2015. november 22., vasárnap

18. nap Miért is...

 Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy lassan két hónapja nem volt rész. Nagyon sajnáljuk, remélhetőleg a téliszünettől kezdve sűrűbben fogjuk tudni megírni a részeket.

A visszautazás napja...
 A tegnapi Disneyland-es csókeset óta nem állt szóba velem Olive. Meg is értem, mivel mindketten óriási hibát tettünk. Azt se tudom hogy mondjam el Adelának... Minden este amikor találtam egy kis térerőt, beszéltünk, de tegnap feltűnhetett neki zavaros viselkedésem. Már csak azt kell várnom, hogy amikor hazaérek beront a szobaajtómon, kiabál velem és felpofoz.
 De Olive még nagyobb bűntudatot táplálhat magában... Josh-al lassan féléve vannak együtt.
- Mindenki készen van? - kérdezte Penny. Mindenkin végignézett, mivel nem hallott választ mosolygósan újra végignézett mindenkin. A két gyerkőc ráült egy-egy táskára, mi többiek pedig álltunk, utazóinkat a földre dobva.
 Penny a fáradtság jelének vette a szótlanságunk, meggörnyedt állásunkat.
- Ígérjük, nem sok helyre megyünk még... csak ami útba esik.
- De itt minden útba esik, mivel át kell mennünk a város felén! - dünnyögött  Olive és megforgatta szemeit.

 Anya kocsijában ülve felsóhajtottam. Ahogy megálltunk a házunk előtt azonnal kiszálltam és szobámba siettem. Anya még utánam kiáltott:
- Aha, értem. Biztos jól szórakoztatok!
 Az autóban felhívtam Adelát, hogy sürgősen találkozzunk. Elakarom neki mondani mi történt és már az se érdekel, ha felpofoz egy egész tömeg előtt. Ahogy felértem szobámba ledobtam a táskám máris elindultam a megbeszélt helyre. Kilépve a bejárati ajtón apába futottam, ki telefonján csevegett. Csakis valamelyik ügyfele lehetett az, mert nem értettem mondandójának felét sem. Egy biccentéssel elintézte az üdvözlést, pont ahogy szokta. Nem is tudom, mióta nem csevegtem rendesen apámmal. Útközben ahelyett, hogy átgondoltam volna, miként is mondom el ami történt, apával való kapcsolatomon kezdtem tűnődni. Emlékeim közt kutatva felvillant, amikor eljött az döntős kosármeccsemre. Már csak percek voltak hátra a játékból, kikapásra álltunk, mikor is hozzám került a labda. Kétségbe esésemben ránéztem a lelátóra, a mosolygó apámra. Akkor éreztem először, hogy büszke lesz rám, ha megcsinálom. Ha bedobom, a csapatom is az lesz. Bedobtam. Gyönyörű három pontos dobás. Nyertünk, mindenki boldog volt. Tisztán emlékszem az arcokra, a mosolyokra, az edző hálás pillantására. Az volt az utolsó meccs, amire apa eljött. Folytattam utána egy darabig a kosarat, de nem éreztem magaménak. Nem volt ott az, akinek bizonyítani akartam, nem jártam edzésekre, sőt még meccsekre sem. Kiraktak a csapatból, de ez segített, hogy új hobbit találjak, amivel kifejezhetem magam, ami boldogságot nyújt számomra. Sok mást kipróbáltam, míg nagymamámtól karácsonyra egy fényképezőgépet kaptam. Mikor kipróbáltam eldőlt, hogy fotóznom kell. Nekem ez egy boldog emlék, míg apának nagy csalódás. Dühös volt rám, mert otthagytam a csapatot, hogy fotózgassak. Egy darab képet sem nézett meg, amit készítettem. Közömbössé váltam számára, míg az idő múlásával ő is számomra. Így állunk apával, mint két ismerős, akik alig szólnak egymáshoz, de már megszoktam.
  Már nem vagyok messze a találkahelytől. Végre azon kezdek agyalni, hogy milyen szavakkal is közöljem Adela-val, hogy megcsókoltam Olive-ot. Na igen... ahogy beértem és megláttam, hogy valaki más szájában kutakodik azonnal abbahagytam a magyarázkodásom fogalmazását.
- Ez komoly?! - felháborodottan megszólaltam.
- Oh... Szia Trent! - mosolygósan üdvözölt, mintha mi sem történt volna, de még egy csepp megbánást se láttam rajta.
- Mit művelsz?!
- Minek látszik?
- Hogy valaki más csókolja a barátnőmet! - A srác meglepődötten felvonta egyik szemöldökét válaszomra, de még mindig a bárszéken ült.
- Trent... Ugye tudod, hogy egy kamukapcsolatban éltél? Én ugyanúgy tudtam pasizni, mint régen és nekem ez így rendben volt. Mert te mindig ott voltál... hogy is mondjam? Másodiknak. Amolyan tudtad, hogy még másokkal is voltam és téged mégsem érdekelt kapcsolatnak gondoltuk.
- Hogy mi? Egyáltalán nem gondoltam ilyen kapcsolatra. Tudod mit? Egy sarkon álló lánynak több tekintélye van a szememben, pedig ugyanolyanok vagytok!
- Rendben, tudom mi vagyok. - Csak tovább mosolygott, én pedig elindultam.
- Csak tudd... - gondolkodtam eláruljam-e vagy sem, az Olive-al megtörtént csókunk. De ha megtudta volna, akkor az ő szemében én is ugyanolyan lennék, mint ő. Vállamon át folytattam a megkezdett mondatom. - Nem feleltél meg nekem és úgy érzem csakis a haverjaim miatt kezdtem el veled járni. Nem azért, mert szerettelek.
- Oké! - hangján éreztem, elkezdett vigyorogni. Ott hagytam őket és bánatomban csakis egy emberhez tudtam tartani...

 Csengettem a bejárati ajtójukon, majd Penny kinyitotta.
- Jó napot! Olive? - magamra erőltettem egy sablonos mosolyt.
- Szia. Fent van a szobájában. Biztos megint festeget. Nyugodtan menj csak fel.
 Mielőtt felmehettem volna a lépcsőn, észrevettem valakit Penny társaságában. Nem állt szándékomban hallgatózni, de túlságosan "visszhangzott" az ebédlő.
- Úgy izgulok. Vajon mit fog mondani Olive? - Amennyire rá lehetett látni a konyhára, Penny szomorúan rákönyökölt a pultra. - Nehezen fogadta, hogy már nem tudtunk az apjával egy hullámhosszon maradni, de ha megtudja, hogy van valakim már... Lassan...
- Nyugalom - végre megszólalt a férfi. - Bizonyára nem fog leszólni érte. Örülni fog, hogy végre van valaki melletted.
 Nem kellett volna belehallgatnom ebbe a beszélgetésbe. Egyáltalán nem tartozik rám Penny élete, de Olive előtt nem mondhatom csak úgy el... Ebből már nincs visszaút. Talán megtudnám oldani, ha Olive véletlenül találkozna a férfival.
 Kopogtattam a fehérre festett ajtaján, amin már nem szerepeltek semmilyen díszek és közös fotók sem. Régebben, mielőtt nem találkozgattam Adela-val, készítettünk párat és amikor átjöttünk megjegyeztem, hogy egyetlen képünket se rakta ki. Persze mindezt hülyeségből, de ő komolyan vette és szó szerint teleragasztotta az ajtaját. Eddig fel sem tűnt, hogy leszedte. Talán fokozatosan szedte le karácsony után, amikor Joshal egyre jobban megismerkedtek.
 Amint beléptem ledöbbenten elpirosodott, mivel csak fehérneműben volt.
- Úristen! Fordulj el! - rám szólt. Mindketten a legkínosabb ügyünknek könyvelhettük el. Amint felvett egy rövidnadrágot és pólót visszafordulhattam.
- Azt hittem anya kopogtatott. De... te mit keresel itt?
Na igen, talán mégse az előbb történtek voltak a kínosak. Mégis miért jöttel el hozzá, amikor neki még mindig óriási bűntudata van és biztos utál is?
- Nem is tudom. Elfelejtettem, hogy haragszol rám.
- Tessék? Nem haragszok rád - összehúzta szemöldökét.
- Azt hittem igen, mert szinte hozzám se szóltál!
- Azért, mert... Oké. Szóval. Bántott, hogy Adela ott volt neked és mégis megcsókoltál mert túl közel kerültünk egymáshoz. Tán úgy történik, hogy ha két fej között kevesebb, mint 30 cm van, akkor elkerülhetetlen a csók. Érted a fejes fogalmazásomat igaz? Tudom, hogy igen... De visszatérve az eredeti témára; mi csakis ezért tehettük meg. - Tovább hadart erről a 30 cm-es dologról, míg észre nem vettük, megint túl közel kerültünk egymáshoz. Újra közeledtem felé, míg el nem értem az ajkait. De ekkor eszembe jutott. Nem csak nekem volt bűntudatom, hanem Olive-nak még mindig lehet és ebben biztos vagyok. Így megszakítottam heves csókunkat, homlokunkkal megtámasztottuk a másik fejét.
- Nem tehetem ezt veled. Még együtt vagy Josh-al. Még rosszabb lenne neked. - Lehunytam a szemem, apró puszit leheltem szája sarkába, majd kimentem, nem törődtem azzal, hogy Olive be se tudta fejezni a mondatát;
- Én és Josh már nem...

2015. szeptember 28., hétfő

17. nap A csókodért

  Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy két hétig nem hoztunk új részt, de reméljük majd nem haragszotok még annyira, ha elolvassátok a részt!

  Sosem gondoltam, hogy eljön a nap. A nap, ami életem legjobb napjává vált, miként            befejeződött. 
 A táborban összegyűlt emberekkel együtt szálltunk be a táborvezető kisbuszába, ami egyenesen Disneyland-be vitt bennünket. Az úton mindenki az ablakokhoz nyomult, hogy a menetszél által bekerült hűvösebb szél segítsen nekik a lélegzésben. A reggeli időkben is lehetett vagy harminc fok, az ott élők gyönyörű barna bőrrel siklottak az utcákon, míg a kisbuszban ülők, akik nagy része hófehér bőrűek próbáltak levegőhöz jutni. A strandon majdnem mindenki leégett, beleértve minket is, pedig mi sem egy antarktiszi igluból jöttünk.
Olive-val egymás mellett ültünk, megosztoztunk egy fülhallgatón.
 Megkönnyebbült arccal léptünk be Disneyland hatalmas kapuján. Az előre lefoglalt jegyek alapján mindenki leült egy egy padra, míg a táborvezető elintézett mindent. Mindenki kezében ott lapult egy fényképezőgép, megörökítették azokat a fákat, amik segítettek nekik, hogy ne süljenek ropogósra, a padokat, amire még a hosszú séta előtt leülhettek, a kukákat, amikbe a kiürült vizes palackokat beledobhatták. Olive csak állt Jay-el a sétálóutca közepén, elképedve bámulták az előttük álló hatalmas Fantasyland gyönyörű kastélyát. Végre megérkezett a vezető egy nő kíséretében.
 - Köszöntelek titeket Disneyland-ben! Ez a varázslattal teli ország magában őrzi kedvenc gyermekkori meséiteket, kedvenc Disney hercegnőiteket, Mickey-t és barátait, és még sok bűvöletes dolgot. Én fogok nektek segíteni, hogy mindent lássatok, mindenkit megismerjetek, segítsek nektek, hogy ez a nap fantasztikusan teljen. Kapni fog mindenki egy-egy térképet, amin rajta van egész Disneyland - a vezető segített kiosztani a nagy térképeket. Olive-val kíváncsian néztük az összes helyet, amit látni fogunk.
 Na igen... Jay szeme már akkor kitágult, amikor elmentünk Disnyland mellett, de amikor már a kapun bementünk a szája is tátva maradt. Ilyenkor pedig mindenki felköszöntötte. Az apró ajándékot amit tartogattam neki, úgy gondoltam este fogom átadni. Szerencsére Disneyland programjai lefoglalták, nem érdekelte annyira amit beszélünk neki.
 Először a hatalmas kastélyba mentünk, ahol Mickey és a többi szereplő várta az érkező nézelődőket. Mikor fényképezkedtünk velük, Olive beleugrott Goofy ölébe, aki a kedvence. A figura meg sem lepődött - nem mintha láttuk volna az arcát, szinte meg sem rezzent -, örömmel cipelte a lányt. Tuti fiú van a gönc alatt.
 Mindent végignéztünk ami volt, beleértve a hatalmas ajándékboltot, ahol Olive szívesen költekezett.
  Mikor kiléptünk a kastélyból, az utcán folyt egy felvonulás, amiben a Pixar híres szereplői, mint Mike a Szörny Rt. című meséből és hasonló mesefigurák vonultak. Ezt követően vettünk jegyet a Big Thunder hullámvasútra, amire két és fél órát kellett várnunk Olive-val és Peterrel. Addig is elmentünk kocsikázni. Az Autopia
remek lehetőséget nyújtott minderre. Mindenki beleszállt kettesével a maga kis kocsijába, természetesen Olive mellé kerültem.
 - Trent, vezess már normálisan! - utasított. Amióta elindultunk, össze-vissza ment a kisautó.
 - Hidd el, próbálok! De ezt nem lehet irányítani! - kormányoztam. Szembe velünk egy másik sávban egy idős hölgy jött, úgy látszott, ő érti a dolgát. Egyenesen siklott el mellettünk. Olive felháborodottan kapta vissza a fejét rám, miután a nő elment.
 - Engedj vezetni! - csatolta ki övét.
 - Maradj csendben asszony, vezetni próbálok! - csitítottam el.
 - Elég rosszul csinálod!
 - Tudtommal én vagyok az egyetlen ebben a kocsiban, akinek van jogosítványa! Szóval ülj vissza szépen a kerek popsidra, és hagyj vezetni!
 - Neked meg a lábam lesz a feszes fenekednél, ha még egyszer így beszélsz velem, mert nyugodj meg... jól seggbe rúglak! - a fenyegetést követően visszakapcsolta az övét, és duzzogva vészelte át a megmaradt utat. Mindenki ott volt már, ránk vártak. Kiszálltunk, otthagytuk a kocsit. Olive sértődötten odafutott az anyjához, így követtem. Elhaladtam Peter mellett, aki egy kis papírt nyomott a kezembe. Nem az fordult meg a fejemben, hogy mit akarhat - bár arra is kíváncsi voltam -, hanem az, hogy honnan szerzett papírt, meg tollat?! Meg sem néztem, úgy adtam oda Olive-nak, aki szemöldökét felhúzva szétnyitotta.
 - Mi a franc? Ki ez? - kiborulására mindenki felfigyelt, Penny intett, hogy csináljak valamit. Félrehúztam Olive-ot, távol a többiektől, és rákérdeztem.
 - Tuti az a szőke cicababa az, akit a kastélyban láttunk!
 - Te meg miről beszélsz? - kezdett felidegesíteni a viselkedésével.
 - Erről! - kezembe nyomta a papiruszt. Gyorsan végigolvastam az üzenetet, amin ez állt:
Nyugi, a kísértetkastélyban megfogom a kezed, hogy ne félj! P. 
Kezemből kiesett a levél, tokomon jött fel a reggeli. Megszólalni sem bírtam, bár Olive várta a választ. Sosem gondolkodtam rajta, hogy milyen lehet, ha rám találna egy homokos. Ám most megtudtam. A kacsintás, a közeledés...Istenem! Soha nem ítéltem el azokat, akik ilyenek, de azért ez durva. Rám talált egy homokos!
 Miközben engem örökké kísértő trauma ért, Olive a szőke lánnyal szemezgetett, gúnyos, sértő megjegyzéseket súgott felé, hátha megérti.
 - Olive, hagyd őt! Nem ő írta... - visszafordult hozzám, arcán kíváncsiság uralkodott
 - Akkor ki?
 - Peter! - súgtam úgy, hogy senki se hallja meg. Szerencsémre Olive sem hallotta meg. Megkérdezte megint. Ugyanazt válaszoltam, csak egy kicsit hangosabban. Megértette, de elhinnie nehezebb volt.
 - Peter? Komolyan Trent, ennél jobbat nem tudtál volna kitalálni?
 - Ő volt az, már amióta elindultunk olyan furán néz rám, és...
 - Trent! Peter nem meleg! Ismerem. Sokszor vacsoráztunk együtt, és soha semmi jelét nem mutatta, hogy meleg lenne. Én észreveszem, ha valaki az! - ezzel le is zárta a témát. Felvette a papírt, és visszaadta. Arcán csalódottság sugárzott, egy kicsit sem hitte el, amit mondtam.
 Ismét visszazuhantunk a hallgatás mély szakadékába. A Big Thunder-ig már csak fél óra volt hátra, így aki váltott oda jegyet az odament. Mivel Jay és Nelson nem ülhettek fel a hullámvasútra, ezért szüleikkel mást próbáltak ki.
 Izgatottan álltunk, vártunk, hogy beszállhassunk. Mikor ez megtörtént, és rendesen biztosítottak, hogy ne essünk ki, végre eljött az, amire egész nap vártunk.
  Eszméletlen volt az egész, ahogy le és fel ment a kocsi, az éles kanyarog,  és a gyorsaság... nagyon jó volt. Úgy láttam Olive -nak is tetszik,  mivel utána is úgy bazsalygott, mint egy kisgyerek.
  Disneyland további részei mindenkinek nagyon tetszettek, beleértve engem is.  Este záráskor jutottunk ki. Nem tudtunk végig nézni mindent,  ezért holnap folytatjuk a disney-s kirándulást.  A buszban mindenki döglött,  aludt.  Olive mellettem végig suttogva áradozott a mai napról.  Úgy láttam, elfelejtette a mai napi kis incidensünket, de még nincs vége.  El fogja nekem hinni, hogy Peter  volt aki azt a levelet írta.

 Másnap reggel kis késéssel indultunk, mert senkinek sem volt kedve felkelni.   Jay szülinapja remekül telt,  mindenkitől megkapta az ajándékát, még èjfèl előtt elfújta a gyertyát.  Alig lehetett őket lefektetni tegnap éjszaka,  úgy be voltak zsongva a király naptól. A buszban a tegnap esti hangulat uralkodott. Mindenki fáradt és álmos. Még a két búgócsiga kölyök sem pörgött,  anyjuk vállára hajtva fejüket szunyókáltak. Valahogy ma a kinti emberek is furák voltak,  nem volt az a nagy boldogság, mint tegnap. Vagy csak én látom így? Lehet...
  Olive ma megint a hallgatás mély bugyrába esett. Nem tudom, hogy a tegnapi miatt,  vagy esetleg rosszul kelt - bár az utóbbinak nem a legnagyobb az esélye -.
 Disneyland ugyanolyan maradt, mint tegnap. Ugyanúgy sütött a nap, mint tegnap,  a fák ugyanúgy kevés árnyékot biztosítottak, mint az elmúlt alkalommal.
  Ma mindenki oda mehetett,  ahová akart. Végig lehetett nézhetett show-kat,  mehetett megint hullámvasútazni,  hercegnőnek öltözhettek,  meg még minden más programot amit ez a hely nyújtott, kipróbálhatták. Olive tegnap azt hajtogatás,  hogy ő be fog öltözni Rapunzelnek. Remélem megvalósítja,  mert megnézném dögös hercegnőként. Hmm... a francba!  Nagyon dögös lenne!
 - Mit bámulsz?  - jött oda mellém Peter. Elszakítottam tekintetem a lányról,  és Peterre figyeltem.
 - Te meg miért jöttél ide?  Nem vagyok rád kíváncsi!
 - Na de Trent... nem tetszett a levelem? Tudod,  igazán féltelek.  Látom,  ahogy Olive-ra nézel,  pedig ő nem illik hozzád.
 - Mert te igen?
 - Persze,  miért is ne.  Viszont látom,  hogy nem tágítasz a kiscsaj mellől. Ám,  ha mégis meggondolod,  hívj fel. - azzal oda nyújtott nekem egy ugyanolyan kis fecnit, mint amilyet tegnap,  rajta a számával. Azonnal szét is szakítottam, úgy,  hogy ő is lássa. Nem akartam Olive-nak még egy okot adni,  hogy jobban utáljon. Azonban mikor megjelent mellettem,  tudtam, hogy el vagyok ásva.
 - Mit adott neked Peter? - azonnal faggatózni kezdett.
 - Úgy sem hinnél nekem,  ha elmondanám.
 - Lehet,  hogy most hinnék neked...
 - És azt miért tennéd?
 - Mert hinni akarok neked. Meg még azért, mert Peter az előbb kérdezte meg,  hogy nem lenne-e baj,  ha megadná neked a számát - döbbenten figyeltem,  ahogy Olive nevetni kezd,  és megölel.  - Sajnálom, hogy tegnap nem hittem neked.
 Nagyon jól esett az ölelés, és a bocsánat kérése.
- Én mondtam,  hogy nem normális az az ember.
 - Igen,  megmondtad.  De valamilyen szinten nekem is igazam volt,  mert az a lány tényleg folyamatosan téged bámult.
 - Szóval féltékeny voltál.
 - Mi?  Én?  Dehogy. - Próbált hárítani,  de mikor kimászott az ölelésemből,  megjelent az a szokásos cuki pír az arcán.
 - Még mindig Rapunzelnek akarsz öltözni?  - ahogy kimondtam a mondatot, vigyorogni kezdett.
  Elmentünk hát oda,  ahol ezt megvalósítják,  de az zárva volt.  Olive szomorú lett,  lehajlott fejjel jött mellettem.
 - Mit szólnál hozzá,  ha ennénk valamit? - hangulata javulni látszott,  mikor hatalmas tálca kajával ültünk le egy asztalhoz. Milliónyi ember volt az egész helyen, mérföldes sorok álltak, turisták zöme fotózta Disneylandet. Gyerekek vidáman szaladgáltak, szüleik nézelődtek.
 A sorban állás közben eltöprengtem. Mi lesz, ha hazautazunk? Vajon minden megváltozik, vagy ugyanolyan marad? Olive-nak ott van Josh, nekem Adela. Mindketten boldogak vagyunk párjainkkal.
 Az egész nap olyan gyorsan ment el, fel sem tűnt, hogy a nap már lemenőben van. Sokkal többen járták-kelték a mesebeli utcákat, mint előző alkalommal. Köze lehet az este megrendezésre kerülő hatalmas tűzijátékhoz. Jay Olive ölében talált megnyugvást, fejét ráhajtva nővére vállára nézte az immár kivilágított mindenséget.
 Még egy kört mentünk, Jay elaludt a ringató karokban. Már teljesen sötét volt, bár szinte fel sem tűnt a hatalmas fényt árasztó utcától. Mindenki összegyűlt egy helyen a tűzijátékot várva.
 - Add ide Jay-t,Olive! Menjetek, keressetek valami jó helyet! Itt úgyis csak kattanásokat meg vakukat fogtok látni. - Igaza volt Penny-nek, ki átvette az alvó Jay-t. Olive-val elindultunk hát, kerestünk valami nyugodt helyet. Olive húzott maga után a tömegbe, majd megállt egy megfelelő helyre. Megálltam mellette, izgatottan vártuk a műsort. Nézelődtünk, balra tőlünk egy öreg házaspár beszélgetett, előttünk kisgyerekek szüleikkel vártak, jobbra tőlünk úgy velünk egyidős fiúk lehettek, akik feltűnően figyelték a mellettem álló lányt. A szemükkel falták, tetőtől talpig. Olyan érzések törtek fel bennem, amit már az Olive-val való találkozást óta többször éreztem. Féltékenység. Legyőzhetetlen, mindent áttörő féltékenység.
  És ez tovább fajult... a hátunkhoz kerültek, de ahogy enyhén elfordítottam fejem, láttam őket szemem sarkából. Addig felülkerekedtem dühömön, csak később már mutogattak is. Már nem hagyhattam annyiban... Kezem rásimult Olive derekára és teljesen az oldalamhoz húztam. Ahogy lepillantottam rá láttam a szokásosnál erősebb pírt az arcán. Sunyin rám emelte íriszeit pillái alól. Ekkor pedig elkezdődött a tűzijáték, ami a kastély tornyaiból kúsztak a sötét égboltra. Most nem ronthattam el... Csókra vár. Ezért lehajtottam fejem az övéhez, majd számat hozzáérintettem ajkaihoz. Lassan azt hittem vissza se akar csókolni,de sóhajtott egyet és ő kezdeményezte a következőt.
 Mire befejeztük második csókunk nekem dőlt, én pedig szemem sarkából újra ránéztem a mögöttünk álló fiúbandára, akik más lányt szemeltek ki. Megkönnyebbülten előre fordítottam a fejem és már együtt néztük a tűzijátékot...

2015. szeptember 13., vasárnap

16. nap A mondataidért


 Sziasztok! Tadammm... itt is a 16. rész, a következőben pedig érzelmesebb részleteket gondoltunk, csattanós befejezéssel!

Az álmom után alig tudtam elaludni, így két óra után feladtam és inkább a többieket néztem, fent vannak-e. Jay olyan pózba aludt, hogy a kezeit füle mellett pihentek, lábai felhúzta amennyire csak engedte a hálózsák. Olyan volt, mint egy kis majom, Nelson pedig balerina módjára felhúzta egyik lábát, karjait széttárta és egy kicsit hátradőlt. Mosolyognom kellett rajtuk, de amikor Olive-ra néztem, csak a sötétkék hálózsákot láttam. Tágra nyílt a szemem és bekukucskáltam rajta. Szerencsére megláttam sötét haját, felém fordult arcával és észrevettem az álombeli szép, halvány, igazi mosolyát.
 Félre simítottam egy tincset homlokából. Követve a hajszálai vonalát végigsimítottam piroskás orcáin.
 Visszafeküdtem az oldalamba vele szembe és csak néztem. Nem tudom mi ütött belém, de kis idő múlva átöleltem amikor háttal fordult nekem és lecsuktam szemhéjam, hátha tudok pihenni.
 Pár perccel később mocorgást éreztem karom alatt, majd Olive velem szembe fordult. Résnyire nyitott szemem nem vette észre, hogy fent vagyok, én pedig majdnem elmosolyodtam ahogy karomat nézi ahogy rásimul derekára. Nem telt bele pár másodpercbe, hogy elfogadta és szinte még közelebb húzódott hozzám. Fejét mellkasomhoz nyomta, kezemmel még közelebb húztam.

 Reggel már egyedül ébredtem. Amikor kiléptem csak Olive és az anyja voltak fent. Olive lehajtotta fejét szomorú arckifejezésével, míg Penny egyik kezében bögrét tartott, a másik karját csípőjére rakta és szigorú arcot vágott. Amint abbahagyták beszélgetésük Olive-hoz sétáltam.
- Mi a baj?
- Megmutattam az iránytű vázlatait... Még mindig nem érdekli - sóhajtott. Ezt szerettem benne. Sose kellett nyaggatni, hogy mondja el mi a baj, mivel tisztában van vele, egyszer úgyis kibökné.
- Milyen iránytű?
- A tetoválás vázlata... A jobb oldalamra akarok egyet, de nem engedi anya... Úgy gondolja megbánnám, nem bírnám ki míg készítik és egy egész kis prezentációt adott arról, ha belénk nyomják a tűt. Ne kérdezz többet. Segíts megváltoztatni a véleményét! - sorolta. Ezt is szeretem benne... Tudta mit akarok kérdezni, meg se kellett szólalnom és válaszolt is.
- Először a vázlatokat mutasd!
 Felém nyújtotta a fehér papírokat, amiket kis idő után visszaadtam. - Még átgondolom.
- Ez azt jelenti, hogy igen? - ugrált és örömében megölelt.
- Én ilyet nem mondtam. - Mosolyogtam.
- Köszi, hogy segítesz! Már fél éve ezeket a vázlatokat készítem és végre megvan az igazi! - meg se kottyant neki válaszom, puszit nyomott arcomra és egyetlen rajzot hagyott kezembe.
 Ahogy jobban megnéztem a grafit vonalait, kezdett összeállni a jelentése.
Az iránytű egy ismeretlen irányba mutat, fedő üveglapja betört. Benne, s körülötte néhány dísz, motívum, virágok díszelegtek külsején, láncán lógva.
 Mégis hogy segíthetnék abban, hogy az édesanyja megváltoztassa véleményét? Ekkor leesett. Honnan tudja, hogy milyen érzés, ha a tetoválótűt belénk nyomják? Talán Penny-nek is lenne egy titkos tetoválása? Ha igen, máris tudom hogyan egyezne bele.

- Messze vagyunk még? - Újra megszólalt Nelson.
- Nem! Mindjárt odaérünk a Hollywood felirathoz, készítünk pár képet és megyünk a hírességek sétányához, onnan pedig már csak a strand vár! - Mosolygott Christin.
 Na igen... ez volt a terv ezelőtt két órával is.
Szerencsére az ilyen híresebb helyeken hamar túlestünk a kicsik miatt.
 Katolikus templomok, Stúdió, Különös utcák, a Gin Ling, bazárokon hamar túlestünk, hiába látszott nagy útnak. Persze Olive tovább maradt volna a Getty Centerben, de szoros volt a tempó. Oda-vissza mentünk Los Angeles utcáin. Ha lehet, mi voltunk a legrosszabb turisták akik valaha is ebben a városban jártak. Már első nap a hírességekkel kellett volna kezdenünk. De többen fordítva tették a vezető miatt. Persze a nők szerint ez egyáltalán nem volt baj a kedves kis Donaldot látva...
- Itt is vagyunk! Készítünk pár képet, majd a hírességek sétánya egyik részén is végig megyünk. Remélem mindenki megtalálja a kedvenc hírességét! Aki nem, az így járt!
 A kicsik egyből a legfelkapottabb színészhez mentek; Win Diesel. Persze Nicolassal és Olive-al érdekelt minket az ő csillaga is, de  két anyuka már ma akart végezni a fontos helyekkel. Win Diesel közé tartozott Adam Sandler, Jennifer Lopez, Sandra Bullock, Jennifer Aniston és még több színész, énekes. Persze a női tagok a Twilight résznél maradtak. Amíg a strandra utaztunk Penny és Christin Olive-ot akarták meggyőzni, hogy Edward tud halhatatlan lenni és ő jobb, mint Jacob, a vérfarkas. Nem hiszem, hogy ismeri Penny a lányát. Szinte ő mondta, hogy nem olyan jó lánya kedvence... Ha lehet mondani szikrázott Olive szeme, amiért lenézik az ő kis sztárját.
- Christin... Szívem... Olive-nak is lehet kedvence. Hiszen te nem szereted Adam Sandlert én pedig imádom az összes filmjét! Hagyjátok szegény gyereket. Ne terrorizáljátok. - Végre valaki volt annyira merész - ez esetben Nicolas -, hogy véget vessen a kicsit idegesítő csevegésüknek. Hálát adtam az égnek amikor Christin vett egy mély lélegzetet, majd lassan kifújta és az út felé szegezte fejét. Onnantól nem is volt szó színészekről, kutyáikról, dalokról. Mindenki csendben ült a tengerpartig.
- Úristen! Itt vagyunk! - kiáltott Jay az ablakra nyomva arcát.
 A felnőttek mosolyogva néztek minket ahogyan gyorsan kipattanunk a bérelt autóból és a kisebb táskánkért nyúlunk. Alig vártuk, hogy a vízbe csobbanjunk. Mégis várnunk kellett a szülők szöszmötölésére. Még mielőtt ténylegesen bementünk volna a vízbe, akár egy lábujjunk is beleérjen, megint visszahúztak a valóságba.
- Nem kentétek be magatokat naptejjel! Azonnal gyertek vissza! Hiába, három óra. Ilyenkor a legnagyobb a napsugárzás és égve teszitek meg többi napot, ha nem kenitek be magatokat, és nem akarok utána nyavalygást hallani! Na... tessék. - Amire visszafordultunk - egyetlen lépést sem tettünk - Penny már két naptejes flakont tartott felénk. Duzzogva elvett egyet Jay, a másikat Olive.
- Én nem szeretném, ha ebből is az önökét használnám...
- Trent Weaver! Bekened magad ezzel a naptejjel! - Penny ellentmondást nem tűrő hangon visszafordult fiához. Pedig nekem kicsit kellemetlen, hogy csak a lánya haverja vagyok, mégis eljöttem velük. Még ha együtt is lennék Olive-val, akkor se kellett volna elfogadnom ezt a meghívást.
- Tessék! - Olive az orrom alá dugta a naptejet.
- Segítesz? - kérleltem.
- Mit? Bekenni a hátad? Betudod te azt egyedül is.
- Bárhogy is hiszed, nem vagyok gumiból! - Mondtam a logikus választ. Van benne valami, nem a leghosszabb a kezem, és nagy, izmos a felsőtestem. Senki sem tökéletes, bár én majdnem.
- Most biztos magadra gondolsz! - zökkentett ki Olive a gondolkodásból. Azon agyaltam, hogy elhanyagoltam az edzést. Be kéne pótolni.
- Túl jól ismersz... És ez baj! Nagy baj! - pödörtem a nem létező bajszomat.
- Fura vagy! Tetszik! - sóhajtott, és kivette a kezemből a naptejet. Intett a kezével, hogy forduljam meg. Hallottam, ahogy kattan az üveg nyitója, de csak egy perccel - nagy sóhajtást követve - éreztem a hátamon a csúszós naptej hidegét. Éreztem bársonyos keze útját, ahogy végigment a gerincemen. Majd a nyakamon... Aztán könnyen megfordított. Folytatta a mellkasomon. Nem vette le szemét az arcomról.
- Érzem a szívverésed! - állapodott meg keze a szívem fölött. - Mindvégig éreztem. Egyszer gyors, mint egy paci, máskor lassú, mint egy... kis paci. Tudod, az a pici paci. Amelyik lassú... - éreztem, hogy zavarban van, de nem érdekelt. Oldalra fordította fejét, de láttam, hogy nyakig elpirult.
- Na... Most én jövök! - kaptam ki a kezéből a naptejet. Még mindig könnyű, nyári ruha volt rajta, amitől nagyon szerettem volna, ha minél hamarabb megszabadul.
- Ha hozzám mersz érni esküszöm, hogy ledugom a nyelved a torkodon! - hangzott közelről a fenyegetés. Alig egy centire volt az orrunk egymástól.
- Sokkal jobban örülnék a tiédnek! - villantottam egy perverz mosolyt. Lehunyta szemét, elhúzódott tőlem.
- Nyugi, csak vicc volt! - fogtam meg a csuklóját, mielőtt elment volna.
- Vicc... persze! Haha...ez vicces! - hangjában éreztem a szarkazmust. Bár könnyű volt felismerni, hisz egyhangúan mondta az egészet. Kitépte magát a szorításomból, és visszament a társaságba. Szememet forgatva indultam én is oda, de útközben elkapott Jay és Nelson. Jay hátulról, Nelson elölről támadott. Rám ugrottak mind a ketten.
- Vigyél be minket a tengerbe! Láva van alattunk, csak a vízben biztonságos! - Játszották a minden gyerek számára izgalmas játékot. Lépkedni kezdtem az óceán hullámai felé, mikor Jay beleordított a fülembe.
- Meghaltál! Nem mondtuk, hogy neked rá szabad lépni! - sikoltotta. A strandon szórakozók sikítást kizárva folytatták tovább szórakozásukat.
- Most halott tetemeden lépkedve kell eljutnunk a vízig! Elég valószínűtlen, de sikerülni fog! - Kezdte vizslatni a víz és a köztünk lévő távolságot. Kacsintást véltem felfedezni a két fiú között, de míg próbáltam rájönni miért csinálták, össze-vissza kezdtek rángatózni kibillentve egyensúlyomból. Jól hanyatt estem, orromat csiklandozta a jéghideg óceán tartalma. A fiúk a hátamról bemásztak a vízbe, otthagyva engem fulladozva a parton. Két kézzel támaszkodtam a forró homokon, mikor újabb súlyt éreztem a hátamon, amitől szépen le is fejeltem a földet. Szememben egy kiló homokkal néztem fel. Amit láttam... lehengerlő volt. Visszanézve futott előttem be az óceánba. Az a bikini... és a feneke benne...Az összes levegő kiszorult a tüdőmből mikor megláttam. Azt hittem álmodom...

 Lassan álltam fel, elővettem legszebb mosolyomat - a bugyiszaggatót - és lépkedtem felé. Úgy vonzott, mint egy mágnes, amely sosem enged. De nem is akarom, hogy engedjen. Megfeledkeztem mindenről, kiürült a fejem. Összefonódott mosolyunk nem engedett mindaddig, míg Jay és Nelson fel nem tűntek Olive háta mögött. Ne fiúk! Ne most! Szájukhoz emelték mutatóujjukat, jelezve, hogy ne áruljam el őket. Visszaszámoltak kis ujjacskáikon, egyszerre támadtak. Olive viszont gyorsabb volt. Megfogta mindkét fiú karját, és ellökte őket egyenesen a vízbe. Mikor hahotázni kezdett, hirtelen akkorát esett szegény, hogy feje sem látszott ki. Hasamat fogva a röhögéstől, siettem oda, hogy segítsek neki.
- Ne nevess! - Mérgesen nézett rám, mikor felült és kilátszott feje a vízből. Kezemet nyújtottam, mire ő megragadta és belerántott a vízbe. Persze félig ráestem, így ő is újramártózhatott. Amikor mindketten a felszínre jöttünk Olive a part felé kezdett futni, mivel tudta; megbosszulom. Nem tudtam hamar utolérni, a hullámok gátolták, így amint beértem azonnal felkaptam az ölembe.
- Nehogy eldobj! -  Még szorosabban tekeredett karjai vállam és nyakam köré.
- Engedj el - vigyorogtam.
- Dehogy is! - Rémült tekintetét rám szegezte, de azonnal ellágyultak. Megint túl közel kerültünk egymáshoz...

2015. szeptember 6., vasárnap

15. nap Amiért mérges vagy

  Sziasztok! Ismét résszel - mi mással - jelentkeznénk!
 Felszeretnénk hívni a figyelmeteket a jobb oldalt lévő szavazásra. Nagyon örülünk a 15 feliratkozónak, de megakarjuk tudni, ki olvassa még rajtuk kívül a blogunkat.

 Egy átlagos nap volt. Suli után találkoztunk egy gyorsétterem előtt. Kikértük a szokásos menüt, beszélgettünk, falatoztunk. Evés közben arcát tanulmányoztam, mint mindig. Imádtam, hogy gyakran elpirult a jelenlétemben - ami miatt mindig le is szidott -, szeme csillogott. Majd hirtelen eltűnt minden, olyan gyorsan ahogy jött. A feketeséget felváltotta egy újabb kép. A temetés. A koporsó előtt álltam. Lenéztem rá, békésen feküdt a helyén. Véres kéznyomok jelentek meg nyaka körül, az én kezem nyomai. Véres tenyerem beletöröltem fekete öltönyömbe, de az ugyanolyan maradt. Bökdösést éreztem az oldalamon, egy kés kandikált ki belőle mikor odanéztem. Szörnyű érzésre szemem kinyílt, felkeltem a kínzó álmomból. Megint a Rose-os álmok. Egy homályos alak jelent meg arcom előtt, hosszú haja csikizte az orrom. Látásom kitisztult, felismertem a lányt. Olive. Légzésem csillapodott, érdeklődve figyeltem az aggódó arcát, és a kezében lévő tűsarkú cipőt.
 - Az miért van nálad? - néztem a cipőre. Kint épp világosodott, madarak csicseregtek.
 - Szörnyű fejfájással ébredtem, amire még az is rátett, hogy itt kiabáltál mellettem! Rájöttem, hogy rémálmod van! Ilyenkor ugye nem szabad hozzád érnem, de olyan rosszul néztél ki! A tűsarkú sarkával bökdöstem a csípőd, hátha lenyugszol, vagy valami... - akkor azért volt kés a csípőmben, a bökdöséstől. Aztán visszatekertem Olive mondandója elejére, ahol azt mondta, hogy fáj a feje. Úgy emlékeztem anya rakott a táskámba egy doboz fájdalomcsillapítót. Kivettem két szemet meg egy üveg vizet, odanyújtottam neki.
 - Ez segít! - lenyelte mindkettőt.
 - Lennél szíves bemenni a cuccaimért? Nem merek bemenni! - szagolgatta cigifüsttől és alkoholtól bűzlő ruháját.
 - Zuhanyozni ki fog? Úgy bűzlesz, mint egy alkoholista! Büdös!
 - Nem annyira, mint a parfümöd! - vágott vissza.
 - Az nagyon is jó parfüm, semmi kifogásod ne legyen ellene! - húztam fel a szemöldököm. Eredménye egy hasamnak vágódó magassarkú volt.
 - De akkor bemész nekem valami ruháért?
 - Igen, de csak akkor, ha lezuhanyozol! Nem bírom az alkoholtól bűzlő embereket! - szabtam meg. Rögtön elfogadta a feltételt, hisz szerintem csak egy alapos zuhanyzása várt. Kimásztunk a sátorból, Olive felsikoltott.
 - Miért nem mondtad, hogy így nézek ki? - üvöltött.
 - Miért, hogy nézel ki? - kérdésemre nem válaszolt, csak sóhajtott egyet és eltűnt a női zuhanyzók felé vezető ösvényen.
Abba a szobába mentem, ahol Olive hagyta a bőröndjét. A kicsik aludtak még a kanapén, így észrevétlenül ki tudtam hozni tőlük. Visszafelé a kávéjukat szürcsölgető Pennyvel és Cristinel - megengedte, hogy tegezzem -, akik csak jó reggelt kívántak és folytatták félbeszakított csevejüket. A sátorban kinyitottam a bőröndöt, félreraktam a festő cuccokat, és keresgélni kezdtem a ruhái között. A mai programhoz illően egy fekete test nadrágot és egy fehér atlétát rajta valami spanyol felirattal és egy fehér rövid szárú  Converese-t húztam ki. Aztán a sok ruha alatt megláttam a fehérneműket. Eszembe jutott, hogy Olive csak egy törülközőt és tisztálkodó szereket vitt, így válogatni kezdtem azokat is. Kezembe akadt egy fekete csipkés szett, azt ítéltem a legjobbnak. Felkaptam a cuccokat, a zuhanyzók irányába indultam. A fülkét függönyök vették körbe, s a fenti zuhanyrózsából - ami egy tartályhoz volt csatlakoztatva - víz folyt. Olive a sok közül valamelyikben lehetett. Alig egy kettőből nem folyt a víz. Úgy döntöttem, hogy inkább egy fa tövénél megvárom Olive-ot. Egy kis idő elteltével megmozdult egy függöny, és egy öreg súlyos nő lépett ki rajta pucéran. Nem vett észre - szerencsére -, maga köré tekert egy törülközőt lassú léptekkel indult vissza a sátrak és lakókocsik özönébe. Örökké emlékezni fogok erre az alkalomra, belevésődött az agyamba. Többé nem akarok női testet látni. Jó, de...
 A következő nő aki kijött az egyik fülkéből Olive volt törülközőbe csavarva kezében tusfürdővel. Azonnal észrevett, haragos pillantásokkal lövellt, odatrappolt hozzám.
 - Neked teljesen elment az eszed? - suttogta. Meglátta kezemben lévő ruháit, kikapta a kezemből. A melltartó kiesett a kupacból. Lehajolt érte, hogy felvegye.
 - Ugye most csak viccelsz? Te komolyan... komolyan benyúltál a fehérneműim közé?! - sipított, majd fejbe vágott a... a melltartójával. Visszafelé végig előttem ment, de hallottam, ahogy pusmog az orra alatt.
 - Fúúj, Olive! - hallottam a gyerekek hangját. Olive bemászott a sátorba és magára húzta a cipzárt. A sátor mellett álltam, mikor kijött a lakókocsiból Peter.
 - Jó reggelt mindenkinek! Trent! - kacsintott, ahogy észrevett.
 Olive még mindig haragos volt, mikor kimászott a sátorból.
 - Legalább annyi eszed lett volna ha már fehérneműt hoztál, hogy valami kényelmesebbet választottál volna ki! Meg fehér alá feketét? Lehet, hogy valamikor az jól néz ki, de ebben az esetben nem!
 - Megyek, szerintem én is lezuhanyzok! - szemem sarkából észrevettem, ahogy Peter szája mosolyra húzódik. - Olive, majd hozd már utánam a fekete bokszerem!
 Válaszképp lerángatta magáról a cipőjét és teljes erőből hozzám vágta. A gyors zuhanyzás után törülközővel a derekamon jöttem vissza. Amint Olive meglátott rögtön elpirult, de még egy gúnyos megjegyzésre telt tőle. Akkor megjelent az a lakókocsi ajtajában Penny, s mikor meglátott ő is elpirult, mint a lánya.
 - Trent Weaver, azonnal vegyél fel valamit, mert ha nem, esküszöm seggbe rúglak! - parancsolta. Örülök, hogy Pennyvel ilyen jó a kapcsolatunk.
 Egy órával később az erdőben sétáltunk, vezetővel az élen. Szinte az egész tábor összegyűlt a bejárat melletti kis ház mellett. Mint mindig, most is meleg volt. Észrevettem a súlyos nőt egy fa árnyékában, épp kekszet evett. Hisz megérdemli...
 Olive-val hátul sétáltunk, nem igazán tetszett neki ez az iram. Már átkozta a tegnapi napot, de még elég jól is bírta.
- Nem hat semmit a fajdalom csillapító... Még mindig majd szét szakad a fejem! - dühöngött, miközben kissé lemaradtunk a csoporttól.
 Meglepődtem, hogy így is gyorsan sétált apró lábaival, mikor azt hittem alig fog megmozdulni, mivel nem keveset ivott tegnap. Persze Peter-en meg se látszott a tegnapi ivászat. Úgy szaladgált, mint egy megveszett tyúk...
 Míg a felnőttek az erdőt és a pusztaságot hasonlították össze, Olive már a hátamon volt. A hatalmas hőség miatt izzadtan ültünk le egy kis háznál. Ezt is úgy mutatta be a vezető, mintha egy király erődje lenne. Pedig csak a vadőr lakik itt, aki egy kis idő múlva megtisztel jelenlétével. A vityillóból kilépő kurafi azonban nem egy korosodó ipse volt, hanem egy istenverte férfi szupermodell.
 - Ki ez a seggfej? - néztem Olive-ra, de ő csak sóhajtozott, beleértve minden nőt a túrán résztvevők közül. Szememet forgattam, mikor egy újabb sóhajtás következett. Tetőtől talpig végigmérte, és nem is egyszer! Mosolygott, ennyit csinált.
 - Szép napot mindenkinek, Derek vagyok! - mutatkozott be a seggfej. - Látom mindenki elfáradt, hadd tartsak pihenésképp egy kis előadást maguknak!
 - Remélem leveszi az ingét és táncolni fog! - súgta oda egy nő a másiknak mellettünk.
Dick vagy kicsoda elkezdett halandzsázni mindenféle fákról, növényekről, amit a lányok érdeklődve hallgattak. A férjek rosszallóan néztek feleségeikre, dühösen Dexterre. De a pasas csak mondta és mondta. Fogalmam sincs miért vannak úgy oda érte. Vagy öt évvel idősebb lehet nálam, ki van gyúrva, szőke a haja, ha jól láttam kék a szeme - átlagos párosítás - és hibátlan a mosolya. Olyan bugyiszaggató. Én már csak tudom.
 Sajnos sietnünk kellett vissza a táborhoz mielőtt besötétedik. Pedig annyira elücsörögtem volna ott hallgatva hogyishívják beszámolóját. De hát ha menni kell...
 - Felveszel megint a hátadra? - szólalt meg az út közepénél Olive.
 - Miért nem kérdted meg Denvert? Ő tuti elvitt volna ölbe is!
 - Derek! - javított ki.
 - Tök mindegy... - nem törődésemre felnevetett. Úgy igazán, hátravetette a fejét és kacagott. - Mi az? Miért nevetsz?
 - Te féltékeny vagy! Valld be! - kacagott. Olyan haragos fejet vágtam, amilyet csak tudtam. Ezen még jobban kacagni kezdett.
 - Nem vagyok féltékeny! Mire lennék? Arra, hogy végig téged bámult? Hogy levetkőztetett a gondolataiban? Dehogy vagyok féltékeny!
 - De az vagy! Most valltad be! De nem baj, jól esik! - megdöbbentett amit mondott.
 - Miért? - nem válaszolt, odafutott az anyjához...
 Később már javában ettük a tábortűznél az isteni Penny féle sült csirkét. Olive még most sem szólt hozzám, legmesszebb ült tőlem a tűznél. Végig néztem, amikor a tesójával úgy tettek, mintha kannibálok lennének, úgy szakítják le a csontról a húst. A békés meghitt hangulatot egy telefon csörgése szakította szét. Olive telefonja volt az.
 - Van itt térerő? - nézett érdeklődve, felállt, elvonult és felvette a telefont. Biztos hiányolja a csávója. Ugyanolyan nyugodtan jött vissza, mint ahogy elment.
 - Josh megnyugodott? - vetettem oda.
 - Miért kéne megnyugodnia? Apával beszéltem! - mosolygott rám. Összehúztam a számat, és bólintottam. Az esti tisztálkodás zökkenőmentesen zajlott, tisztán másztunk be a sátorba. A két fiú fellázadt, ők nem zuhanyoztak - legnagyobb örömünkre.
 Olive jött be utoljára, mély vágású felsőt viselt, kiemelte telt idomait. Ühm... Az idomai... Basszus! Már megint! Inkább a kő-papír-ollót játszó fiúkat figyeltem. Pofonra játszottak. Aki veszít, kap egy pofont. Játszani szeretnék egy ilyet szívesen Dick-el és Josh-al, csak ha mindig én nyerek.
 - Nelson, óvatosan Jay-el! Egyszer játszottunk ilyet, akkor is betörte az orrom! Nem szabtuk meg, hogy milyen lehet a pofon! Akkor öklös volt, pont orra! - nevetni kezdtünk. Olive át akart mászni a fiúk oldalára játszani egyet Jay-el, de nem vette észre a lábam, így rálépett és egyenesen rám esett. Homlokunk összekoccant, nem lett kár. Olyan gyorsan, ahogy csak tudott lemászott rólam.
 Az este zavartalanul telt tovább, meséltünk rémtörténeteket, nevettünk s a végén ásítoztunk. Körülettem lévők mind egyenletesen kezdtek lélegezni, elaludtak. És én is.
 Álmomban egy székben ültem megkötözve egy szobában, ahol rajtam kívül Olive és a kurafi tartózkodott. Elindult Britney Spears Toxic című száma, és végig kellett néznem, ahogy Olive öltáncot adott annak a seggfejnek, akinek azonnali hatállyal szétrúgnám a fejét. Rángatni kezdtem magam a székben, de az nem engedett. Látnom kellett az egészet. Végig kellett néznem. Úristen...

2015. szeptember 1., kedd

Díjözön!

Sziasztok!
 Blogunk díjat kapott, nem is egyet, hanem ötöt! Köszönjük szépen kedves írótársak, hogy gondoltatok ránk!

 Az elsőt szeretnénk megköszönni Rékának, az Égszínkék blog írójának!

A szabályok a következők lennének:
- Írj 11 dolgot magadról!
- Válaszolj a jelölő 11 kérdésére!
- Írj 11 kérdést!
- Küldd el 11 embernek!

11 dolog rólunk:
1.) Szeretünk olvasni.
2.) Általában NaTi szokott könyveket ajánlani.
3.) Könyvvel leptük meg egymást a születésnapunkkor.
4.) Szürke a kedvenc színünk.
5.) Imádjuk a Teen wolf-ot.
6.) Két tesónk van.
7.) Legjobb barátnők vagyunk, nem tesók.
8.) Egy községben lakunk.
9.) Közösen utálunk egy embert.
10.) Egyidősek vagyunk.
11. ) Feltaláltuk a paraszt hot-dogot.

Válasz a jelölő kérdéseire: 
1. Ki a kedvenc magyar íród/költőd?
2. Melyik magyar előadó dalait hallgatod a legszívesebben?
3. Milyen témájú/stílusú blogot nem olvasnátok soha?
4. Melyik korban élnétek a legszívesebben és miért?
5. Szerinted melyik a legszebb, legkifejezőbb magyar szó?
6. Melyik volt az eddigi legjobb koncertélményed?
7. Mit tartasz a legidegesítőbb emberi tulajdonságnak?
8. Melyik híres emberrel találkoznál a legszívesebben?
9. Mit szeretnél elérni a blogoddal?
10. Mi volt az eddigi legnagyobb elismerés, amit kaptál?
11. Miben szeretnél a legjobban fejlődni?

1.) Közös megegyezés alapján, József Attilára esett a választásunk.
2.) Nem nagyon hallgat egyikünk sem magyar dalt.
3.) Gimiset.
4.) Mátyás király idején, a reneszánszban. Eléggé tetszettek az akkori korban hordott ruhák.
5.) A hópehely.
6.) Nem járunk koncertekre, így nem tudunk erre a kérdésre válaszolni.
7.)  Az önteltséget.
8.) NaTi: Adam Levine, Mym: Nem tudok választani, de ha lehetne, akkor Taylor Momsen-el, vagy Hayley Williams-el.
9.)Azt szeretnénk, hogy olvassák, örüljenek a részeknek. Ennyi bőven elég.:)
10.) A hozzászólások, díjak vagy a régi chatben az első üzenet.
11.) NaTi: Jobban ki szeretném fejezni magam, az nem megy,
Mym: tanulásban, írásban.

11 kérdésünk:
1.) Milyen színű a szemed?
2.) Hányadikos vagy?
3.) Hogy telt az első sulis napod?
4.) Milyennek tartod magad?
5.) Mi a véleményed az írásodról?
6.) Van tesód?
7.) Ha igen, lány-fiú, 1-2?
8.) Milyen tanuló vagy?
9.) Mi a kedvenc állatod?
10.) Mottód?
11.) Kedvenc idézeted?

11 jelöltünk:
A blog harmadik díját köszönjük Netty-nek, a Harmful fetishes blog írójának!

Szabályok:
1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad.
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad. 
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról. 
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról. 
5. Válaszolj a 12 kérdésre.
6. Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban. 
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek a visszajelzés. Ez lehet kritika, véleményezés, a lényeg, hogy építő jellegű legyen. 
8. Cseréljetek linket. 
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat.

10. Tedd ki a "plecsnit" jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen.

12 dolog Netty blogjáról:
1.) Jasmin édesapja meghal.
2.) Nagyon megviselte a halála.
3.) Vagdossa magát.
4.) Jasmin haja kék.
5.) Nagyon érzelmes lány.
6.) Az édesapja volt a legfontosabb ember az életében.
7.) Jasmin legjobb barátja Aaron.
8.) Jelen volt mikor édesapja végleg elment.
9.) 
10.)
 11.)
12.) 

 12 dolog a blogunkról:
1.)  Nem telt sok időbe a blog vázlata.
2.) A karakterek nevüket fejből mondtuk, nem volt több óra hosszas keresés.
3.) Szerintem jól haladunk, már van 12 feliratkozónk! -Mym-
4.)Mindig nyaggatom NaTit, hogy ő a soros a rész írásában - legtöbbször felváltva írjuk. -Mym-
5.) De ez leginkább azért van, mert szeretem olvasni az írását. -Mym-
6.) Hiába beszéljük meg ki mit ír majd, mégis mosolyodok egy-egy részleten. - Mym-
7.) Nem gondoljuk, hogy megszeretnénk könyvesíteni a blogot - nem mintha lenne rá alkalom.
8.) Hiába szeretünk olvasni, inkább filmet gondolunk hozzáillőnek.
9.) A részeket előre írjuk, most nyaggatom NaTit, hogy írja a 17-et.
10.) Eleinte ez én - Mym - ötletem volt, hogy készítsünk egy blogot.
 11.) Eleinte nem történeteset akartunk. Azért nem árulom el az ötletem, hátha belemegy írótársam. - Mym-
12.) Majd közösen belevágtunk a blogba.

 Válaszok Netty kérdéseire: 
1.) A címen kezdtünk el gondolkodni. Elsőnek, hogy mit jelent, másodszor pedig, hogy miért, hogy kapcsolódhat a bloghoz.
2.) Igen. A cím alapján teljesen másra számítottunk, viszont kellemesen csalódtunk. Durvának gondoltuk, ám egyáltalán nem az.
3.) Az, hogy átgondoltan írsz.
4.) Több részletet vinnénk bele. Például az sem derült ki, hogy hogy halt meg az édesapja, pedig mi kíváncsiak lettünk volna rá. Bár ez még lehetséges, hogy a jövőben ki fog derülni.
5.) Tetszik.
6.) A külsejét nézve 
7.) Az elején másnak gondoltuk, de ahogy elolvastuk az első részt, egy igen érzelmes lányt ismerhettünk meg.
8.) Igen, kíváncsiak vagyunk.
9.) Egy tanácsot mondanánk: talán nem ártanak kicsit hosszabbnak lennie. Inkább résznek felel meg, mint fejezetnek, mivel a fejezetek amúgy is hosszak.

 A mi kérdéseink:
1.) Szerinted mi történhet a kiránduláson?
2.) Valami fordulópont közepébe fogunk csöppenni?
3.) Mit gondolsz az írókról?
4.) Találkoztál már a blogger világban ilyen bloggal?
5.) Sablonosnak tartod a történetet?
6.) Ki a kedvenc szereplőd? Miért?
7.) Melyik szereplő nem szimpatikus számodra? Miért?
8.) Ha választhatnál, ki lennél a történetben?
9.) Mi a véleményed Olive-ról?
10.) Mit gondolsz Trentről?
11.) Valaha össze fognak jönni?
12.) Csakis barátságnak indult a kapcsolatuk?


 Akiknek tovább küldjük a díjat:



És most szeretnénk megköszönni Júliának, a Szikraeső blog írónőjének!




 Köszönjük szépen ezt a díjat Black RoRo-nak, a Bad blood blog írójának!


Köszönjük ezt a díjat Dodo-nak, Az elátkozott hercegnő blog írónőjének!

Szabályok:
1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad.
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad. 
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról. 
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról. 
5. Válaszolj a 12 kérdésre. 
6. Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban. 
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek a visszajelzés. Ez lehet kritika, véleményezés, a lényeg, hogy építő jellegű legyen. 
8. Cseréljetek linket. 
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat. 
10. Tedd ki a "plecsnit" jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen. 


12 dolog Dodo blogjáról: 
1. Coralie a szemével megölheti a férfiakat.
2. Az elején nem is tud róla.
3.A nagynénje átkozta el.
4.Coralie édesanyja a királynőbeteg, lehet meghalhat.
5. Egy férfit nem tud megölni szemeivel Coralie.
6. Most kerülhetett ki a 6. fejezet.
7. Amikor rátaláltam blogodra a prológustól az 5. fejezet közepéig el is olvastam.
8.Szerintem - ameddig olvastam - még a történet elején jársz. -Mym-
9.Kíváncsi vagyok honnan származik az ötleted a történethez.
10. Ha lesz időm elolvasom a hatodik részt is. -Mym-
11. Kíváncsi leszek, hogy fognak egymásba szeretni; a kivételes férfi és Coralie
12. Érdekes az E/3-as fogalmazás.

12 dolog a saját blogunkról: 
1. A történetben két évet szeretnénk leírni.
2. Csak nagy vonalakban terveztük el a következő év részeit.
3. Már az elején elhatároztuk hogy lesz vége.
4. Mindig többet gondolkozunk az apróbb részleteken.
5. A részek megírásához nem szoktam zenét hallgatni. -Mym-
6. Oka: Sose írás a vége...
7. Szerintünk még nem közelítettük mg a történet közepét.
8. Tervezünk pár fordulópontot.
9. A történetben lesznek happy-s, depis, szomorú jelenetek.
10. (Spanyolországról jut eszünkbe: jövőre nyitni szeretnénk egy blogot, ami ott játszódna.)
11. Nem nagyon haladunk a 17. résszel.
12. Már nem nagyon tudunk mit mondani blogunkról.

Válaszok Dodo kérdéseire:
1. Belátta, rosszul tett, hogy nem foglalkozott lányával, ami már haladás 18 év alatt...
2. Talán Coralie. Az emberek, - osztálytársaim- miatt. Néha lehet jól jönne az átok, de nem csak férfiakon. -Mym-
3. Nem biztos. Inkább olvasnám.
4. Lehet visszavonja a nagynénje, vagy valami a tetőponton történik és utána észreveszi, hogy nem történik semmi ha másnak a szemébe néz. Vagy lehet fegyverként is használják.
5. Nem értem ezt az árulás dolgot. Eltűnt... Nem tudott az átokról, lehet elvitték, akár össze is foghatott Marine-nal.
6.  Érdekesnek gondoltam és belekezdtem az olvasásába.
7. Mindenki gonoszként képzeli el. De ez a kérdés megfogott... Lehet nem is lesz rossz.
8. Hogy nem a hamupipőke, love, mindenszupi, Happy end mese eddig.
9. Igen, pont előtte találtam rá blogodra (lehet egy héttel előtte). -Mym-
10. Szerintem igen.
11. Már barátnőmnek elküldtem, nem tudom megnézte-e. Nem nagyon ismerek másokat akik blogot olvasnának.
12. Még nem.
 Mi kérdéseink:
1. Sablonosnak tartod a történetet?
2. Mit gondolsz a blogról?
3. Min kéne változtatnunk rajta?
4. Mi fogott meg a történetben?
5. Olvastad már a blogot a díj előtt?
6. Szerinted hogy fog vége lenni a történetnek?
7. Könyvben vagy inkább filmben tudnád jobban elképzelni?
8. Jártál már itt?
9. Miért kedveled/szereted/mégse szereted a szereplőket?
10.
11.
12. 

2015. augusztus 30., vasárnap

14. nap A kirándulásért

 Sziasztok! Megkezdődött a kirándulás első napja!

 Amint elindultunk inkább kinyomultam a komor srác mellől és intettem anyámnak. Alig telt bele pár másodpercbe és megelőzött minket. Istenem... Mi fog történni ezen a héten?
 Miközben a sötét falapos asztalon támaszkodtam ránéztem Olive-ra.
A kisgyerekeken mosolygott, a kedvenc játékaikat vitatták meg. Leültem mellé, és Peter csak engem nézett szemébe fésült haja alól - még indulás előtt mindenkinek bemutatkoztam.
- Olive... - közelebb hajoltam füléhez, nehogy más is meghallja. - Van egy olyan érzésem, hogy szimpatikus vagyok a kortársunknak...
- Te tiszta hülye vagy - semmitmondó arccal felém fordította fejét.
- De kacsingatott! - halkan folytattam.
- Féloldalasan láttad. Tuti csak pislogott.
- De vigyorgott is rám!
- Trent! Ki nem tud nevetni rajtad?! - szemeit forgatta és előre ment édesanyjához.
 Nem foglalkoztam a különös gondolataimmal és alaposan végignéztem a lakókocsin.
A vezető és anyósülés felől két lépcsőfok vezetett hátra. Pontosan a két ülés hátánál kanapé állt, amiket - gondolom - ki lehetett húzni. Olive és az édesanyja heverésztek rajta, közben beszélgettek Causer-ékkel. Jay és Nelson egy kicsit távolabb helyezkedtek el, előttük egy kisebb falapos asztal állt, mint Peter előtt. Az ajtó, mint mindig jobb oldalon helyezkedett el, hátrébb négy szoba zárkózott el. Három kicsi szoba. Az egyikbe beraktuk a bőröndjeinket, mivel mi fiatalabbak kint a sátrakban fogunk lakni hat napon át. Remélem nem úgy lesz a szobaelosztás, ahogy gondolom.
 Szemem megakadt Peteren. Kétszer gyorsan fel-le mozgatta szemöldökeit.
Azonnal elkaptam tekintetem és Olive közelében próbáltam maradni. Ő legtöbbször azon érvelt, elővegye-e a ceruzákat és a lapokat, vagy ne...
  Az öt órás út nem fárasztott ki minket, hiába indultunk el reggel hatkor. De még mozoghattunk is, így nem álmosodtunk el. A felnőttek esete más kérdés. Mr.Causer számára lehetett a legrosszabb, mivel végig ő vezetett, csak akkor álltunk meg amikor tankolnunk kellett. Nem repült el az idő, de nem is telt lassan. Pár száz mérföld után ráhajthattunk Los Angeles utcáira. Alig vártam a kicsit színezettebb város kilátását, mivel utunkat végig sivatag határolta, csak a kiszáradt pusztát láthattuk. Nagyon sok híres hely előtt hajtottunk el, amit Olive érdeklődve figyelt az ablakon keresztül.
 A város nagy részén átkeltünk mire odaértünk a fákkal határolt kempinghelyre. A vékony betonúton menve lassítanunk kellett, mert odaértünk a bejárathoz, ahol már vártak. A kempingvezető üdvözölt minket, azt mondta nem sokára elmond minden tudnivalót, de addig nyugodtan menjünk a kiosztott helyre, pakoljunk ki. Megértettük, mivel több család is ma érkezett a tavaszi szünet miatt.

 A szülők éppen beosztották a sátrakat. Igen, persze nekünk kell kint aludni. Éppen Olive anyja mondogatta, hogy Peter-el kell aludnom, nekem pedig kikerekedett a szemem.
- Jajj Penny! Szerintem inkább Peternek az üresen hagyott szobában kéne aludnia! A két kicsi, Olive és Trent meg egybe. - odaszólt Christin. Nem okoltam az ötletéért, nagyszerű volt. Penny-nek - Olive édesanyjának -, elég volt Christin meggyőző pillantása és beleegyezett.
 Percek múlva Jay-el, Nelsonnal és Olive-al ügyködtünk a négy személyes sátor felállításával. A kicsiket annyira nem kötötte le, Olive pedig csak nevetett rajtam amiért annyit küszködtem a sátorral.
- Várj... Bemegyek és felnyomom a tetejét míg kikötöd. - Elfojtott egy nevetést és a fólia alá bukott.
 Jó... nem igazán sikerült, de legalább Nicolas a szerencsétlenkedésünket nézve megkegyelmezett és stabillá tette nekünk. Vagy közrejátszhatott az is, hogy a gyerekére rádőlhet az éjszaka közepén egy enyhe széllökéstől az egész sátor.
 Amint megköszöntünk elintézett pár dolgot a lakókocsi körül és bement.
Az immár jól felállított sátorban elhelyeztük a hálózsákjainkat. A két kisgyerek nem is akart arról hallani, hogy ne egymás mellett legyenek. Még a fejüket is ellentétesen fogják rakni a miénktől! Majd szagolhatjuk a lábaikat...
  Végül bementek pár játékukért a kisördögök, de ezúttal Penny jött ki amikor a vezető megérkezett. Tudtam, kétszer kellesz hallgatnom az előadást a szabályokról, természetről, mégis odaslattyogtam Olive-val.
 Lassan majdnem befejezte, de hozzánk fordult.
- A fiataloknak ma estére program lesz, ha elszeretnének menni. Ez amolyan tavaszi szünet nyitóbuli egy kisebb klubban a város szélén. De most mondják meg, jönnek-e vagy sem.
- Én kihagyom! - Olive ellépett, de édesanyja utána szólt.
- Ugyan szívem...  Sose voltál még olyan helyen. Nem lett volna kivel. Szerintem Peter is örömmel csatlakozna hozzátok. - most már a férfihoz fordult. - Mennek. Három személy.
- Rendben. Nyolc órakor indulunk a bejárattól. Ha valaki késik itt hagyjuk!
Mind a hárman mosolyogtunk míg el nem ment, de utána anya-lánya veszekedés folyt. Nem komoly, csak annyi, hogy ,,minek kellett mondani, hogy megyünk?!" ,,Ugyan! Érezd jól magad most az egyszer!".
 A két kis ördög ezen az éjjelen kénytelenek lesznek a kanapén aludni, mivel szüleik egyáltalán nem fogják engedni, hogy egyedül aludjanak kint.
 Fél nyolckor megvacsoráztunk és elkezdtünk készülődni. Olive átmenetileg bement édesanyja szobájába, a bőröndje is ott maradt, Peter logikusan a sajátjába. Így nekem maradt a sátor...
 Öt perc alatt elkészültem. Egy kockás ing farmerrel tökéletes volt, és egy kis illatfelhő se ártott. Peter fekete pólót és farmert választott. Ő mégúgy se vitte túlzásba. De Olive...
Gyönyörű volt! Ahogy kilépett az ajtón lábától felfelé kúszott tekintetem egyre feljebb . Fekete magassarkút viselt egy egyszerű, mintátlan türkiz ruhával. A szoknya része combközépig ért neki, dereka felett összeszűkölt. A könnyű anyag rásimult vállára, felsőtestére. Szögletes kivágása elég, visszafogott. Csak tudnám miért mondok ilyeneket magamba. Olive csak egy lánybarátom. Barátnőm is van! Nem szabad ilyeneken gondolkodnom!

 Nem gondoltam, hogy ez lesz. Néhány pillanatra veszettem szem elől és máris többet ivott Peternél is, pedig ő se igazán józan. Mindvégig kikerekedett szemekkel néztem ahogy újabb és újabb italt csapott le, majd bevetette magát a táncolók közé, néha magával is húzott. Hiába mondtam, hogy ne igyon többet, itt kötöttünk ki.
 A mellébeszélés még csak most fog jönni. Eddig is voltak megszólásai, de még semmik. Szerintem eddig még egyáltalán nem ivott. Holnap biztos óriási fejfájással fog kelni.
- Vigyáznál az egyszarvúmra? - tudakolta miközben még egy koktélos poharat ürített ki.
- Persze! - megnyugtattam.
- Uhh.. pisilnem kell! - megint a mosdó folyosóját vette célba.
- Már ez az ötödik alkalom ebben az órában!
 Nem törődött velem, visszament. És tényleg pisilt. Istenem...
- Készen vagyok! Mehetünk vissza az én pónimhoz! - szinte kiesett az ajtón.  Úgy gondoltam pónit akar mondani én nónit.
- A pónid vagy micsodád szeretné, ha nem innál többet. - csuklójánál fogva visszahúztam magamhoz.
- Ugyan! Ez a legjobb döntéés! - felemelte karjait amit én inkább lehúztam. - A szerelmi bánat ellen csakis az ital menthet meg! Ugye?
- Nem. - Húzni kezdett maga után. Ahhoz képest elég nagy erő van benne.
- Miért? Én szeketelek! Mégse jó úgyahogyne!
- Mi? - összehúztam szemöldököm. Már a szavait se lehetett érteni.
- Aza van, hogy hityába szeretezek - széttárta karjait. - Őőőrülten szerelmes beléd, akkor is márt szereetz! Értid? Mert én se! Miért nem vagyok elég jó neked? - A végén csillogó szemeivel rám nézett.
- Túl sokat ittál. - Megfogtam, félig átvettem testsúlyát és Petert kerestem. A tomboló tömeg közepén állt szinte.
- Uhh.. megih-hatom? - Olive rádermedt valakire. Remek,már csuklott is. És a legdühösebb pillantásommal jutalmaztam meg az embert, aki majdnem odaadtam nem tudom milyen alkoholos italát. Inkább vettem egy ásványvizet és a kezébe nyomtam egy szívószállal együtt. Szürcsölgetve jött utánam, szinte húztam.
 Kirángattam Petert is. A parkoló felé húztam őket. Szerencsénkre ott állt a kemping vezető fia a kocsi mellett.
- Nem vinnél vissza minket? Eléggé kiütötték magukat... - Olive karját átvetettem fejem felett a vállamra.
- Basszus. Máris menjünk. Jól kiütötte magát a csaj! -  Azonnal kinyitotta a kisbuszt és szinte belökte Petert előre. Remélhetőleg nem jár a hányás fázisban.
Olive félig rám dőlt és úgy pusmogott valamit. Legtöbbször a szeretlek szót, vagyis szireklek-et mondogatta, de remélem csak a hülyeségeit fújta.
- Trent... Pisilnem kell.
- Tartsd vissza. Mindjárt ott vagyunk. Ott rendbe rakod magad.
- Tudod mennyire szeretlek? - Vállamra fektette állát. Még a hajából is érződött a tömény alkohol és lime ismerős szaga.
- Jól beléd van zúgva... - a visszapillantóba nézett Aron, végig pillantott rajtunk.
- Túl sokat ivott. Úgyis csak haverok vagyunk. Van barátja, nekem pedig barátnőm.
- Nem hiszem. Akkor nem veled jött volna. Ha mégis van, nem szeretheti. Amikor eljöttünk, akkor is csak téged nézett.
 Nem hittem szavainak, de legalább hamar a kemping bejáratához értünk.
Megköszöntem és kihúztuk az ittasokat. Peter már a lakókocsi felé sétált, láthatólag semmi baja se volt. De Olive még szarabbul nézhetett ki, mint mielőtt eljöttünk. A zuhanyzóknál megmostam arcát. Kicsit szétkenődött az a lehelhetni sminkje is, így még jobban leöblítettem piroskás orcáját. Ahogy ezzel is végeztünk, a sátoroz tartottunk.
- Zányok... - gondolkodni se tudtam kijelentésén, azonnal egy kuka felé fordult. Haját fogva megvártam míg kiadja magából az ital nagy részét, majd újra megmoshattuk arcát. Innentől könnyű dolgunk volt. Már nem bírta azt a kis távot és felvettem az ölembe. Mire a sátorhoz értünk elaludt karjaim közt. Óvatosan bevittem, majd bedugtam hálózsákjába, de előtte levettem magas cipőjét. Egy plédet még ráterítettem.
 Ahogy melléfeküdtem azonnal felém nyújtotta karját, átakarhatott ölelni, de végül nem tette. Kis gondolkozás után magamhoz húztam, hátán pihentettem kezem, megállás nélkül járt kezem le-fel.

2015. augusztus 23., vasárnap

13.nap Az időért


Trent
 Olive kirohanása már nem volt új számomra, de egyre gyakrabban véltem felfedezni. Sokat mosolygott, de már ismerem annyira, hogy észrevegyem, nem valódi. Kémián mikor mellettem ült csak bámult maga elé, nem jegyzetelt. Rajzon is mikor kinéztem olykor-olykor csak ült a vászon előtt gondolataiba merülve. Még nem láttam ennyire... elhagyottnak. Szünetben a "barátjával" andalog, órán magába roskad. Nagyon megváltozott. Nagyon rossz volt ilyennek látni.

  A dupla órás második rajz előtt mosolyogva jött vissza, gondoltam biztos Josh-sal volt. Nyomott a palettájára mindenféle élénk színt, és azonnal festeni kezdett. Húzogatta ecsetét a vásznon, dolgozott vele, minden vonását megfontoltan végezte. Nem volt munkám a fotós szobában, így nyugodtan tudtam nézni, ahogy Olive mindenkit kizárva fest. Már régóta nem láttam ilyennek. A hétfői beszélgetésünk óta nem nagyon váltottunk eszmecserét. Egy kicsit bántott, de gondolkodnom kellett. Sose láttam még úgy Olive-ot... A dühtől csillogtak a szemei, mintha lángolna belülről. Az összes szavát komolyan vettem. El se tudtam hinni. Szerelmes belém...
 De a napokban elhalványította a szálakat, hiába kapaszkodtam bennük, hogy legalább negyedét érzi irántam abból amit én iránta. Most biztos beszélni fogok vele! Nem akarom elveszíteni...
 Mrs Tramell másik három tanulóval volt elfoglalva - én elbújtam a sarokba - így nem tudott rám sózni egy idétlen feladatot sem. Viszont ha Olive-nak szólt a dékán azonnal röppent, mint egy kisangyal. Hiszen az, egy angyal. Úristen, nekem barátnőm van! Adela!
 Már nem szabad másra gondolnom, csak a barátnőmre.
 - Kukkolsz? - figyelt mosolygósan. A festménye előtt állt jelzett, hogy menjek oda. Arcomon levakarhatatlan mosollyal sasszéztam mellé. Ez volt eddigi életem legszebbik festménye amit láttam. A várost ábrázolta amit láttunk a szikláról. De ez a város sokkal szebb volt, fényesebb. Alkonyat látszott a képen, a leggyönyörűbb.
 - Tegnap jártam ott. Megmaradt, így lerajzoltam. - szeme csillogott, arca mosolygott.
 - Nagyon szép! - szemébe néztem, úgy mondtam - Egyszerűen gyönyörű!
Elpirult és lehajtotta a fejét. Karomat rátettem vállára, magamhoz húztam. Mint mindig, most is az az édes vanília illata volt. Bárhol felismerném ezt az illatot.
 - Ki az a szerencsés, aki rajtam kívül megöleli a csodaszép kedvesem? - tolakodott be Josh. Szememet forgattam, mikor Olive elhúzódott. Barátja egy kis szájra puszival köszöntötte, kezét derekán nyugtatta. Szememmel követtem a mozdulatot, arcomat gúnyos grimasz feszítette.
 - Olive, a festmény még nem száradt meg. Szeretnéd, ha beraknám a szobába, el ne tűnjön? - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de csak egy összehúzott szemre tellett.
 - Kedvesem, te festesz? - döbbenet ült az arcomra, Olive meg kínosan kacarászott. Még ezt sem tudja? Milyen barát az ilyen? Érdeklődve vizsgálta, majd széles mosolyra húzta száját.
 - Ez nagyon szép! - ismételt engem. - Én nem tudnék kitalálni egy ilyen szép helyet.
 - Ez nem ki.... - mondatom közben a lány számra zárta tenyerét - elnézést kérve -, elhúzott a kamra ajtajáig.
 - Ő nem járt ott! Nem tud rólam szinte semmit, és nem is szeretném, hogy tudjon! - szeme aggodalmat sugallt, nem tudtam nem hallgatni rá. Olyan jó lett volna olyan dolgokat az orra alá dörgölni, amit én tudok neki viszont fogalma sincs róla.
 - Rendben. Hallgatok, mint a sír. Nem mintha oly sokat társalognék vele! - utánoztam Josh angol akcentusát. Kuncogni kezdett rajta, viszont mikor látta, barátja őt figyeli rögtön elszégyellte magát.
 - Elszégyellhetné magát, uram! - csatlakozott. Hiányoztak a közös hülyéskedések, a sok beszélgetés.
 - Elhiheti hölgyem, megtörtént! - úriember módjára felé nyújtottam karom, amit ő pukedlizve elfogadott. Mellkasunkat felfújva vágtattunk végig a mosolygó emberig.
 - Csak nem engem kopíroztok? - vette át Olive-ot Josh. Válaszoltam volna rá valamit, ha értettem volna a mondatot.
 - Mi nem kopiszbigyusz.. - akadtam meg.
 - Kopíroztunk... - segített ki Olive. Feszülten barátjára tekintett. - Nincs matekórád?
 Felnevettem magamban, ez volta legfeltűnőbb lekoptatás, de szerencsétlen ezt se vette észre. Pedig nem is volt stréber. Akár vetélytársnak is tekinthetném.

 Pár hét múlva pedig összepakoltam a másnapi kirándulásra. Anya hozott két törülközőt, egy tusfürdőt és letette sporttáskámra.
- Biztos jól fogod érezni magad! Nagyon jó út lesz! - mosolyogva leül a sötét szövetes fotelbe. Lábát keresztbe rakta, csillogott a szeme. - Tudod... Érdekes, hogy mennyire jóban lettél Olive-val, hisz ő lány. Bár még személyesen nem ismerem, de ahogy látom rajtad, biztos aranyos lány lehet.
- Nem is tudod, mennyire! - vacakoltam - Vagyis... Ja, aranyos lány!
- Bemutathatnád! Szeretnék neki köszönetet mondani!
- Mégis miért? - ültem le az ágyra.
- Mert visszahozta az élők közé egy szem gyermekem! Tudod, mennyire megviselt minket apáddal amikor bezárkóztál, magadba fordultál. Nem szeretnénk, ha ilyen előfordulna még egyszer!
- Nem fog! Ígérem! - Meggyőzve, mosollyal csodálatos arcán ment ki a szobámból. Egy rakás kacat közt ültem és gondolkodtam anyám szavain.
 Beszélgettünk párszor, de az is csak az utazásra vonatkozott. Ott álltam az ajtaja előtt kezemben utazótáskámmal. Kopogtam, s mikor hallottam a hangját beléptem szobájába. Hatalmas bőröndjén feküdt, nyelvét kinyújtva koncentrált a cipzár összehúzására. Ledobtam az ajtó mellé a cuccom, és segítettem neki. - Ha tényleg megyünk kempingezni is, fel kell készülnöm! - simított végig szoknyáján. 
 - Te az egész szobád becsomagoltad? - körülnéztem szobájában, éjjeliszekrénye teljesen üres volt, ruhásszekrényében a vállfák üresen ringtak. Íróasztalán összegyűrt lapok hevertek, alatta pár vászon. Olive épp ceruzákat rakott egy táskába festékekkel együtt gondosan elhelyezve mindegyiket. A ceruzák azok a darabok voltak, amiket tőlem kapott karácsonyra.
 - Trent, ezt életösztönnek nevezik! - magyarázta - Nekem ezek szükségesek, hogy túléljem.
 - Ajj, te lány! - nevettem kínomban.
 - Akadna a táskádban egy kis hely az ecseteim számára? - fordult felém és cukin mosolyogni kezdett. Imádni való ez a mosolya, amit mindig nekem szokott tartogatni. Sose mosolygott így Josh előtt.
 - A kis angol szerelmedtől elbúcsúztál? Gondolom hiányozni fogsz neki. - arcáról azonnal lehervadt a mosoly miközben pár darab anyagot és ki  tudja mit elejtett táskámba, mivel odaddtam neki.
 - Trent, én... - kezdte, de édesanyja megzavarta. Bejött a szobába és utasította Olive-ot, hogy mozogjon. A lány felkapta cókmókját némi segítséggel - én cipeltem - be is raktuk a lakókocsiba az egyik ágy mellé. Leültünk egy kis asztalhoz egymással szembe és hallgattuk a gyerekek kacarászásait. Figyelembe vettük, hogy felszállt egy velünk egykorú fiú a lakókocsira. Befelé jövet egészen megbámult minket. Zsémbes pofával ült le a mellettem lévő a ülésre. Arcán kacér mosoly jelent meg mikor látta, figyelem. Kacsintott is egyet. Olive semmivel sem törődve festette körmét egy piros színű lakkal. A mogorva srác egy kicsit közelebb csúszott felém, amitől én is arrébb csúsztam.
 Teljesen az ablaknak szorulva néztem mérgesen a ránk sem hederítő lányt. A kocsi elindult, s mi izgatottan vártuk az érkezést vagy folytatást.

2015. augusztus 19., szerda

Blogverseny

Sziasztok!
 Úgy gondoltuk külön bejegyzést érdemel az első blogversenyünk.
Oldalt láthattátok mire jelentkeztünk, és két blogverseny már végzett az eredmény hirdetéssel, amit e-mailen kaptunk meg.

Jelentkeztünk a Szeretlek mindhalálig című blogversenyre, ahol 3. helyezést ért el blogunk!
 Nagyon örülünk az elért helyezésnek! :)


A Sunflower Opinion blogon pedig 4. helyezést értünk el!
Nagyon örülünk az elért helyezéseknek, és várjuk a többi blogverseny eredményét is! :)

2015. augusztus 16., vasárnap

12. nap A tetteidért

Sziasztok! Megtudhattátok az előző részből Trent válaszát és most elolvashatjátok mit érez Olive.


 Mire észbe kaptam a negyedik randinál tartottunk Josh-al. Sose gondoltam volna, hogy vele máshogy érezhetem magam. Szerintem a cuki, ártatlan, mindig vidám lány nem én voltam. Ilyenek a gyerekek! April halála előtt még gyerek voltam, de nem maradhatok, annak az időszaknak már vége!
Ha lehetett próbáltam kerülni Trentet, de nem jártam sikerrel. Kémián a padtársam lévén együtt kellett elkészítenünk a projektet. Újabb indok a találkozáshoz... És a DÖK... A fotózásba is beavatott amikor jóban voltunk, így együtt kell készítenünk... És a suliújság szerkesztése...
 Minél jobban el akartam lökni magamtól, annál inkább magamhoz húztam.
- Készen  állsz? - Rám mosolygott Josh és nekem nyújtotta kezét, hogy könnyebben felálljak a korcsolyában. Úgy tettem, mintha észre se vettem volna felém nyújtott karját és felálltam. Dülöngélve odaléptem a műjég pálya kapujához.
 Nem az igazi, de legalább készítettek az ország majdnem legmelegebb államába.
 Fél méterre Josh mellett suhantam. Nem akartam pár lépéstől közelebb kerülni hozzá, mert mindig az első randink vége jutott eszembe. Igazából mindig udvariasságból bólintottam rá kérdésére, mivel nem nagyon beszélgettem másokkal és kíváncsi voltam mi zajlik körülöttem.
- Félsz tőlem? - Rám mosolygott Josh.
- Mi? Dehogy! - Válaszomra közelebb siklott hozzám, én meg pár centivel az ellenkező irányba - azaz jobbra. Túl kicsi lett köztünk a tér.
- Nem is tudom hogy kezdjek bele... - Elnézett balra zavarában, de ujjait éreztem az enyémhez ütköződni. Elakartam rántani a megdöbbenttől, de nem akartam így bánni vele. Inkább úgy tettem, mintha észre se vettem volna, de még jobban elkerekedtek szemeim amikor rákulcsolta ujjait az enyéimre. Dermedten néztem magam elé, a gondolataim össze-vissza cikáztak fejemben, alig értettem mondanivalóját, csak az utolsó mondatot sikerült tompán megértenem:
- És... hát na... Lennél a barátnőm? - Megállt és szemeimet fürkészte.
 Még mindig dermedten bámultam, csak már őt. Mosolyogva várta válaszom, megvolt győződve arról, hogy nem utasítom el. Francba az udvariassággal! Erőt vettem magamon, megszakítottam pillantásomat és kezeinkre futottak. Már mind kettő tenyerem elveszett sajátja között.
 Bepánikoltam, akaratlanul szétnyílt a szám és elkezdett közeledni. Elakartam kerül ezt a csókot, így meggondolatlanul válaszoltam...
- Igen! Persze! Mért ne? - Keserű mosolyra húztam szám. Észre se vette. De még így se állíthattam meg. Ahogy csak tudtam hátrahajoltam, de követett. Könnyek gyűltek szemeimben. Én mást akartam a helyére...
 Nem vallom, hogy az egész randi rosszul telt. Csak... nekem hétköznapi dolgok. Egy valaki tudja mire vágyok. De őt nem érdeklem.

 Újra a csókokra gondoltam ami este elcsattant közöttünk. Az elsőt nem akartam, keserűséggel hagytam magam amikor már semmi kifogást sem találtam. De Josh megérdemli a boldogságot. Örülök, hogy nem vette észre kinyílt, szomorú, könnyes szemeim a legtöbb szájra pusziknál. Mégis jobban bántott, hogy jól is érezhettem vele magam. A búcsúzó puszikat már nem is bántam.
 A suliban eszembe se volt bárhogy kimutatni együttlétünket, mégis sikerült amikor hetedik órában hazaindult, nekem meg segítenem kellett a suliújságban.
 Az udvaron lévő alacsony fa egyik ágán ültem, Trent pedig csak a törzsének támaszkodott. Az új fotókat nézegettük át, amikor Josh közeledett felénk. Nem néztem fel a képekből, csak bólintottam és röviden feleltem beszédére, majd búcsúzóul szájon puszilt.
 Észre se vettem Trent pillantását, csak amikor megbökte lábam.
- Ez mi volt? - Összeszűkült szemmel várt válaszomra.
- Minek tűnt? - Vágtam vissza.
- Mintha együtt lennétek!
- Akkor jól tűnik! - Átlendítettem jobb lábamat a másikhoz a fa ága felett. Táskámat és a papírokat megmarkoltam majd leugrottam a vaskos ágról. Direkt másztam le az ellenkező oldalra, hogy ne kelljen Trenttel közelébe kerülnöm fél méternél és úgyse lett volna esélyem, neki szorított volna a fának míg mindent el nem mondok. Nem kellett sokat várnom, azonnal beért.
- Nem válaszolok a kérdéseidre.
 Hiába nyaggatott, a sötétkamrában nem menekülhettem kérdései elől.
- Most komolyan... Mióta? Ez azért van, mert én se mondtam el?
- Szerintem egyáltalán nem értesz meg... - Fel sem néztem, próbáltam elrendezni a cikkeket a lapon.
- Válaszolj a kérdéseimre! - Megmarkolta jobb csuklóm és elhúzott, megszakította munkámat.
- Pár napja! És semmi közöd hozzá! Valaki igenis szerethet engem azért, aki vagyok! Attól, hogy neked nem kellettem nem azt jelenti, hogy más nem érdemelhet meg! - Dühkirohanásomban fel sem fogtam mi áramlik ki a számon csak a döbbent arcán gondolkodtam el. Nem kellett volna ennyit beszélnem. Nem kellett volna megtudnia hogyan érzek iránta... Így is nehéz vele lennem, most is muszájból töltöttem vele az időm.
- Hogy? - Mindössze ennyit tudott kinyögni. Lefagytam... Minek beszéltem ennyit??
- Semmi! Tudod...hogyha mérges leszek mindent elkezdek beszélni! - Hadartam. Íriszeim az újság vázlatára tévedt. - Már kész is van! Itt vége az én dolgomnak. Szia! - Javában nem végeztem még, a példányok elkészítésében kellett volna még segédkeznem.
 Úgy menekültem a fotós cellából ahogy tudtam. Szerencsémre nem csak én döbbentem meg annyira a számból áradó szavaktól, de én tudtam először kapcsolni. A legjobban annak örültem, hogy futnom kellett kicsit, hogy elérjem a trolit.
   Otthon hazug mosolyra húztam a szám. Mostanában ez ment a legkönnyebben.
 Anya a tavaszi szüneti egy hetes utazásunkat mesélte. De állandóan az kattogott fejemben, hogy ő is velünk jön!
- A Los Angelesbe vezető utakat öt óránál kevesebb idő alatt nem fogjuk megtenni. A 40-esen elindulunk. Cristin és a férje, Nicolas lakókocsijukkal megyünk. Van egy 24 éves fiúk, Oliver és persze Nelson, Jay egyik barátja. Remélem meglesztek öten. Ti kint fogtok aludni a sátorban. Szerintem sok kalandotok lesz! - izgatottan mesélt anya, miközben az egyik bárszéken ültem, ő pedig a pulton darabolta a zöldségeket. - Az első nap megyünk, akkor szétnézünk a kempinghelyen. Második nap a nevezetességeket a városban, másnap egy kis strandolás. Azt következő két napot pedig Disneyland tölti be. Utolsóban pedig a hazajövetel, néhány híres hellyel.
- Jól hangzik... - fejemet kezemre temettem, nehogy lefejeljem a pultot.
- Annyira jó, hogy most vizsgamentes lesz ez a szüneted!
- Ez csak az első évem. Ezentúl nem lesznek szüneteim, csak vizsgaidőszakom.
- Ez akkor is szuper! Remélhetőleg nem jön közbe Trentnek semmi és eltud jönni.
 Számomra befejezett lett beszélgetésünk, így kedvtelenül felslattyogtam a szobámba. Pár perc múlva anya jelent meg az ajtómban.
- Elmondod végre, hogy mi a baj?
 Fújtattam egyet, de tudtam; nem megy ki míg el nem mondom miért nem vagyok itt lélekben.
- Van egy barátnőm... - Anyának felcsillant a szeme, hogy végre már kettő emberrel is barátkozok, de nagy részben mást lehetett kivenni a csillogásból. - Na jó... Nincs barátnőm. Csak... Szeretek valakit. Jobban, mint gondolná! És véletlenül tudtára adtam. De van egy fiú akivel most együtt vagyok...
- Tessék? Én erről miért nem tudok?
- Nem igazán komoly.
- Ugye nem azért?! - Értettem mire gondolt anya.
- Úristen! Dehogy! Úgy érzem, mintha meg se akarnám csókolni! Hiába tökéletes, nekem más kell!
 Megint megfogtam fejem. Egyszerűen nem tudom befogni.
Felnéztem anya értetlen grimaszára.
- Mit tegyek?
- Azt csak te tudod kicsim... - Mosolyogva leguggolt mellém, kisimította arcomba lógó tincseim.