2016. december 28., szerda

33. nap Gyerekvigyázás


Akkor úgy gondoltam jó ötletnek fogom tartani később és örülni fogok mert nem szalasztottam el semmit a nyárból. Igazából sok mindent nem bántam meg.
  A suli megkezdéséig nem is rajzoltam. Utána se, leadtam a dupla rajzórákat, nem menekülhettem a rajzba, hogy ne gondolkozzak. Csak a gyávák tesznek így. Igaz már nem vonnám vissza azt a sok rajzot, festményt amit készítettem és kiállítást is sikerült elérnem -nem is egyet-, de akkor se fogom a feledésért felhasználni. Mégis ki csinál ilyet? Ja, én egy hónappal ezelőtt.
Tévedés ne essék, átgondolva jobb, hogy így tettem, minthogy otthon gubbasztottam volna.

 Na de a fősulin zajlik az élet! Ezerrel megy a hajtás, jönnek a gólyák, akik között ott van Daniel akire oda kell figyelnem. A fenéktapizás igazából véletlen volt. Nem az a helyzet, hogy a nővére barátnője megtetszett neki. Azt akarja elhitetni, hogy neki istennő a szemében az a lány. Igazából csak szeret piszkálódni
- Daniel! - a szekrényemet becsapva utána siettem. Bizonyára neki is most lehetett az utolsó órája és hazasiet.
Nagy nehezen sikerült beérnem mivel persze, hogy minden más diák százhetven centi fölé nőtt!
- Mi ez a nagy sietség? - elkapva a vállát kicsit lelassítottam, mire megfordult.
- Olive! Megyek pár haverral, utána meg benézek a srácokhoz. Úgy tudom este lesz valami és kivételesen nem biliárdozás. El se hiszed mióta várom ezt az alkalmat! Már elsőre meguntam velük a billiárdot és ha valaki említi akkor úgy érzem le kell ütnöm, hogy miért gondolnak rá úgy, mint játékra - mosolyog. Na jó... mégis milyen haverokkal megy el előtte?
Várjunk... ezért nem ér rá senki? Mert este együtt terveznek programot? Mégis... mindegy. Nem izgat, mert úgyis csak kerülnöm kellene egy bizonyos embert, netalán kettőt.
- Áhh értem... - erőltetetten mosolygok, mert gondolatban már terveket szövök, hogy mégis mit csinálhatnak, miért hagynak ki belőle. De miért hívják Dant is? Ja... megmondta az okát. De a lányok meg se említették.
- Oh... te nem tudtad - a lépcsőről leérve lassított léptein, de így is nehéz volt a tempójában sietni.
- Biztosan elfelejtették mondani a többiek. Tudod sűrűn előfordul már a mi korunkban. Nem mintha annyira öregek lennén! Te is még csak most leszel felnőtt a mi országunkban! Képzeld, Európában már két éve felnőtt lennél. Tudtad?- újra előjött a hadarásom. Szuper! Hajrá Olive, ennél gázabb is tudsz lenni!
- Biztos. Gyere te is!
- Nem hívtak, illetlenség lenne mennem. Meg amúgy is, megígértem Bonnie-nak, hogy elviszem sétálni. - na igen, ez lenne a gázabb helyzet.- Vagyis inkább magamnak ígértem meg, hogy most már tényleg sétáltatnom kell! Tudod, amikor berögződik, hogy; de most tényleg elviszem sétálni! - a hadonászás már csak bónusz hozzá.
Dan próbált úgy tenni, mintha értene, de senkinek se hinném el, hogy megértené amit összezagyválok.
- Na de megy a troli, szia! - el is siettem.
- De egy trolival megyünk! - utánam kiáltott Dan és igaza volt.
- Ja, de most máshova kell mennem. Szia!

 Jézusom... az első két hetem eszméletlenül unalmas, ami legalább azért is, mert nem találkoztam Trenttel szemtől szemben. Csakhogy ez elkerülhetetlen lesz ha majdnem szembe van a szekrényünk. A majdnem szembe az nálam annyi, hogy az ő szekrénye a folyosó közepén, szemben, míg az enyém az a folyosó végén. Attól még egy oldalról közlekedhetünk és pont egymásba ütközünk.
 Micsoda sorsom van. Filmként látom előre, hogy ha lehet még jobban dühös lesz rám, majd elkezd kiabálni rám a kiállításon történtekért, vagy inkább megszégyenítő pillantásokat vet rám amitől menten elsüllyednék és ott hagy. Nem is tudom melyik lenne a jobb. Talán a második jobban tetszik! Igen, sokkal jobban!
 Ja igen... a múltkori kis csapat estéből kimaradtam. Trent ment, és így gondolom a barátnője is.
Egy autó éles dudája jelezte, hogy jobban tenném ha gyorsabban topognék át a zebrán. Már elnézést, de nem én tehetek róla, hogy aki alig haladja meg az 1,5 métert nem tud 100khm/h-val közlekedni gyalog! Igazán kijárna egy kis figyelmesség! A piros lámpa se szalad el, haver!
Egy két kanyarodás után meg is érkeztem Nancy-ékhez. Nehezen összecsuktam az esernyőm, ráakasztottam a lépcső korlátjára. Kopognom se kellett, máris kijött Nancy.
- Helló! Köszi, hogy jössz! Tudom, tudom nem kisgyerek, de akkor se maradhat egyedül túl sok a probléma vele és lehet te se tudsz rá hatni, de legalább elvállaltad. Gyere be, még el kell készülnöm!
 Mielőtt beléptem a tornácon lehúztam a bokacsizmám. Becsuktam magam után az ajtót, kibújtam a lehelet vékony kabátomból, letekertem nyakamról a díszsálam. Feldobtam a fogasra és beljebb léptem. Átgondolva ez a legnevetségesebb gyerekvigyázás. Egy húsz éves srácra egy olyan lány fog felügyelni aki körülbelül két évvel idősebb tőle. Nem mondtam Nancy-nek, de Dan amúgy is meghívott, mert Nancy megy a srácokhoz és tudta, hogy egyedül lennék. Persze Nancy mit sem sejtett arról, hogy mindezt tudom. Ahogy azt sem, hogy Dan ötlete volt, hogy "bébiszitterkedjek". Persze viccből gondolta, de így rátudta venni.
 Hogy is mondják? Kellemest a hasznossal. Nem kell feltétlen minderről tudnia Nancy-nek.
- Na mentem, sziasztok! Aztán figyelj az öcsémre! - utólag még egy kétujjas szem mutatást produkált és kiment az ajtón.
- Biza, még a végén leitatlak szénsavas üdítőkkel, ami ráadásul tele van cukorral és persze édesség ki se maradhat. Csokimázas fánkot is csempészek a táskámban. Vigyázz! Igazi bűnöző vagyok gyerekmegőrzésben! - a konyhában töltöttem magamnak egy pohár teát és visszasétáltam a nappaliba.

- Ne mondd már így! Miért nem mondtad el neki, hogy alapból jöttél volna?
- Szerinted akkor engem kér meg a "vigyázásodra"? - macska körmöt kapartam a levegőbe mindkét kezemmel.
- Igaz... - elhúzta a száját. - Egy kis Fifa?
- Nem tudok játszani rajta.
- Akkor... mondjuk Fifa?
- Abban vagy a legjobb, mi? - nevettem.
- ÉN?? Mindenben profi vagyok. Szerinted hogy lett ekkora bicepszem?
- Mert az egod csak oda tudott hízni...


2016. július 24., vasárnap

32. nap Az öcsi mégse olyan kicsi


Életem második legrosszabb pillanata lett amikor láttam őket csókolózni...

- Olive... A szünet utolsó hetébe léptünk és te a volt barátod ballépésén kattogsz? Nem láttad milyen lehetett az arckifejezése, biztosan megbánta. - Nancy ülőhelyzetéből eldőlt a könyvespolc előtt.
- Végképp nem ülhetsz otthon és festhetsz! Megkezdődik a suli, a vizsgákra kell koncentrálnod, akkor meg arra fogsz gondolni, hogy mégis miért nem élvezted ezt az utolsó hét napot? - kezeivel megtámasztotta magát, hogy ne dőljön vissza. - Nem lenne jobb arra visszagondolni, hogy; nahát, milyen jól tettem amikor hallgattam Nancy-re és tomboltam a szünet végén!
- Igazad van! - gyorsan felálltam, összegyűjtöttem a könyveket amiket kiválogattam. Vállamra dobtam a táskám és a könyvtároshoz siettem. Néhány méterrel az asztal előtt felnyitottam a könyvek borítóját, kivettem a ráerősített tartóból a kis papírokat és előre odaadtam a könyvtáros nőnek. Ha lehet hamarabb végeztem és azonnal kisétáltam a forró napsütéses utcára.
Combom közé rakva a könyvet levettem magamról a lehelet vékony inget, miután rákötöttem a derekamra újra kezeim közé vettem a könyvet és tovább siettem, Nancy alig tudott utolérni,
- Hogy van Daniel? Hogy telt a szünete? - az öccse után érdeklődtem.
- Személyesen is megkérdezheted tőle.
- Jó ötlet! - rámosolyogtam.- Úgyis rég láttam.
- Olive... tudod, hogy ő nem úgy kedvel téged, mint te őt.
- De csak megjátssza! Akár jó barátok lehetnénk, majd figyelek rá a sulin, ne csináljon gólyás hülyeségeket. Érted!
- Igaz, de kérlek tényleg figyelj rá. Vannak gondjai a szüleink válása óta és nem hallgat rám.
Megálltam a gyors sétálás közben és Nancy keze után nyúltam, mert gyorsan álltam meg.
- Nyugi, tartom a szavam. - biztatóan rámosolyogtam, amit próbált viszonozni.- Na de most vigyük a könyveket És készüljünk fel az utolsó kalandra!
Valamennyire felvidítottam, de nem eléggé, hogy csak arra gondoljon mit csináljunk a nap hátralévő részében. Vidáman meséltem neki, hogy igaza van, felnyitotta a szemem, de nem Kelly, hogy örüljön neki. Danielel tényleg nagy baj lehet, hiába nem vettem észre eddig. Talán egy nem annyira pörgős programra kéne elhívni magunkkal.
- Mit szólnál ha Danielt elhívnánk magunkkal? - Megálltam Nancy-vel szemben.- Hozd a bikinid!
Különváltak útjaink és mindketten arra az útra tértünk, ami leghamarabb vezet a saját otthonunkig.
Hazaérve csak felvettem a fürdőruhám, rá egy pólót rövid nadrággal, felhúztam a cipőt és vártam Nancy-re és Danielre. A megbeszélés szerint eljönnek értem, hogy minél hamarabb csobbanjunk a medencébe. Vissza kellett mennem a kocsitól a bejárati ajtóhoz, hogy becsukjam, amikor meghallottam egy ismerős nevetést. A hang irányába fordultam.
Miért nem lehetett az, hogy hamarabb pattanok fel a könyvtár padlójáról és rohanok haza? Amikor Danielt felívtam mikor érnek ide, az a lámpa nem lett volna piros ha hamarabb indulunk el a könyvtárból. Ha nem beszélek újra Trentről. Sose hittem mennyit érhet csupán tizenöt másodperc. Már az egyben is hiszek. Megtudja változtatni a kedvünk. De ma nem! Ma nem tudja.
A túloldalon sétált el Trent társaságában, át se nézett, csak a fiú. De ő is csak egy pillanatra, mert felismerte a kocsit. Még csak véletlenül sem nézett rám. Miért kellett volna?
A kocsiban Nancy azonnal rám nézett, de az ablakhoz fordultam.
- My days and best when the sunset get itself behind!
- That little lady sitting on the passenger side! Who! - a strandig vezető úton mi mást csinálhattunk volna, mint énekeltünk. - As Arabella... ohh as Arabella.
Az eredeti Arctic monkeys számot kicsit feldobták, de amit meghagytak belőle sokkal inkább a hangulatos része maradt.

- Csajok, egyedül hagyhatlak titeket? - Daniel két bikinis lány után fütyült, akik megfordulva vigyorogva végigmérték. Megértem...
- Nem csajozni jöttél állíts magadon! - Nancy testvére mellkasára csapta a lepedőt. Mielőtt testvére bármit is megjegyezhetett volna az egyedüli munkára, közbeszólt.- Birkózz meg vele.
Ledobtam a táskám és segítettem Danielnek amíg Nancy ment felvenni a fürdőruháját.
-Olive, te nem jössz?
- Nem, a ruhám alatt van.
Fejbólintással jelezte, hogy érti, de meglepődött. Visszafordultam a plédhez, hogy segítsek kihúzni az alágyűrődött sarkokat.
- Én ezt inkább úgy képzelném el, hogy összegyűrjünk, majd utána igazítanánk meg. - Daniel látszólagosan sem hangosan gondolkozott miközben segítettem neki. Zavartan inkább lehajtottam a fejem.
- Daniel! - Nancy igenis hallótávolságon belül maradt, mert úgy gondolta elkísérhetném.- Mit képzelsz? Rá ne hajts Olive-ra vagy megöllek!
Dühödten megfogta a csuklóm és magával húzott. Daniel még azért rám vigyorgott, amitől még inkább zavarba jöttem.
Nancy bement a fából készült öltözésre alkalmas kisebb helységbe - aminek nem tudom a nevét, csak annyit, hogy akik magasabbak kilátszik a fejük, és még majdnem a térdedig nem fed semmit-, és elkezdett az öccséről beszélni, a levetett ruháit folyamatosan rádobta a hozzám párhuzamos oldalra. A ruhái alatt a melltartót is értem, ami re egy-két srác - na jó mind - visszanézve mosolygott, vigyorgott és a szemöldökét húzogatta le-fel, amire csak egy szemforgatás telt ki tőlem. Egyébként tök praktikus ez az izé, de bárki elmehet túl közel a kabinhoz - vagy mihez - amíg te békése öltözködsz.
- Nem értem minek kell ennyire rád hajtania! Idősebb is vagy!
- Majdnem egy évvel...
- Akkor is! Ne fogd a pártját! Mégis kinek az oldalán állsz?
- Mert vannak oldalak? - nevetek.- Ugyan Nan... egyből megadtad az okot, hogy miért olyan velem. Idősebb nő...
- Mert hol itt a nő? - nevetve kihúzza magát, hogy jobban lásson.
- Haha, milyen vicces vagy. - ellöktem magam amiben öltözött Nancy, mert már levette a ruháit a falról. Kilépve megláttam új fürdőruháját. A teteje piros és rojtok díszítették, az alsó pedig ugyanúgy piros.
- Az idősebb nő alatt legalább öt évet kéne számolni... minimum. Mondjuk az én korosztályom. De azért az egy év még mindig gáz! - vágott közbe mielőtt megszólalhattam volna.
- Oké! - feladóan felemeltem a kezem.

Leszenvedtem a lábaimról a tornacipőim, mivel nem szeretek lábbelivel fellépni a plédre. A táskákat közepére dobtam, de Daniel végigfeküdt a kiszemelt helyen. Nos... későn vettem észre és pont a hasára dobtam. Bocsánat! Mindig kijavít; a kőkemény, beton, kockahasára -amit még csak most fognak a betonkeverőbe önteni.
- Ne már! Most jöttünk! - lekaptam az atlétámat és elkezdtem kigombolni a nadrágom.
- Olive... a nap végén is megkaphatsz - vigyorgott. Istenem, ilyenkor nincs itt Nancy!
- Hülye! Alatta van a fürdőruhám! - a nadrágot is levettem, ledobtam a plédre.- Most jöttünk, te meg itt fekszel ahelyett, hogy már csobbannál a vízben?! A helyedben fejeseket ugranék az úszómedencében, ahogy a többi normális fiatal és kockahasú fiú!
Sose tudom befogni a szám. Rám vigyorgott.
- Daniel... ne! - ráléptem a fűre, de hiába kérleltem, egészen a medencéig húzott. Igen, húzott.
- Mit szeretnél még mondani? - vigyorgott  a kezemet fogva a medence szélénél.
- Légyszi ne dobj bele? - "édesen" fogvillantósan mosolyogtam.
- Nem elég jó... - azzal a lendülettel felkapott az ölébe és a víz felé tartott, mert nem engedtem el, szorosan összefontam karjaim a nyaka körül. Így inkább úgy hangzik, mintha megakarnám fojtani...
- Akkor együtt. Nagy levegőt!
A tervem nem vált be. Ahelyett hogy bedobott volna, mindketten a jéghideg, kétméteres úszómedencében végeztük.
Felmentünk levegőért a felszínre, de jól éreztem...
- Te letapiztál?! - piros fejjel rácsaptam egy kis vizet mert már eltávolodott.
- Nem is! - nevetett.
- Megfogtad a fenekem! - dühösen utána úsztam és rácsimpaszkodtam. Próbáltam lenyomni a víz alá, de mégis meglátszik hogy jár edzeni. Tenyereimmel letakartam a szemeit, amire ő ledobott a hátáról és már csak annyira emlékszem ebből a gyors fordításból, hogy szemben vagyunk. Újra vizet fröcsköltem rá, mire elkapott.
- Kihagytok a buliból? - Nancy hangját hallottuk meg először, majd a hangja után közvetlenül a csobbanását.
Máris kezdtünk egyenlő erősségben lenni.

Díj

Hűha, elnézést kérek mindenkitől, mert a régebben kapott díjakat elfelejtettem kitenni a blogra, mivel elveszett a sok vázlat bejegyzések között ez a poszt. De így utólag is megszeretném köszönni a bloggereknek, hogy gondoltak rám a díj tovább küldésénél! - Mym


Köszönöm ezt a díjat Zsanettnek, a Nyílt tenger blog írónőjének!


Köszönöm szépen a díjat Renee-nek, A szavak mestere blog írónőjének!
Szabályok:
Köszönd meg a díjat, és tedd ki, akitől kaptad!
Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
Írj 12 dolgot a saját blogodról!
Válaszolj 12 kérdésre!
Tegyél fel 12 kérdést!
Kommentelj annak a blogján egy bejegyzéséhez, akitől kaptad, hisz mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény; a lényeg, hogy építő jellegű legyen. (Ha a díj bejegyzése alá kommentelsz, az nem számít;))
Cseréljetek linket!
Küld tovább 12 embernek!
Tedd ki a plecsnit jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen!

12 dolog Renee blogjáról:

1. A főszereplő Madisont Lucy Heal alakítja, akit szeretek.^^
2. A második főszereplőt a trailerben Shawn Mendens.
3. Ne haragudj, de nekem a fejléc annyira nem nyerte el a tetszésem.
4. E/1-ben lehet olvasni, Madison szemszögéből.
5. Az első részben leginkább visszaemlékszik az édesanyjával való beszélgetésre.
6. Persze az első sulis napjára is visszaemlékezést olvashatunk, amikor megismerte Grace-t.
7. Grace is akkor lett tizedikes, ő vezette körbe a suliba, legjobb barátnők lettek.
8. AZ eső napon Shaw mellé ül.
9. Szerintem nagyon jó, hogy beszúrtad azt a táblázatot. 
10. A harmadik résznél látható a legjobban, hogy bővülnek a részek.
11. De így is elég és egyben jó terjedelmes.
12. Grace inkább kerítőnősködik Madison körül. (Nem valami értelmes így leírva, de na...)


12 dolog a saját blogomról:

1. Olive elvesztette a testvérét, amit lehet hogy még mindig nem dolgozott fel.
2. Trent pedig a barátnőjét, akivel már nem is szerették egymást.
3. Úgy gondolom 40 rész lesz a max, majd jön az epilógus.
4. Új design készülődik.
5. Természetesen nem én csinálom,mert béna vagyok hozzá.
6. Gondolkoztam egy új trailerben. (Ami mellesleg oldalt a fényképezős... képre rákattintva megnézhettek ->)
7. Nem tudom, hogy végül mi is legyen a jövőjükkel a szereplőknek.
8. Új szereplőt köszönthetünk a következő részekben.
9. Szerintem elárulom... (Jah, a pontozás és ahogy húzom a 12 dolgot.)
10. Nancy öcsikéje is gólya lesz a fősulin, ahova Olive is jár. Ezek szerint nem kell mindig egyedül lennie. De egyben eldobja a legnagyobb hobbiját.
11. Túlzásba viszem a pontozást... Szerintem....
12. Kérdőjeles a boldog happyend.

12 kérdés Renee-től:

1. Ki a példaképed?
  - Nincs példaképem.
2. Mióta blogolsz?
  - Körülbelül két-három éve.
3. Melyik jobb? Wattpad vagy Blogger?
  - Szerintem Blogger jobb lehet. Legalább is talán azért mert nem tudok rajta kiigazodni.
4. Szoktál hallgatni zenét írás közben?
  - Igen, de van amikor elvonja a figyelmem egy-egy kedvenc szám.
5. Melyik a kedvenc bejegyzésed a sajátjaid közül? Miért pont az?
  - Nincs kedvencem
6. A blogolás mellett van más hobbid is? Mi?
  - Olvasás, rajzolás, boxoltam, de sajnos már régen voltam.
7. Mi volt a legnagyobb élményed a blogoddal kapcsolatban?
   - Két blogversenyen amikor indultam mindkét alkalommal második lettem, ami nagyon feldobta a kedvem, mivel sose mertem jelentkezni egy versenyre sem.
8. Vannak kedvenc blogjaid, bloggereid? Kik?
  - Igen. A Feljegyzés blogot nagyon megszerettem, hiszen könnyű értelmezni, kis könnyed olvasmányokat ír az írónő. Még a Get out alive blogot is olvastam mielőtt lett volna egy kis szünet a részek között.
9. Honnan inspirálódsz?
  - Leginkább gifekből, miután annyit következtetek, hogy meglepődök miért is arról jutott eszembe mikor egyáltalán nem kapcsolódik ahhoz a pillanat mozgóképhez.
10. Van olyan regény, amelyet mindig szeretsz újra és újra elővenni?
  - Nem szoktam újraolvasni, inkább hasonlókat, mert nem tudom mi történik később. Ha pedig újra olvasnám nem fejezném be, mert pontosan tudom mi fog következni ami lássuk be, nem mindig jó.
11. Honnan tudnád magad jellemezni 5 mondatban.
  - Segítőkész
    Mosolygós
    Sokat beszélek a barátaim előtt, amit sose fogok megérteni, mivel nem vagyok valami bőbeszédű, előtte /ha a legjobb barátnőmet nézzük csak/ akkor be nem áll a szám.
    Örülök, hogy végre túl vagyok a nyo
   
12. Az ismerőseid, hozzád közel állók tudják, hogy blogolsz?
  - Igen, páran. NaTi-val kezdtem el a blogot, aki ovi óta barátnőm. Múltkor nem tudtam, hogy mit is írjak, így besegített, ami következtében dőltek az ötletek. A másik barátnőm pedig rendszeres olvasó, neki szoktam elküldeni a részeket mielőtt kiteszem, mert őszintén megmondja milyen.

