24. nap Elég

Sziasztok! Egy ideje hétfőn tettem ki a részeket és úgy gondoltam a mai nap se legyen kivétel! - Mym

Olive

A többiekkel egy kávézóban terveztük tölteni a délutánt. Mielőtt mindenki azt hiszi, hogy biliárd fanok... egyáltalán nem azok a srácok. Minden héten játszanak egy kicsit, de a hetekben inkább mást is kipróbáltunk. Az elmaradhatatlan bowling, mozizás, vagy csak beültünk a lányokkal egy filmre és egy kávézóban kötöttünk ki. A fiúk kikönyörögték maguknak, hogy mindenki játsszon.
- A többiek? - leraktam a táskám a biliárd asztal mellett álló székre.
- Lemondták - Trent felegyenesedett a dákó tartó mellől. Kettőt választott ki, az egyiket felém nyújtotta.
 Miért van olyan érzésem, hogy nem véletlenül mondták le? Mintha Trent örülne neki, pedig sok időt töltünk együtt. Mégis miért gondolok ilyenekre? Talán csak véletlen egybeesés, hogy öt ember valamiért nem ér rá... kit áltatok! Látszik rajta, hogy nem így van.
- Nem fogok játszani, feleslegesen vagyunk  itt - mellkasomon keresztbe fontam karjaim.
- Megtanítalak. Kihasználjuk a szabad esténket.
- És ha lett volna valami más programom? - még mindig összehúzott szemmel figyeltem. A golyókat rendezgette tökéletes háromszögben a forma segítségével.
Felnézett amolyan; komolyan gondolod, hogy beveszem? szemöldök felvonással. Fújtattam egyet és felkaptam az asztalról az ütőt vagy mit. Nem! Ütő csak baseballban van. Akkor ezt a fadarabot... Mégis miért felejtettem el a nevét?!
- Gyorsan legyünk túl rajta! - megforgattam szemeim.
- Kár... Kezd.
Megajándékoztam egy sötét pillantással, hogy fogalmam sincs hogy kell megkezdeni a játékot. Le sem esett neki, értetlenül nézett vissza rám. Megforgattam a szemeim és odasétáltam az asztal végéhez, ahova lerakta a fehér golyót. Gondolom mindegy melyiket ütöm...
 Szemem sarkából láttam ahogyan elvigyorodik, velem szembe rátámaszkodik az asztalra.
Vettem egy mély lélegzetet és ahogy tudtam megcéloztam a golyót. Igaz csak egyet tudott ellökni a háromszög formából, akkor is örültem.
Trent vigyorogva közelebb ment az asztal azon részéhez, ahol megállt a fehér. Egy erős és pontos célzással mind átgurult az asztal többi szegletébe, három pedig be is ment. Legalább szerzett nekem egy pontot. Remélem befogok tudni még egyet lőni, mert ha nem akkor hiába mesélek vidáman a többieknek az estéről, Trent biztosan cáfolni fogja, ugyanis azt az egyet is ő találta be a lyukba még az elején. Muszáj megerőltetnem magam.

 Hiába minden... sose fogok biliárdozni. A játék felé biztosított önbizalmam seperc alatt elpárolgott a semmibe. A célzóképességem eddig is egyenlő volt a nullával, most pedig mínuszra csúszott, ha létezik ilyen. Javában a nekem fenn maradt - 5 - golyókat próbáltuk a lyukhoz irányítani. Trent véletlenül - százszázalékos véletlen - az én golyómat is bejuttatta a lyukba.
- Feladhatom? - készültem az igenére, leraktam a farudat.
- Soha. Gyere. Megmutatom.
- Ne úgy, hogy megint csak nézzem. Úgy nem vagy nagy segítség. Lassan a fehéret se fogom eltalál!
Magamban durcáztam, hogy milyen szerencsétlen vagyok, Trent még nevetett is rajtam. Mindennek a teteje!
- Gyere! - fejével biccentett. Megálltam mellette, de neki ez sem volt elég. Megfogta félig fedetlen vállam, érintése hatására libabőrös lettem. Biztosan észrevette, mert amikor egy lépéssel arrébb tolt leengedte kezét, mintha véletlenül húzta volna végig ujjait karomon.
- Ha egyenesen, szemtől szemben vagy, az nem jó - suttogta, miután lehajolt fülemhez.
Mintha gondolta volna mit akarok kérdezni, kezét derekamra tette, kicsit féloldalasan beállított. Újabb "véletlen" bőrhöz érintést tett, mikor a pólómszegélye feljebb csúszott. Beleharaptam szám sarkába, nehogy azt is észrevegye ahogyan egyre mélyebb lélegzetet veszek. Ujjaimat ráfontam a farúdra.
- Hajolj le.
Magam se tudom miért, de engedelmeskedtem, ezennel visszaszólás nélkül. Kezét újra a derekamra simította, velem együtt lehajolt.
- Mielőtt célzol vegyél mély lélegzetet. A harmadik kilégzéssel együtt üsd meg a golyót. Nem kell erősen... elég a legelején, mikor szét akarod választani a háromszögből.
 Ahogy mondta úgy tettem. És sikerült elérnie a fehérnek a kis pirost, ami be is ment. Igaz ő állította be a célzást, de akkor is sikerült!
Tátott szájjal néztem utána, ami lassacskán vigyorrá formálódott. Trent pedig belepuszilt a nyakamba, keze erősebben karolt magához derekamnál fogva.
Letettem a farudat és vidáman szembefordultam vele.
- Sikerült! Köszi! - mosolyogva átöleltem. Nem akartam, hogy kínossá váljon ölelésem, pár másodperc után elengedtem,mintha csak az öröm hevében öleltem volna meg. Még mindig közte és az asztal között álltam, ami lassan rossz előérzetet keltett bennem. Direkt csak a végén akart segíteni? Azt hitte könnyebb dolga lesz így velem? Hát nagyot tévedett! Nem fog behálózni!
Magabiztosan mosolygott az én erőltetett görbe szájammal. Alig észrevehetően ismét összehúztam a szemem.
Átlátok rajtad Trent Weaver! Átlátok rajtad!
Biztosan félreértelmezte azt, ahogy ránéztem mosolyára, majdnem kimondtam a gondolatom, már résnyire nyitottam a szám, de összecsuktam. Vagy tényleg félre értelmezhető lettem volna?
Az mit sem változtat a helyzeten. Hirtelen már az én számon éreztem puha ajkait. Nem akartam, hogy megcsókoljon. Gyengének tűnök... Könnyű esélynek, aki mindig ott lesz neki. Összeszedtem minden erőm és nem engedtem a csábításnak. Eltoltam magamtól és egyből kiléptem az asztal és a közte lévő résből. Ha nem teszem meg talán még én csókoltam volna meg, én kezdeményeztem volna a következő csókokat!
- Ne kérdezd mi a baj! - mérgesen válaszoltam gondolatában biztosan megfogalmazott mondatára és értetlen arckifejezésére. - Ne használj ki! Ne használd ki, hogy újra érzek irántad valamit! Ha félsz, hogy megint egyedül maradok, akkor ne tedd ezt, mert elég szemét vagy és igazságtalan!
- Olive. Azt hittem...
- Mégis mit? Hagyom magam átverni?! Nincs Adela vagy akárki akivel ebben a pillanatban jól érezhetnéd magad és ilyenkor én is jó vagyok neked?! Mégis mit gondoltam, miért jöttetek össze! Biztos sok bennetek a közös! - idegesen felnevettem, a sírás küszöbén álltam. És megint ott tartottunk, hogy bevallom neki... mit érzek iránta és most biztos is vagyok benne. - Elég volt...
Kezemmel végig szántottam hajamon, megmarkoltam és a cuccomért mentem. Gyorsan felkaptam a pulóverem és a vállamra dobtam a táskám.
A sűrűn járó trolinak köszönhetően hamar a mi környékünkre értem, de nem a jóra szálltam fel és kellett pár utcát sétálnom, ami ellen nem volt panaszom, mert addig is kiszellőztethettem a fejem. Mindössze egy keserű, nagy könnycsepp bukkant ki jobb szememből, aminek igazán örültem, mert legalább nem lesz nagy és piros szemem.
 Ahogy hazaértem lehúztam a cipőm, ledobtam a táskám, a pulóveremmel és a kulcscsomómmal együtt. Természetesen a kulcsom abba a dísztányérkába hajítottam, ami arra a célra szolgált, hogy a nálunk lévőkulcsokat ne kelljen keresgetni, mindig oda tegyük le, mindig meglegyenek.
 Mindenhol dobozok álltak, dobozok hátán. Holnap véglegesen átköltözünk. Legnagyobb elszomorodásom az egészben, hogy most így megmondtam Trentnek a magamét, csak két utcával leszek tőle messze. Anya utál olyan messzire kijárni a munkahelyére, alapból messze vagyunk mindentől, a házat fenn tartani se könnyű neki egyedül és persze az Apriles esett... Most már elég azt mondanunk Jay-nek, hogy April saját maga akarja berendezni az új szobáját.
 A nagyobb bútorokat már átvitték. Csak egy kihúzhatós, egy személyes kanapé maradt, meg persze a nagy, ami kétszemélyes, azokon aludtunk miután átvitték. April szobáját anyával a hétvégén kitakarítottuk, most már üresen áll a többi szobával az emeleten. A konyhában semmi edény nem maradt csak azok amiket minden nap használunk és minden étkészletből három darab.
- Hamar hazaértél nem? - Anyu a kanapé háttámblája felett próbált kukucskálni, annyira elterült.
- Kicsit..

 Az utolsó kartondobozt is bevittem mire anya minden dobozt oda vitt, ami fekete filccel ráírtuk, hogy nappali, konyha, és ami a nevünkkel volt ellátva.  Beléptem végre a barna faajtón, az új birodalmam kapujába. Egy új lehetőség, hogy túllépjünk... úgy nagyjából mindenen. Nem fog minden ház szeglete a múltra emlékeztetni, hacsak nem akarok magamtól visszaemlékezni...

23. nap Az új barátokért

Sziasztok! Jó olvasást! - Mym

Olive

Napok, hetek röppentek el és mindjárt itt a nyár. Nancy és Kelly közös kirándulást terveznek, amiben én is részt veszek. Nem is tudom mikor örültem ennyire valaminek. Újra barátkozom, a csoporttársaimmal is beszélgetek, nem közösítenek ki. Akárhogy is, mindez nekem nagyon jól esik. Amióta Rebecca átvert a barátság kötelezettségéről, újra találkoztam vele több, mint fél év után. Fred előtt újra úgy nyílt meg, mint amikor eljött a... volt barátommal. Ugyanolyan stílusban beszélt velem, mintha én lennék a hibás mindenért. Én se láttam addig a pillanatig olyan utálatosnak. Mindig egy álarc mögé bújt, ami persze megmagyarázza. Az idő folyamán megedződhetett, egyáltalán nem lehetett látni a megbánást a szemében amiatt amit tett és amit mondott. Abban is biztos vagyok, hogy újra megtenné ha alkalma lenne rá. Csak azt nem értem, hogy Fred mégis hogy tudott összejönni vele? Igaz rejtegette a valódi énjét, de akkor már egy komplett profi színésznőnek kéne lennie, hogy mindez menjen neki.

- Tudod... - Trenthez fordultam. Éppen kémia óra előtt voltunk és az egyenleteket tanulta.
- Nehogy elhidd amit mondott. April biztosan nem akart magadra hagyni.
Még mindig nem tudtam megnyugodni. April tényleg mindenkiről lemondott a családunkból. A szüleinkről, Jay-ről, a rokonainkról... és rólam.
- Anya enged Angliába.
- Tényleg? - felnézett  a füzetéből.
- Egy feltétellel. El fogunk költözni és nem mondhatok semmit. Igazából anya már tavaly nyáron akart költözni, mert ugyan ki akar ott éli ahol a lánya meghalt? Csak mostanra tudta megvenni a házat és tudná fizetni a számlákat.
- Ó... Mikor költöztök.
- A suli utolsó hetén. Már a londoni út előtt akar.
- Hova is?
- Meg fogsz lepődni, lehet rossz is neked...
- Akkor inkább ne mond meg egyelőre!
Az óra kezdetét jelző csengő megszólalt és a tanár bejött a terembe. Trent semmit se tudott, mindent elfelejtett, de most megúszta.

Az órák után Kelly hivott fel. Csajos délutánt tart Nancy-vel, és én is hivatalos vagyok rá. Na igen... Rebeccat alapból nem bírták, nem hívták volna. Szakított Fredel. Igen jól mondom. Ő szakított vele. Ő mondta ki hamarabb a kapcsolatokat végetvető mondatot.
A pláza bejáratánál vártunk Nancy-vel Kelly-re.
- Trentel együtt vagytok? - a kérdése eléggé meglepett.
- Pf... Dehogy - komolyan felkellett nevetnem.
- Elhiszem. Csak tudod. Úgy látom kívülállóként, hogy egyikőtök se akarja egyedül hagyni a másikat barátilag, ha összejönnétek. Nyugodtan valld be.
- Az én részemről így van.
- Akkor az is biztos, hogy Trent is így gondolja. Le vagytok ragadva a barátság zónában.
Muszáj volt kibeszélnem magamból, hogy igazából már barátság zónában sem vagyunk. Nancy lehet jobban ismeri, mivel nekem sose nyíl meg. Bele is kezdtem a hadarásba:
- Már csókolóztunk, megmondtam neki burkoltan, hogy szerelmes vagyok belé, persze az csak valami hirtelen fellángolás fajta lehetett, de most újra előjött azaz érzés, hogy mindenképpen vele akarok lenni, beszélni akarok vele. Akármit elvállalok, hogy a közelében lehessek.
 Na ha az ember tényleg ilyet mond ki a száján akkor a legtöbben csak értetlenül néznek rá és egyszerűen lehülyézik vagy idiótázzák. Nancy-t nem igazán lephette meg a vallomásom, lassacskán elmosolyodott.
- Még nem fejezted be.
Igaza volt. Egyáltalán nem értem a végére, újra hadarásba kezdtem.
- Adelából elegem volt, eltiltott tőle. Én már rég nem voltam akkor együtt Josh-al, örültem, hogy szakítottunk. Nem illettünk össze és nekem csak Trent szeretete kell. Mondjuk lehet túl durva voltam vele, hogy úgy szakítottam: bocs, de én a legjobb barátomba vagyok szerelmes, köztünk egyáltalán nem létezett szerelem, de még szeretet sem. Mármint az én részemről biztos nem! Még mindig arra a csókra gondolok, amikor a kirándulás után megcsókolt a szobámban. És csak elviharzott, mert azt hitte együtt vagyok Josh-al. Pedig le voltam törve, nem tudtam hogy kellene szakítanom vele. Egy rajz előtt megtettem és bevallom... örültem... Tudom nem szép dolog, de igazából Josh is bevallotta, hogy csak azért tetszettem neki, mert Trentet akarta idegesíteni - erre nagyon mérges lettem - meg pont én voltam az a lány, akit átverhetett.
 Ahogy kimondtam mindazt ami a fejemben és szívemben volt megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Most mit tegyek?
- Bízd az időre - Nancy még jobban elmosolyodott, meglátta Kelly-t közeledni.

- Egy igazi csajos nap se igazi a fiúk említése nélkül. - Kelly szájába vette a szívószálat, az utolsó korty limonádét szürcsölte fel vele.
- Ezt eddig nem tudtam - mosolyogtam. - Helyesbítek. Nem emlékszem ilyenre.
- Babám... meglátszik, hogy Trent mellett töltöttél fél évet.
- Inkább örülök neki. Nélküle nem bíznék másban.
- Na igen, de ne beszéljünk most a fiúkról. Este úgyis találkozunk velük. Inkább a kirándulást kéne szerveznünk. 1600 mérföldet kell levezetnünk. Igaz, van jogsink, de nem kell egyből a New Orleans fesztiválra sietnünk. Lehetne egy igazi egyhetes túra! Na? - Nancy-nek túlzottan jó ötletei vannak. Már csak anyámnak kéne elismernie. Ha eljönnének hozzánk, anya megismerné őket, beszélnének a kirándulásról - természetesen kicsit színeznénk - és elengedne!
- Egy... szukatúra? - Kelly felemelte bal szemöldökét
- Pontosan! - Nancy elkezdett nevetni Kelly gondolkozásán.
- Miért? Ha van kantúra, akkor szukatúra is lehet.
- Természetesen! - nevettem.

22. nap A befogadásért

Sziasztok! Kicsi késéssel , de sikerült megírnom a részt! Jó olvasást! - Mym

Trent

- Muszáj kipróbálnod! - Olive a futógömbből kiabált nekem. Hiába nem hallott engem, én őt attól kristály tisztán, csak ezt ő nem értette meg.
- Gyere már! Ne kéresd magad!  - kicsit félrecsúszott az átlátszó gömbben, hogy beférjek.
- Nem szeretem amikor könnyedén tudsz manipulálni...
 Mire bemászta Olive arcán egy óriási mosoly terült el.
- Ezt nevezed te könnyűnek? - nevetett és tőle szokatlan módon megölelt.
A meglepődött testhelyzetem talán másként fogta fel és zavartam elengedett. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem lehetünk többé barátok. Csakhogy Olive-nak nincsenek más barátai rajtam kívül.
- Mit szólnál, ha eljönnél velem a haverjaimhoz? - kérdeztem egy kis idő után, mire elindultunk.
- Tessék? - Olive hirtelen megállt miközben én mentem, így előre esett. Csak jó ez a futógömb valamire.
Nevetve megállítottam a gömböt és talpra segítettem.
- Ne nevess már! - arcába lógó tincseit kifújta szájával a szemeiből. - Tudom, szereted látni ahogy mindenki szerencsétlenkedik, főleg ha én... De! Hagyjuk már. Majd megbosszulom.
Akkora erővel indult el, amire nem számítottam és egyenesen ráestem. Mindketten felakartunk állni, de a futógömbben tovább gurultunk a kijelölt útszakaszon ezért nem tudtunk. Hiába, tovább próbálkoztunk, de csak annyit értünk el, hogy szépen, emberiesen lefejeltük egymást.
Mire végre megállt a gömb, Olive-on feküdtem.  Esküszöm... véletlen volt! Mondjuk, nem mintha ellenemre lett volna.
- Nem tudom mi van veled, de leszállnál rólam? Nem hiszem el, hogy ez az izé tényleg kétszemélyes...
 A futógömb mindketten nyertünk egy kis tapasztalatot. Olive: mostantól egyedül fogja használatba venni. Én természetesen csakis vele, de végig kellett vinnünk a pályán, mivel pontot kapunk rá, amivel nyerhetünk egy nagy pizzát az osztálynak. A verseny alapból azért kezdődött, mivel nem mindenki akarja kipróbálni ezeket az extrém dolgokat, így kapnak pár pontot ösztönzésképp.
- Tessék. Epres - odasétáltam Olive-hoz, miközben a csoporttársainkkal beszélgetett. Nem is tudtam, hogy szokott velük beszélni. Átadtam az epres vattacukrot neki, amit az elején még nem akart elfogadni. Alapból nem akarta, hogy meghívjam, de ahogy nézte a vattacukorral járkáló embereket biztos voltam benne, hogy megkívánta.
Leültünk a legközelebbi padhoz, közben a szél egyre erősebben fújt. Még csak egy-két csíkot szakított le az édességből, mikor sikítást hallottam.
- Úristen! Trent! Segíts! - Olive arcára ragadt a hatalmas vattacukortömeg, a szél győzedelmeskedett. Jó baráthoz híven segítettem neki, de csak miután jól kinevettem magam.

- Végeztél? - vigyorogva ránéztem Olive-ra, mikor kijött a női mosdóból. Összehúzta a szemét, míg kidobta a zsebkendőjét, amivel kifele jövet is törölgette vizes arcát.
Úgy döntöttünk, hogy elég volt ebből az egész diáknapból és felhívtam a haverjaimat, hogy este átugrok hozzájuk Olive-al és hozzák a barátnőjüket. A haverjaim barátnőik biztosan belopják magukat Olive szívébe is. Biztosra veszem, hogy jól kifognak jönni és a legjobban bizonyára Rebecca-val. Igazából ő csak pár hete jött össze Fredel, de hamar megszoktuk, hogy ő minden héten ott van miközben biliárdozunk Fredék garázsában. Ma sem lesz kivétel, a garázsban fogunk játszani. A lányok általában a kanapén ücsörögnek és beszélgetnek, később szálnak be a játékba. Azonban Rebeccát még mindig nem tudták befogadni. Megvannak róla győződve, hogy valami nem stimmel vele, tuti titkolózik. Jó... tudunk vele beszélni, de bevallom tényleg gyanúsan szokott viselkedni.
Elkértem apám kocsiját és útközben felvettem Olive-ot.
- Nagyon izgulok! - pólója végét csomózta meg újra és újra. Szemem sarkából megnéztem kezeit.
- Észrevettem. Nincs semmi okod rá.
Nem hazudtam. A lányoknak, Nancy-nek és Kelly-nek többször meséltem Olive-ról. A fiúknak is természetes, hogy bírják, mivel nélküle nem tartanám a kapcsolatot velük, simán megromlott a barátságunk, talán nem is létezett volna mára, ha nem ismerem meg. Valójában mindent neki köszönhetek. Újra részt veszek családi programokban, a haverjaimmal pedig újra ugyanolyan jó a kapcsolatom. De Rebeccával még nem érzem úgy, hogy hasonló dolgokat meg kéne osztanom vele. Persze kedves, aranyos, segítőkész és vicces lány, de még nem ismerem elég jól.
- Megérkeztünk. 
A garázsba kopogás nélkül benyitottam és előre engedtem.
Az ilyenkor megtörténő bemutatkozás után egyáltalán nem lett kínos csend. Az első lépés kipipálva. Máris szimpi a többieknek, mivel a lányok a kanapéhoz hívják. Még utoljára kétségbeesetten rám nézett, mire én csak mosolyogva bólintottam. Vett egy mély lélegzetet és máris mosolygott.
Sose tudom meg, hogy miért megy ilyen könnyűen neki.
- Trent. Nem is mondtad, hogy együtt vagytok. - Lance összehúzta a szemeit, miközben rátámaszkodott a biliárdasztalra.
- Nem vagyunk - muszáj volt felnevetnem.
- Ugyan... végig a derekát fogod és át is ölelted jó párszor. Nem létezik, hogy nincs köztetek semmi.
- Elhihetitek. Nincs. Kezdjük a játékot.
- Fred! Hol van Rebecca? - Colton vette észre először, hogy nincs meg a teljes létszám.
- Valami barátnőjénél. Két óra és jön.
Ennyivel letudtuk a lányok kibeszélését. Egyenlőre...
- Egyet tanulj meg barátom. - Colton ránézett a lányokra, hogy nem figyelnek-e, de pont valami nagyon vicces dolgot mesélhetnek, ugyanis nevettek. Nem is a szokásos módon. Sokkal hangosabban, most az egyszer el se takarták a szájukat ahogy megvillant a fehér fogsoruk.
-  Nincs olyan, hogy jó kislány. A jó kislányok igazából rosszak, csak nagyon jól álcázzák magukat és nem buktak le.
- Nem akarod bevallani nekünk, hogy mégis nézed az idézetes oldalakat?
Persze mind a négyen nevettünk.
- Dehogy. Isten ments! Csak Kelly adatlapját ellenőrizve mindig elolvasom mit oszt meg.
- Te tényleg ellenőrized? - Fred jobb szemöldöke feljebb ugrott.
- Akárhogy is. Az ilyen képekben sok az igazság. Főleg a jó kislányosban. Ha értitek - vigyorgott.
Talán valamit mégse kéne tudnunk a másikról.
Újra azon vettem észre magam, hogy ránéztem, csakhogy ő ebben a pillanatban is rám figyelt.
 Visszaemlékeztem arra a pillanatra, amikor kimondta, hogy szerelmes belém. Attól, hogy neked nem kellettem nem azt jelenti, hogy más nem érdemelhet meg! Újra és újra eszembe jutott ez a mondata a fotós teremben. Még mindig szerelmes lehet belém? Vagy inkább újra?
- Beszállhatunk srácok? Ugyanis megtudtuk, hogy Olive még nem tud biliárdozni! Trent, mi a mentséged? - Nancy odasétált Lance-hoz, hogy egy apró csókot adjon barátja arcára.
- Nem mentegetőzök - kezemet megadom stílusban feltettem. A következő mondatomat pedig csak a mellettem támaszkodó Olive fülébe súgtam. - Inkább mást gyakorolnék veled.
Várható volt, hogy elfog pirulni, de az arca teljesen vörös lett. Szerencsére a turbékoló párok nem, de Fred észrevette. Nem érdekelt, hogy mit fog mondani, elakartam érni, hogy Olive ténylegesen, teljes mértékben újra belém szeressen.
Új játékot kezdtünk a lányok miatt. A legjobb alkalmat kerestem, hogy mikor vethetném be a felette támaszkodós pózt, mikor eljött a megfelelő pillanat. A srácok vitatkoztak a lányokkal, hogy mégpedig nem ér, ha egy "kicsit" meglökjék a csípőjükkel az asztalt, ugyanis nem ment volna be a golyó.
- Colton Hayn! Máshova se fog bemenni a te golyóid, ha nem fejezed be a vitát! Ugyanis ti végig csaltatok. Meglöktétek a dákót miközben ütöttünk! - az említett tárgyat most fegyverként fogyta és résnyire összehúzott szemmel figyelte Kelly a barátját.
Na igen. Colton máris a lányok pártját fogta. Áruló.
 Jobb kezem elsiklott Olive dereka mellett, bal kezem pedig a bal oldalától kicsit arrébb tettem le. Kicsit lehajoltam, hogy még jobban érezhessem vaníliás samponja illatát. Szerencsétlenségemre nem lett annyira piros a kis arca, mint ezelőtt, de így is pár árnyalattal pirosabb az eredeti bőrszínétől.
 Ekkor kopogtak. Senki se igyekezett ajtót nyitni, mivel tudtuk ki az. Fred csak megforgatta a szemét és valami olyasmit dünnyögött, hogy lehetnétek kedvesebbek is! Egyikünket se igazán hatott meg.
 De ezek után jött a java!
Rebecca hangosan köszönt. Még nem sejtettem, csak meglepődötten ránéztem Olive-ra, ahogy kikerekedtek szemei és megfeszítette a karjait. Úgy megmarkolta az asztal szélét, hogy belefehéredtek az ujjai.
- Olive! Be kell mutatnom az én barátnőmet is. Rebecca Hinton! - Fred mosolygósan felénk terelte a barátnőjét.
Semmi sem volt rendben. Rebecca mintha egy másodpercre megdöbbent volna, de uralta a helyzetet.
- Szia! Rebecca! - erőltetett mosolygással odanyújtotta Olive-nak a jobb kezét.
Addigra mindenki tekintete Olive-ra téved, az ő szeme pedig csak Rebecca kezét vizsgálta. Már egyáltalán nem értettem a helyzetet, sőt senki se. Miért lett hirtelen Olive ilyen... ellenszenves?
 Megvetően ránézett a kéz tulajdonos arcára.
- Még van képed bemutatkozni, miközben ismersz? - Olive minden utálatát ebbe a nézésébe sűrítette.
- Tessék? - Rebecca feszülten elvigyorodott. Csak az ők hangjukat és a rádióban szóló zenét lehetett hallani.
- Ne tetesd a hülyét. Ne tégy úgy, mintha nem ismernél, mikor régebben nagyon is jól tudtad minden gondolatom. Mikor a legjobb barátnőm voltál!
- Olive. Most komolyan a múlttal jössz? - Rebecca egy olyan arcát mutatta meg, amit eddig még Fred sem ismerhetett, mivel ő is meglepődött. Semmi jele nem volt arcán a mosolynak, a feszült vigyornak, amivel azt akarta bizonyítani, hogy nem érti mit mesél neki... egykori legjobb barátnője.
- A múlttal?! Te hoztad fel most is. Komolyan! Talán meg se kellett volna lepődnöm, hogy letagadsz.
- Sok mindenki lemondott rólad nem emlékszel? - gúnyos mosolyra húzta a száját. - A saját testvéred is más utat választott, úgy tudom.
Olive kezdte elveszteni az önuralmát, amire még nem volt példa amióta ismerem. Öklét olyan erővel szorította össze, hogy még jobban elfehéredett, mint amikor az asztalt markolta meg.
- Ó! A hazug, kétszínű, legjobb barátnő aki elveszi a barátnője barátját és még a testvére temetésén se jelenik meg, hogy együtt érzést mutasson emberhez van szerencsénk akkor!
Kelly és Nancy döbbenten egymásra néztek. Csak nekik mondtam el mi történt Olive-al és azért nem akartam még bemutatni nekik, mert félek úgy állna hozzájuk is, hiába nem gondolna róluk ilyesmit Olive.
Tenyerembe fogtam Olive öklét, lassan erőt vett magán és ellazította ujjait. Még mindig képes lett volna beütni egyet Rebeccának, biztonság kedvéért hátrébb húztam két lépéssel.
- Ennyi éppen elég volt mára. Mi megyünk! - Nancy megfogta Olive másik ökölbe szorított kezét.

Csak Fred és Rebecca maradtak a garázsba. Igazából mindenki tudta mi történt Olive-al. Fred érezte át a legjobban a fájdalmát. Neki a bátyja egy motorbalesetben életét vesztette egy ittas kamionsofőr miatt.
 Egy kisebb büfébe ültünk be gondolkodni. Olive többször is próbálkozott azzal, hogy ő hazamegy, mi menjünk vissza, de nem akartunk. Elmesélte ő is ami történt April halála előtt, mivel nem tudhatta, hogy ők már ismerik a történetet. Muszáj bolt hallaniuk az ő szájából is a történetét, hogy mind ment keresztül.
A kezével megdörzsölte azt a pontot, ahol lefejeltük egymást.
- Még mindig fáj a fejem. Mégis mennyire erős a koponyád?!

21. nap A szemedért

Sziasztok! Ne ijedjetek meg, csak ma tudtam befejezni a részt. Nem lesz újabb szünet a blogon. - Mym

Olive

Túl sok információ hullott egyszerre az ölembe. De, hogy anyának tényleg létezne egy tetoválás a csípőjén, sose gondoltam volna. Anyu barátját pedig... Nem igazán kedveltük Jay-el. Állítólag anyu munkahelyén futottak össze először.
 Amikor elment és anyu bezárta utána az ajtót le se vette kezét a kilincsről máris érdeklődött mi is a véleményünk.
- Érdekes - Jay szólalt meg először. Anyu nem tudta, hogy most megkönnyebbüljön, vagy sem.
- Felettébb érdekes. - folytattam a mondatát. - Ő lenne az állítólagos  hódolód szeptember óta?
- Mi? Dehogy! Vele csak egy he.. - és észrevette, hogy lebukott.
Tudtam, hogy hazudott nekünk. Anya sose jönne össze egy olyan emberrel, aki a szöges ellentéte. Egyáltalán nem érdekelték az állítólagos barátját a művészet, de még a zenék sem. Milyen ember az ilyen?
 Jay úgy döntött inkább felmegy a szobájába rajzolni.
- Szóval?
- Tényleg nem a barátom.
- Akkor miért nem mondtad meg?! - megmarkoltam a fotel háttámblájának peremét.
- Azt hittem, hogy ha előtte egy másabb embert mutatok be, vele elnézőbbek lesztek és akár szimpatikus is lenne.
 Ja... mivel ezaz ember nem volt, nyilvánvalóan összetettük volna Jay-el a kezünket a másik férfit megismerve. Ravasz...
- Ez még mindig nem mentség.
- A mentségről eszembe jutva... Trent miért nálunk tárolja a dezodorját, tusfürdőjét vagy  miért?
- A múltkor nálunk hagyta. Mikor mentünk Disneylandbe. Kicsúszott a táskájából.
Anyu amolyan ,,ugyan már..." pillantást vetett rám és keresztebe tette kezeit a mellkasa előtt. Nem is tudom miért nem mondtam meg neki, hogy csak a kínos helyzetben nem akartam belekeveredni.
- Vigyázz. Trent már a szememben inkább azokat a fiúkat erősíti, akik összetörik a lányok szívét. Nem szeretném, ha tovább mélyülne a barátságotok. Szerencsére még nem csókolóztatok. - na ekkor lehajtottam a fejem és éreztem, vérvörössé válhatott a fejem mikor visszagondoltam a kirándulós és az utáni csókunkra. Anya csak sóhajtott és lehúzott a kanapéra. Mutatóujjával az állam alá nyúlt, felemelte a fejem.
- Ne engedd átverni magad. Tudom, hogy barátként is megtudnátok lenni. Nem kell úgy gondolni, hogy minden fiú és lány barátságból az egyik fél többet érez. - Anya pár pillanatig csendben maradt, majd újra megszólalt. - Nem akarom, hogy újra egyedül érezd magad.
 És megölelt.
Pedig eddig sose éreztem így... Na jó... ez óriási. Bitang nagy hazugság volt. Ahogy Trent felbukkant sose éreztem magam egyedül. Végül mellettem kötött ki és ápolt, mint egy testvér.
 Anya elhúzódott tőlem, hogy mosolyogva belenézhessen a szemembe.
- Bár valljuk be... Szemre méltó egy fiúcska. -  legnagyobb meglepetésemre kacsintott is egyet.
- Hogy tudtad rávenni ezt az embert, hogy elviseljen minket? - nevetve kitöröltem a könnycseppeket szemeimből. Anya még jobban elmosolyodott, de választ nem kaptam, inkább megölelt.

 Este újabb blogbejegyzést tettem közzé a blogomon. Még nagyobb bánat fogott el, hogy megtudtam nemsokára végére érek a történet megírásával. Újabb történetet kezdtem gondolkodni, de a füzetem lapja üresen tátongott. A jobbnál jobb ötletek helyett csakis Trent körül kattogott az agyam. Ma teljesen máshogy beszélt, viselkedett velem. Mi van akkor, ha ténylegesen, teljesen belé szeretek? Vagy már meg is történt csak nem tudok róla? Észre se vettem eddig, hogy most tényleg szerelmes lettem belé, hogy már nem csak a legjobb fiúbarátot láttam benne? Na jó... újabb hazugságok.
 Azt hittem hogyha nem gondolok arra, hogy szerelmes vagyok belé akkor tényleg nem leszek. Ez egy óriási badarság. Csakhogy a mai tettei mégis adtak egy löketet, inkább a szerelem útját választottam. Most már nem fordulhatok vissza. Vagy végig csinálom amíg barátok lehetünk háttérbe szorítva a valódi érzéseimet, vagy máris elmenekülni előle. Na igen... a meneküléssel van egy gond. Még legalább három évet egy csoportban kell töltenünk.
Barátokat kéne szereznem. De még mindig nem tudok csak úgy megbízni az emberekben. Csakis arra gondolok, hogy azt várják mikor bízom meg bennük, majd elárulnak és lenéznek. Vajon pszichológusra van szükségem? Talán mégse ártott volna elmenni nyáron. Mi van ha igazából nem vagyok szerelmes, csak úgy érzem, mert April már nincs is és úgy gondolom valakit kell szeretnem helyette?
 Újra és újra elhadartam magamban ezeket a mondatokat.
- April! - suttogtam. A hirtelen ötlettől vezérelve kimásztam azt asztalok alól és kikukkantottam azt ajtón. Csak lent a nappaliban volt felkapcsolva a kis asztali lámpa. A fény így is erőtlen volt, ezért nyitva hagytam a szobám ajtaját, hátha eltalálok a sötét faajtóhoz. Régebben akár vakon is eljutottam volna a szobájáig, de olyan rég voltam már az ajtaja előtt, hogy egy kis fény nem árthatott. Igazából sose tudtam miért akarta April feketére festetni. Minden faajtót fehérre kentek le, kivéve az övét.
 Remegő kezemmel megérintettem a gombkilincset. Megborzongtam ahogy beléptem. Az ágy a megszokott zöld huzat nélkül állt a közepén. A ruhatartó rúdon még lógott egy-két vállfa, íróasztalán a megszokott virágos asztalterítő. A komód, fotel, az ablakpárkány kimatracozott részén még a díszpárnák is ugyanúgy álltak. A könyvek is ugyanolya sorban sorakoztak, mint régen. Csak a kék és fehér csíkos szőnyeg nem volt a helyén. Újra felvillant szemem előtt a kép, ahogy azon a szőnyegen fekszik elvérezve. Könnyek buggyantak ki szememből, meg sem próbáltam letörölni.
 Éreztem ahogy a cseppek végig szántották fél arcom majd lecseppentek a földre.
Csak azért hagytuk meg a bútorokat, hogy Jay ne nagyon kételkedjen. Talán azt hinné nem engednénk vissza Aprilt. Ami lehetetlen. Fordítva lenne. Visszahúznám közénk. Nem okoltam magam, és nem is fogom amit tett. De észrevehettem volna, hogy valami nincs rendjén. Ha talán pár perccel, akár másodperccel is hamarabb felmegyek mi történik? Vele beszélnék ugyanitt? Élném az életem? Nem telik el nap, éjszaka, hogy nem gondolnék ilyeneket. Nem akarom elengedni. Fáj...
 Hátráltam egy lépést, közben azt a pontot néztem, ahonnan a vérét töröltem fel. Gyorsan megfordultam, kiaraszoltam a szobából, bezártam és visszamentem a sajátomba.
 Inkább elaludtam, mintsem gondolkodjak...

- Huh... végre itt van a diáknak. Már mióta vártam! - rávigyorogtam Trentre.
- Tudom... - mosolygott. - Mi volt a helyzet tegnap anyud barátjával?
- Igazából nem az. Csak felakart minket készíteni, meg hogy inkább az igazi barátját kedveljük.
- Ravasz.
Elmosolyodtam.Pontosan így gondoltam.
- Mi az első órád?
- Irodalom. Neked?
-Matek. Kívánj sok szerencsét. - elfordultam a folyosón jobbra, Trent pedig egyenesen haladt.
- Szorítok! -kiáltotta kicsit messzebbről, de bizonyította, amikor ujjait felemelte és keresztezték egymást. Erre még jobban elmosolyodtam.
 A még jobb hír: minden óra húsz perces! Na igen. Fősulin muszáj tartani órát, mindegy milyen nap van.

 Az órák után átöltöztem a táncra és begyömöszöltem a táskám a szekrényemben és lesiettem a suli aulájába. Trentet még nem láttam, ezért vártam egy kicsit rá a lépcső alsó fokain, így láthattam mit táncolnak a csoportok. Az első félévi táncunkat fogjuk megint bemutatni amit még avatón kellett kitalálni. Micsoda kreativitás! A mi csoportunknak az öltözéke úgy nézett ki, hogy különböző színű cipő, szürke nadrág és egy fehér laza atléta, a fiúknak persze jutott egy fekete pulóver, vagy jacke.
 Ez igazából megfelel egy osztályversenynek. Talán a zeneválasztásban győzünk.
Egyek lábamat két lépcsőfokkal feljebb raktam, és hogy még kényelmesebb legyen a póz, rátámaszkodtam a korlátra.
- Na, mi az állás? - megjelent Trent.
- Mindenki lenyom minket.
- Felhallatszott a töriterembe a zene. Még jó, hogy a lányok választottak. Felvontam a szemöldököm.
- Tessék a kendő! - odajött az egyik csoporttársunk. Trentnek kéket, nekem meg piros kendőt nyomott a kezünkbe.
 Mivel ez egy amolyan visszavágós tánc lesz a lányok és fiúk között valahogy meg kell különböztetni. Nem mintha a hosszú haj és mell elég lenne. Na jó, mostanában igen érdekes gondolkozásom van. Igaz, a lányok közül nincs mindenkinek olyan hosszú haja, meg valaki - khm, én - melle sincs. Így átgondolva tök logikus.
Egy lány bemondta a mi csoportunk - D - nevét és felsorakoztam.
- Csak el ne felejtsem, hogy a Shakira fel le menő mozdulat a kezünkkel hamarabb van, mint az almaszedős! - Mondtam szomorúan, mivel ezt a két mozdulatot eddig állandóan elrontottam.
De mivel nem nyerni akarunk senkit se érdekel.
- Nyugi. - rám mosolygott Trent. Ekkor megszólalt a Cake by the ocean ami azt jelentette a fiúk lazán, néha csettintve bevonulnak. Amikor a dalba elérkezett az ének vágtak egy pózt,  a hajukon végigfutottak két kezükkel lábukat pedig megrogyasztották. Pár lépést mutattak, majd mielőtt felpörgött volna, a Waste time with a masterpiece résznél mi is bevonultunk a lányokkal. Ugyanazt a lépést táncoltuk el együtt a fiúkat, majd mi úgymond, félresöpörtük őket. A Talk to me baby résznél újra elfeleztük a helyet. A fiúk megdőlve felénk lépkedtek a térdükön, pulóverüket mellkasuknál meghúzták, talpra álltak, választottak egy lányt, megfogták a kezét és behúzták a többi táncoló ember közé. Újabb közös lépések jöttek, egyszer a lányok mutattak különleges mozdulatokat, máskor a fiúk.
 Így ment ez, és az almaszedős mozdulatot se rontottam el. Beleéltem magam. Amikor utoljára elhallgatott a zene egy másodperc töredékéig, mindenki együtt pózolt. A dal folytatódott,mi meg csak úgy táncoltunk párokban, csoportokban. A vége volt a legjobb. Így még sosem vettem rész a mi - úgymond - osztályunk közösségében. Együtt kántáltuk a refrénnél.
- Cake by the ocean! - kiáltottuk a dalt befejező mondatot.
Nem a mi táncunk volt az utolsó, így összeszedhettük magunkat. Többen átöltöztek, csak a végére értünk vissza. Évfolyamonként talán két osztály vállalta be a szereplést.
Nem volt meglepő, hogy csak a zenei választásban nyertünk. Nem igazán nézhettek ki úgy a lépések, ahogy elképzeltük, de senkit se érdekel. Nem akartuk az utolsó fél percet végé táncolni - kötelező, ha a versenyre nevezel. Ki gondolta volna?
Megszólalt a Light it up. Legfőképp a lányok rohantak az aula közepébe a helyes Zumbás sráccal szembe, a fiúk csak hülyéskedni mentek. Hiába húztam magammal Trentet, ellenállt. Na jó,  mostantól nem fogom békén hagyni. A zumbát megúszta, de még hátra van a többi akadály.

20. nap A lelkesedésedért

Sziasztok! Igyekeztem megírni a részt, bevallom nem volt könnyű. Jó olvasást és várakozást a jövőhétig! ;) - Mym

Trent

Egyre jobban beékelődött a fejembe a tudat, hogy Olive már nincs együtt Josh-al. Sőt.
Már több hónapja. Mégse merek közeledni felé. Félek, ha mégse alakulna jól közöttünk ez a fajta kapcsolat, akkor újra elveszítene egy újabb barátot.
- Anyát még nem vetted rá véletlenül a tetoválásra?
- Mi? Ja... rajta vagyok az ügyön. Nem könnyű eset anyukád. - válaszoltam, ő pedig egy amolyan ,,tényleg? Észre se vettem" pillantással megmosolyogtatott.
 Ettől függetlenül nagyon bírom Olive anyját
- Gondolkodtam... Arra a döntésre jutottam, hogy kimegyek a sírjához.
Olive nem lepődött meg kijelentésemen. Sőt, mintha nyugodtabb lenne.
- Mikor voltál kint utoljára? - a kínai kajásdobozban turkált a pálcikával.
- Két hete. Te?
- Egy... Mégis bűntudatom van. - abbahagyta a turkálást és inkább kinézett az ablakon.
Ahogy megettük a ennivalónkat kidobtuk a dobozokat és sétáltunk a parkban. Míg folyamatosan beszélgettünk, egy témában túlságosan is beleéltem magam, így észre se vettem, hogy Olive megállt a virágot áruló idős nő előtt. Pár méterrel tőlük figyeltem, ahogy kiválaszt két nagy fehér virágú csokrot, bennük egy-egy piros rózsával. Egyensúlyozva a két csokorral elővette a pénztárcáját. Amíg a nő a visszajárót kereste Olive arcvonásai megenyhültek, tovább nézte a többi virágot, majd felvett két szál fehér rózsát. Megmutatta az idős nőnek, mondott valamit és hozzám sietett.
- Nagyon kedves volt. Bár nem értem miért köszönte meg, mikor csak pár font maradt nála. - Átnyújtotta nekem a két nagy csokrot, mivel természetesen nem kell külön megkérnie, hogy segítsek neki.
- Minek is ez a két óriási botanikus kert? - mosolyogtam.
- A sírra. - Olive néha visszatekintett, miközben a virágot áruló idős nő tovább figyelte.
A temetőben pár percre eltűnt Olive, így kicsit gondolkozhattam, ahogy ezt szokás a temetőben. Legfőképpen a miért járt az eszemben.
- Nem tudom hogy vagy vele, de én nem szeretek egy betonhoz beszélni... - újra az oldalam mellett állt Olive. Pár perc múlva mikor ránéztem már nem voltak a kezében a fehér rózsák. Bizonyára April sírjához mehetett.
- Győzzük meg Pennyt, hogy a tetoválás 100%-ban egészséges, mutatós, önjel, meg ilyesmik. Mondjuk még mindig nem értem miért akarod annyira. - ahogy Olive utolsó mondatomnál elém állt folytattam a mondókám. - Majd ha akarod elkísérlek és kenegetem a kis sebecskéd az oldaladon. Remélem nem vagy csikis. Nagy kár lenne, ugyanis elveszne az élvezet. - tetőzésképp kacsintottam egyet. Persze Olive azonnal hátat fordított, hogy ne lássam ahogy még jobban pirosodik az arca. Elvigyorodtam és úgy döntöttem nem menekül a téma elől.
- Képzeld el, ahogy előveszem a testápolót, lecsavarom a tetejét, rányomom az ujjamra és a bőröddel találkozik. Fogadjunk még nagyobb Adonis lennék a szemedben.
 - Csak tudd... Testápolóval egyáltalán nem szabad érintkeznie, míg be nem gyógyul - mondatára piros arccal visszafordult, majd újra elindult.
- Mindegy, hisz úgyis várod. - lassan le kellene állítanom magam, ha a férfiasságomat épségben szeretném tartani.
- Csak keresztapa szeretnél lenni?!
Megmondtam...
- Az is - rávigyorogtam, mivel újra az oldalamnál sétált. Nem nehéz beérni.
 Ahogy bementünk a házukba, belebokszolt a vállamba. - Vegyél vissza Adonis 2!
- Rendben Csipkerózsikám. - rávigyorogtam, miközben vállamat dörzsöltem.
 Penny még nem volt itthon - már második otthonnak számítom - így a konyhapult elé ültem le, míg Olive fent... pakolászott?? Fogalmam sincs mit csinált. Meghallottam az ajtó nyílását, pár pillanattal később be is záródott.
- Trent! Te itt? Olive? - Penny kicsit mintha megijedt volna. A bevásárlótáskákat elvettem tőle és a pultra raktam.
- A szobájában. Azt mondta mindjárt jön.
- Rendben. - sorra kivette a zöldségeket, gyümölcsöket a táskából.
Úgy látszott Penny kicsit ideges lett. Vagy lehet csak nagyon izgult. Egyre hangosabban zárta be a szekrényajtókat, egyszerre pedig ott maradt a szoknyája. Figyelmeztetni se tudtam, ellépett, a szoknyája pedig ott maradt a szekrényajtónál.
- Úristen! - Penny azonnal megpróbálta takarni magát a cafatokban álló szoknyából.
Úriember módjára azonnal el is fordítottam a fejem, még kezemet is a szemem mellé kaptam, nehogy azt higgye Penny, hogy a szemem sarkából nézem. Akármilyen feltételezés lenne, nem tennék ilyet. Sokkal inkább a lánya érdekel.
- Szerintem felmegyek megnézem mit csinál eddig Olive.- felálltam, de nem kellett sokat mennem, Olive a konyhaajtóban állt és leplezni próbálta a nevetését.
Ahogy a szobája ajtaja bezárult kidőlt a nevetéstől. Több se kellett, már én is társultam hozzá, a földön feküdtünk, könnyezett a szemünk is, de ne,m tudtuk abbahagyni. Egyszer csak szembefordultunk egymással és abbahagytuk.

- Jaj ne! Itt van apa! - Olive megfordult a bárszéken.
Az előbb vettünk magunkon erőt, hogy lejöjjünk.Penny barátja a szoknyás incidens után érkezett meg. Illedelmesen bemutatkoztunk meg minden.
Na jó. Mégis.. miért pont most jött Olive apja?! Igazából nem is ismerem. De akkor is!
A felnőttebbek ezennel vitázni kezdtek. Olive apja nem fedte felháborodott...féltékenységét.
 Penny a végére annyira bedühödött, hogy elrontsa a bemutatkozós vacsorát, hogy a salátástál tartalmát Olive apjához vágta.
- Ezennel viszlát! - gyors lépésekkel a bejáratajtóhoz rohant, amit amennyire csak tudott kinyitott.
- Talán nem ma kéne beszélnünk a tetoválásról.
- Végül is... egy-két nap plusz mínusz már nem számít - Olive is kikerekedett szemekkel nézte a kisétáló apját, majd ahogy az anyja hangos csapással bevágta az ajtót utána.
- Azt hiszem nekem is ideje lenne indulnom. Viszlát! Örültem, hogy megismerhettem. - mosolyt se erőltettem az arcomra, mikor Penny barátjához fordultam.
 Igazából... Azt hittem Penny magához illőbb férfit is találhatott volna. Ezen a napon egyre érdekesebb szavakat rakok össze. De visszatérve a barátra. Szinte kiejthetetlen a neve, leírni se próbálnám meg. Valószínűleg nem tudnám. De! Nem való Penyhez.
- Trent! - Olive meglepődött. - Várj! Fent hagytad a szobámban az izét...
Mivel mind vártunk mit akar mondani Olive, muszáj volt kitalálnia valamit.
- Tudoood...az izédet. A... A testápolód! - Na erre mindenkinek kikerekedtek a szemei.
- Nincs is testápolóm. - én hülye nem vettem észre, hogy Olive csak ki akar bújni az ezt követő pár perc alól.
- Akkor a tusfürdőd vagy mid.
- Jaj tényleg! - menteni a menthetetlent... lehetetlen. - Tudják, egyre jobban érzem magam itthon.

 - Úristen! Ez nagyon ciki volt! - suttogta Olive, mikor bezárta a szobája ajtaját.
Hogy biztosra menjünk, nem lesz kínos az estéből hátralévő idő Olive-nak, kicsit fent maradtunk és a tetoválás témát bocolgattuk.
- De mégis hogy lehetne rávenni?
- Te még mindig nem jöttél rá miért nem engedi?
-Honnan kéne tudnom?!
- Mivel neki is van. - Olive először összeráncolta a szemöldökét. Átfuthatott az agyán pár gondolat és nevetni kezdett. - Igenis van. A szoknyás esett miatt láttam. A csípőjén van egy G betű.
- Mi van? - úgy látszik mégis kezd hinni nekem. - Már értem.
Gordon...hát persze! Olive apját így hívták.
- Amit mondott saját tapasztalatból tudta elmesélni. Meglehetősen annyi volt, mint mi most. Ajj ne... Azt hiheti miattad akarok tetoválást, mivel nem mondtam a mintát sem.
- Nyugi. Nem kell nekem tetoválás. Ha lehet mellőzhetnénk is a dolgot. Tudod, nekem így is-úgyis tetszel. - vigyorogtam, Olive pedig csak a szemét forgatta.
Tovább gondolkozott, közben a tekintetem az éjjeliszekrényén lévő testápolóra irányult. Annyira beletemetkezett a gondolataiba, hogy észre se vette ahogy odamentem, elvettem a tubust, csak akkor nézett rám, amikor meghallotta a kupak nyitásának hangját.
Ujjamra pici krémet nyomtam, orrához érintettem, miközben vigyorogva megszólaltam:
 - Kipróbáljuk? Csak, hogy meggyőződjünk arról, hogy ha itt az ideje akkor ne legyen illúzióromboló a nevetésed.