2. nap A gyűlésért

Sziasztok kedves olvasók! Elérkezett a második rész is hozzátok! Jó olvasást!

 Ahogy felkeltem reggel, azonnal letámadtam a fürdőt és öt perc alatt elkészültem. Felhúztam kedvenc fekete nadrágom és csíkos pulóverem. Szobámba érve feltettem egy minimális sminket, bár nem értem minek is egyáltalán szempillaspirál, hiszen senkivel se beszélek, nem érdekel mit gondolnak rólam...
  Táskámat vállamra kaptam és elindultam. Öcsikém még a szobájában pihent, azonban reggel hétkor el kellett indulnom arra az átkozott DÖK megbeszélésre. Nem is értem minek reggelre rakni, ha délután is lesz.
  Nincs is első órám! Biológia helyett matematikát írtak lapomra... Ezennel matekból is több órám lesz, mint akartam volna. Bárcsak nem kellene végigülnöm 45 percet a folyosón! Legalább mondanák, hogy eltudták intézni a papírokat októberre. Vagyis... mára.

 Gondolatmenetemet a trolira felszálló emberek hangja és lökdösődése zökkentették ki működéséből. Felszálltam és megálltam az ajtó közelében, mivel egyetlen hely sem maradt. Örültem amikor fordult a busz és nem estem rá a mellettem álló emóra, aki akkora volt, mint egy torony. Így az egyetlen szabadon maradt plafonból lecsüngő kis fogókát jól megmarkolva el sem eresztettem míg le ne  kellett szállnom.  A suliba beérve azonnal gyors léptekbe váltottam, mivel tíz perce már elkezdődött a megbeszélés.
 Lassan lenyomtam a kilincset. Észrevétlenül akartam beosonni, de nem sikerült.
- Olive!
- Ojj... - összegörnyedtem nevemet halva. Talán még félénkebben zártam be az ajtót, mint amikor beakartam jönni. Visszafordulva mindenki rám emelte tekintetét. Sötét volt, mégis kivehető minden alak, főleg a vetítő mellett álló Amy, a főszerkesztő helyettes.
- Megmondanád miért késtél tizenöt percet?!
Hát... talán elszámoltam magam.
- Lekéstem az...a - csettintgettem lehunyt szemmel, hátha eszembe jut mit mondjak. - Azt.. a.. amit úgy hívnak...izé. A trolit! Azt!
Ekkor egy halk nevetés hangzott el. Ezt senki se vette észre, csak én és odapislantottam a hang irányába. Meglepetésemre Trent volt a nevető. Mosolyogva intett egyet, de nem tudtam viszonozni. Nem is akartam! Meg akkor vettem észre, hogy a DÖK elnök helyettese beszél hozzám...
- Ha legközelebb is előfordul ilyen, akkor ki leszel téve a DÖK-ből! - Visszafordult a többiekhez, ezzel számára vége lett a beszélgetésünknek.
 Úgy tesz, mintha annyira jelentkeztem volna. Csak azért jövök, mert az osztályba mindenki annyira menőnek hiszi magát, hogy nem vesznek részt ilyeneken. Az osztályfőnöknek annyit adtak be, hogy én jelentkeztem... pedig még a nevemet se tudták. Még most se...

 Csak akkor láttam helyet, amikor a nevető fiú felé néztem. Igazából nem akartam mellé ülni. Hiába írta a barátnője az e-mailt, akkor se tudnák együtt lenni valakivel, ha parancsolják. De attól még mosolyt csalhatok az arcára.
- Szabad? - Rámosolyogtam. Rám sandított szeme sarkából, megadta egyszerű válaszát.
- Nem.
Már ki is húztam a széket, de ledöbbentem, nem erre számítottam. Dermedten álltam mellette. - Mi?
- Jól hallottad.
Felment bennem a düh. Hogy tudott járni egy olyan kedves, aranyos lány ilyen fiúval? Nem érdekel mit mondott, akkor is leültem, nem szól bele, hogy felvidítom vagy sem!
 Kivettem az új kis tengerimalacos füzetem és kezembe fogtam pöttyös ceruzám.
- Ez komoly? - Összevont szemöldökkel nézett rám.
- Mi?
- Ez a cucc.
- Miért? Mi a baj a ceruzámmal?? - Meglepődötten kezem közt forgattam a fdarabot.
- Nincs semmi. Nagyon szép - nevetve visszafordult a kivetített szöveghez, sötét szemei megcsillantak.

- A legfontosabb. Témák kellenének a bálra. Ma délutánig kell gondolkodnotok az ötleteken, miket végezhetnénk. Elhatároztuk a DÖK elnökséggel, hogy ezentúl minden évben hozunk be szabályokat, amiktől jobbak lehetnének az ilyen bálok. Amit most hozunk törvényszerűen beleírjuk egy füzetbe az ötletadója nevével együtt. Akármilyen rossz ötlet, ti szívjátok meg, mert muszáj betartaniuk. Találkozunk délután, addig is gondolkodjatok! - Ezzel lezárta megbeszélésünket a főszerkesztő.
 Mindenki kapkodta cuccait, én pedig lassan, komótosan elraktam felszerelésem. Az ajtón kifelé megszólított egy nő, így megálltam. Reménykedtem, hogy legalább fél órát elvesz az életemből.
- Te vagy Oni? - Mosolygott. Az én arcomról lehervadt az íves vonal. Létezik ilyen név egyáltalán?
- Ö.. Olive-nak hívnak.
- Jaj! Akkor biztos te leszel. Valami biológia órával kapcsolatos. Végre elkészítették a papírokat és már most is bemehetsz órára, ha szeretnél.
 Még próbált kedves lenni, azonban olyan lettem, mintha felhúztak volna. Nem igazán értettem mit is beszélt, csak bólogattam hátha elenged, mivel most lenne biológiám. Nem hiába az egyik kedvenc tantárgyam.
 Halkan bekopogtam a terem fehér fa ajtaján. A tanár mély, mégis tompa hangját hallva bemertem nyitni.
 Azonnal bocsánatot kértem amiért megzavartam az óra első perceiben és azonnal a lényegre tértem. Odahívott a tanári asztalához. Pontosan beírta az e-bookba az adataim és azonnal helyet foglaltam a második padba. Már az elejétől éreztem nyugtató, mégis maró figyelést. Sose néztem a diákokra, mivel meg se mertem volna szólalni, ezért úgy tettem, mintha ott se lennének. De a késztetés, hogy megtudjam ki vet rám ilyen pillantásokat, sokkal jobban érdekelt. Addig fészkelődtem helyemen, amíg bal oldalt észre nem vettem kémia padtársam. Mélyen a szemembe nézett, én pedig álltam pillantását. Addig folytattuk szempárbajunk, míg a tanár közbe nem szólt és pislogtam. Vigyorogva elfordult az egyik barátja felé én meg a tanárhoz emeltem tekintetem.
- Miss... - ránézett az e-bookra amin -gondolom- rajtam hagyta a napló oldalát. - Miss Ewens. Elmondaná mit figyel annyira az egyik fiatal ember szemén?
Erre mindenki felnevetett, én meg lesüppedtem székemben. Óravégéig meg se szólaltam, nem forgolódtam, pedig a meleg tekintetet éreztem egész testemet. A csengőnél megkönnyebbülten gyorsan elraktam kiskacsás füzetem könyveimmel együtt és készültem távozni a teremből. Azonban az ajtón kisietve nekimentem valakinek. Ő meg se moccant, bezzeg én a kis 160 centimmel hátraestem volna, ha el nem kap karjaimnál fogva.
- Tán kémkedsz utánam? - Sötét szemeibe néztem.
- Miből gondolod? - Mosolygott arcomat nézve.
- Annyira meresztetted rám a szemed egész óra alatt...
- Félre értetted.
- Nehéz lett volna - mosolyra húztam a szám, vártam visszavágását.
- Khm... Elengednének? - Tanárunk állt közvetlenül mellette. Észre se vettük, hogy úgy maradtunk amikor elkapott. Azonnal leráztam kezeit és távoztam.

 Mivel elmaradt a tesi nem kellett elkéredzkednem  nyolcadik óráról, elmehettem a gyűlésre.
Mikor bementem javában állt a veszekedés, miként ne legyenek bunkók a következő tanulókkal, hiába lenne vicces csirkejelmezbe öltözött gólyákat nézni. Na igen... egy kicsit érdekesen hangzott. Mi a jövője az egyetemen ilyen embernek? 
 Foglaltam magamnak egy egyszemélyes padot, mivel úgyse pályáznak rá. Nagyjából a fele DÖK-ös lehetett bent amikor megérkezett Trent. Sötét pólója megfeszült felsőtestén, arca komor volt. Sötét pillantással mért végig mindenkit, majd megállt rajtam a tekintete. Pár pillanatig nézhettünk egymás szemébe amikor elkezdtem neki integetni. Nem láthattam viszonozta-e, mert elém lépett Amy, a főszerkesztő helyettes.
- Mik az ötleteid? - Elém tolta a bizonyos füzetet.
- Karaoke... - A tollért nyúltam, amikor felkapta.
- Istenem! Nem igaz, hogy csak egy normális ötlet lett ebből az egész csoportból! - Meg se várta leírjam ötletem, ő kezdte el. Amikor a nevemhez ért felnézett. - Oginak hívnak igaz?
- Olive Ewens... - Nem igaz, hogy csak az én nevem nem tudják megjegyezni! Komolyan! Létezik olyan, hogy Ogi?
 Továbbá körbement még a termen. Amikor mindenki lediktáltatta ötleteit, kiállt az üresen hagyott fehér fal elé amit vetítéshez használunk.
- Nem igaz, hogy ilyen bénák vagytok! Ez komoly? Három ötletet sikerült mondani, hogy nem tiltottam volna meg a többit?!
Tovább szidta a fejünket, míg nem tért vissza a tippekhez.
- Szóval... Jóváhagyom a karaoke ötleted Oli.
- Még mindig Olive vagyok.... - magamba dörmögtem.
- A díszítéshez nagyon jó ötlet az égősorok, Trent! Akár kültéri pavilont is készíthetnénk. Meg az is, hogy iskolai zenebandák lépjenek fel.
Óvatosan Trent felé pislantottam, azonban ő csak meredten előrebámult és megvonta vállát.
- Andy! Ez nem filmbeli iskolabál, hogy bálkirályt és királynőt válasszanak! Ez egy fősuli! Több komolyságot!
 Tovább szidott. Én nem is figyeltem rá, füzetembe tervezgettem újabb animációs szereplőket, akiket belerakhatok történeteimbe.