(Remélem nem fogsz megharagudni Renee, de nagyon jó kérdéseid vannak, amiket úgy gondoltam én is megkérdezek azoktól akiknek küldöm, mivel kíváncsi vagyok a válaszukra.)

12 kérdés tőlem:

1. Van hobbid, amit még szívesen csinálsz a blogolás mellett?
2. A legtöbben zenére tudnak írni új részeket. Te mit gondolsz erről?
3. Te is inkább a zene hallgatás közbeni írás csoportba tartozol?
4. Hogy jutnak eszedbe nagy csavarok a történetedbe? Ha másként megfogalmazzuk ihletet...
5. Gondoltál rá, hogy nem csak hobbiként fogsz tovább írni?
6. Tudják az ismerőseid, rokonok, hogy blogolsz?
7. Wattpad vagy Blogger? Miért?
8. Mi a véleményed ezekről az oldalakról?
9. Hány részt tervezel összesen írni?
10. Mit csinálsz ha nem tudod miről írj a következő részben?
11. Tervezel más blogot is írni?
12. Használsz Wattpad-ot?



 Akiknek küldöm:

2016. július 20., szerda

31. nap A kiállítás

- Rebecca? - ránéztem a képre és kiesett a táskám a kezemből.
Ez nem lehet! Nem tehette... Sose gondoltam volna, hogy ez lesz. Mégis miért hittem volna Rebeccanak? Hisz minden szava hazugság. Csak most mégis igaza volt...

- Tessék, ezt le...ejtetted... - mosolyogva felegyenesedett egy fiú a táskámmal. Amint meglátott eltűnt a mosoly, inkább gyűlölet, düh, harag, megvetés játszott a szemeiben.
Mégis miért büntet engem Isten?
- Olive?
- Trent?
Mindenki szereti kérdezni a neveket?
- Mit keresel itt? - kérdezte. A szemeiben még mindig azok az érzések kavarogtak, mint amikor meglátta kinek is a táskájáért hajolt le.
- Gondoltam jövök, hogy gratuláljak. - végig néztem rajta azon gondolkozva, hogy most mégis mit tehettem. De nem tudtam a választ. Továbbra is méregettem. - Úgy látszik feleslegesen, ha már így vonsz kérdőre.
Mozdulatlanul állt, a szeme még keményebben meredt rám.
- Csak megjegyezném, hogy akár kíváncsi is lehetek a képekre és a többi pályázóra. Tudod a nyáron ezerrel jártam ilyen kiállításokra! Ja, gratulálok. És mivel megvagyok a gratulálokos dumával, akár megyek szétnézek és itt se vagyok. Örültem a... a - próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, de nem sikerült. - Szia!
Elfordultam és kicsit siető léptekkel haladtam az ajtóhoz.
Mégis miért én érzem magam rosszul amikor ő tett ilyet, amiért inkább nekem kéne megharagudnom, még ha nem is vagyunk együtt? Csak nem mehetek ki az ajtón, hagyva, hogy azt higgye én vagyok a hibás mindenért! Csak azt kéne még, nem!
Lassítottam és elfordultam az ajtó mellett jobbra, ahol további képeken szerepelt Rebecca.  Szinte mindenhol ugyanúgy állíthatta be ahogy engem is, csak több helyen.
Az egyik előtt elhaladva megremegett a szám. Visszaléptem, hogy nem csak képzelődöm-e, de sajnos nem. Tényleg a titkos helyen voltak. Azon a kisebb sziklán háttal ült, a város fényeit nézhette. Hogy volt képes?!
Mérgesen ránéztem a közeledő alakjához, alig vártam, hogy elérjen hozzám, de szó se volt arról, hogy hozzám siet. Ki máshoz, mint Rebecca-hoz kanyarodott. Miden bizonnyal észre se vett.
Megvetően néztem, hogy eddig süllyedt. Mindenkit ő véleményez, de először magába is kéne néznie. Sokat csalódtam, talán amióta ismerem, most a legnagyobbat és a mérgem nem szállt csak úgy el.
- Ön is fényképez? - egy idős nő mosolyogva rám nézett.
- Nem... - mosolyogtam. - Exmodell voltam. Vagy mi...
- Mármint? - látszott a nőn, hogy nem érti, de kedvesnek akart mutatkozni, végül is ő kezdeményezte a beszélgetést.
- A volt barátom amikor indult a pályázaton akkor én voltam a modell, most meg a tavaly legjobb barátnőmnek hittem lány van kiplakátolva az egész teremben - aki mellesleg elcsábította tőlem tavaly a másik volt barátom, de ez csak mellékes, csakhogy itt tudtam meg, hogy most az egyszer nem hazudott a drága. - mosolyogtam.
- Ja, és ahova csak a volt barátomat vittem el titkos helyre, ott készült ez a kép.
- Sajnálatos ezt hallani, hogy egy ilyen fiatal, intelligens, okos, erős nő ilyen korán átment ezen a szakaszon. Remélhetőleg többé nem fog előfordulni.
- Maga tényleg ilyen kedves. - mosolyogtam, mert komolyan gondolta amit kimondott a száján az idős hölgy.
- Jajj drágám! Sok szerencsét kívánok az élethez! - megsimogatta a karomat és elindult.
- Azt hittem tetszik magának ez a fotó - megfordultam.
- Igen, tetszik. De úgy gondolom illendő lenne átmennem egy másik fotóshoz. Az unokám képeiben még tudok gyönyörködni és mesélni, hogy milyen művészi fiatalember lett belőle. - újra visszafordult. - Mellesleg, maga fotogénebb alkatú hölgyem. - mosolygott és lassan tovább sétált.
Jézusom! Tényleg Trent nagyijának mondtam el a véleményem az unokájáról, hogy micsoda szemét?! Úristen...
Nagyon gyorsan el kell tűnnöm. Egy percet se akarok maradni.
Trent nagyija után néztem amikor elindultam az ellenkező irányba. Véletlenül összeütköztem valakinek, aki felsikoltott és hisztérikusan kiabált. A hang irányába néztem, háttal állt nekem, de megfordult döbbent arccal, maga előtt tartva a poharát, a ruháját nézte. Jajj ne!
- Olive?!! - dühösen nézett rám, tovább folytatta a szövegét az összezárt fogai között.
- Helló Rebecca! - vigyort erőltettem magamra és intettem is. Na igen, ez is kínos lehet.
- Rebecca? - Trent megérkezett egy pohárral a kezében.- Olive?!
Újabb névkérdezés. Nem lehet látni, hogy igen, Olive vagyok?
- Ne haragudj!
- Ne haragudjak? Ne haragudjak?!
- Igen, jól hallottad. Nem volt szándékos.
- Mégis miért hinném el neked? Biztos direkt csináltad. Nem tudod elfogadni, hogy nem te vagy a középpontban!
- Dehát...
- Olive... menj el innen - Trent szemei érzelem mentesen rám meredtek. Hiába akartam mentegetőzni, közbevágott. - Most!
- Tényleg nem...
- Most azonnal menj el.
Összeszorítva a számat bólintottam, hogy tudomásul vettem mit mondott és elsétáltam. Nem akartam, nem láttam, hogy ott volt Rebecca, csak Trent nagymamájára figyeltem. Mégis mit tehetek ezek után?  Kisétáltam a bejárati ajtón, csendben magam elé meredtem, csak a gondolatim voltak zajosabbak a bentről kiszűrődő lágy zenétől és az emberek beszélgetésétől.
Visszanézve láttam, hogy akkor jöttek ki, szokatlanul közel vonta magához Trent Rebecca-t. Megálltak a második ajtó mellett és úgy látszott halkan beszélve még jobban bemocskol Rebecca. Milyen szép is volt az életem - már ha azt lehet mondani -, mikor még nem volt a képben. Mégis miért változott meg így, gyökerestől?
Az üvegen néztem a tükörképem, de elvonták a figyelmem, amikor Trent közel hajolt hozzá. Belepuszilt a hajába, miután magához ölelte. Nekem csak egyszer tette... Azt is csak azért, mert nem figyelt. Mégis mi történt? Őket néztem, ahogy elengedik egymást, szemeikbe néznek és újra közelednek. Elfordították a fejük és becsukták a szemüket.
Életem második legrosszabb pillanata lett amikor láttam őket csókolózni...

2016. július 7., csütörtök

30. nap Az élet megy



Sziasztok! Megírtam a részt... végre! :) - Mym

De van egy bejelenteni valóm is! 
Lehet látni oldalt a kiírásokat, hogy jelentkeztem blogversenyekre.->
Nos... a Films and trailers blogon két helyezést is elértem, aminek természetesen nagyon örülök! 
És jöjjön a rész, amire nagyon sokat kellett várnotok!/A díjat pedig sajnos nem tudom mikor tudnák kitenni/


















 Éltem az életem..
Diákmunkáztam, egyre többet túlóráztam. Átestem a második kiállításomon, ahol több színes képek szerepeltek. Hátra van Trent kiállítása is, úgy gondolom muszáj elmennem, még csak kíváncsiságból is.
Több mindenre lett időm miután elváltunk Trenttel. A lányokkal természetesen tovább is találkoztunk, beszéltünk, nem akartak egyedül hagyni, mikor a még el sem kezdődött kapcsolatunk elején pont ezt a részt akartuk kihagyni. Persze vigasztalták a lelkem, egy könnycseppet se hullattam a fesztivál óta. Csak a lányokkal együtt töltött időre, nevetésekre, élményekre koncentráltam amikor eszembe jutott ő és az általa okozott fájdalom. Egy idő után mindig az útra gondoltam.
A kávézóban, amikor alig volt vendég - néha a legnagyobb forgalomban is-, a villamoson, otthon. Ezért rajzoltam egyre többet. Olyankor nem akartam, hogy eszembe jusson, csakis ara koncentráltam, hogy tökéletesen kell húznom a ceruza hegyét a papíron, az ecsettel könnyű vonalakat húzzak. Így lett a kiállítás. Rengeteg kép készült az elmúlt egy hónapban.
Egyre inkább kerülöm a tömeget és az embereket a kávézóban történetek miatt. A legtöbbször akkor raktam fel a lábast a gázra, amikor kisebb fiú-lány csapatok úgy gondolták nagyon humorosak ha beszólnak, "megviccelik" a dolgozókat. Persze nem filmbe illő jelenetet kell elképzelni. A lányok cukkolásból, meg azért, hogy nekik nem kell dolgozniuk. A srácok már más tészta... Ők hímneműek és még nem annyira érettek. Inkább így fogalmazok.
- Olive! Ne kelljen mindig szólnom, hogy a pultot is neked kell intézned! - a drága főnök.
Mindig rám aggatja a pultot, mikor nem egyszer mondtam, hogy csak egy helyen tudok felszolgálni. De amit a főnök mond meg kell tenni, vagy agyő' meló.
Mégpedig ilyenkor is kinek kell itt lenni-e? Természetesen a volt legjobb barátnőmnek.
- Nahát, kit látnak szemeim...Olive! - alattomos némber....
- Rebecca! Mikor is láttalak? - gondolkozó arckifejezést imitáltam.- Ja, várj meg van! Amikor dobott a pasid mert egy kétszínű dög vagy. Nos... mit adhatok? - édesen mosolyogtam. Mérges fejét látva még jobban mosolyogtam, de amikor ő is elvigyorodott tudtam: végem van.
- Egy kávét kérnék három cukorral és tejszínnel. De ha már így felhoztad a pasikat.
Elfordultam a kávécsészéért, megtöltöttem a még forró itallal és hallgattam a beszédét.
- Alig várom, hogy olyannak lássam a képed, ahogy tavaly nyáron láttalak és amikor meglátod ki is szerepel Trent pályázati kiállításán bizonyára ismét olyan lesz.
A hűtőhöz sétálva kivettem a tejszínt és visszasétáltam a csészéhez. Elgondolkodtam a válaszán. Talán véletlenül belejtettem egy kockacukrot, majd végül úgy gondoltam szüksége lehet plusz háromra és beledobtam a kockákat.
Letettem elé a kis csészét, közben arcát vázoltam fel, vajon hazudik-e.
- Jut eszembe, jössz a kiállításra? Csak a volt pasid vagy mi... Igazad van. Kínos lenne menned, tekintettel arra, hogy igazat adott nekem, amikor azt javasoltam neki, hogy semmi sincs köztetek, felesleges lenne elmennie a te kiállításodra. Végül is, az ex-ek nem járkálnak egymás kiállítására nemde? - majdnem belekortyolt, csak eszébe jutott valami.
- Meg felesleges lenne a te esetedben is.
- Miért lenne? Én vagyok a képein. - tovább is a kávét, és a mellette lévő kezét figyeltem, de hozzá se nyúlt.
- Jajj édesem! Csak szeretnél te lenni rajtuk. Arra is sikerült rávennem, hogy a volt barátnőnkkel nem kellene indulni egy versenyen, hiába voltatok jóba akkor amikor készültek azok a híres képek. - végre felemelte a csészét és ezúttal bele is kortyolt.
- Fúj! Mit csináltál! Nem lehet meginni, annyira édes! - grimasszal tette le a fapultra a kis poharat, a kezével száját fogta. Tök feleslegesen.
- Nyugi. Nem fogsz belehalni. Ennyi édesség már úgyse hat rád. De csak így átgondolva... - elhúztam számat. - Három dolcsi ötven cent lesz, köszi, hogy benéztél!

 A legfájdalmasabb mégis az a pillanat volt minden között, amikor a pályázat képeit kiállították.
- Biztos egyedül akarsz elmenni? Szívesen elkísérünk - Nancy mindig aggódott amikor feljött Trent, vagy a fotó pályázat, amin modellt álltam neki.
- Biztos - megszorítottam a kezét, biztatóan rámosolyogtam, mintha őt kéne bátorítani. Eléggé aggódtam milyen címeket adhat alá - legalábbis gondoltam mennyire szól a beállított állásokról. De hát, később ezért már nem kellett aggódnom.
- Csak mit vegyek fel? Sose jártam még fotókiállításon! - egyetlen másodpercre elengedtem a kezét, hogy kiinduló könnycseppemet letöröljem.
- A tiéden mégis mi volt rajtad? - mosolygott Kelly.
- Volt az újságban, tuti látta, és é ott most idegen is leszek.
- Először is... téged ide leültetünk. - lenyomott a gardróbommal szemben lévő fotelre. - Másodszor... olvass, míg mi válogatunk.
Kelly-re és Alice-ra nézett: - Csajok, dögösnek kell lennie.
- Mégis mi a fenéért hagytam el külső?- Alice maga elé képzelte máris az összeállítást. Nancy szeme felragyogott, hogy most az egyszer egyből megértették őt.
 Elővettem a szekrényen lévő első polcot, beleolvastam. Nem is értettem miért nem folytattam az olvasását, de megszólalt az indok négy oldal elolvasása után. Meg sem hallottam a civakodásukat, beszélgetésüket, annyira beszippantott az a kevéske oldal.
- Ebben hódítani fogsz! - Kelly az ágyra terítette a sötét anyagot, végighúzta a kezét a gyűrődéseken.
- Csipkés ruha kizárva. - feltettem mutatóujjam.
- Nyugalom, semmi csipke.
Az ágy mellé lépve a ruhát pásztáztam. Egyszerű fekete, pánt nélküli topp, alatta sötét bordó szoknya.
- A fekete harisnyád nem tudom hol tartod. De a cipő meg van - amíg Nancy visszament a cipőért a gardróbba, addig megkerestem a harisnyát.
Egyszerű, fekete, platformos tűsarkúval érkezett vissza.
- Vadítani fogsz - letette a magassarkút, majd rám kacsintott.
- Létezik ilyen megfogalmazás? - vigyorogtam.
- Nem érdekes. A lényeg; alig fognak rád ismerni, össze se hasonlítanának a képeken szereplő lánnyal - mosolygott Alice.

 A tükör előtt ülve csak a saját arcképemre meredtem. A lányok már az utolsó vonásokat elkészítették a sminkemben is, csak fel kellett öltöznöm. Legalább van pár percem egyedül, amíg ők lent esznek.
Ha mégis igaz amit Rebecca mondott, nem tudom mit tehetnék. Az túlságosan is kínos lenne. Óriásian kínos...
Felálltam a tükörtől és az ágyhoz léptem. Felhúztam a harisnyát, felvettem a felsőt, majd a szoknyát is. Teljesen más voltam így. A magassarkút felvéve teljesen olyan lettem, mint egy érett nő a korához illően, aki simán túllépi az élet által felállított akadályokat. Csakhogy ez egyáltalán nem így van.
Sajnálom a lányok munkáját, de egyáltalán nem ez vagyok. Nem vagyok se komoly, se bölcs. Márpedig ez a felfogott, ide-oda csatolt hajammal ténylegesen olyannak hatok aki nem is vagyok.
Kihúztam a fő, tartó csatot. A hajam ráomlott meztelen vállamra, kezemmel átfésültem. A felbukkanó hullámcsatokat kiszedtem loboncomból, megráztam egy kicsit hajam, előre, majd hátra hajolva eligazítottam, ne zavarjon a látásban. Ahogy lenéztem megmozgattam lábaimat a magassarkúban. Felnéztem, hogy megnézzem magam a tükörben. Dús hajam a szemem elé omlott, félre sepertem, vettem egy mély lélegzetet, felvettem a levéltáskám és elindultam.

A rádióban szóló zene meghozta a kedvem, magamban tomboltam, táncoltam, egyáltalán nem gondoltam mi lesz a következő órában.
- Sok sikert te modell! - Kelly a két első ülés közé nyomult és megölelt. - De ha befutsz minimum az, hogy magaddal viszel az első fotózásra!
- Köszi, hogy előre engedtél ülni - mosolyogtam, mert tudtam, hogy így kell tennem.
- Azért ne szokj hozzá - visszahuppant Nancy ülésének hátához.
- Kösz! Én meg se szólalhatok?! - Alice mérgelődött egy sort a hátamnál.
- Nem engedtük - vigyorogtam. - Gyere ide te majom!
Alice is átnyomakodott az ülések között és igen, ő is szorosan megölelt. Hogy tudnak így ölelni? Szinte nem lehet levegőt kapni a szorításuktól.
 Megfogtam a kilincset, meghúztam, de nem szálltam ki. Ránéztem a kormány előtt szomorúan mosolygó Nancy-re. Csak előtte nem kellett úgy mosolyognom, hogy el kell hitetnem magam, elég volt egy reménykedő mosoly. Ha így nevezik. Vagy inkább minden rendben lesz és inkább azt remélem? Már nem tudom. Csak annyit, hogy végre kiszálltam a kocsiból és képes voltam bemenni az épületbe, ahol órákat kellesz szenvednem.
Végigsétáltam a kiterített ünnepi szőnyegen, egyenesen be a termekbe. Ja..csakhogy mindig mindenki olyan akar kedves lenni amikor abszolút érthető kell menned. Már a "megnyugtató" zene is idegesített, sokkal inkább képzeltem el magam miközben bejövök az I fight dragons - The power of love zenéjére a 25. másodpercétől. Ja.. megint az agyamra ment a túl sok filmnézés - állandóan zenéket keresek egyes jelenetekhez -, és persze a pattogatott kukoricát is túlzásba vittem.
- Segíthetek? - egy aranyos - jelen helyzetben legalábbis-, kedves nő mosolygott rám egy irattáblát maga előtt tartva.
- Nem köszönöm, látom merre kell menni - mosolyogtam.
Erre a kedves nő kicsit se tűnt barátságosnak. Oké, elhiszem, hogy a munkáját végzi, de ez felesleges volt. Mindenki egy irányba ment, valószínű, hogy azért is más irányba fogok indulni. Logikus.
Nem egy kicsit változtatott meg Trent tavalytól kezdve. Mindenen átmentünk és gyökeresen megváltoztam. Amit bánok. Hibáztathatom őt, de én is közre játszottam, de ő egyébként is talál minden alól kifogást, hogy nem ő legyen a...
- Rebecca? - ránéztem a képre és kiesett a táskám a kezemből.

2016. június 12., vasárnap

29. nap Az út


Sziasztok! A következő rész két hét múlva lesz készen! - Mym
Olive

Hogy mégis miért nem voltam kicsattanóan boldog? Ne ugorjunk egyből a végére. Akkor még óriásian örültem, hogy eljött az első fesztiválom ideje. Kalandokat szereztem, egy hét nem telhetett el bolondság nélkül, mikor csak két napja voltunk a fesztiválon. De szép sorjában!

 Először átéltem első éjjeli vezetésem, nem bírtam elaludni, ezért nem keltettem fel Nancy-t.  Közrejátszhatott a beparázásom, hogy talán bealszok a volánnál, ezért belemegyek valakibe, egy családba, ahol mindenki meghal és csak én élném túl. Szóval két kávét is megittam, amiben a legtöbb koffein tartalom volt és feltankoltam magam energiaitallal. Ahogy megmozdult szemhéjam, máris felbontottam egyet. Igaz, a legtöbb pislogás miatt, de jobb az elővigyázatosság. Már vártam a csereidőt, de addigra teljesen kiment az álom gondolata is a fejemből. Álom? Még alvás sem! Minden esetre nem miattam tévedtünk el, hanem Nancy elnézett "egy"letérőt.
 - Le kellett volna térni! - Kelly továbbra is a térképre nyomta az ujját, ahol az a jelölés lehetett, ahol eltévesztette Nancy a letérőt.
- Itt sokkal rövidebb lesz! Nyugodjatok meg! -  Nancy pedig továbbra is mentegetőzött.
- Így óriásit kell kerülnünk - Alice előrenyomakodott a két ülés közé.

-Itt rövidebb mi? - Alice karba tett kézzel nekidőlt a furgonnak és Nancy-re meresztette szemeit.
- Úgyis mindegy, mivel minden út odavezet ahova szeretnéd.
- Jobban mondva; Minden út Budára vezet Nancy - közbeszóltam, mielőtt Alice bármivel visszavághatott volna. - Csakhogy mi nem Budára tartunk.
Gyorsan hozzátettem, mivel Nancy minden szóra lecsap ha védenie kell magát.
- Na jó Csajok! Így sose szerzünk élményeket ha csak itt ácsorgunk a kocsinak támaszkodva - Kelly ellökte magát az autótól.
Felkapott egy kisebb kannát, odaállt az út széléhez, feltartotta a kezét, közben elindult a forgalommal meggyező irányba.
 Kikerekedett szemekkel néztük a jelenetet Alice-al. Hogy miért vele? Mert Nancy is jó ötletnek tartotta ha kiáll stoppolni.

- Mióta csináljuk? - Alice fáradtan kullogott az út másik oldalán, kezét akkor se tette le.
Ránéztem az órámra, le se engedtem a kezem; - Négy perce.

 Nem mondom, hogy nem jártunk sikerrel, de senkihez se akartunk beülni. A legrémisztőbb két havasan úr volt, akikből kinéztem, hogy maffiózók. Kösz, nem!
A fiúcsapat pedig még úgyse... Ha szinglin jöttünk volna akkor se ülnénk be abba a szeszfőzde autóba. De azért jött a megváltás!
- Ezt a pillanatot le kell kapnom! - előhúztam a telefonom a zsebemből. Egy Jeep közeledett, tökéletes kép lesz ahogy Nancy a hátán cipeli Kelly-t.
Igazam lett, de tényleg a megváltás jött négy keréken.
Három szimpatikus lány állt meg.
Segítettek benzinkutat találni, visszavittek a furgonhoz és folytattuk az utat, mert ők a Coachella-ra tartottak, ami persze közelebb van hozzánk, mégis logikusabb lett volna, de arra még nem engedtek minket. Igen... felnőttek lettünk érzem a vad szelet, a szabadság szelét a pici résnyire nyitott ablakon, ami csak azért résznyire van,mert anya ezekbe is beleszól. Megszokás...
Ja a vad, szabadság szele.
Egy kis vázlatolás a kirándulásról, ami a színtiszta igazság:
Persze sose lehetett nyugton aludni napközben se, éjszaka szinte végig fent voltunk, így a kocsiban alvást választottuk, de amikor Alice vezetett képtelenség volt aludni a járműben. Egymáson átgördültünk, lefejeltük egymást, vagy fejbe rúgtuk. Miért nem ülésben aludtunk? Egy vezetési alkalom miatt már inkább tényleg az ülésre szorultunk, de inkább vertünk sátrakat és kempingeztünk a kijelölt helyeken. Természetesen unalmasan telhettek volna az alvás előtti időszakok, de sikerült mindent elrontanunk, felgyújtani a másik kedvenc pólóját. Sőt.
A tűzben végezte a kedvencem, egy indokkal: már úgyis égett. Igen, Kelly túlzottan is közvetlen.
De megfogom bosszulni. Ami végül megtörtét egy alkoholos filc segítségével. Igen, elcsépelt, de mindenképpen ki akartam próbálni a bajuszt, meg egy kis rajzocskát.
Ki nem szeretné életében először így megszívatni a legjobb barátait?
Kipróbáltuk egy bevásárlókocsi megfújását, ami kifejezetten szórakoztató egy darabig, de mivel nem vagyunk huligánok, azonnal visszavittük a kocsit. Persze csak miután mindannyian kipróbáltunk.
Meg amiért anya biztosan kinyírt ha mindezt megtudja...
 Az úton amikor csak énekelni akartunk, felcsavartuk a hangerőt és eleresztettük a hajunkat. Óriási élményeket szereztem még a beszélgetésekkel. Ami egy újabb baj, hogy mindig eszembe fog jutni a fesztivál vége, amiért azonnal haza akartam menni. Sose fogom megtudni az okát, hogy miért tette.
Még nehezebb lesz elfelejteni. De... Nem is fogom tudni! Sose fogok egy vele kapcsolatos dolgot se elfelejteni. Képtelen vagyok.
- Whooo! Mizu New Orleans?! Whuu! - Nancy felállva majdnem kimászott a napfénytetőn. Mindig is ki akartam próbálni. Hajrá!
Ordítottam egyet és együtt néztük a magasodó épületeket.
- Itt vagyunk New Orleans! Itt vagyunk fesztivál!! - kiáltotta Kelly a kormánynál, egyszer kezeivel a levegőbe bokszolgatott, feljebb csavarta a hangerőt.
Nancy-től teljesen szokatlan volt ez a "vadulás". Mondjuk, én se a tombolásomról vagyok híres. Szerencsére.
Na de jöjjön a fesztivál. Mindent kipróbáltunk, jelentkeztünk a versenyekre, minden délelőtt a tengerparton sütkéreztünk, valamikor még délután is. Természetesen egyikünk se olyan fesztiválos style-ba nyomta, csak amit hétköznap felveszünk. Úgyis majdnem minden órába leöntöttek, vagy inkább locsoltak.
  Mindenesetre a harmadik napon egyikünk se repesett az örömtől, amikor alig egy órája léphettünk be és máris egy-egy vödör vizet borítottak a nyakunkba. A fiúk csak nevettek, majd ismerős arcokat vettem észre a tömegben. Értetlenül néztem utánuk, de alig láttam őket. Odarohantam, majd valóban... Trent, Lance, Fred és Colton állt előttem. Meglepődötten néztem őket tovább, egy árva szót se szóltak. A lányok odaértek hozzánk, meglepődtek, de nem annyira, mint én. Trent szeme nem olyan volt, mint szokott amikor találkozunk. Talán akkor nézhetett rám így, amikor összejöttem Josh-al.
 Fogalmam sincs mit tehettem egyáltalán, hogy ilyen utálattal, mégis sajnálattal néz rám. Fejével jelzett, hogy kettesben akar velem beszélni. Nem mertem túlzottan a közelébe menni, megijesztett. Fogalmam sem volt mi történhetett, egyszerre nézett dühösen, sajnálkozón. Aki egy ártatlan szívet akar összetörni. Az enyémet... mégis hogy tud így? Miért megy így neki?
- Ne haragudj.
Úgy látszik tényleg megértsük egymást szavak nélkül.
- Legalább legyen annyi bátorságod, hogy kimond - szánakozva néztem rá, nem fogtam vissza a könnyeimet, mert csak egyetlen cseppet tudtam akkor hullatni.
- Olive... - közeledni próbált, megakarta fogni a karom.
- Hagyj! - elhúzódtam tőle, hátráltam egy lépést. Majd még egyet. És még egyet. Amíg észre nem vette, hogy nem bírok közelebb menni hozzá.
- Kérlek...
- Ne tegyél úgy, mintha sajnálnád! Miért kellett ezt elrontanod?! - újabb könnycsepp csordult le az arcomon.
- Nem akartam.
- Mégis megtetted - hisztérikusan felnevettem. Egy másodperc alatt elhallgattam. - Mégis miért?
- Ne akard megtudni....
- Márpedig ne haragudj, de rohadtul tudni akarom miért szakítasz! Bocs! - többet már  nem tudok miatta hullatni. Nem éri meg. Máskor is sírtam miatta, most nem fogok. Már erős vagyok.
- Legalább indolod meg!
- Olive! Nem akarom értsd már meg!! - ordítani kezdett.
Ő is megmutatta az eddig nem mutatott énjét. Pánik ülhetett ki az arcomra, vonásai kicsit meglágyultak, de nem eléggé.
- Nem így akartam.
- Legalább annyi férfiasság legyen benned, hogy kimond te szerencsétlen!! - megvetően néztem rá.
- Vége van! - újra a dühöt láttam szemeiben.
- Legszívesebben adnék egy pofont, vagy olyan jelzővel illetnélek, amit jelenleg megérdemelsz, vagy más személyt hoznék fel, hogy mi miért lehetett...
- Akkor tedd meg, Istenem! - idegesen nevetett.
- Nem te vagyok...
Kezét leengedte. Elfordultam tőle és kisétáltam a fesztivál területéről. Egyenesen a furgonhoz siettem.
Sose fogom megtudni miért tette ezt, miért volt ilyen? Sajnos nem...

 A visszaúton nem volt olyan felhőtlen a kedv, senki se értett semmit. Egyikünk se látta még így Trentet. Ha lehetett volna választani akkor nem is. De nem lehetett.
  De mi történt ezután?
 Éltem az életem.

2016. május 22., vasárnap

28. nap Modellem

Sziasztok! Ne haragudjatok a sok rész kimaradásáért! - Mym

Olive

Így átgondolva még jobb ötletnek bizonyosul a diákmunka. Nem csak nézni szeretem ezt a nyüzsgést, sokkal jobb, hogy a része is vagyok. Megtudtam, hogy mit érdemes kérni vagy éppen azt, amit semmi képen sem. A reggelben az tölti ki mindenki idejét, hogy egy kávéval és péksütivel szolgálják ki a munkába indulókat, a sulisok inkább este jönnek, amikor eléggé kibulizták magukat, vagy már kihúztak pár dolgot a bakancslistájukról, esetleg, ha a buli előtt megéheznek. De akárhogy is, nem jó napi 8-12 órát dolgozni. Ami a leginkább a bunkó fiúk megjegyzése, és nem éppen kedvelt ismerősünk gúnyos megszólalásaik, nézésük. De nem akarom anyámat a fősuli okozta kiadásokkal is terhelni, főleg nem a lányokkal tervezett kirándulás árát.

  Fáradtan ültem le a padlómra az ágyam elé. Még átöltözni se volt időm, lekéstem volna az utolsó metrót is. A rögtönzött sprintet választottam a haza sétálás helyett, így csak a kötényt tudtam lekötni a derekamról.  Holnap nem kell korán kelnem. Ez a legjobb a nyári szombatban. Nincs nagyobb forgalom, simán elenged a főnök is.
A telefonom hangszórójából felcsendült a jelenlegi kedvenc számom.
- Na, kik mennek majdnem két hétre túráznii? Alig várom a holnapi indulást! - Kelly az elmúlt egy hétben minden nap felhív reggel és este, hogy biztosan ne felejtsem el. Ha nem is hívott volna az elmúlt héten, akár el is felejtettük volna Nancy-vel, hogy mikor is megyünk, annyira összemosódtak a napok.
 Örülök a túrának, de mégse szeretnék már annyira nekivágni. Trenttel már egyre több mindent megbeszélünk, rá vesszük egymást valamire. Igaz, a nyári meló nem hagyja,hogy sokat együtt legyünk, de jobb, hogy nem vagyunk együtt sülve-főve, unalmas lenne a nyár. Mégse szerezhetünk minden nap ilyen kalandokat!
A Kelly-vel való örömteli beszélgetés után vettem egy forró fürdőt és egyből elaludtam.
A lehető legkeményebb nyolc óra lehetett eddig, amit egyszerre lehúztam. Reggel kipihenten feltudtam kellni és elkezdtem öltözködni, mivel Trent fél órán belül értem fog jönni.
Nem tudom milyen terve lehet Trentnek a mai napra, ha lehet még jobban izgultam. Még mindig nem tudom miért nem tudtam megszokni, hogy már a barátom, nem csak a legjobb barátom aki iránt többet érzek, mint kellene.
A hajam a maga életét élve ma mégis hullámos lett, amit csak elég volt kifésülnöm és már fel is vehettem a rövidnadrágot egy pólóval.

- Szóval... akkor hol is járunk? - a kocsi ablakán át kerestem egy árva táblát, vagy akármit, ami megmagyarázza hol is járhatunk.
- Page mellett van egy szép... hely.
- Hű... - ki voltam segítve a magyarázatával, de eszembe jutott egy híres "hely"- Canyon?
- Honnan tudod?? - Trent elképedve nézett rám, sokat dolgozott azon, hogy meglepetés legyen.
 A kocsiból kiszállva nem indultunk meg, hanem Trent elővette a fényképezőgépéhez tartozó táskáját.
- Művészi fotó roham? - mosolyogtam. Nekitámaszkodva az autónak, figyeltem amíg összerakja a gépet.
- Olyasmi. Csak! - feltette mutatóujját, hogy várjak. Elfordítottam a fejem, a bejáratot figyeltem.
A fényképezője vakujára lettem figyelmes, azonnal ránéztem.
- Végül rávettél a fotópályázatra és ez egy nagyon is jó alkalom, mert te leszel a modellem. - Újabb képet készített, immár vaku nélkül.
- Tessék?!
Tudtam, hogy modelles fényképet várnak, de cseppet sem utaltam rá, hogy betöltöm ezt a posztot. Inkább a nézd, itt a pályázat jelentkezz, úgyis ráveszlek embert akartam játszani. Egyszerre csak egyet lehet! Ez nem érvényes!
- Olive. Mióta ideértünk két képet készítettem, amik tökéletesek, az úton is amíg nem figyeltél. nézd! - a fényképezővel hozzám lépett, derekamra tette a kezét.
A kocsinak dőlve, lábaimat keresztbe rakva, kezeimmel kicsit távolabb támaszkodok a csípőmtől, a hajam olyan, mintha pont akkor fordultam volna el, vagy jött egy giga nagy szél.
- Olyan, mint a legtöbb embernek az Insta képe! De komoly! - örültem, mivel nem tudtam, hogy rólam lehet ilyen képet lőni
- Természetes, hogy jó, hisz az én kis modellem vagy. - odahajolt egy csókért, amit hárommal kellett viszonoznom.

A kanyon gyönyörű útján sok kép készült, de mégse annyi, amennyi csókot váltottunk.
Úgy éreztem tökéletesnek kell lennie a nyárnak. De a baj a fesztivállal közeledett. Egy igazán mély pontot hagyott bennem, megmagyarázni se lehetett mégis miért történt. Még mosolyogva indultunk neki az egész túrának a lányokkal, elméletileg itthon hagyott barátaink.

- Mindent beraktunk... induljunk - Nancy az utolsó sporttáskát dobta be a kis furgon hátuljába.
Még egyszer megöleltem anyát és beültem a furgonba. ja, a kis hármasunk kiegészült négyre, Fred túllépett a Rebecca ügyön és hamar meg is találta élete szerelmét, a kis szöszi Alice-t. Alice-al hátrakerültünk, mivel mi még újak vagyunk. Igen, Nancy és Kelly mindenben találnak kibújót. Csak mindenkinek kellesz vezetnie is.
- Csajok. Érzem...ez egy felejthetetlen nyár lesz! - Kelly kinézett az ablakon mosolyogva, majd hirtelen ötlet vezézerelte, lőttegy szelfit. Nyugi, nem volt semmi puska, vagy pisztoly.
De egyben igaza volt... sajnos tényleg felejthetetlen nyár volt...