, mozizás, vagy csak beültünk a lányokkal egy filmre és egy kávézóban kötöttünk ki. A fiúk kikönyörögték maguknak, hogy mindenki játsszon.
- A többiek? - leraktam a táskám a biliárd asztal mellett álló székre.
- Lemondták - Trent felegyenesedett a dákó tartó mellől. Kettőt választott ki, az egyiket felém nyújtotta.
 Miért van olyan érzésem, hogy nem véletlenül mondták le? Mintha Trent örülne neki, pedig sok időt töltünk együtt. Mégis miért gondolok ilyenekre? Talán csak véletlen egybeesés, hogy öt ember valamiért nem ér rá... kit áltatok! Látszik rajta, hogy nem így van.
- Nem fogok játszani, feleslegesen vagyunk  itt - mellkasomon keresztbe fontam karjaim.
- Megtanítalak. Kihasználjuk a szabad esténket.
- És ha lett volna valami más programom? - még mindig összehúzott szemmel figyeltem. A golyókat rendezgette tökéletes háromszögben a forma segítségével.
Felnézett amolyan; komolyan gondolod, hogy beveszem? szemöldök felvonással. Fújtattam egyet és felkaptam az asztalról az ütőt vagy mit. Nem! Ütő csak baseballban van. Akkor ezt a fadarabot... Mégis miért felejtettem el a nevét?!
- Gyorsan legyünk túl rajta! - megforgattam szemeim.
- Kár... Kezd.
Megajándékoztam egy sötét pillantással, hogy fogalmam sincs hogy kell megkezdeni a játékot. Le sem esett neki, értetlenül nézett vissza rám. Megforgattam a szemeim és odasétáltam az asztal végéhez, ahova lerakta a fehér golyót. Gondolom mindegy melyiket ütöm...
 Szemem sarkából láttam ahogyan elvigyorodik, velem szembe rátámaszkodik az asztalra.
Vettem egy mély lélegzetet és ahogy tudtam megcéloztam a golyót. Igaz csak egyet tudott ellökni a háromszög formából, akkor is örültem.
Trent vigyorogva közelebb ment az asztal azon részéhez, ahol megállt a fehér. Egy erős és pontos célzással mind átgurult az asztal többi szegletébe, három pedig be is ment. Legalább szerzett nekem egy pontot. Remélem befogok tudni még egyet lőni, mert ha nem akkor hiába mesélek vidáman a többieknek az estéről, Trent biztosan cáfolni fogja, ugyanis azt az egyet is ő találta be a lyukba még az elején. Muszáj megerőltetnem magam.

 Hiába minden... sose fogok biliárdozni. A játék felé biztosított önbizalmam seperc alatt elpárolgott a semmibe. A célzóképességem eddig is egyenlő volt a nullával, most pedig mínuszra csúszott, ha létezik ilyen. Javában a nekem fenn maradt - 5 - golyókat próbáltuk a lyukhoz irányítani. Trent véletlenül - százszázalékos véletlen - az én golyómat is bejuttatta a lyukba.
- Feladhatom? - készültem az igenére, leraktam a farudat.
- Soha. Gyere. Megmutatom.
- Ne úgy, hogy megint csak nézzem. Úgy nem vagy nagy segítség. Lassan a fehéret se fogom eltalál!
Magamban durcáztam, hogy milyen szerencsétlen vagyok, Trent még nevetett is rajtam. Mindennek a teteje!
- Gyere! - fejével biccentett. Megálltam mellette, de neki ez sem volt elég. Megfogta félig fedetlen vállam, érintése hatására libabőrös lettem. Biztosan észrevette, mert amikor egy lépéssel arrébb tolt leengedte kezét, mintha véletlenül húzta volna végig ujjait karomon.
- Ha egyenesen, szemtől szemben vagy, az nem jó - suttogta, miután lehajolt fülemhez.
Mintha gondolta volna mit akarok kérdezni, kezét derekamra tette, kicsit féloldalasan beállított. Újabb "véletlen" bőrhöz érintést tett, mikor a pólómszegélye feljebb csúszott. Beleharaptam szám sarkába, nehogy azt is észrevegye ahogyan egyre mélyebb lélegzetet veszek. Ujjaimat ráfontam a farúdra.
- Hajolj le.
Magam se tudom miért, de engedelmeskedtem, ezennel visszaszólás nélkül. Kezét újra a derekamra simította, velem együtt lehajolt.
- Mielőtt célzol vegyél mély lélegzetet. A harmadik kilégzéssel együtt üsd meg a golyót. Nem kell erősen... elég a legelején, mikor szét akarod választani a háromszögből.
 Ahogy mondta úgy tettem. És sikerült elérnie a fehérnek a kis pirost, ami be is ment. Igaz ő állította be a célzást, de akkor is sikerült!
Tátott szájjal néztem utána, ami lassacskán vigyorrá formálódott. Trent pedig belepuszilt a nyakamba, keze erősebben karolt magához derekamnál fogva.
Letettem a farudat és vidáman szembefordultam vele.
- Sikerült! Köszi! - mosolyogva átöleltem. Nem akartam, hogy kínossá váljon ölelésem, pár másodperc után elengedtem,mintha csak az öröm hevében öleltem volna meg. Még mindig közte és az asztal között álltam, ami lassan rossz előérzetet keltett bennem. Direkt csak a végén akart segíteni? Azt hitte könnyebb dolga lesz így velem? Hát nagyot tévedett! Nem fog behálózni!
Magabiztosan mosolygott az én erőltetett görbe szájammal. Alig észrevehetően ismét összehúztam a szemem.
Átlátok rajtad Trent Weaver! Átlátok rajtad!
Biztosan félreértelmezte azt, ahogy ránéztem mosolyára, majdnem kimondtam a gondolatom, már résnyire nyitottam a szám, de összecsuktam. Vagy tényleg félre értelmezhető lettem volna?
Az mit sem változtat a helyzeten. Hirtelen már az én számon éreztem puha ajkait. Nem akartam, hogy megcsókoljon. Gyengének tűnök... Könnyű esélynek, aki mindig ott lesz neki. Összeszedtem minden erőm és nem engedtem a csábításnak. Eltoltam magamtól és egyből kiléptem az asztal és a közte lévő résből. Ha nem teszem meg talán még én csókoltam volna meg, én kezdeményeztem volna a következő csókokat!
- Ne kérdezd mi a baj! - mérgesen válaszoltam gondolatában biztosan megfogalmazott mondatára és értetlen arckifejezésére. - Ne használj ki! Ne használd ki, hogy újra érzek irántad valamit! Ha félsz, hogy megint egyedül maradok, akkor ne tedd ezt, mert elég szemét vagy és igazságtalan!
- Olive. Azt hittem...
- Mégis mit? Hagyom magam átverni?! Nincs Adela vagy akárki akivel ebben a pillanatban jól érezhetnéd magad és ilyenkor én is jó vagyok neked?! Mégis mit gondoltam, miért jöttetek össze! Biztos sok bennetek a közös! - idegesen felnevettem, a sírás küszöbén álltam. És megint ott tartottunk, hogy bevallom neki... mit érzek iránta és most biztos is vagyok benne. - Elég volt...
Kezemmel végig szántottam hajamon, megmarkoltam és a cuccomért mentem. Gyorsan felkaptam a pulóverem és a vállamra dobtam a táskám.
A sűrűn járó trolinak köszönhetően hamar a mi környékünkre értem, de nem a jóra szálltam fel és kellett pár utcát sétálnom, ami ellen nem volt panaszom, mert addig is kiszellőztethettem a fejem. Mindössze egy keserű, nagy könnycsepp bukkant ki jobb szememből, aminek igazán örültem, mert legalább nem lesz nagy és piros szemem.
 Ahogy hazaértem lehúztam a cipőm, ledobtam a táskám, a pulóveremmel és a kulcscsomómmal együtt. Természetesen a kulcsom abba a dísztányérkába hajítottam, ami arra a célra szolgált, hogy a nálunk lévőkulcsokat ne kelljen keresgetni, mindig oda tegyük le, mindig meglegyenek.
 Mindenhol dobozok álltak, dobozok hátán. Holnap véglegesen átköltözünk. Legnagyobb elszomorodásom az egészben, hogy most így megmondtam Trentnek a magamét, csak két utcával leszek tőle messze. Anya utál olyan messzire kijárni a munkahelyére, alapból messze vagyunk mindentől, a házat fenn tartani se könnyű neki egyedül és persze az Apriles esett... Most már elég azt mondanunk Jay-nek, hogy April saját maga akarja berendezni az új szobáját.
 A nagyobb bútorokat már átvitték. Csak egy kihúzhatós, egy személyes kanapé maradt, meg persze a nagy, ami kétszemélyes, azokon aludtunk miután átvitték. April szobáját anyával a hétvégén kitakarítottuk, most már üresen áll a többi szobával az emeleten. A konyhában semmi edény nem maradt csak azok amiket minden nap használunk és minden étkészletből három darab.
- Hamar hazaértél nem? - Anyu a kanapé háttámblája felett próbált kukucskálni, annyira elterült.
- Kicsit..

 Az utolsó kartondobozt is bevittem mire anya minden dobozt oda vitt, ami fekete filccel ráírtuk, hogy nappali, konyha, és ami a nevünkkel volt ellátva.  Beléptem végre a barna faajtón, az új birodalmam kapujába. Egy új lehetőség, hogy túllépjünk... úgy nagyjából mindenen. Nem fog minden ház szeglete a múltra emlékeztetni, hacsak nem akarok magamtól visszaemlékezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése