2016. március 6., vasárnap

20. nap A lelkesedésedért

Sziasztok! Igyekeztem megírni a részt, bevallom nem volt könnyű. Jó olvasást és várakozást a jövőhétig! ;) - Mym

Trent

Egyre jobban beékelődött a fejembe a tudat, hogy Olive már nincs együtt Josh-al. Sőt.
Már több hónapja. Mégse merek közeledni felé. Félek, ha mégse alakulna jól közöttünk ez a fajta kapcsolat, akkor újra elveszítene egy újabb barátot.
- Anyát még nem vetted rá véletlenül a tetoválásra?
- Mi? Ja... rajta vagyok az ügyön. Nem könnyű eset anyukád. - válaszoltam, ő pedig egy amolyan ,,tényleg? Észre se vettem" pillantással megmosolyogtatott.
 Ettől függetlenül nagyon bírom Olive anyját
- Gondolkodtam... Arra a döntésre jutottam, hogy kimegyek a sírjához.
Olive nem lepődött meg kijelentésemen. Sőt, mintha nyugodtabb lenne.
- Mikor voltál kint utoljára? - a kínai kajásdobozban turkált a pálcikával.
- Két hete. Te?
- Egy... Mégis bűntudatom van. - abbahagyta a turkálást és inkább kinézett az ablakon.
Ahogy megettük a ennivalónkat kidobtuk a dobozokat és sétáltunk a parkban. Míg folyamatosan beszélgettünk, egy témában túlságosan is beleéltem magam, így észre se vettem, hogy Olive megállt a virágot áruló idős nő előtt. Pár méterrel tőlük figyeltem, ahogy kiválaszt két nagy fehér virágú csokrot, bennük egy-egy piros rózsával. Egyensúlyozva a két csokorral elővette a pénztárcáját. Amíg a nő a visszajárót kereste Olive arcvonásai megenyhültek, tovább nézte a többi virágot, majd felvett két szál fehér rózsát. Megmutatta az idős nőnek, mondott valamit és hozzám sietett.
- Nagyon kedves volt. Bár nem értem miért köszönte meg, mikor csak pár font maradt nála. - Átnyújtotta nekem a két nagy csokrot, mivel természetesen nem kell külön megkérnie, hogy segítsek neki.
- Minek is ez a két óriási botanikus kert? - mosolyogtam.
- A sírra. - Olive néha visszatekintett, miközben a virágot áruló idős nő tovább figyelte.
A temetőben pár percre eltűnt Olive, így kicsit gondolkozhattam, ahogy ezt szokás a temetőben. Legfőképpen a miért járt az eszemben.
- Nem tudom hogy vagy vele, de én nem szeretek egy betonhoz beszélni... - újra az oldalam mellett állt Olive. Pár perc múlva mikor ránéztem már nem voltak a kezében a fehér rózsák. Bizonyára April sírjához mehetett.
- Győzzük meg Pennyt, hogy a tetoválás 100%-ban egészséges, mutatós, önjel, meg ilyesmik. Mondjuk még mindig nem értem miért akarod annyira. - ahogy Olive utolsó mondatomnál elém állt folytattam a mondókám. - Majd ha akarod elkísérlek és kenegetem a kis sebecskéd az oldaladon. Remélem nem vagy csikis. Nagy kár lenne, ugyanis elveszne az élvezet. - tetőzésképp kacsintottam egyet. Persze Olive azonnal hátat fordított, hogy ne lássam ahogy még jobban pirosodik az arca. Elvigyorodtam és úgy döntöttem nem menekül a téma elől.
- Képzeld el, ahogy előveszem a testápolót, lecsavarom a tetejét, rányomom az ujjamra és a bőröddel találkozik. Fogadjunk még nagyobb Adonis lennék a szemedben.
 - Csak tudd... Testápolóval egyáltalán nem szabad érintkeznie, míg be nem gyógyul - mondatára piros arccal visszafordult, majd újra elindult.
- Mindegy, hisz úgyis várod. - lassan le kellene állítanom magam, ha a férfiasságomat épségben szeretném tartani.
- Csak keresztapa szeretnél lenni?!
Megmondtam...
- Az is - rávigyorogtam, mivel újra az oldalamnál sétált. Nem nehéz beérni.
 Ahogy bementünk a házukba, belebokszolt a vállamba. - Vegyél vissza Adonis 2!
- Rendben Csipkerózsikám. - rávigyorogtam, miközben vállamat dörzsöltem.
 Penny még nem volt itthon - már második otthonnak számítom - így a konyhapult elé ültem le, míg Olive fent... pakolászott?? Fogalmam sincs mit csinált. Meghallottam az ajtó nyílását, pár pillanattal később be is záródott.
- Trent! Te itt? Olive? - Penny kicsit mintha megijedt volna. A bevásárlótáskákat elvettem tőle és a pultra raktam.
- A szobájában. Azt mondta mindjárt jön.
- Rendben. - sorra kivette a zöldségeket, gyümölcsöket a táskából.
Úgy látszott Penny kicsit ideges lett. Vagy lehet csak nagyon izgult. Egyre hangosabban zárta be a szekrényajtókat, egyszerre pedig ott maradt a szoknyája. Figyelmeztetni se tudtam, ellépett, a szoknyája pedig ott maradt a szekrényajtónál.
- Úristen! - Penny azonnal megpróbálta takarni magát a cafatokban álló szoknyából.
Úriember módjára azonnal el is fordítottam a fejem, még kezemet is a szemem mellé kaptam, nehogy azt higgye Penny, hogy a szemem sarkából nézem. Akármilyen feltételezés lenne, nem tennék ilyet. Sokkal inkább a lánya érdekel.
- Szerintem felmegyek megnézem mit csinál eddig Olive.- felálltam, de nem kellett sokat mennem, Olive a konyhaajtóban állt és leplezni próbálta a nevetését.
Ahogy a szobája ajtaja bezárult kidőlt a nevetéstől. Több se kellett, már én is társultam hozzá, a földön feküdtünk, könnyezett a szemünk is, de ne,m tudtuk abbahagyni. Egyszer csak szembefordultunk egymással és abbahagytuk.

- Jaj ne! Itt van apa! - Olive megfordult a bárszéken.
Az előbb vettünk magunkon erőt, hogy lejöjjünk.Penny barátja a szoknyás incidens után érkezett meg. Illedelmesen bemutatkoztunk meg minden.
Na jó. Mégis.. miért pont most jött Olive apja?! Igazából nem is ismerem. De akkor is!
A felnőttebbek ezennel vitázni kezdtek. Olive apja nem fedte felháborodott...féltékenységét.
 Penny a végére annyira bedühödött, hogy elrontsa a bemutatkozós vacsorát, hogy a salátástál tartalmát Olive apjához vágta.
- Ezennel viszlát! - gyors lépésekkel a bejáratajtóhoz rohant, amit amennyire csak tudott kinyitott.
- Talán nem ma kéne beszélnünk a tetoválásról.
- Végül is... egy-két nap plusz mínusz már nem számít - Olive is kikerekedett szemekkel nézte a kisétáló apját, majd ahogy az anyja hangos csapással bevágta az ajtót utána.
- Azt hiszem nekem is ideje lenne indulnom. Viszlát! Örültem, hogy megismerhettem. - mosolyt se erőltettem az arcomra, mikor Penny barátjához fordultam.
 Igazából... Azt hittem Penny magához illőbb férfit is találhatott volna. Ezen a napon egyre érdekesebb szavakat rakok össze. De visszatérve a barátra. Szinte kiejthetetlen a neve, leírni se próbálnám meg. Valószínűleg nem tudnám. De! Nem való Penyhez.
- Trent! - Olive meglepődött. - Várj! Fent hagytad a szobámban az izét...
Mivel mind vártunk mit akar mondani Olive, muszáj volt kitalálnia valamit.
- Tudoood...az izédet. A... A testápolód! - Na erre mindenkinek kikerekedtek a szemei.
- Nincs is testápolóm. - én hülye nem vettem észre, hogy Olive csak ki akar bújni az ezt követő pár perc alól.
- Akkor a tusfürdőd vagy mid.
- Jaj tényleg! - menteni a menthetetlent... lehetetlen. - Tudják, egyre jobban érzem magam itthon.

 - Úristen! Ez nagyon ciki volt! - suttogta Olive, mikor bezárta a szobája ajtaját.
Hogy biztosra menjünk, nem lesz kínos az estéből hátralévő idő Olive-nak, kicsit fent maradtunk és a tetoválás témát bocolgattuk.
- De mégis hogy lehetne rávenni?
- Te még mindig nem jöttél rá miért nem engedi?
-Honnan kéne tudnom?!
- Mivel neki is van. - Olive először összeráncolta a szemöldökét. Átfuthatott az agyán pár gondolat és nevetni kezdett. - Igenis van. A szoknyás esett miatt láttam. A csípőjén van egy G betű.
- Mi van? - úgy látszik mégis kezd hinni nekem. - Már értem.
Gordon...hát persze! Olive apját így hívták.
- Amit mondott saját tapasztalatból tudta elmesélni. Meglehetősen annyi volt, mint mi most. Ajj ne... Azt hiheti miattad akarok tetoválást, mivel nem mondtam a mintát sem.
- Nyugi. Nem kell nekem tetoválás. Ha lehet mellőzhetnénk is a dolgot. Tudod, nekem így is-úgyis tetszel. - vigyorogtam, Olive pedig csak a szemét forgatta.
Tovább gondolkozott, közben a tekintetem az éjjeliszekrényén lévő testápolóra irányult. Annyira beletemetkezett a gondolataiba, hogy észre se vette ahogy odamentem, elvettem a tubust, csak akkor nézett rám, amikor meghallotta a kupak nyitásának hangját.
Ujjamra pici krémet nyomtam, orrához érintettem, miközben vigyorogva megszólaltam:
 - Kipróbáljuk? Csak, hogy meggyőződjünk arról, hogy ha itt az ideje akkor ne legyen illúzióromboló a nevetésed.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése