2016. június 12., vasárnap

29. nap Az út


Sziasztok! A következő rész két hét múlva lesz készen! - Mym
Olive

Hogy mégis miért nem voltam kicsattanóan boldog? Ne ugorjunk egyből a végére. Akkor még óriásian örültem, hogy eljött az első fesztiválom ideje. Kalandokat szereztem, egy hét nem telhetett el bolondság nélkül, mikor csak két napja voltunk a fesztiválon. De szép sorjában!

 Először átéltem első éjjeli vezetésem, nem bírtam elaludni, ezért nem keltettem fel Nancy-t.  Közrejátszhatott a beparázásom, hogy talán bealszok a volánnál, ezért belemegyek valakibe, egy családba, ahol mindenki meghal és csak én élném túl. Szóval két kávét is megittam, amiben a legtöbb koffein tartalom volt és feltankoltam magam energiaitallal. Ahogy megmozdult szemhéjam, máris felbontottam egyet. Igaz, a legtöbb pislogás miatt, de jobb az elővigyázatosság. Már vártam a csereidőt, de addigra teljesen kiment az álom gondolata is a fejemből. Álom? Még alvás sem! Minden esetre nem miattam tévedtünk el, hanem Nancy elnézett "egy"letérőt.
 - Le kellett volna térni! - Kelly továbbra is a térképre nyomta az ujját, ahol az a jelölés lehetett, ahol eltévesztette Nancy a letérőt.
- Itt sokkal rövidebb lesz! Nyugodjatok meg! -  Nancy pedig továbbra is mentegetőzött.
- Így óriásit kell kerülnünk - Alice előrenyomakodott a két ülés közé.

-Itt rövidebb mi? - Alice karba tett kézzel nekidőlt a furgonnak és Nancy-re meresztette szemeit.
- Úgyis mindegy, mivel minden út odavezet ahova szeretnéd.
- Jobban mondva; Minden út Budára vezet Nancy - közbeszóltam, mielőtt Alice bármivel visszavághatott volna. - Csakhogy mi nem Budára tartunk.
Gyorsan hozzátettem, mivel Nancy minden szóra lecsap ha védenie kell magát.
- Na jó Csajok! Így sose szerzünk élményeket ha csak itt ácsorgunk a kocsinak támaszkodva - Kelly ellökte magát az autótól.
Felkapott egy kisebb kannát, odaállt az út széléhez, feltartotta a kezét, közben elindult a forgalommal meggyező irányba.
 Kikerekedett szemekkel néztük a jelenetet Alice-al. Hogy miért vele? Mert Nancy is jó ötletnek tartotta ha kiáll stoppolni.

- Mióta csináljuk? - Alice fáradtan kullogott az út másik oldalán, kezét akkor se tette le.
Ránéztem az órámra, le se engedtem a kezem; - Négy perce.

 Nem mondom, hogy nem jártunk sikerrel, de senkihez se akartunk beülni. A legrémisztőbb két havasan úr volt, akikből kinéztem, hogy maffiózók. Kösz, nem!
A fiúcsapat pedig még úgyse... Ha szinglin jöttünk volna akkor se ülnénk be abba a szeszfőzde autóba. De azért jött a megváltás!
- Ezt a pillanatot le kell kapnom! - előhúztam a telefonom a zsebemből. Egy Jeep közeledett, tökéletes kép lesz ahogy Nancy a hátán cipeli Kelly-t.
Igazam lett, de tényleg a megváltás jött négy keréken.
Három szimpatikus lány állt meg.
Segítettek benzinkutat találni, visszavittek a furgonhoz és folytattuk az utat, mert ők a Coachella-ra tartottak, ami persze közelebb van hozzánk, mégis logikusabb lett volna, de arra még nem engedtek minket. Igen... felnőttek lettünk érzem a vad szelet, a szabadság szelét a pici résnyire nyitott ablakon, ami csak azért résznyire van,mert anya ezekbe is beleszól. Megszokás...
Ja a vad, szabadság szele.
Egy kis vázlatolás a kirándulásról, ami a színtiszta igazság:
Persze sose lehetett nyugton aludni napközben se, éjszaka szinte végig fent voltunk, így a kocsiban alvást választottuk, de amikor Alice vezetett képtelenség volt aludni a járműben. Egymáson átgördültünk, lefejeltük egymást, vagy fejbe rúgtuk. Miért nem ülésben aludtunk? Egy vezetési alkalom miatt már inkább tényleg az ülésre szorultunk, de inkább vertünk sátrakat és kempingeztünk a kijelölt helyeken. Természetesen unalmasan telhettek volna az alvás előtti időszakok, de sikerült mindent elrontanunk, felgyújtani a másik kedvenc pólóját. Sőt.
A tűzben végezte a kedvencem, egy indokkal: már úgyis égett. Igen, Kelly túlzottan is közvetlen.
De megfogom bosszulni. Ami végül megtörtét egy alkoholos filc segítségével. Igen, elcsépelt, de mindenképpen ki akartam próbálni a bajuszt, meg egy kis rajzocskát.
Ki nem szeretné életében először így megszívatni a legjobb barátait?
Kipróbáltuk egy bevásárlókocsi megfújását, ami kifejezetten szórakoztató egy darabig, de mivel nem vagyunk huligánok, azonnal visszavittük a kocsit. Persze csak miután mindannyian kipróbáltunk.
Meg amiért anya biztosan kinyírt ha mindezt megtudja...
 Az úton amikor csak énekelni akartunk, felcsavartuk a hangerőt és eleresztettük a hajunkat. Óriási élményeket szereztem még a beszélgetésekkel. Ami egy újabb baj, hogy mindig eszembe fog jutni a fesztivál vége, amiért azonnal haza akartam menni. Sose fogom megtudni az okát, hogy miért tette.
Még nehezebb lesz elfelejteni. De... Nem is fogom tudni! Sose fogok egy vele kapcsolatos dolgot se elfelejteni. Képtelen vagyok.
- Whooo! Mizu New Orleans?! Whuu! - Nancy felállva majdnem kimászott a napfénytetőn. Mindig is ki akartam próbálni. Hajrá!
Ordítottam egyet és együtt néztük a magasodó épületeket.
- Itt vagyunk New Orleans! Itt vagyunk fesztivál!! - kiáltotta Kelly a kormánynál, egyszer kezeivel a levegőbe bokszolgatott, feljebb csavarta a hangerőt.
Nancy-től teljesen szokatlan volt ez a "vadulás". Mondjuk, én se a tombolásomról vagyok híres. Szerencsére.
Na de jöjjön a fesztivál. Mindent kipróbáltunk, jelentkeztünk a versenyekre, minden délelőtt a tengerparton sütkéreztünk, valamikor még délután is. Természetesen egyikünk se olyan fesztiválos style-ba nyomta, csak amit hétköznap felveszünk. Úgyis majdnem minden órába leöntöttek, vagy inkább locsoltak.
  Mindenesetre a harmadik napon egyikünk se repesett az örömtől, amikor alig egy órája léphettünk be és máris egy-egy vödör vizet borítottak a nyakunkba. A fiúk csak nevettek, majd ismerős arcokat vettem észre a tömegben. Értetlenül néztem utánuk, de alig láttam őket. Odarohantam, majd valóban... Trent, Lance, Fred és Colton állt előttem. Meglepődötten néztem őket tovább, egy árva szót se szóltak. A lányok odaértek hozzánk, meglepődtek, de nem annyira, mint én. Trent szeme nem olyan volt, mint szokott amikor találkozunk. Talán akkor nézhetett rám így, amikor összejöttem Josh-al.
 Fogalmam sincs mit tehettem egyáltalán, hogy ilyen utálattal, mégis sajnálattal néz rám. Fejével jelzett, hogy kettesben akar velem beszélni. Nem mertem túlzottan a közelébe menni, megijesztett. Fogalmam sem volt mi történhetett, egyszerre nézett dühösen, sajnálkozón. Aki egy ártatlan szívet akar összetörni. Az enyémet... mégis hogy tud így? Miért megy így neki?
- Ne haragudj.
Úgy látszik tényleg megértsük egymást szavak nélkül.
- Legalább legyen annyi bátorságod, hogy kimond - szánakozva néztem rá, nem fogtam vissza a könnyeimet, mert csak egyetlen cseppet tudtam akkor hullatni.
- Olive... - közeledni próbált, megakarta fogni a karom.
- Hagyj! - elhúzódtam tőle, hátráltam egy lépést. Majd még egyet. És még egyet. Amíg észre nem vette, hogy nem bírok közelebb menni hozzá.
- Kérlek...
- Ne tegyél úgy, mintha sajnálnád! Miért kellett ezt elrontanod?! - újabb könnycsepp csordult le az arcomon.
- Nem akartam.
- Mégis megtetted - hisztérikusan felnevettem. Egy másodperc alatt elhallgattam. - Mégis miért?
- Ne akard megtudni....
- Márpedig ne haragudj, de rohadtul tudni akarom miért szakítasz! Bocs! - többet már  nem tudok miatta hullatni. Nem éri meg. Máskor is sírtam miatta, most nem fogok. Már erős vagyok.
- Legalább indolod meg!
- Olive! Nem akarom értsd már meg!! - ordítani kezdett.
Ő is megmutatta az eddig nem mutatott énjét. Pánik ülhetett ki az arcomra, vonásai kicsit meglágyultak, de nem eléggé.
- Nem így akartam.
- Legalább annyi férfiasság legyen benned, hogy kimond te szerencsétlen!! - megvetően néztem rá.
- Vége van! - újra a dühöt láttam szemeiben.
- Legszívesebben adnék egy pofont, vagy olyan jelzővel illetnélek, amit jelenleg megérdemelsz, vagy más személyt hoznék fel, hogy mi miért lehetett...
- Akkor tedd meg, Istenem! - idegesen nevetett.
- Nem te vagyok...
Kezét leengedte. Elfordultam tőle és kisétáltam a fesztivál területéről. Egyenesen a furgonhoz siettem.
Sose fogom megtudni miért tette ezt, miért volt ilyen? Sajnos nem...

 A visszaúton nem volt olyan felhőtlen a kedv, senki se értett semmit. Egyikünk se látta még így Trentet. Ha lehetett volna választani akkor nem is. De nem lehetett.
  De mi történt ezután?
 Éltem az életem.