2015. augusztus 23., vasárnap

13.nap Az időért


Trent
 Olive kirohanása már nem volt új számomra, de egyre gyakrabban véltem felfedezni. Sokat mosolygott, de már ismerem annyira, hogy észrevegyem, nem valódi. Kémián mikor mellettem ült csak bámult maga elé, nem jegyzetelt. Rajzon is mikor kinéztem olykor-olykor csak ült a vászon előtt gondolataiba merülve. Még nem láttam ennyire... elhagyottnak. Szünetben a "barátjával" andalog, órán magába roskad. Nagyon megváltozott. Nagyon rossz volt ilyennek látni.

  A dupla órás második rajz előtt mosolyogva jött vissza, gondoltam biztos Josh-sal volt. Nyomott a palettájára mindenféle élénk színt, és azonnal festeni kezdett. Húzogatta ecsetét a vásznon, dolgozott vele, minden vonását megfontoltan végezte. Nem volt munkám a fotós szobában, így nyugodtan tudtam nézni, ahogy Olive mindenkit kizárva fest. Már régóta nem láttam ilyennek. A hétfői beszélgetésünk óta nem nagyon váltottunk eszmecserét. Egy kicsit bántott, de gondolkodnom kellett. Sose láttam még úgy Olive-ot... A dühtől csillogtak a szemei, mintha lángolna belülről. Az összes szavát komolyan vettem. El se tudtam hinni. Szerelmes belém...
 De a napokban elhalványította a szálakat, hiába kapaszkodtam bennük, hogy legalább negyedét érzi irántam abból amit én iránta. Most biztos beszélni fogok vele! Nem akarom elveszíteni...
 Mrs Tramell másik három tanulóval volt elfoglalva - én elbújtam a sarokba - így nem tudott rám sózni egy idétlen feladatot sem. Viszont ha Olive-nak szólt a dékán azonnal röppent, mint egy kisangyal. Hiszen az, egy angyal. Úristen, nekem barátnőm van! Adela!
 Már nem szabad másra gondolnom, csak a barátnőmre.
 - Kukkolsz? - figyelt mosolygósan. A festménye előtt állt jelzett, hogy menjek oda. Arcomon levakarhatatlan mosollyal sasszéztam mellé. Ez volt eddigi életem legszebbik festménye amit láttam. A várost ábrázolta amit láttunk a szikláról. De ez a város sokkal szebb volt, fényesebb. Alkonyat látszott a képen, a leggyönyörűbb.
 - Tegnap jártam ott. Megmaradt, így lerajzoltam. - szeme csillogott, arca mosolygott.
 - Nagyon szép! - szemébe néztem, úgy mondtam - Egyszerűen gyönyörű!
Elpirult és lehajtotta a fejét. Karomat rátettem vállára, magamhoz húztam. Mint mindig, most is az az édes vanília illata volt. Bárhol felismerném ezt az illatot.
 - Ki az a szerencsés, aki rajtam kívül megöleli a csodaszép kedvesem? - tolakodott be Josh. Szememet forgattam, mikor Olive elhúzódott. Barátja egy kis szájra puszival köszöntötte, kezét derekán nyugtatta. Szememmel követtem a mozdulatot, arcomat gúnyos grimasz feszítette.
 - Olive, a festmény még nem száradt meg. Szeretnéd, ha beraknám a szobába, el ne tűnjön? - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de csak egy összehúzott szemre tellett.
 - Kedvesem, te festesz? - döbbenet ült az arcomra, Olive meg kínosan kacarászott. Még ezt sem tudja? Milyen barát az ilyen? Érdeklődve vizsgálta, majd széles mosolyra húzta száját.
 - Ez nagyon szép! - ismételt engem. - Én nem tudnék kitalálni egy ilyen szép helyet.
 - Ez nem ki.... - mondatom közben a lány számra zárta tenyerét - elnézést kérve -, elhúzott a kamra ajtajáig.
 - Ő nem járt ott! Nem tud rólam szinte semmit, és nem is szeretném, hogy tudjon! - szeme aggodalmat sugallt, nem tudtam nem hallgatni rá. Olyan jó lett volna olyan dolgokat az orra alá dörgölni, amit én tudok neki viszont fogalma sincs róla.
 - Rendben. Hallgatok, mint a sír. Nem mintha oly sokat társalognék vele! - utánoztam Josh angol akcentusát. Kuncogni kezdett rajta, viszont mikor látta, barátja őt figyeli rögtön elszégyellte magát.
 - Elszégyellhetné magát, uram! - csatlakozott. Hiányoztak a közös hülyéskedések, a sok beszélgetés.
 - Elhiheti hölgyem, megtörtént! - úriember módjára felé nyújtottam karom, amit ő pukedlizve elfogadott. Mellkasunkat felfújva vágtattunk végig a mosolygó emberig.
 - Csak nem engem kopíroztok? - vette át Olive-ot Josh. Válaszoltam volna rá valamit, ha értettem volna a mondatot.
 - Mi nem kopiszbigyusz.. - akadtam meg.
 - Kopíroztunk... - segített ki Olive. Feszülten barátjára tekintett. - Nincs matekórád?
 Felnevettem magamban, ez volta legfeltűnőbb lekoptatás, de szerencsétlen ezt se vette észre. Pedig nem is volt stréber. Akár vetélytársnak is tekinthetném.

 Pár hét múlva pedig összepakoltam a másnapi kirándulásra. Anya hozott két törülközőt, egy tusfürdőt és letette sporttáskámra.
- Biztos jól fogod érezni magad! Nagyon jó út lesz! - mosolyogva leül a sötét szövetes fotelbe. Lábát keresztbe rakta, csillogott a szeme. - Tudod... Érdekes, hogy mennyire jóban lettél Olive-val, hisz ő lány. Bár még személyesen nem ismerem, de ahogy látom rajtad, biztos aranyos lány lehet.
- Nem is tudod, mennyire! - vacakoltam - Vagyis... Ja, aranyos lány!
- Bemutathatnád! Szeretnék neki köszönetet mondani!
- Mégis miért? - ültem le az ágyra.
- Mert visszahozta az élők közé egy szem gyermekem! Tudod, mennyire megviselt minket apáddal amikor bezárkóztál, magadba fordultál. Nem szeretnénk, ha ilyen előfordulna még egyszer!
- Nem fog! Ígérem! - Meggyőzve, mosollyal csodálatos arcán ment ki a szobámból. Egy rakás kacat közt ültem és gondolkodtam anyám szavain.
 Beszélgettünk párszor, de az is csak az utazásra vonatkozott. Ott álltam az ajtaja előtt kezemben utazótáskámmal. Kopogtam, s mikor hallottam a hangját beléptem szobájába. Hatalmas bőröndjén feküdt, nyelvét kinyújtva koncentrált a cipzár összehúzására. Ledobtam az ajtó mellé a cuccom, és segítettem neki. - Ha tényleg megyünk kempingezni is, fel kell készülnöm! - simított végig szoknyáján. 
 - Te az egész szobád becsomagoltad? - körülnéztem szobájában, éjjeliszekrénye teljesen üres volt, ruhásszekrényében a vállfák üresen ringtak. Íróasztalán összegyűrt lapok hevertek, alatta pár vászon. Olive épp ceruzákat rakott egy táskába festékekkel együtt gondosan elhelyezve mindegyiket. A ceruzák azok a darabok voltak, amiket tőlem kapott karácsonyra.
 - Trent, ezt életösztönnek nevezik! - magyarázta - Nekem ezek szükségesek, hogy túléljem.
 - Ajj, te lány! - nevettem kínomban.
 - Akadna a táskádban egy kis hely az ecseteim számára? - fordult felém és cukin mosolyogni kezdett. Imádni való ez a mosolya, amit mindig nekem szokott tartogatni. Sose mosolygott így Josh előtt.
 - A kis angol szerelmedtől elbúcsúztál? Gondolom hiányozni fogsz neki. - arcáról azonnal lehervadt a mosoly miközben pár darab anyagot és ki  tudja mit elejtett táskámba, mivel odaddtam neki.
 - Trent, én... - kezdte, de édesanyja megzavarta. Bejött a szobába és utasította Olive-ot, hogy mozogjon. A lány felkapta cókmókját némi segítséggel - én cipeltem - be is raktuk a lakókocsiba az egyik ágy mellé. Leültünk egy kis asztalhoz egymással szembe és hallgattuk a gyerekek kacarászásait. Figyelembe vettük, hogy felszállt egy velünk egykorú fiú a lakókocsira. Befelé jövet egészen megbámult minket. Zsémbes pofával ült le a mellettem lévő a ülésre. Arcán kacér mosoly jelent meg mikor látta, figyelem. Kacsintott is egyet. Olive semmivel sem törődve festette körmét egy piros színű lakkal. A mogorva srác egy kicsit közelebb csúszott felém, amitől én is arrébb csúsztam.
 Teljesen az ablaknak szorulva néztem mérgesen a ránk sem hederítő lányt. A kocsi elindult, s mi izgatottan vártuk az érkezést vagy folytatást.

10 megjegyzés:

  1. Szia, ez elképesztően jó lett. Hamar hozd a kövit.
    Ölel: Lexi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönjük szépen, már csak pár nap és kitesszük a következőt! :)

      Törlés
  2. Sziasztok! :) Vár nálam egy kis meglepetés :) http://openocean-janet.blogspot.hu/p/interju.html

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! :) Meglepetés vár rátok: http://badblood87.blogspot.ro/p/d.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Köszönjük, hogy gondoltál ránk! ^-^

      Törlés
  4. Hat ez jo lett !!! Folytasd nagyon gyorsan !!! :D *.* ❤

    VálaszTörlés
  5. Egy díj vár a blogomon! http://azelatkozotthercegno.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Köszönjük, hogy gondoltál ránk! ^-^

      Törlés