2016. december 28., szerda

33. nap Gyerekvigyázás


Akkor úgy gondoltam jó ötletnek fogom tartani később és örülni fogok mert nem szalasztottam el semmit a nyárból. Igazából sok mindent nem bántam meg.
  A suli megkezdéséig nem is rajzoltam. Utána se, leadtam a dupla rajzórákat, nem menekülhettem a rajzba, hogy ne gondolkozzak. Csak a gyávák tesznek így. Igaz már nem vonnám vissza azt a sok rajzot, festményt amit készítettem és kiállítást is sikerült elérnem -nem is egyet-, de akkor se fogom a feledésért felhasználni. Mégis ki csinál ilyet? Ja, én egy hónappal ezelőtt.
Tévedés ne essék, átgondolva jobb, hogy így tettem, minthogy otthon gubbasztottam volna.

 Na de a fősulin zajlik az élet! Ezerrel megy a hajtás, jönnek a gólyák, akik között ott van Daniel akire oda kell figyelnem. A fenéktapizás igazából véletlen volt. Nem az a helyzet, hogy a nővére barátnője megtetszett neki. Azt akarja elhitetni, hogy neki istennő a szemében az a lány. Igazából csak szeret piszkálódni
- Daniel! - a szekrényemet becsapva utána siettem. Bizonyára neki is most lehetett az utolsó órája és hazasiet.
Nagy nehezen sikerült beérnem mivel persze, hogy minden más diák százhetven centi fölé nőtt!
- Mi ez a nagy sietség? - elkapva a vállát kicsit lelassítottam, mire megfordult.
- Olive! Megyek pár haverral, utána meg benézek a srácokhoz. Úgy tudom este lesz valami és kivételesen nem biliárdozás. El se hiszed mióta várom ezt az alkalmat! Már elsőre meguntam velük a billiárdot és ha valaki említi akkor úgy érzem le kell ütnöm, hogy miért gondolnak rá úgy, mint játékra - mosolyog. Na jó... mégis milyen haverokkal megy el előtte?
Várjunk... ezért nem ér rá senki? Mert este együtt terveznek programot? Mégis... mindegy. Nem izgat, mert úgyis csak kerülnöm kellene egy bizonyos embert, netalán kettőt.
- Áhh értem... - erőltetetten mosolygok, mert gondolatban már terveket szövök, hogy mégis mit csinálhatnak, miért hagynak ki belőle. De miért hívják Dant is? Ja... megmondta az okát. De a lányok meg se említették.
- Oh... te nem tudtad - a lépcsőről leérve lassított léptein, de így is nehéz volt a tempójában sietni.
- Biztosan elfelejtették mondani a többiek. Tudod sűrűn előfordul már a mi korunkban. Nem mintha annyira öregek lennén! Te is még csak most leszel felnőtt a mi országunkban! Képzeld, Európában már két éve felnőtt lennél. Tudtad?- újra előjött a hadarásom. Szuper! Hajrá Olive, ennél gázabb is tudsz lenni!
- Biztos. Gyere te is!
- Nem hívtak, illetlenség lenne mennem. Meg amúgy is, megígértem Bonnie-nak, hogy elviszem sétálni. - na igen, ez lenne a gázabb helyzet.- Vagyis inkább magamnak ígértem meg, hogy most már tényleg sétáltatnom kell! Tudod, amikor berögződik, hogy; de most tényleg elviszem sétálni! - a hadonászás már csak bónusz hozzá.
Dan próbált úgy tenni, mintha értene, de senkinek se hinném el, hogy megértené amit összezagyválok.
- Na de megy a troli, szia! - el is siettem.
- De egy trolival megyünk! - utánam kiáltott Dan és igaza volt.
- Ja, de most máshova kell mennem. Szia!

 Jézusom... az első két hetem eszméletlenül unalmas, ami legalább azért is, mert nem találkoztam Trenttel szemtől szemben. Csakhogy ez elkerülhetetlen lesz ha majdnem szembe van a szekrényünk. A majdnem szembe az nálam annyi, hogy az ő szekrénye a folyosó közepén, szemben, míg az enyém az a folyosó végén. Attól még egy oldalról közlekedhetünk és pont egymásba ütközünk.
 Micsoda sorsom van. Filmként látom előre, hogy ha lehet még jobban dühös lesz rám, majd elkezd kiabálni rám a kiállításon történtekért, vagy inkább megszégyenítő pillantásokat vet rám amitől menten elsüllyednék és ott hagy. Nem is tudom melyik lenne a jobb. Talán a második jobban tetszik! Igen, sokkal jobban!
 Ja igen... a múltkori kis csapat estéből kimaradtam. Trent ment, és így gondolom a barátnője is.
Egy autó éles dudája jelezte, hogy jobban tenném ha gyorsabban topognék át a zebrán. Már elnézést, de nem én tehetek róla, hogy aki alig haladja meg az 1,5 métert nem tud 100khm/h-val közlekedni gyalog! Igazán kijárna egy kis figyelmesség! A piros lámpa se szalad el, haver!
Egy két kanyarodás után meg is érkeztem Nancy-ékhez. Nehezen összecsuktam az esernyőm, ráakasztottam a lépcső korlátjára. Kopognom se kellett, máris kijött Nancy.
- Helló! Köszi, hogy jössz! Tudom, tudom nem kisgyerek, de akkor se maradhat egyedül túl sok a probléma vele és lehet te se tudsz rá hatni, de legalább elvállaltad. Gyere be, még el kell készülnöm!
 Mielőtt beléptem a tornácon lehúztam a bokacsizmám. Becsuktam magam után az ajtót, kibújtam a lehelet vékony kabátomból, letekertem nyakamról a díszsálam. Feldobtam a fogasra és beljebb léptem. Átgondolva ez a legnevetségesebb gyerekvigyázás. Egy húsz éves srácra egy olyan lány fog felügyelni aki körülbelül két évvel idősebb tőle. Nem mondtam Nancy-nek, de Dan amúgy is meghívott, mert Nancy megy a srácokhoz és tudta, hogy egyedül lennék. Persze Nancy mit sem sejtett arról, hogy mindezt tudom. Ahogy azt sem, hogy Dan ötlete volt, hogy "bébiszitterkedjek". Persze viccből gondolta, de így rátudta venni.
 Hogy is mondják? Kellemest a hasznossal. Nem kell feltétlen minderről tudnia Nancy-nek.
- Na mentem, sziasztok! Aztán figyelj az öcsémre! - utólag még egy kétujjas szem mutatást produkált és kiment az ajtón.
- Biza, még a végén leitatlak szénsavas üdítőkkel, ami ráadásul tele van cukorral és persze édesség ki se maradhat. Csokimázas fánkot is csempészek a táskámban. Vigyázz! Igazi bűnöző vagyok gyerekmegőrzésben! - a konyhában töltöttem magamnak egy pohár teát és visszasétáltam a nappaliba.

- Ne mondd már így! Miért nem mondtad el neki, hogy alapból jöttél volna?
- Szerinted akkor engem kér meg a "vigyázásodra"? - macska körmöt kapartam a levegőbe mindkét kezemmel.
- Igaz... - elhúzta a száját. - Egy kis Fifa?
- Nem tudok játszani rajta.
- Akkor... mondjuk Fifa?
- Abban vagy a legjobb, mi? - nevettem.
- ÉN?? Mindenben profi vagyok. Szerinted hogy lett ekkora bicepszem?
- Mert az egod csak oda tudott hízni...


2016. július 24., vasárnap

32. nap Az öcsi mégse olyan kicsi


Életem második legrosszabb pillanata lett amikor láttam őket csókolózni...

- Olive... A szünet utolsó hetébe léptünk és te a volt barátod ballépésén kattogsz? Nem láttad milyen lehetett az arckifejezése, biztosan megbánta. - Nancy ülőhelyzetéből eldőlt a könyvespolc előtt.
- Végképp nem ülhetsz otthon és festhetsz! Megkezdődik a suli, a vizsgákra kell koncentrálnod, akkor meg arra fogsz gondolni, hogy mégis miért nem élvezted ezt az utolsó hét napot? - kezeivel megtámasztotta magát, hogy ne dőljön vissza. - Nem lenne jobb arra visszagondolni, hogy; nahát, milyen jól tettem amikor hallgattam Nancy-re és tomboltam a szünet végén!
- Igazad van! - gyorsan felálltam, összegyűjtöttem a könyveket amiket kiválogattam. Vállamra dobtam a táskám és a könyvtároshoz siettem. Néhány méterrel az asztal előtt felnyitottam a könyvek borítóját, kivettem a ráerősített tartóból a kis papírokat és előre odaadtam a könyvtáros nőnek. Ha lehet hamarabb végeztem és azonnal kisétáltam a forró napsütéses utcára.
Combom közé rakva a könyvet levettem magamról a lehelet vékony inget, miután rákötöttem a derekamra újra kezeim közé vettem a könyvet és tovább siettem, Nancy alig tudott utolérni,
- Hogy van Daniel? Hogy telt a szünete? - az öccse után érdeklődtem.
- Személyesen is megkérdezheted tőle.
- Jó ötlet! - rámosolyogtam.- Úgyis rég láttam.
- Olive... tudod, hogy ő nem úgy kedvel téged, mint te őt.
- De csak megjátssza! Akár jó barátok lehetnénk, majd figyelek rá a sulin, ne csináljon gólyás hülyeségeket. Érted!
- Igaz, de kérlek tényleg figyelj rá. Vannak gondjai a szüleink válása óta és nem hallgat rám.
Megálltam a gyors sétálás közben és Nancy keze után nyúltam, mert gyorsan álltam meg.
- Nyugi, tartom a szavam. - biztatóan rámosolyogtam, amit próbált viszonozni.- Na de most vigyük a könyveket És készüljünk fel az utolsó kalandra!
Valamennyire felvidítottam, de nem eléggé, hogy csak arra gondoljon mit csináljunk a nap hátralévő részében. Vidáman meséltem neki, hogy igaza van, felnyitotta a szemem, de nem Kelly, hogy örüljön neki. Danielel tényleg nagy baj lehet, hiába nem vettem észre eddig. Talán egy nem annyira pörgős programra kéne elhívni magunkkal.
- Mit szólnál ha Danielt elhívnánk magunkkal? - Megálltam Nancy-vel szemben.- Hozd a bikinid!
Különváltak útjaink és mindketten arra az útra tértünk, ami leghamarabb vezet a saját otthonunkig.
Hazaérve csak felvettem a fürdőruhám, rá egy pólót rövid nadrággal, felhúztam a cipőt és vártam Nancy-re és Danielre. A megbeszélés szerint eljönnek értem, hogy minél hamarabb csobbanjunk a medencébe. Vissza kellett mennem a kocsitól a bejárati ajtóhoz, hogy becsukjam, amikor meghallottam egy ismerős nevetést. A hang irányába fordultam.
Miért nem lehetett az, hogy hamarabb pattanok fel a könyvtár padlójáról és rohanok haza? Amikor Danielt felívtam mikor érnek ide, az a lámpa nem lett volna piros ha hamarabb indulunk el a könyvtárból. Ha nem beszélek újra Trentről. Sose hittem mennyit érhet csupán tizenöt másodperc. Már az egyben is hiszek. Megtudja változtatni a kedvünk. De ma nem! Ma nem tudja.
A túloldalon sétált el Trent társaságában, át se nézett, csak a fiú. De ő is csak egy pillanatra, mert felismerte a kocsit. Még csak véletlenül sem nézett rám. Miért kellett volna?
A kocsiban Nancy azonnal rám nézett, de az ablakhoz fordultam.
- My days and best when the sunset get itself behind!
- That little lady sitting on the passenger side! Who! - a strandig vezető úton mi mást csinálhattunk volna, mint énekeltünk. - As Arabella... ohh as Arabella.
Az eredeti Arctic monkeys számot kicsit feldobták, de amit meghagytak belőle sokkal inkább a hangulatos része maradt.

- Csajok, egyedül hagyhatlak titeket? - Daniel két bikinis lány után fütyült, akik megfordulva vigyorogva végigmérték. Megértem...
- Nem csajozni jöttél állíts magadon! - Nancy testvére mellkasára csapta a lepedőt. Mielőtt testvére bármit is megjegyezhetett volna az egyedüli munkára, közbeszólt.- Birkózz meg vele.
Ledobtam a táskám és segítettem Danielnek amíg Nancy ment felvenni a fürdőruháját.
-Olive, te nem jössz?
- Nem, a ruhám alatt van.
Fejbólintással jelezte, hogy érti, de meglepődött. Visszafordultam a plédhez, hogy segítsek kihúzni az alágyűrődött sarkokat.
- Én ezt inkább úgy képzelném el, hogy összegyűrjünk, majd utána igazítanánk meg. - Daniel látszólagosan sem hangosan gondolkozott miközben segítettem neki. Zavartan inkább lehajtottam a fejem.
- Daniel! - Nancy igenis hallótávolságon belül maradt, mert úgy gondolta elkísérhetném.- Mit képzelsz? Rá ne hajts Olive-ra vagy megöllek!
Dühödten megfogta a csuklóm és magával húzott. Daniel még azért rám vigyorgott, amitől még inkább zavarba jöttem.
Nancy bement a fából készült öltözésre alkalmas kisebb helységbe - aminek nem tudom a nevét, csak annyit, hogy akik magasabbak kilátszik a fejük, és még majdnem a térdedig nem fed semmit-, és elkezdett az öccséről beszélni, a levetett ruháit folyamatosan rádobta a hozzám párhuzamos oldalra. A ruhái alatt a melltartót is értem, ami re egy-két srác - na jó mind - visszanézve mosolygott, vigyorgott és a szemöldökét húzogatta le-fel, amire csak egy szemforgatás telt ki tőlem. Egyébként tök praktikus ez az izé, de bárki elmehet túl közel a kabinhoz - vagy mihez - amíg te békése öltözködsz.
- Nem értem minek kell ennyire rád hajtania! Idősebb is vagy!
- Majdnem egy évvel...
- Akkor is! Ne fogd a pártját! Mégis kinek az oldalán állsz?
- Mert vannak oldalak? - nevetek.- Ugyan Nan... egyből megadtad az okot, hogy miért olyan velem. Idősebb nő...
- Mert hol itt a nő? - nevetve kihúzza magát, hogy jobban lásson.
- Haha, milyen vicces vagy. - ellöktem magam amiben öltözött Nancy, mert már levette a ruháit a falról. Kilépve megláttam új fürdőruháját. A teteje piros és rojtok díszítették, az alsó pedig ugyanúgy piros.
- Az idősebb nő alatt legalább öt évet kéne számolni... minimum. Mondjuk az én korosztályom. De azért az egy év még mindig gáz! - vágott közbe mielőtt megszólalhattam volna.
- Oké! - feladóan felemeltem a kezem.

Leszenvedtem a lábaimról a tornacipőim, mivel nem szeretek lábbelivel fellépni a plédre. A táskákat közepére dobtam, de Daniel végigfeküdt a kiszemelt helyen. Nos... későn vettem észre és pont a hasára dobtam. Bocsánat! Mindig kijavít; a kőkemény, beton, kockahasára -amit még csak most fognak a betonkeverőbe önteni.
- Ne már! Most jöttünk! - lekaptam az atlétámat és elkezdtem kigombolni a nadrágom.
- Olive... a nap végén is megkaphatsz - vigyorgott. Istenem, ilyenkor nincs itt Nancy!
- Hülye! Alatta van a fürdőruhám! - a nadrágot is levettem, ledobtam a plédre.- Most jöttünk, te meg itt fekszel ahelyett, hogy már csobbannál a vízben?! A helyedben fejeseket ugranék az úszómedencében, ahogy a többi normális fiatal és kockahasú fiú!
Sose tudom befogni a szám. Rám vigyorgott.
- Daniel... ne! - ráléptem a fűre, de hiába kérleltem, egészen a medencéig húzott. Igen, húzott.
- Mit szeretnél még mondani? - vigyorgott  a kezemet fogva a medence szélénél.
- Légyszi ne dobj bele? - "édesen" fogvillantósan mosolyogtam.
- Nem elég jó... - azzal a lendülettel felkapott az ölébe és a víz felé tartott, mert nem engedtem el, szorosan összefontam karjaim a nyaka körül. Így inkább úgy hangzik, mintha megakarnám fojtani...
- Akkor együtt. Nagy levegőt!
A tervem nem vált be. Ahelyett hogy bedobott volna, mindketten a jéghideg, kétméteres úszómedencében végeztük.
Felmentünk levegőért a felszínre, de jól éreztem...
- Te letapiztál?! - piros fejjel rácsaptam egy kis vizet mert már eltávolodott.
- Nem is! - nevetett.
- Megfogtad a fenekem! - dühösen utána úsztam és rácsimpaszkodtam. Próbáltam lenyomni a víz alá, de mégis meglátszik hogy jár edzeni. Tenyereimmel letakartam a szemeit, amire ő ledobott a hátáról és már csak annyira emlékszem ebből a gyors fordításból, hogy szemben vagyunk. Újra vizet fröcsköltem rá, mire elkapott.
- Kihagytok a buliból? - Nancy hangját hallottuk meg először, majd a hangja után közvetlenül a csobbanását.
Máris kezdtünk egyenlő erősségben lenni.

Díj

Hűha, elnézést kérek mindenkitől, mert a régebben kapott díjakat elfelejtettem kitenni a blogra, mivel elveszett a sok vázlat bejegyzések között ez a poszt. De így utólag is megszeretném köszönni a bloggereknek, hogy gondoltak rám a díj tovább küldésénél! - Mym


Köszönöm ezt a díjat Zsanettnek, a Nyílt tenger blog írónőjének!


Köszönöm szépen a díjat Renee-nek, A szavak mestere blog írónőjének!
Szabályok:
Köszönd meg a díjat, és tedd ki, akitől kaptad!
Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
Írj 12 dolgot a saját blogodról!
Válaszolj 12 kérdésre!
Tegyél fel 12 kérdést!
Kommentelj annak a blogján egy bejegyzéséhez, akitől kaptad, hisz mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény; a lényeg, hogy építő jellegű legyen. (Ha a díj bejegyzése alá kommentelsz, az nem számít;))
Cseréljetek linket!
Küld tovább 12 embernek!
Tedd ki a plecsnit jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen!

12 dolog Renee blogjáról:

1. A főszereplő Madisont Lucy Heal alakítja, akit szeretek.^^
2. A második főszereplőt a trailerben Shawn Mendens.
3. Ne haragudj, de nekem a fejléc annyira nem nyerte el a tetszésem.
4. E/1-ben lehet olvasni, Madison szemszögéből.
5. Az első részben leginkább visszaemlékszik az édesanyjával való beszélgetésre.
6. Persze az első sulis napjára is visszaemlékezést olvashatunk, amikor megismerte Grace-t.
7. Grace is akkor lett tizedikes, ő vezette körbe a suliba, legjobb barátnők lettek.
8. AZ eső napon Shaw mellé ül.
9. Szerintem nagyon jó, hogy beszúrtad azt a táblázatot. 
10. A harmadik résznél látható a legjobban, hogy bővülnek a részek.
11. De így is elég és egyben jó terjedelmes.
12. Grace inkább kerítőnősködik Madison körül. (Nem valami értelmes így leírva, de na...)


12 dolog a saját blogomról:

1. Olive elvesztette a testvérét, amit lehet hogy még mindig nem dolgozott fel.
2. Trent pedig a barátnőjét, akivel már nem is szerették egymást.
3. Úgy gondolom 40 rész lesz a max, majd jön az epilógus.
4. Új design készülődik.
5. Természetesen nem én csinálom,mert béna vagyok hozzá.
6. Gondolkoztam egy új trailerben. (Ami mellesleg oldalt a fényképezős... képre rákattintva megnézhettek ->)
7. Nem tudom, hogy végül mi is legyen a jövőjükkel a szereplőknek.
8. Új szereplőt köszönthetünk a következő részekben.
9. Szerintem elárulom... (Jah, a pontozás és ahogy húzom a 12 dolgot.)
10. Nancy öcsikéje is gólya lesz a fősulin, ahova Olive is jár. Ezek szerint nem kell mindig egyedül lennie. De egyben eldobja a legnagyobb hobbiját.
11. Túlzásba viszem a pontozást... Szerintem....
12. Kérdőjeles a boldog happyend.

12 kérdés Renee-től:

1. Ki a példaképed?
  - Nincs példaképem.
2. Mióta blogolsz?
  - Körülbelül két-három éve.
3. Melyik jobb? Wattpad vagy Blogger?
  - Szerintem Blogger jobb lehet. Legalább is talán azért mert nem tudok rajta kiigazodni.
4. Szoktál hallgatni zenét írás közben?
  - Igen, de van amikor elvonja a figyelmem egy-egy kedvenc szám.
5. Melyik a kedvenc bejegyzésed a sajátjaid közül? Miért pont az?
  - Nincs kedvencem
6. A blogolás mellett van más hobbid is? Mi?
  - Olvasás, rajzolás, boxoltam, de sajnos már régen voltam.
7. Mi volt a legnagyobb élményed a blogoddal kapcsolatban?
   - Két blogversenyen amikor indultam mindkét alkalommal második lettem, ami nagyon feldobta a kedvem, mivel sose mertem jelentkezni egy versenyre sem.
8. Vannak kedvenc blogjaid, bloggereid? Kik?
  - Igen. A Feljegyzés blogot nagyon megszerettem, hiszen könnyű értelmezni, kis könnyed olvasmányokat ír az írónő. Még a Get out alive blogot is olvastam mielőtt lett volna egy kis szünet a részek között.
9. Honnan inspirálódsz?
  - Leginkább gifekből, miután annyit következtetek, hogy meglepődök miért is arról jutott eszembe mikor egyáltalán nem kapcsolódik ahhoz a pillanat mozgóképhez.
10. Van olyan regény, amelyet mindig szeretsz újra és újra elővenni?
  - Nem szoktam újraolvasni, inkább hasonlókat, mert nem tudom mi történik később. Ha pedig újra olvasnám nem fejezném be, mert pontosan tudom mi fog következni ami lássuk be, nem mindig jó.
11. Honnan tudnád magad jellemezni 5 mondatban.
  - Segítőkész
    Mosolygós
    Sokat beszélek a barátaim előtt, amit sose fogok megérteni, mivel nem vagyok valami bőbeszédű, előtte /ha a legjobb barátnőmet nézzük csak/ akkor be nem áll a szám.
    Örülök, hogy végre túl vagyok a nyo
   
12. Az ismerőseid, hozzád közel állók tudják, hogy blogolsz?
  - Igen, páran. NaTi-val kezdtem el a blogot, aki ovi óta barátnőm. Múltkor nem tudtam, hogy mit is írjak, így besegített, ami következtében dőltek az ötletek. A másik barátnőm pedig rendszeres olvasó, neki szoktam elküldeni a részeket mielőtt kiteszem, mert őszintén megmondja milyen.

(Remélem nem fogsz megharagudni Renee, de nagyon jó kérdéseid vannak, amiket úgy gondoltam én is megkérdezek azoktól akiknek küldöm, mivel kíváncsi vagyok a válaszukra.)

12 kérdés tőlem:

1. Van hobbid, amit még szívesen csinálsz a blogolás mellett?
2. A legtöbben zenére tudnak írni új részeket. Te mit gondolsz erről?
3. Te is inkább a zene hallgatás közbeni írás csoportba tartozol?
4. Hogy jutnak eszedbe nagy csavarok a történetedbe? Ha másként megfogalmazzuk ihletet...
5. Gondoltál rá, hogy nem csak hobbiként fogsz tovább írni?
6. Tudják az ismerőseid, rokonok, hogy blogolsz?
7. Wattpad vagy Blogger? Miért?
8. Mi a véleményed ezekről az oldalakról?
9. Hány részt tervezel összesen írni?
10. Mit csinálsz ha nem tudod miről írj a következő részben?
11. Tervezel más blogot is írni?
12. Használsz Wattpad-ot?



 Akiknek küldöm:

2016. július 20., szerda

31. nap A kiállítás

- Rebecca? - ránéztem a képre és kiesett a táskám a kezemből.
Ez nem lehet! Nem tehette... Sose gondoltam volna, hogy ez lesz. Mégis miért hittem volna Rebeccanak? Hisz minden szava hazugság. Csak most mégis igaza volt...

- Tessék, ezt le...ejtetted... - mosolyogva felegyenesedett egy fiú a táskámmal. Amint meglátott eltűnt a mosoly, inkább gyűlölet, düh, harag, megvetés játszott a szemeiben.
Mégis miért büntet engem Isten?
- Olive?
- Trent?
Mindenki szereti kérdezni a neveket?
- Mit keresel itt? - kérdezte. A szemeiben még mindig azok az érzések kavarogtak, mint amikor meglátta kinek is a táskájáért hajolt le.
- Gondoltam jövök, hogy gratuláljak. - végig néztem rajta azon gondolkozva, hogy most mégis mit tehettem. De nem tudtam a választ. Továbbra is méregettem. - Úgy látszik feleslegesen, ha már így vonsz kérdőre.
Mozdulatlanul állt, a szeme még keményebben meredt rám.
- Csak megjegyezném, hogy akár kíváncsi is lehetek a képekre és a többi pályázóra. Tudod a nyáron ezerrel jártam ilyen kiállításokra! Ja, gratulálok. És mivel megvagyok a gratulálokos dumával, akár megyek szétnézek és itt se vagyok. Örültem a... a - próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, de nem sikerült. - Szia!
Elfordultam és kicsit siető léptekkel haladtam az ajtóhoz.
Mégis miért én érzem magam rosszul amikor ő tett ilyet, amiért inkább nekem kéne megharagudnom, még ha nem is vagyunk együtt? Csak nem mehetek ki az ajtón, hagyva, hogy azt higgye én vagyok a hibás mindenért! Csak azt kéne még, nem!
Lassítottam és elfordultam az ajtó mellett jobbra, ahol további képeken szerepelt Rebecca.  Szinte mindenhol ugyanúgy állíthatta be ahogy engem is, csak több helyen.
Az egyik előtt elhaladva megremegett a szám. Visszaléptem, hogy nem csak képzelődöm-e, de sajnos nem. Tényleg a titkos helyen voltak. Azon a kisebb sziklán háttal ült, a város fényeit nézhette. Hogy volt képes?!
Mérgesen ránéztem a közeledő alakjához, alig vártam, hogy elérjen hozzám, de szó se volt arról, hogy hozzám siet. Ki máshoz, mint Rebecca-hoz kanyarodott. Miden bizonnyal észre se vett.
Megvetően néztem, hogy eddig süllyedt. Mindenkit ő véleményez, de először magába is kéne néznie. Sokat csalódtam, talán amióta ismerem, most a legnagyobbat és a mérgem nem szállt csak úgy el.
- Ön is fényképez? - egy idős nő mosolyogva rám nézett.
- Nem... - mosolyogtam. - Exmodell voltam. Vagy mi...
- Mármint? - látszott a nőn, hogy nem érti, de kedvesnek akart mutatkozni, végül is ő kezdeményezte a beszélgetést.
- A volt barátom amikor indult a pályázaton akkor én voltam a modell, most meg a tavaly legjobb barátnőmnek hittem lány van kiplakátolva az egész teremben - aki mellesleg elcsábította tőlem tavaly a másik volt barátom, de ez csak mellékes, csakhogy itt tudtam meg, hogy most az egyszer nem hazudott a drága. - mosolyogtam.
- Ja, és ahova csak a volt barátomat vittem el titkos helyre, ott készült ez a kép.
- Sajnálatos ezt hallani, hogy egy ilyen fiatal, intelligens, okos, erős nő ilyen korán átment ezen a szakaszon. Remélhetőleg többé nem fog előfordulni.
- Maga tényleg ilyen kedves. - mosolyogtam, mert komolyan gondolta amit kimondott a száján az idős hölgy.
- Jajj drágám! Sok szerencsét kívánok az élethez! - megsimogatta a karomat és elindult.
- Azt hittem tetszik magának ez a fotó - megfordultam.
- Igen, tetszik. De úgy gondolom illendő lenne átmennem egy másik fotóshoz. Az unokám képeiben még tudok gyönyörködni és mesélni, hogy milyen művészi fiatalember lett belőle. - újra visszafordult. - Mellesleg, maga fotogénebb alkatú hölgyem. - mosolygott és lassan tovább sétált.
Jézusom! Tényleg Trent nagyijának mondtam el a véleményem az unokájáról, hogy micsoda szemét?! Úristen...
Nagyon gyorsan el kell tűnnöm. Egy percet se akarok maradni.
Trent nagyija után néztem amikor elindultam az ellenkező irányba. Véletlenül összeütköztem valakinek, aki felsikoltott és hisztérikusan kiabált. A hang irányába néztem, háttal állt nekem, de megfordult döbbent arccal, maga előtt tartva a poharát, a ruháját nézte. Jajj ne!
- Olive?!! - dühösen nézett rám, tovább folytatta a szövegét az összezárt fogai között.
- Helló Rebecca! - vigyort erőltettem magamra és intettem is. Na igen, ez is kínos lehet.
- Rebecca? - Trent megérkezett egy pohárral a kezében.- Olive?!
Újabb névkérdezés. Nem lehet látni, hogy igen, Olive vagyok?
- Ne haragudj!
- Ne haragudjak? Ne haragudjak?!
- Igen, jól hallottad. Nem volt szándékos.
- Mégis miért hinném el neked? Biztos direkt csináltad. Nem tudod elfogadni, hogy nem te vagy a középpontban!
- Dehát...
- Olive... menj el innen - Trent szemei érzelem mentesen rám meredtek. Hiába akartam mentegetőzni, közbevágott. - Most!
- Tényleg nem...
- Most azonnal menj el.
Összeszorítva a számat bólintottam, hogy tudomásul vettem mit mondott és elsétáltam. Nem akartam, nem láttam, hogy ott volt Rebecca, csak Trent nagymamájára figyeltem. Mégis mit tehetek ezek után?  Kisétáltam a bejárati ajtón, csendben magam elé meredtem, csak a gondolatim voltak zajosabbak a bentről kiszűrődő lágy zenétől és az emberek beszélgetésétől.
Visszanézve láttam, hogy akkor jöttek ki, szokatlanul közel vonta magához Trent Rebecca-t. Megálltak a második ajtó mellett és úgy látszott halkan beszélve még jobban bemocskol Rebecca. Milyen szép is volt az életem - már ha azt lehet mondani -, mikor még nem volt a képben. Mégis miért változott meg így, gyökerestől?
Az üvegen néztem a tükörképem, de elvonták a figyelmem, amikor Trent közel hajolt hozzá. Belepuszilt a hajába, miután magához ölelte. Nekem csak egyszer tette... Azt is csak azért, mert nem figyelt. Mégis mi történt? Őket néztem, ahogy elengedik egymást, szemeikbe néznek és újra közelednek. Elfordították a fejük és becsukták a szemüket.
Életem második legrosszabb pillanata lett amikor láttam őket csókolózni...

2016. július 7., csütörtök

30. nap Az élet megy



Sziasztok! Megírtam a részt... végre! :) - Mym

De van egy bejelenteni valóm is! 
Lehet látni oldalt a kiírásokat, hogy jelentkeztem blogversenyekre.->
Nos... a Films and trailers blogon két helyezést is elértem, aminek természetesen nagyon örülök! 
És jöjjön a rész, amire nagyon sokat kellett várnotok!/A díjat pedig sajnos nem tudom mikor tudnák kitenni/


















 Éltem az életem..
Diákmunkáztam, egyre többet túlóráztam. Átestem a második kiállításomon, ahol több színes képek szerepeltek. Hátra van Trent kiállítása is, úgy gondolom muszáj elmennem, még csak kíváncsiságból is.
Több mindenre lett időm miután elváltunk Trenttel. A lányokkal természetesen tovább is találkoztunk, beszéltünk, nem akartak egyedül hagyni, mikor a még el sem kezdődött kapcsolatunk elején pont ezt a részt akartuk kihagyni. Persze vigasztalták a lelkem, egy könnycseppet se hullattam a fesztivál óta. Csak a lányokkal együtt töltött időre, nevetésekre, élményekre koncentráltam amikor eszembe jutott ő és az általa okozott fájdalom. Egy idő után mindig az útra gondoltam.
A kávézóban, amikor alig volt vendég - néha a legnagyobb forgalomban is-, a villamoson, otthon. Ezért rajzoltam egyre többet. Olyankor nem akartam, hogy eszembe jusson, csakis ara koncentráltam, hogy tökéletesen kell húznom a ceruza hegyét a papíron, az ecsettel könnyű vonalakat húzzak. Így lett a kiállítás. Rengeteg kép készült az elmúlt egy hónapban.
Egyre inkább kerülöm a tömeget és az embereket a kávézóban történetek miatt. A legtöbbször akkor raktam fel a lábast a gázra, amikor kisebb fiú-lány csapatok úgy gondolták nagyon humorosak ha beszólnak, "megviccelik" a dolgozókat. Persze nem filmbe illő jelenetet kell elképzelni. A lányok cukkolásból, meg azért, hogy nekik nem kell dolgozniuk. A srácok már más tészta... Ők hímneműek és még nem annyira érettek. Inkább így fogalmazok.
- Olive! Ne kelljen mindig szólnom, hogy a pultot is neked kell intézned! - a drága főnök.
Mindig rám aggatja a pultot, mikor nem egyszer mondtam, hogy csak egy helyen tudok felszolgálni. De amit a főnök mond meg kell tenni, vagy agyő' meló.
Mégpedig ilyenkor is kinek kell itt lenni-e? Természetesen a volt legjobb barátnőmnek.
- Nahát, kit látnak szemeim...Olive! - alattomos némber....
- Rebecca! Mikor is láttalak? - gondolkozó arckifejezést imitáltam.- Ja, várj meg van! Amikor dobott a pasid mert egy kétszínű dög vagy. Nos... mit adhatok? - édesen mosolyogtam. Mérges fejét látva még jobban mosolyogtam, de amikor ő is elvigyorodott tudtam: végem van.
- Egy kávét kérnék három cukorral és tejszínnel. De ha már így felhoztad a pasikat.
Elfordultam a kávécsészéért, megtöltöttem a még forró itallal és hallgattam a beszédét.
- Alig várom, hogy olyannak lássam a képed, ahogy tavaly nyáron láttalak és amikor meglátod ki is szerepel Trent pályázati kiállításán bizonyára ismét olyan lesz.
A hűtőhöz sétálva kivettem a tejszínt és visszasétáltam a csészéhez. Elgondolkodtam a válaszán. Talán véletlenül belejtettem egy kockacukrot, majd végül úgy gondoltam szüksége lehet plusz háromra és beledobtam a kockákat.
Letettem elé a kis csészét, közben arcát vázoltam fel, vajon hazudik-e.
- Jut eszembe, jössz a kiállításra? Csak a volt pasid vagy mi... Igazad van. Kínos lenne menned, tekintettel arra, hogy igazat adott nekem, amikor azt javasoltam neki, hogy semmi sincs köztetek, felesleges lenne elmennie a te kiállításodra. Végül is, az ex-ek nem járkálnak egymás kiállítására nemde? - majdnem belekortyolt, csak eszébe jutott valami.
- Meg felesleges lenne a te esetedben is.
- Miért lenne? Én vagyok a képein. - tovább is a kávét, és a mellette lévő kezét figyeltem, de hozzá se nyúlt.
- Jajj édesem! Csak szeretnél te lenni rajtuk. Arra is sikerült rávennem, hogy a volt barátnőnkkel nem kellene indulni egy versenyen, hiába voltatok jóba akkor amikor készültek azok a híres képek. - végre felemelte a csészét és ezúttal bele is kortyolt.
- Fúj! Mit csináltál! Nem lehet meginni, annyira édes! - grimasszal tette le a fapultra a kis poharat, a kezével száját fogta. Tök feleslegesen.
- Nyugi. Nem fogsz belehalni. Ennyi édesség már úgyse hat rád. De csak így átgondolva... - elhúztam számat. - Három dolcsi ötven cent lesz, köszi, hogy benéztél!

 A legfájdalmasabb mégis az a pillanat volt minden között, amikor a pályázat képeit kiállították.
- Biztos egyedül akarsz elmenni? Szívesen elkísérünk - Nancy mindig aggódott amikor feljött Trent, vagy a fotó pályázat, amin modellt álltam neki.
- Biztos - megszorítottam a kezét, biztatóan rámosolyogtam, mintha őt kéne bátorítani. Eléggé aggódtam milyen címeket adhat alá - legalábbis gondoltam mennyire szól a beállított állásokról. De hát, később ezért már nem kellett aggódnom.
- Csak mit vegyek fel? Sose jártam még fotókiállításon! - egyetlen másodpercre elengedtem a kezét, hogy kiinduló könnycseppemet letöröljem.
- A tiéden mégis mi volt rajtad? - mosolygott Kelly.
- Volt az újságban, tuti látta, és é ott most idegen is leszek.
- Először is... téged ide leültetünk. - lenyomott a gardróbommal szemben lévő fotelre. - Másodszor... olvass, míg mi válogatunk.
Kelly-re és Alice-ra nézett: - Csajok, dögösnek kell lennie.
- Mégis mi a fenéért hagytam el külső?- Alice maga elé képzelte máris az összeállítást. Nancy szeme felragyogott, hogy most az egyszer egyből megértették őt.
 Elővettem a szekrényen lévő első polcot, beleolvastam. Nem is értettem miért nem folytattam az olvasását, de megszólalt az indok négy oldal elolvasása után. Meg sem hallottam a civakodásukat, beszélgetésüket, annyira beszippantott az a kevéske oldal.
- Ebben hódítani fogsz! - Kelly az ágyra terítette a sötét anyagot, végighúzta a kezét a gyűrődéseken.
- Csipkés ruha kizárva. - feltettem mutatóujjam.
- Nyugalom, semmi csipke.
Az ágy mellé lépve a ruhát pásztáztam. Egyszerű fekete, pánt nélküli topp, alatta sötét bordó szoknya.
- A fekete harisnyád nem tudom hol tartod. De a cipő meg van - amíg Nancy visszament a cipőért a gardróbba, addig megkerestem a harisnyát.
Egyszerű, fekete, platformos tűsarkúval érkezett vissza.
- Vadítani fogsz - letette a magassarkút, majd rám kacsintott.
- Létezik ilyen megfogalmazás? - vigyorogtam.
- Nem érdekes. A lényeg; alig fognak rád ismerni, össze se hasonlítanának a képeken szereplő lánnyal - mosolygott Alice.

 A tükör előtt ülve csak a saját arcképemre meredtem. A lányok már az utolsó vonásokat elkészítették a sminkemben is, csak fel kellett öltöznöm. Legalább van pár percem egyedül, amíg ők lent esznek.
Ha mégis igaz amit Rebecca mondott, nem tudom mit tehetnék. Az túlságosan is kínos lenne. Óriásian kínos...
Felálltam a tükörtől és az ágyhoz léptem. Felhúztam a harisnyát, felvettem a felsőt, majd a szoknyát is. Teljesen más voltam így. A magassarkút felvéve teljesen olyan lettem, mint egy érett nő a korához illően, aki simán túllépi az élet által felállított akadályokat. Csakhogy ez egyáltalán nem így van.
Sajnálom a lányok munkáját, de egyáltalán nem ez vagyok. Nem vagyok se komoly, se bölcs. Márpedig ez a felfogott, ide-oda csatolt hajammal ténylegesen olyannak hatok aki nem is vagyok.
Kihúztam a fő, tartó csatot. A hajam ráomlott meztelen vállamra, kezemmel átfésültem. A felbukkanó hullámcsatokat kiszedtem loboncomból, megráztam egy kicsit hajam, előre, majd hátra hajolva eligazítottam, ne zavarjon a látásban. Ahogy lenéztem megmozgattam lábaimat a magassarkúban. Felnéztem, hogy megnézzem magam a tükörben. Dús hajam a szemem elé omlott, félre sepertem, vettem egy mély lélegzetet, felvettem a levéltáskám és elindultam.

A rádióban szóló zene meghozta a kedvem, magamban tomboltam, táncoltam, egyáltalán nem gondoltam mi lesz a következő órában.
- Sok sikert te modell! - Kelly a két első ülés közé nyomult és megölelt. - De ha befutsz minimum az, hogy magaddal viszel az első fotózásra!
- Köszi, hogy előre engedtél ülni - mosolyogtam, mert tudtam, hogy így kell tennem.
- Azért ne szokj hozzá - visszahuppant Nancy ülésének hátához.
- Kösz! Én meg se szólalhatok?! - Alice mérgelődött egy sort a hátamnál.
- Nem engedtük - vigyorogtam. - Gyere ide te majom!
Alice is átnyomakodott az ülések között és igen, ő is szorosan megölelt. Hogy tudnak így ölelni? Szinte nem lehet levegőt kapni a szorításuktól.
 Megfogtam a kilincset, meghúztam, de nem szálltam ki. Ránéztem a kormány előtt szomorúan mosolygó Nancy-re. Csak előtte nem kellett úgy mosolyognom, hogy el kell hitetnem magam, elég volt egy reménykedő mosoly. Ha így nevezik. Vagy inkább minden rendben lesz és inkább azt remélem? Már nem tudom. Csak annyit, hogy végre kiszálltam a kocsiból és képes voltam bemenni az épületbe, ahol órákat kellesz szenvednem.
Végigsétáltam a kiterített ünnepi szőnyegen, egyenesen be a termekbe. Ja..csakhogy mindig mindenki olyan akar kedves lenni amikor abszolút érthető kell menned. Már a "megnyugtató" zene is idegesített, sokkal inkább képzeltem el magam miközben bejövök az I fight dragons - The power of love zenéjére a 25. másodpercétől. Ja.. megint az agyamra ment a túl sok filmnézés - állandóan zenéket keresek egyes jelenetekhez -, és persze a pattogatott kukoricát is túlzásba vittem.
- Segíthetek? - egy aranyos - jelen helyzetben legalábbis-, kedves nő mosolygott rám egy irattáblát maga előtt tartva.
- Nem köszönöm, látom merre kell menni - mosolyogtam.
Erre a kedves nő kicsit se tűnt barátságosnak. Oké, elhiszem, hogy a munkáját végzi, de ez felesleges volt. Mindenki egy irányba ment, valószínű, hogy azért is más irányba fogok indulni. Logikus.
Nem egy kicsit változtatott meg Trent tavalytól kezdve. Mindenen átmentünk és gyökeresen megváltoztam. Amit bánok. Hibáztathatom őt, de én is közre játszottam, de ő egyébként is talál minden alól kifogást, hogy nem ő legyen a...
- Rebecca? - ránéztem a képre és kiesett a táskám a kezemből.

2016. június 12., vasárnap

29. nap Az út


Sziasztok! A következő rész két hét múlva lesz készen! - Mym
Olive

Hogy mégis miért nem voltam kicsattanóan boldog? Ne ugorjunk egyből a végére. Akkor még óriásian örültem, hogy eljött az első fesztiválom ideje. Kalandokat szereztem, egy hét nem telhetett el bolondság nélkül, mikor csak két napja voltunk a fesztiválon. De szép sorjában!

 Először átéltem első éjjeli vezetésem, nem bírtam elaludni, ezért nem keltettem fel Nancy-t.  Közrejátszhatott a beparázásom, hogy talán bealszok a volánnál, ezért belemegyek valakibe, egy családba, ahol mindenki meghal és csak én élném túl. Szóval két kávét is megittam, amiben a legtöbb koffein tartalom volt és feltankoltam magam energiaitallal. Ahogy megmozdult szemhéjam, máris felbontottam egyet. Igaz, a legtöbb pislogás miatt, de jobb az elővigyázatosság. Már vártam a csereidőt, de addigra teljesen kiment az álom gondolata is a fejemből. Álom? Még alvás sem! Minden esetre nem miattam tévedtünk el, hanem Nancy elnézett "egy"letérőt.
 - Le kellett volna térni! - Kelly továbbra is a térképre nyomta az ujját, ahol az a jelölés lehetett, ahol eltévesztette Nancy a letérőt.
- Itt sokkal rövidebb lesz! Nyugodjatok meg! -  Nancy pedig továbbra is mentegetőzött.
- Így óriásit kell kerülnünk - Alice előrenyomakodott a két ülés közé.

-Itt rövidebb mi? - Alice karba tett kézzel nekidőlt a furgonnak és Nancy-re meresztette szemeit.
- Úgyis mindegy, mivel minden út odavezet ahova szeretnéd.
- Jobban mondva; Minden út Budára vezet Nancy - közbeszóltam, mielőtt Alice bármivel visszavághatott volna. - Csakhogy mi nem Budára tartunk.
Gyorsan hozzátettem, mivel Nancy minden szóra lecsap ha védenie kell magát.
- Na jó Csajok! Így sose szerzünk élményeket ha csak itt ácsorgunk a kocsinak támaszkodva - Kelly ellökte magát az autótól.
Felkapott egy kisebb kannát, odaállt az út széléhez, feltartotta a kezét, közben elindult a forgalommal meggyező irányba.
 Kikerekedett szemekkel néztük a jelenetet Alice-al. Hogy miért vele? Mert Nancy is jó ötletnek tartotta ha kiáll stoppolni.

- Mióta csináljuk? - Alice fáradtan kullogott az út másik oldalán, kezét akkor se tette le.
Ránéztem az órámra, le se engedtem a kezem; - Négy perce.

 Nem mondom, hogy nem jártunk sikerrel, de senkihez se akartunk beülni. A legrémisztőbb két havasan úr volt, akikből kinéztem, hogy maffiózók. Kösz, nem!
A fiúcsapat pedig még úgyse... Ha szinglin jöttünk volna akkor se ülnénk be abba a szeszfőzde autóba. De azért jött a megváltás!
- Ezt a pillanatot le kell kapnom! - előhúztam a telefonom a zsebemből. Egy Jeep közeledett, tökéletes kép lesz ahogy Nancy a hátán cipeli Kelly-t.
Igazam lett, de tényleg a megváltás jött négy keréken.
Három szimpatikus lány állt meg.
Segítettek benzinkutat találni, visszavittek a furgonhoz és folytattuk az utat, mert ők a Coachella-ra tartottak, ami persze közelebb van hozzánk, mégis logikusabb lett volna, de arra még nem engedtek minket. Igen... felnőttek lettünk érzem a vad szelet, a szabadság szelét a pici résnyire nyitott ablakon, ami csak azért résznyire van,mert anya ezekbe is beleszól. Megszokás...
Ja a vad, szabadság szele.
Egy kis vázlatolás a kirándulásról, ami a színtiszta igazság:
Persze sose lehetett nyugton aludni napközben se, éjszaka szinte végig fent voltunk, így a kocsiban alvást választottuk, de amikor Alice vezetett képtelenség volt aludni a járműben. Egymáson átgördültünk, lefejeltük egymást, vagy fejbe rúgtuk. Miért nem ülésben aludtunk? Egy vezetési alkalom miatt már inkább tényleg az ülésre szorultunk, de inkább vertünk sátrakat és kempingeztünk a kijelölt helyeken. Természetesen unalmasan telhettek volna az alvás előtti időszakok, de sikerült mindent elrontanunk, felgyújtani a másik kedvenc pólóját. Sőt.
A tűzben végezte a kedvencem, egy indokkal: már úgyis égett. Igen, Kelly túlzottan is közvetlen.
De megfogom bosszulni. Ami végül megtörtét egy alkoholos filc segítségével. Igen, elcsépelt, de mindenképpen ki akartam próbálni a bajuszt, meg egy kis rajzocskát.
Ki nem szeretné életében először így megszívatni a legjobb barátait?
Kipróbáltuk egy bevásárlókocsi megfújását, ami kifejezetten szórakoztató egy darabig, de mivel nem vagyunk huligánok, azonnal visszavittük a kocsit. Persze csak miután mindannyian kipróbáltunk.
Meg amiért anya biztosan kinyírt ha mindezt megtudja...
 Az úton amikor csak énekelni akartunk, felcsavartuk a hangerőt és eleresztettük a hajunkat. Óriási élményeket szereztem még a beszélgetésekkel. Ami egy újabb baj, hogy mindig eszembe fog jutni a fesztivál vége, amiért azonnal haza akartam menni. Sose fogom megtudni az okát, hogy miért tette.
Még nehezebb lesz elfelejteni. De... Nem is fogom tudni! Sose fogok egy vele kapcsolatos dolgot se elfelejteni. Képtelen vagyok.
- Whooo! Mizu New Orleans?! Whuu! - Nancy felállva majdnem kimászott a napfénytetőn. Mindig is ki akartam próbálni. Hajrá!
Ordítottam egyet és együtt néztük a magasodó épületeket.
- Itt vagyunk New Orleans! Itt vagyunk fesztivál!! - kiáltotta Kelly a kormánynál, egyszer kezeivel a levegőbe bokszolgatott, feljebb csavarta a hangerőt.
Nancy-től teljesen szokatlan volt ez a "vadulás". Mondjuk, én se a tombolásomról vagyok híres. Szerencsére.
Na de jöjjön a fesztivál. Mindent kipróbáltunk, jelentkeztünk a versenyekre, minden délelőtt a tengerparton sütkéreztünk, valamikor még délután is. Természetesen egyikünk se olyan fesztiválos style-ba nyomta, csak amit hétköznap felveszünk. Úgyis majdnem minden órába leöntöttek, vagy inkább locsoltak.
  Mindenesetre a harmadik napon egyikünk se repesett az örömtől, amikor alig egy órája léphettünk be és máris egy-egy vödör vizet borítottak a nyakunkba. A fiúk csak nevettek, majd ismerős arcokat vettem észre a tömegben. Értetlenül néztem utánuk, de alig láttam őket. Odarohantam, majd valóban... Trent, Lance, Fred és Colton állt előttem. Meglepődötten néztem őket tovább, egy árva szót se szóltak. A lányok odaértek hozzánk, meglepődtek, de nem annyira, mint én. Trent szeme nem olyan volt, mint szokott amikor találkozunk. Talán akkor nézhetett rám így, amikor összejöttem Josh-al.
 Fogalmam sincs mit tehettem egyáltalán, hogy ilyen utálattal, mégis sajnálattal néz rám. Fejével jelzett, hogy kettesben akar velem beszélni. Nem mertem túlzottan a közelébe menni, megijesztett. Fogalmam sem volt mi történhetett, egyszerre nézett dühösen, sajnálkozón. Aki egy ártatlan szívet akar összetörni. Az enyémet... mégis hogy tud így? Miért megy így neki?
- Ne haragudj.
Úgy látszik tényleg megértsük egymást szavak nélkül.
- Legalább legyen annyi bátorságod, hogy kimond - szánakozva néztem rá, nem fogtam vissza a könnyeimet, mert csak egyetlen cseppet tudtam akkor hullatni.
- Olive... - közeledni próbált, megakarta fogni a karom.
- Hagyj! - elhúzódtam tőle, hátráltam egy lépést. Majd még egyet. És még egyet. Amíg észre nem vette, hogy nem bírok közelebb menni hozzá.
- Kérlek...
- Ne tegyél úgy, mintha sajnálnád! Miért kellett ezt elrontanod?! - újabb könnycsepp csordult le az arcomon.
- Nem akartam.
- Mégis megtetted - hisztérikusan felnevettem. Egy másodperc alatt elhallgattam. - Mégis miért?
- Ne akard megtudni....
- Márpedig ne haragudj, de rohadtul tudni akarom miért szakítasz! Bocs! - többet már  nem tudok miatta hullatni. Nem éri meg. Máskor is sírtam miatta, most nem fogok. Már erős vagyok.
- Legalább indolod meg!
- Olive! Nem akarom értsd már meg!! - ordítani kezdett.
Ő is megmutatta az eddig nem mutatott énjét. Pánik ülhetett ki az arcomra, vonásai kicsit meglágyultak, de nem eléggé.
- Nem így akartam.
- Legalább annyi férfiasság legyen benned, hogy kimond te szerencsétlen!! - megvetően néztem rá.
- Vége van! - újra a dühöt láttam szemeiben.
- Legszívesebben adnék egy pofont, vagy olyan jelzővel illetnélek, amit jelenleg megérdemelsz, vagy más személyt hoznék fel, hogy mi miért lehetett...
- Akkor tedd meg, Istenem! - idegesen nevetett.
- Nem te vagyok...
Kezét leengedte. Elfordultam tőle és kisétáltam a fesztivál területéről. Egyenesen a furgonhoz siettem.
Sose fogom megtudni miért tette ezt, miért volt ilyen? Sajnos nem...

 A visszaúton nem volt olyan felhőtlen a kedv, senki se értett semmit. Egyikünk se látta még így Trentet. Ha lehetett volna választani akkor nem is. De nem lehetett.
  De mi történt ezután?
 Éltem az életem.

2016. május 22., vasárnap

28. nap Modellem

Sziasztok! Ne haragudjatok a sok rész kimaradásáért! - Mym

Olive

Így átgondolva még jobb ötletnek bizonyosul a diákmunka. Nem csak nézni szeretem ezt a nyüzsgést, sokkal jobb, hogy a része is vagyok. Megtudtam, hogy mit érdemes kérni vagy éppen azt, amit semmi képen sem. A reggelben az tölti ki mindenki idejét, hogy egy kávéval és péksütivel szolgálják ki a munkába indulókat, a sulisok inkább este jönnek, amikor eléggé kibulizták magukat, vagy már kihúztak pár dolgot a bakancslistájukról, esetleg, ha a buli előtt megéheznek. De akárhogy is, nem jó napi 8-12 órát dolgozni. Ami a leginkább a bunkó fiúk megjegyzése, és nem éppen kedvelt ismerősünk gúnyos megszólalásaik, nézésük. De nem akarom anyámat a fősuli okozta kiadásokkal is terhelni, főleg nem a lányokkal tervezett kirándulás árát.

  Fáradtan ültem le a padlómra az ágyam elé. Még átöltözni se volt időm, lekéstem volna az utolsó metrót is. A rögtönzött sprintet választottam a haza sétálás helyett, így csak a kötényt tudtam lekötni a derekamról.  Holnap nem kell korán kelnem. Ez a legjobb a nyári szombatban. Nincs nagyobb forgalom, simán elenged a főnök is.
A telefonom hangszórójából felcsendült a jelenlegi kedvenc számom.
- Na, kik mennek majdnem két hétre túráznii? Alig várom a holnapi indulást! - Kelly az elmúlt egy hétben minden nap felhív reggel és este, hogy biztosan ne felejtsem el. Ha nem is hívott volna az elmúlt héten, akár el is felejtettük volna Nancy-vel, hogy mikor is megyünk, annyira összemosódtak a napok.
 Örülök a túrának, de mégse szeretnék már annyira nekivágni. Trenttel már egyre több mindent megbeszélünk, rá vesszük egymást valamire. Igaz, a nyári meló nem hagyja,hogy sokat együtt legyünk, de jobb, hogy nem vagyunk együtt sülve-főve, unalmas lenne a nyár. Mégse szerezhetünk minden nap ilyen kalandokat!
A Kelly-vel való örömteli beszélgetés után vettem egy forró fürdőt és egyből elaludtam.
A lehető legkeményebb nyolc óra lehetett eddig, amit egyszerre lehúztam. Reggel kipihenten feltudtam kellni és elkezdtem öltözködni, mivel Trent fél órán belül értem fog jönni.
Nem tudom milyen terve lehet Trentnek a mai napra, ha lehet még jobban izgultam. Még mindig nem tudom miért nem tudtam megszokni, hogy már a barátom, nem csak a legjobb barátom aki iránt többet érzek, mint kellene.
A hajam a maga életét élve ma mégis hullámos lett, amit csak elég volt kifésülnöm és már fel is vehettem a rövidnadrágot egy pólóval.

- Szóval... akkor hol is járunk? - a kocsi ablakán át kerestem egy árva táblát, vagy akármit, ami megmagyarázza hol is járhatunk.
- Page mellett van egy szép... hely.
- Hű... - ki voltam segítve a magyarázatával, de eszembe jutott egy híres "hely"- Canyon?
- Honnan tudod?? - Trent elképedve nézett rám, sokat dolgozott azon, hogy meglepetés legyen.
 A kocsiból kiszállva nem indultunk meg, hanem Trent elővette a fényképezőgépéhez tartozó táskáját.
- Művészi fotó roham? - mosolyogtam. Nekitámaszkodva az autónak, figyeltem amíg összerakja a gépet.
- Olyasmi. Csak! - feltette mutatóujját, hogy várjak. Elfordítottam a fejem, a bejáratot figyeltem.
A fényképezője vakujára lettem figyelmes, azonnal ránéztem.
- Végül rávettél a fotópályázatra és ez egy nagyon is jó alkalom, mert te leszel a modellem. - Újabb képet készített, immár vaku nélkül.
- Tessék?!
Tudtam, hogy modelles fényképet várnak, de cseppet sem utaltam rá, hogy betöltöm ezt a posztot. Inkább a nézd, itt a pályázat jelentkezz, úgyis ráveszlek embert akartam játszani. Egyszerre csak egyet lehet! Ez nem érvényes!
- Olive. Mióta ideértünk két képet készítettem, amik tökéletesek, az úton is amíg nem figyeltél. nézd! - a fényképezővel hozzám lépett, derekamra tette a kezét.
A kocsinak dőlve, lábaimat keresztbe rakva, kezeimmel kicsit távolabb támaszkodok a csípőmtől, a hajam olyan, mintha pont akkor fordultam volna el, vagy jött egy giga nagy szél.
- Olyan, mint a legtöbb embernek az Insta képe! De komoly! - örültem, mivel nem tudtam, hogy rólam lehet ilyen képet lőni
- Természetes, hogy jó, hisz az én kis modellem vagy. - odahajolt egy csókért, amit hárommal kellett viszonoznom.

A kanyon gyönyörű útján sok kép készült, de mégse annyi, amennyi csókot váltottunk.
Úgy éreztem tökéletesnek kell lennie a nyárnak. De a baj a fesztivállal közeledett. Egy igazán mély pontot hagyott bennem, megmagyarázni se lehetett mégis miért történt. Még mosolyogva indultunk neki az egész túrának a lányokkal, elméletileg itthon hagyott barátaink.

- Mindent beraktunk... induljunk - Nancy az utolsó sporttáskát dobta be a kis furgon hátuljába.
Még egyszer megöleltem anyát és beültem a furgonba. ja, a kis hármasunk kiegészült négyre, Fred túllépett a Rebecca ügyön és hamar meg is találta élete szerelmét, a kis szöszi Alice-t. Alice-al hátrakerültünk, mivel mi még újak vagyunk. Igen, Nancy és Kelly mindenben találnak kibújót. Csak mindenkinek kellesz vezetnie is.
- Csajok. Érzem...ez egy felejthetetlen nyár lesz! - Kelly kinézett az ablakon mosolyogva, majd hirtelen ötlet vezézerelte, lőttegy szelfit. Nyugi, nem volt semmi puska, vagy pisztoly.
De egyben igaza volt... sajnos tényleg felejthetetlen nyár volt...

2016. április 17., vasárnap

27. nap A randiért

Sziasztok! Mert vasárnap van és új rész! :)

Trent

 Az újságostól sétáltam ki, mint minden nap ötkor. A kávézó ajtaja csilingelt amikor benyitottam, a pultnál dolgozók rám néztek, majd folytatták a dolgukat. Leültem az egyik szabad székre a pultnál és vártam a barátnőmre. Mindjárt lejár az ő munkaidője.
Amikor meglátott elmosolyodott, puszit küldött. Sürgött-forgott a kis kávézóban, mindenkire kedvesen rámosolygott akivel felvette a szemkontaktust. Csak még mindig nem értem miért pont itt akart dolgozni. Máshova is jelentkezhetett volna diákmunkára, amire alkalmasabb is lehetett volna.

- Tudod mi jár a fejemben? - kérdezte. A troli megállóban álltunk a korlátnak támaszkodva. Derekát átöleltem, puszit adtam hajára, majd ránéztem.
Kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- Még sose volt hivatalos és rendes randink. Elhívnál egyre?
Az egyik legjobb tulajdonsága, hogy kimondja mit szeretne. Persze ez hátrébb áll az engem szeret tulajdonságától.
- Azt hittem sose kérdezed meg - vigyorogtam. - Olive, eljönnél velem randizni?
- Nem is tudom... - arca komolyabb lett.
- Ne csináld már!
- Egy feltétellel... - kezeit mellkasomra tette, meglátta a közeledő trolit. - Semmi mozi, vacsora, bowling és ilyenek. Lepj meg! - kacsintott. Puszit nyomott a szám sarkára és elindult a trolihoz, amihez persze követtem. Legalább egy helyen szállunk le.
A házuk előtt hosszasan elbúcsúztunk.
- Szombaton tizenegyre érted jövök.

Nem kis fejtörést okozott a randi helyének kitalálása. Igazából csak tegnap tudtam biztosra, amikor autóval kellett bemennem egy fotós versenyre.
 Megmondtam neki, hogy valami kényelmes dolgot vegyen fel, de még így is gyönyörű volt a kis kék ruhájában. Állítása szerint nagyon is kényelmes néha ruhát hordani.
Olive nem tudta, hogy éppen hova tartunk, csak amikor megérkeztünk az úti célhoz. Szemem sarkából néztem arcát, örül-e. Szája felkunkorodott, szeme csillogott. Tudtam, hogy szerethet eljönni az állatkertbe. Alig akart engedni összekulcsolt ujjainkon, mikor egy kisebb manőverezésbe kezdtem a parkolással.
 Elsőnek a fókákhoz mentünk Olive kérése miatt, mivel imádja ezeket az állatokat. Kézen fogva sétálgattunk, elcsattant egy-két, talán három-négy csók. Igazából mindezt élveztem is, mert már nem kellett megállnunk a barátság vonalnál.
 Oliv-ot lekötötték a gyűrűs farkú makik, addig én meglepetés céljából - természetesen cukkolás miatt is - vettem neki egy vattacukrot. Átadtam neki, amiért kaptam egy vállba bokszolást. Nem tudott sokáig durcizni, megfogtam a derekát és magamhoz húzva megcsókoltam.
Olive kezéből persze akkor lopta ki a kis Julian maki a vattacukrot, így abba kellett hagynunk. Valahogy nem szimpik most már ezek a majmok. Mi joga van ahhoz, hogy megszakítsa a csókunk? A kis szemtelen! Ráadásul Olive hajába akart tetvészni, a vattacukrot meg sem értem hogy tudta egyben betömni.
A pávián pedig pofátlan módon a fejemhez vágta a tőlünk kapott gyümölcsöt, a kacsa megkergette a barátnőmet!
- Nagyon félek tőle! Nézd! Úristen! Tud repülni! - Olive a simogatóban szaladt a.... khm kacsa elől.
- A füzeteden is van kacsa.
- De ott aranyos. Igazából vadállatok! Segíts! - Azonnal felugrott az ölembe. Lábait összekulcsolta derekam körül, karjával nyakamba csimpaszkodott. Azonnal megfogtam a derekánál. Na jó! Talán egy kicsit lejjebb.
- Mit kapok cserébe, ha megvédelek a gonosz kacsától? - vigyorogtam.
- Egy csókot? - erőltetetten mosolygott.
Egy ugyan már... pillantást kapva elgondolkozott.
- Kettő? - vigyorgott.
- Biztos meg akarlak menteni? - mosolyogtam, szemét figyeltem.

A legérdekesebb az állatok között mégis az volt, amikor a tigrisek... nos. Kicsi tigrist csináltak.
Mindezek mellett nagyon jól éreztük magunkat, máris lefoglaltam a következő szombati napot egy újabb randira.
 Olive frissen zuhanyozva visszajött a szobájába. Míg nem végzett az ágyán feküdtem.
- Nem lehet igaz, hogy te nem izzadtál le és még nem is érződik meg rajtad az állatok szaga.
Mosolyogva felálltam, mögé léptem miközben a tükör előtt fésülködött. Derekát körbefontam karjaimmal, fedetlen vállára apró puszikat adtam. Kulcscsontjához értem mikor megfordult és megcsókolt. Annyira hosszúra nyúlt a csatánk, hogy nagy levegővétel közben tudtam beszélni, vagy a csókok közben mondtam el mire gondolok.
 - Mit szólnál, ha kipróbálnánk azt amit láttunk a tigriseknél? Engeded papatigrist az anyatigrisre rámászni?

Díj!


Sziasztok!
A blogon nézelődtem, amikor meglátta Kriszti írását a chatbe, a No Name Blogról! Köszönöm szépen! ^^

10 dolog rólam:
1. Jövőre kezdem a középiskolát és még nem kaptam meg a papírt, hogy felvettek-e, szóval izgulok.
2. Egy fél éve újra folyamatosan olvasok.
3. Csak a legjobb barátnőm tud a blogról az ismerőseim közül. Nagy Olive és Trent fan.
4. Imádok enni, nagyjából állandóan eszek. Igen, most is.
5. Nem szeretem a felszínes, beképzelt embereket, nem tűröm ha valakit kibeszélnek.
6. Az olvasás mellett szeretek rajzolni.
7. Egyenlőre csak olvasok, de szeretnék írni is egy regényt.
8. Mindig az adott pillanatban olvasott könyv a kedvencem.
9. Igazából minden könyvet imádok amit eddig elolvastam, és ugye... ahogy a szülők se tudnak választani a gyerekük között szitu lép fel, amikor megkérdezik: Mi a kedvenc könyved?
10.Mondtam már, hogy imádok enni? :D És elfogyott az ennivalóm...

Válaszom a 10 kérdésre:
1. Körülbelül mennyi időt töltesz el a blogot szerkesztésével egy héten?
Egy-két órát, de ez változó az új résztől is.
2. Milyen típusú blogokat szeretsz olvasni? 
Mostanában nem szoktam blogot olvasni, inkább könyveket. De szeretem a fantasyt, egy kicsi romantikával és persze az egyedi történeteket.
3. Mit gondolsz a személyes témájú blogokról?
Szerintem jó, hogy felvállalják magukat, mivel a legtöbben nem - ahogy én se. Érdekesek.
4. Szerinted mitől függ, hogy hány feliratkozó van egy blogon?
Bevallom, nem tudom a választ, pedig régebben sokat gondolkoztam rajta. Persze az alap, hogy jó a történet alapjai, a formája, megfogalmazása, írása. A legtöbben lehet nem szeretnek felíratkozi, de mégis minden részt elolvas.
5. Szerinted hetente hány bejegyzés az optimális?
Egy minimum, aki kettővel készül az szerintem jobb is lehet, de nem mindenkinek lehet rá annyi idője írni.
6. Fontos, hogy egy blogger sokat olvasson?
Szerintem igen, mert így akár ötleteket is kaphat a történetéhez, főleg amikor ihlet hiánya van.
7. Vannak komolyabb terveid az írással? 
Igen. Egy regény vázlatait is tervezgetem, de ez még csak vázlat lesz egy darabig.
8. A családod, illetve a szűkebb környezeted tud arról, hogy blogot vezetsz?
Édesanyámnak említettem, NaTit, akivel elkezdtük ezt az egészet vele jó barátságban vagyok, ovi óta ismerjük egymást. A legjobb barátnőm pedig - fent említettem - állítása szerint nagyon szereti a történetem, aminek nagyon örülök.
9. Mennyi ideje blogolsz?
huhh... Régebben vezettem valamit, ami kusza volt. De azóta befejeztem egy blogot is, elkezdtük ezt a blogot és nem tudom hány éve. Talán két éve tértem a bloghoz.
10. Vezettél már egyidejűleg több blogot? Ha igen, hányat?
Hármat- négyet, ezek között volt ajánló blog, de nem volt túl jó egyszerre vállalni mindet.

Az én 10 kérdésem:
1. Szerinted miért lehet jobb álnéven írni?
2. Mit írtál először?
3. Komolyabban is akarod folytatni az írást?
4. Olvasni, vagy inkább írni?
5. A családod vagy ismerőseid tudják, hogy írsz?
6. Milyen témájú könyveket/ blogokat szeretsz inkább olvasni?
7. Számít, hogy hányan iratkoznak fel a blogodra, vagy annak örülsz, hogy visszatérnek, de nincsenek feliratkozva a blogodra?
8. Előre megszereted írni a részeket, vagy mindig mielőtt kirakod előtte egy-két nappal?
9. Szereted ál/blogger neved  nélkül hirdetni blogod?
10.Szerinted miért szoktak a legtöbben visszatérni egy blogra?


Akiknek tovább küldöm:
1. Get out Alive
2. Feljegyzések
3. Online dobverő
4. Roxfort
5. Love knows no bounds
6. Secrets of Empire
7.  Az álarc mögött 
8. Diáknap
9. Better than words
Sajnos nem sok blogot olvasok, és van ami befejezett:
Az utolsó kirándulás /mindenképpen olvassatok bele/ :)
My best friend, Harry Styles or no?

2016. április 11., hétfő

26. nap Szeretlek

Sziasztok! Úgy gondoltam feleslegesen írnám le a kirándulást, inkább csak a lényeget a hazatérés napját.  Az oldalsávban pedig van egy kép, felette Trailer feliattal. Ha rákattintotok... akkor megtudjátok nézni a Trailert - logikus... oké. Jó olvasást! :) - Mym

Olive

- Micsoda?! - tátott szájjal néztem a táblát a repülőtéren.
- Nem csoda... - Trent is kedvtelen lett, de szokása mindent átgondolni és mosolygott. - Vagy mégis?
Sötét; ez most nem segít pillantást vetettem rá.
- Nem hiszem el, hogy  nem indul a gép! Hülye időjárás... Hülye vihar...
Egy nyugi nem lett volna elég. Ezzel tisztában volt Trent és inkább meg sem szólalt, mikor a leg nem kedvesebben néztem rá.
 Mindennél jobban haza akartam menni. A lányokkal akikkel egy szobában volt jól kijöttem velük, de nem akarok még több időt a szállásunkon tölteni. Túlságosan közel volt Trent, még mindig nem beszéltük meg a történteket. Egyiket sem... csak haza akarok menni, bedőlni az ágyamba. Talán egy könnycseppet megengedhetek magamnak elmorzsolni, de többet nem.
 A repülőtér tömve volt turistákkal, most kezdődtek a nyaralások. De jó! Ők legalább eljutottak oda ahova akartak! Szuper! Minden happy! Kapják be.
 A táblát néztük a csoporttal, ahol kiírják mikor indul melyik gép, hova. Az Amerikába tartó gépek többségének a járatát törölték.
- Fantasztikus... - dünnyögte Amy mellettem. Szinte végig a fején volt az a fránya fülhallgató.
- Te mondod? - még halkabban dünnyögtem.
- Gyerekek! Felhívtam az eddigi szállásadónkat. Sajnos már nem maradhatunk még egy éjszakára.
Na ez a fantasztikus! Nem csak törölték a járatunk, de reptéri csövesek is leszünk!
- Találtam egy kisebb panziót, elég hely van. Sajnos a busz se tud már visszajönni értünk, járattal kell mennünk. Mindenki álljon be párosával, nehogy valaki lemaradjon és ne találjuk meg.
Már a dedóban is kezdem érezni magam.

 Még az eddigi szállásunk is öt csillagos szállodának felelhetett meg ettől a panziótól. Engesztelés képen kaptunk egy szabad estét. Szórakozó helyekre is mehettünk, de csak ha nem iszunk. Igazából nagyon kedves idegen vezető jött velünk Kingmanből. Csak én nem akartam a városban csatangolni, de a penészes szobában sem akartam ülni. A lányok elmentek valami klubba, kifogásokat kerestem,  hogy ne kelljen velük mennem.
 Halk kopogás ébresztett fel a gondolataimból. Már rég a gépen lennénk az Atlanti - óceán felett. Szép álom.
Kinéztem az ajtó kukucskálóján. Nem bíztam ebben a helyben. Akár a baltás gyilkos is lehetne...
- Mondjad - kinyitottam Trent előtt az ajtót.
- Hmm... Ennél azért melegebb fogadtatásra gondoltam. - látszólag megbánthattam, de belül egyáltalán nem érdekelte. - Készülj. Megyünk.
- Sehova. Én legalábbis. Keress valaki mást akit ugráltathatsz.

 Nevetve mentünk vissza a szobám ajtaja elé. Újra visszamentünk a Big Benhez és a London Eye-hoz.
- De mérges valaki. És bátor. Felvágták a nyelved? - tovább incselkedett.
A.kulccsal kinyitottam az ajtót, neki támaszkodtam az ajtófélfának.
- Tudod egy tetkó sok szabadságot ad - megsimítottam oldalamat.
- Ez komoly? - vigyorgott Trent. Kérésem ellenére belépett. - Vagy a folyosón akarod megmutatni?
- Ha egyáltalán nem akartam?
Ezt én se akartam elhinni. Sóhajtottam egyet, belöktem magam után az ajtót. Könnyen kigomboltam az ingem alját, hogy akadálymentesen felhúzzam amíg a tetoválás tart.
- Mondtam már, hogy hivatalosan is nagykorú vagyok?
- Hűha... Igazi gengszterrel van dolgom! - hirtelen megéreztem meleg ujjait a tetováláson.
- Libabőrös lettél - rám vigyorgott.
- Még érzékeny.
Odalépett az éjjeliszekrényemhez és valamit levett róla. Háttal állt nekem, leültem az ágyamra, onnan figyeltem hátizmát.
Mire megfordult a könyökömön támaszkodtam. Az éjjeliszekrényemre néztem, de eltakarta. Mély levegőt vettem amikor hozzáért az oldalamon lévő tetováláshoz. Teljes odafigyeléssel beledörzsölte a krémet a színes bőrömbe.
- Kész - mosolygott. Kezét derekamon hagyta. A benntartott levegőt lassan kifújtam tüdőmből. Szempilláim alól néztem, ahogy tetoválásomat figyelte, közben ujjával kis köröket rajzolt rá.
- Trent... Hagyd abba! - ülő helyzetemből felálltam.
- Olive. Tudom, hogy szeretsz. Bevallottad. Csak én nem. Ami kár, mert szerelmes vagyok beléd. Nem akarok többé csak a barátod lenni! Nem tudok. Amit mi teszünk olyan, amit a párok szoktak. Már csak máshogy kell egymáshoz közelednünk, mert már csókolóztunk is, az ég szerelmére!

   Nem tudom, meddig leszünk együtt. Lehet éveket. Hónapokat. Heteket... De az is lehet, hogy csak pár napot, de már nem érdekel. Boldognak érzem magam.


2016. április 1., péntek

25. nap Megértem...

Sziasztok! Elhagytuk a történet felét, már nem sok idő áll még Olive és Trent előtt, hogy tovább alakítsanak! - Mym

Trent

A nyár utolsó hetén alig volt óránk együtt Olive-val, amit nagyon bánok, mert nem tudtuk megbeszélni a történteket. Ahogy tudtam úgyis készült délutáninként az angliai cserediák programra. Mi megyünk, egyetlen napon találkozunk az Angliában élő iskolásokkal és tovább nézzük a nevezetességeket. Micsoda program! Egyébként Londonból csak szeptemberben repülnek át hozzánk.
- Fiam! - anya magassarkújában topogott be a nappaliba. - Nézd! Találtam jó vastag széldzsekit! Ez valami fantasztikus! Hívjuk fel Penny-t, hogy ő talált-e már Olive-nak? Mert ma reggel összefutottam velük két utcával lentebb és még akkor nem volt. Azt mondta költöztek. Tudod milyen közel vannak? Nagyszerű! Így gyakrabban láthatom a kis aranyos barátnődet!
 Mosolyogtam anyámon, hogy mennyire megkedvelte Olive-ot, közben meg csak kétszer jött el nálunk. Várjunk! A közelben laknak? Ezt miért nem tudom?!
- Anya... Olive nem a barátnőm.
- Ó! - leengedte a kezét, de hirtelen újra jó kedve lett. - Még! Látszik, hogy nektek együtt kell lennetek!
Lerakta mellém a kabátot és bement a konyhába.
Elterültem a kanapén, a plafont néztem miközben gondolkoztam. Melyik házba költözhettek? Csak két házról tudok amit elakartak adni. Ha meg odaállítok több nap után, hogy nem beszéltünk csak köszönő viszonyba kerültünk mit tehetnék?
- Anya! Van még sütink? Köszönteni kéne az új szomszédokat! - hasra fordultam és átnéztem a konyhába. Még jó, hogy egy helyiségben van.
- Milyen új szomszédokat? - összehúzta szemöldökét.
- Utcaszomszédoknak. Nem rég költöztek be. Egyébként nem tudom, hogy melyikbe költöztek Olive-ék. Azt mondta meglepetés. Egy úttal megkérdezem tőlük a kabátot.
- 452 - anyát nem lehet átverni. A sütit dobozostól a kezembe nyomta.
Most már dupla indokom van! Na ki a jó?

 Megkopogtattam a pirosra festett faajtót. Nehéz lesz megszokni, de örülök, hogy ilyen közel vagyok Olive-hoz, könnyen összefuthatok vele, ha Bonnie-t megy sétáltatni. Igaz az ablakban kell ülnöm, hogy tudjam mikor megy, de megéri.
Penny nyitott ajtót.
- Trent! Azt hittem hamarabb jössz! Sebaj. A házavatóra persze hivatalosak vagytok édesanyáddal és édesapáddal. Tessék. - kezembe nyomott egy kisebb papírt amire a részleteket írták. Odaadtam a sütit, a dupla indokomat is bevetettem, Olive-nak nem volt kabátja. Penny felhívta az anyámat, megbeszélték a méretet és a színskálát, de mivel anyám ismeri Olive stílusát nem lesz semmi baj. Penny nem tud elmenni az üzletbe, mert hamarabb bezár mire vége van a munkaidőnek. Úgy érzem azt is nekem kellesz elhoznom.
- Jaj! Sajnálom Trent, de Olive nincs itthon! - Penny kapcsolt, hogy pár perce csak csendben ültünk.
- Semmi baj... - mosolyogtam, de belül kicsit csalódott voltam.
- Nagyon örülök, hogy összebarátkoztattad őt azokkal a lányokkal. Már az előtt bemutatta őket, hogy átköltöztünk. Tudod... egy éve teljesen más volt. Helyesbítek. Majdnem egy éve.
- Ez csak Olive-on múlott és a lányokon múlott. De Penny! Miért nem akarja elfogadni, hogy Olive tetoválást szeretne? - Penny csendben maradt a hirtelen témaváltástól. - Láttam, hogy magának is van... Olive elmondta, hogy tudja kinek a neve kezdőbetűjét jelenti. A volt férje, Gordon.
-Ne haragudj Trent, de nem akarom, hogy Olive egy fiú miatt olyan hibát kövessen el, mint én. Tényleg ne haragudj, de te nem vagy jó. Ne gondold, hogy nem hiszem, hogy nem próbálkoztál! Édesfiam... nem vagyok annyira öreg róka én!
- Nem miattam csináltatná, semmi közöm az iránytűhöz, nincs szerepem benne.
- Iránytű?!
- Igen... vagyis. Két nyílból áll és a végein csak az irányaik kezdőbetűje van.
- Tényleg csak ennyi? - Penny összehúzta a szemét. Ha hazudok sose fog megbízni bennem és Olive inná meg a nagy részét. De ha nem teszem akkor mérges lesz, hogy nem is próbálkoztam.
- Persze. Nem mer többet bevállalni.
Olive igenis sokat bevállal. Mindenből. De azért helyeslőn bólogattam.
 Nemsokára itt van a születésnapja! Még csak azt se tudom mit adhatnék neki!
- Sajnos nekem mennem kell, ne haragudj Penny! - néha tegezem, és néha nem. Szokatlan.

 Úristen! Ma indulunk Londonba! Mindjárt a repülőn vagyok. Már csak ezen a túl hosszú folyosón kell végig mennem. Úgy érzem, mintha minden egyes lépésemmel közelebb lennék a célhoz. Milyen lehet beszívni a párás levegőt? Elegünk lesz majd a sok esőből, vagy élvezni fogjuk, mert nálunk ritka jelenség a csapadék.
 Fellépek a repülőre vezető lépcsőre, egyre gyorsabban veszem a lépcsőfokokat. A stewardess mosolygósan köszöntött mindenkit, meg kellett keresnünk a helyünket. Nos... ilyenkor általában minden hozzám hasonló ember örül, mert ablakhoz jut. Persze a kivételt erősítem, mert az ablak közelébe se kerültem. A középső sorban lévő három szék közül is pont a középső jutott nekem. Mérgesen leültem. Ha nem Olive fog mellettem ülni, akkor nagy baj lesz.
 Amy, a főszerkesztő ült le mellém fülhallgatóval a fülében.
Megláttam Olive-ot, még mindig kereste a helyét. Kérlek...kérlek ide szóljon a jegyed!
Ekkor beült mellém egy öreg, nagyothalló bácsika...
- Szerbusz fiam! Tom vagyok, téged hogy hívnak?
- Jó napot! Trent Weaver vagyok.
- Hogyan?!
- Trent! Weaver!
- Tudom én, hogy szeles az idő, de én a nevedet kérdeztem!

 Nem a legkellemesebb tíz órás út volt... Amy végig a telefonját nyomkodta, a füles végig a fején volt, le sem vette. Tom bácsi - úgy összebarátkoztam vele, hogy már nagypapának, vagy bácsikának is hívhatom. Már megérte eljönni! - amikor kellően összebarátkoztunk, tátott szájjal horkolt, a fejét a vállamra döntötte. Egyikőjük se állt fel, így nem tudtam nyújtózni sem. Tom nagypapa előtt nem fértem ki, felállni se bírt a térde miatt, Amy pedig bunkózásból nem engedett, úgy tett mintha nem hallaná - szerintem. De ez a megkönnyebbülés, hogy várnom kellett míg Amy elrakja a cuccát rendesen, ugyanis nem akar valami zsebtolvaj mellett elmenni, hogy nincs meg mindene, mert felelőtlenül rakott be mindent a táskájába. Hatvanhat cipzárt húzott, még hallottam, hogy patentól is...
Tom nagybácsi pedig a térde miatt nem bírt, én segítettem neki. Alig vártam, hogy megkapjam a bőröndöm és túl legyek az ellenőrzésen. Mindenki elővette a kabátját és kisétáltunk a repülőtérről.
 Vettem egy mély lélegzetet a párás, eső illatú levegőből.

2016. március 28., hétfő

24. nap Elég

Sziasztok! Egy ideje hétfőn tettem ki a részeket és úgy gondoltam a mai nap se legyen kivétel! - Mym

Olive

A többiekkel egy kávézóban terveztük tölteni a délutánt. Mielőtt mindenki azt hiszi, hogy biliárd fanok... egyáltalán nem azok a srácok. Minden héten játszanak egy kicsit, de a hetekben inkább mást is kipróbáltunk. Az elmaradhatatlan bowling, mozizás, vagy csak beültünk a lányokkal egy filmre és egy kávézóban kötöttünk ki. A fiúk kikönyörögték maguknak, hogy mindenki játsszon.
- A többiek? - leraktam a táskám a biliárd asztal mellett álló székre.
- Lemondták - Trent felegyenesedett a dákó tartó mellől. Kettőt választott ki, az egyiket felém nyújtotta.
 Miért van olyan érzésem, hogy nem véletlenül mondták le? Mintha Trent örülne neki, pedig sok időt töltünk együtt. Mégis miért gondolok ilyenekre? Talán csak véletlen egybeesés, hogy öt ember valamiért nem ér rá... kit áltatok! Látszik rajta, hogy nem így van.
- Nem fogok játszani, feleslegesen vagyunk  itt - mellkasomon keresztbe fontam karjaim.
- Megtanítalak. Kihasználjuk a szabad esténket.
- És ha lett volna valami más programom? - még mindig összehúzott szemmel figyeltem. A golyókat rendezgette tökéletes háromszögben a forma segítségével.
Felnézett amolyan; komolyan gondolod, hogy beveszem? szemöldök felvonással. Fújtattam egyet és felkaptam az asztalról az ütőt vagy mit. Nem! Ütő csak baseballban van. Akkor ezt a fadarabot... Mégis miért felejtettem el a nevét?!
- Gyorsan legyünk túl rajta! - megforgattam szemeim.
- Kár... Kezd.
Megajándékoztam egy sötét pillantással, hogy fogalmam sincs hogy kell megkezdeni a játékot. Le sem esett neki, értetlenül nézett vissza rám. Megforgattam a szemeim és odasétáltam az asztal végéhez, ahova lerakta a fehér golyót. Gondolom mindegy melyiket ütöm...
 Szemem sarkából láttam ahogyan elvigyorodik, velem szembe rátámaszkodik az asztalra.
Vettem egy mély lélegzetet és ahogy tudtam megcéloztam a golyót. Igaz csak egyet tudott ellökni a háromszög formából, akkor is örültem.
Trent vigyorogva közelebb ment az asztal azon részéhez, ahol megállt a fehér. Egy erős és pontos célzással mind átgurult az asztal többi szegletébe, három pedig be is ment. Legalább szerzett nekem egy pontot. Remélem befogok tudni még egyet lőni, mert ha nem akkor hiába mesélek vidáman a többieknek az estéről, Trent biztosan cáfolni fogja, ugyanis azt az egyet is ő találta be a lyukba még az elején. Muszáj megerőltetnem magam.

 Hiába minden... sose fogok biliárdozni. A játék felé biztosított önbizalmam seperc alatt elpárolgott a semmibe. A célzóképességem eddig is egyenlő volt a nullával, most pedig mínuszra csúszott, ha létezik ilyen. Javában a nekem fenn maradt - 5 - golyókat próbáltuk a lyukhoz irányítani. Trent véletlenül - százszázalékos véletlen - az én golyómat is bejuttatta a lyukba.
- Feladhatom? - készültem az igenére, leraktam a farudat.
- Soha. Gyere. Megmutatom.
- Ne úgy, hogy megint csak nézzem. Úgy nem vagy nagy segítség. Lassan a fehéret se fogom eltalál!
Magamban durcáztam, hogy milyen szerencsétlen vagyok, Trent még nevetett is rajtam. Mindennek a teteje!
- Gyere! - fejével biccentett. Megálltam mellette, de neki ez sem volt elég. Megfogta félig fedetlen vállam, érintése hatására libabőrös lettem. Biztosan észrevette, mert amikor egy lépéssel arrébb tolt leengedte kezét, mintha véletlenül húzta volna végig ujjait karomon.
- Ha egyenesen, szemtől szemben vagy, az nem jó - suttogta, miután lehajolt fülemhez.
Mintha gondolta volna mit akarok kérdezni, kezét derekamra tette, kicsit féloldalasan beállított. Újabb "véletlen" bőrhöz érintést tett, mikor a pólómszegélye feljebb csúszott. Beleharaptam szám sarkába, nehogy azt is észrevegye ahogyan egyre mélyebb lélegzetet veszek. Ujjaimat ráfontam a farúdra.
- Hajolj le.
Magam se tudom miért, de engedelmeskedtem, ezennel visszaszólás nélkül. Kezét újra a derekamra simította, velem együtt lehajolt.
- Mielőtt célzol vegyél mély lélegzetet. A harmadik kilégzéssel együtt üsd meg a golyót. Nem kell erősen... elég a legelején, mikor szét akarod választani a háromszögből.
 Ahogy mondta úgy tettem. És sikerült elérnie a fehérnek a kis pirost, ami be is ment. Igaz ő állította be a célzást, de akkor is sikerült!
Tátott szájjal néztem utána, ami lassacskán vigyorrá formálódott. Trent pedig belepuszilt a nyakamba, keze erősebben karolt magához derekamnál fogva.
Letettem a farudat és vidáman szembefordultam vele.
- Sikerült! Köszi! - mosolyogva átöleltem. Nem akartam, hogy kínossá váljon ölelésem, pár másodperc után elengedtem,mintha csak az öröm hevében öleltem volna meg. Még mindig közte és az asztal között álltam, ami lassan rossz előérzetet keltett bennem. Direkt csak a végén akart segíteni? Azt hitte könnyebb dolga lesz így velem? Hát nagyot tévedett! Nem fog behálózni!
Magabiztosan mosolygott az én erőltetett görbe szájammal. Alig észrevehetően ismét összehúztam a szemem.
Átlátok rajtad Trent Weaver! Átlátok rajtad!
Biztosan félreértelmezte azt, ahogy ránéztem mosolyára, majdnem kimondtam a gondolatom, már résnyire nyitottam a szám, de összecsuktam. Vagy tényleg félre értelmezhető lettem volna?
Az mit sem változtat a helyzeten. Hirtelen már az én számon éreztem puha ajkait. Nem akartam, hogy megcsókoljon. Gyengének tűnök... Könnyű esélynek, aki mindig ott lesz neki. Összeszedtem minden erőm és nem engedtem a csábításnak. Eltoltam magamtól és egyből kiléptem az asztal és a közte lévő résből. Ha nem teszem meg talán még én csókoltam volna meg, én kezdeményeztem volna a következő csókokat!
- Ne kérdezd mi a baj! - mérgesen válaszoltam gondolatában biztosan megfogalmazott mondatára és értetlen arckifejezésére. - Ne használj ki! Ne használd ki, hogy újra érzek irántad valamit! Ha félsz, hogy megint egyedül maradok, akkor ne tedd ezt, mert elég szemét vagy és igazságtalan!
- Olive. Azt hittem...
- Mégis mit? Hagyom magam átverni?! Nincs Adela vagy akárki akivel ebben a pillanatban jól érezhetnéd magad és ilyenkor én is jó vagyok neked?! Mégis mit gondoltam, miért jöttetek össze! Biztos sok bennetek a közös! - idegesen felnevettem, a sírás küszöbén álltam. És megint ott tartottunk, hogy bevallom neki... mit érzek iránta és most biztos is vagyok benne. - Elég volt...
Kezemmel végig szántottam hajamon, megmarkoltam és a cuccomért mentem. Gyorsan felkaptam a pulóverem és a vállamra dobtam a táskám.
A sűrűn járó trolinak köszönhetően hamar a mi környékünkre értem, de nem a jóra szálltam fel és kellett pár utcát sétálnom, ami ellen nem volt panaszom, mert addig is kiszellőztethettem a fejem. Mindössze egy keserű, nagy könnycsepp bukkant ki jobb szememből, aminek igazán örültem, mert legalább nem lesz nagy és piros szemem.
 Ahogy hazaértem lehúztam a cipőm, ledobtam a táskám, a pulóveremmel és a kulcscsomómmal együtt. Természetesen a kulcsom abba a dísztányérkába hajítottam, ami arra a célra szolgált, hogy a nálunk lévőkulcsokat ne kelljen keresgetni, mindig oda tegyük le, mindig meglegyenek.
 Mindenhol dobozok álltak, dobozok hátán. Holnap véglegesen átköltözünk. Legnagyobb elszomorodásom az egészben, hogy most így megmondtam Trentnek a magamét, csak két utcával leszek tőle messze. Anya utál olyan messzire kijárni a munkahelyére, alapból messze vagyunk mindentől, a házat fenn tartani se könnyű neki egyedül és persze az Apriles esett... Most már elég azt mondanunk Jay-nek, hogy April saját maga akarja berendezni az új szobáját.
 A nagyobb bútorokat már átvitték. Csak egy kihúzhatós, egy személyes kanapé maradt, meg persze a nagy, ami kétszemélyes, azokon aludtunk miután átvitték. April szobáját anyával a hétvégén kitakarítottuk, most már üresen áll a többi szobával az emeleten. A konyhában semmi edény nem maradt csak azok amiket minden nap használunk és minden étkészletből három darab.
- Hamar hazaértél nem? - Anyu a kanapé háttámblája felett próbált kukucskálni, annyira elterült.
- Kicsit..

 Az utolsó kartondobozt is bevittem mire anya minden dobozt oda vitt, ami fekete filccel ráírtuk, hogy nappali, konyha, és ami a nevünkkel volt ellátva.  Beléptem végre a barna faajtón, az új birodalmam kapujába. Egy új lehetőség, hogy túllépjünk... úgy nagyjából mindenen. Nem fog minden ház szeglete a múltra emlékeztetni, hacsak nem akarok magamtól visszaemlékezni...

2016. március 25., péntek

23. nap Az új barátokért

Sziasztok! Jó olvasást! - Mym

Olive

Napok, hetek röppentek el és mindjárt itt a nyár. Nancy és Kelly közös kirándulást terveznek, amiben én is részt veszek. Nem is tudom mikor örültem ennyire valaminek. Újra barátkozom, a csoporttársaimmal is beszélgetek, nem közösítenek ki. Akárhogy is, mindez nekem nagyon jól esik. Amióta Rebecca átvert a barátság kötelezettségéről, újra találkoztam vele több, mint fél év után. Fred előtt újra úgy nyílt meg, mint amikor eljött a... volt barátommal. Ugyanolyan stílusban beszélt velem, mintha én lennék a hibás mindenért. Én se láttam addig a pillanatig olyan utálatosnak. Mindig egy álarc mögé bújt, ami persze megmagyarázza. Az idő folyamán megedződhetett, egyáltalán nem lehetett látni a megbánást a szemében amiatt amit tett és amit mondott. Abban is biztos vagyok, hogy újra megtenné ha alkalma lenne rá. Csak azt nem értem, hogy Fred mégis hogy tudott összejönni vele? Igaz rejtegette a valódi énjét, de akkor már egy komplett profi színésznőnek kéne lennie, hogy mindez menjen neki.

- Tudod... - Trenthez fordultam. Éppen kémia óra előtt voltunk és az egyenleteket tanulta.
- Nehogy elhidd amit mondott. April biztosan nem akart magadra hagyni.
Még mindig nem tudtam megnyugodni. April tényleg mindenkiről lemondott a családunkból. A szüleinkről, Jay-ről, a rokonainkról... és rólam.
- Anya enged Angliába.
- Tényleg? - felnézett  a füzetéből.
- Egy feltétellel. El fogunk költözni és nem mondhatok semmit. Igazából anya már tavaly nyáron akart költözni, mert ugyan ki akar ott éli ahol a lánya meghalt? Csak mostanra tudta megvenni a házat és tudná fizetni a számlákat.
- Ó... Mikor költöztök.
- A suli utolsó hetén. Már a londoni út előtt akar.
- Hova is?
- Meg fogsz lepődni, lehet rossz is neked...
- Akkor inkább ne mond meg egyelőre!
Az óra kezdetét jelző csengő megszólalt és a tanár bejött a terembe. Trent semmit se tudott, mindent elfelejtett, de most megúszta.

Az órák után Kelly hivott fel. Csajos délutánt tart Nancy-vel, és én is hivatalos vagyok rá. Na igen... Rebeccat alapból nem bírták, nem hívták volna. Szakított Fredel. Igen jól mondom. Ő szakított vele. Ő mondta ki hamarabb a kapcsolatokat végetvető mondatot.
A pláza bejáratánál vártunk Nancy-vel Kelly-re.
- Trentel együtt vagytok? - a kérdése eléggé meglepett.
- Pf... Dehogy - komolyan felkellett nevetnem.
- Elhiszem. Csak tudod. Úgy látom kívülállóként, hogy egyikőtök se akarja egyedül hagyni a másikat barátilag, ha összejönnétek. Nyugodtan valld be.
- Az én részemről így van.
- Akkor az is biztos, hogy Trent is így gondolja. Le vagytok ragadva a barátság zónában.
Muszáj volt kibeszélnem magamból, hogy igazából már barátság zónában sem vagyunk. Nancy lehet jobban ismeri, mivel nekem sose nyíl meg. Bele is kezdtem a hadarásba:
- Már csókolóztunk, megmondtam neki burkoltan, hogy szerelmes vagyok belé, persze az csak valami hirtelen fellángolás fajta lehetett, de most újra előjött azaz érzés, hogy mindenképpen vele akarok lenni, beszélni akarok vele. Akármit elvállalok, hogy a közelében lehessek.
 Na ha az ember tényleg ilyet mond ki a száján akkor a legtöbben csak értetlenül néznek rá és egyszerűen lehülyézik vagy idiótázzák. Nancy-t nem igazán lephette meg a vallomásom, lassacskán elmosolyodott.
- Még nem fejezted be.
Igaza volt. Egyáltalán nem értem a végére, újra hadarásba kezdtem.
- Adelából elegem volt, eltiltott tőle. Én már rég nem voltam akkor együtt Josh-al, örültem, hogy szakítottunk. Nem illettünk össze és nekem csak Trent szeretete kell. Mondjuk lehet túl durva voltam vele, hogy úgy szakítottam: bocs, de én a legjobb barátomba vagyok szerelmes, köztünk egyáltalán nem létezett szerelem, de még szeretet sem. Mármint az én részemről biztos nem! Még mindig arra a csókra gondolok, amikor a kirándulás után megcsókolt a szobámban. És csak elviharzott, mert azt hitte együtt vagyok Josh-al. Pedig le voltam törve, nem tudtam hogy kellene szakítanom vele. Egy rajz előtt megtettem és bevallom... örültem... Tudom nem szép dolog, de igazából Josh is bevallotta, hogy csak azért tetszettem neki, mert Trentet akarta idegesíteni - erre nagyon mérges lettem - meg pont én voltam az a lány, akit átverhetett.
 Ahogy kimondtam mindazt ami a fejemben és szívemben volt megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Most mit tegyek?
- Bízd az időre - Nancy még jobban elmosolyodott, meglátta Kelly-t közeledni.

- Egy igazi csajos nap se igazi a fiúk említése nélkül. - Kelly szájába vette a szívószálat, az utolsó korty limonádét szürcsölte fel vele.
- Ezt eddig nem tudtam - mosolyogtam. - Helyesbítek. Nem emlékszem ilyenre.
- Babám... meglátszik, hogy Trent mellett töltöttél fél évet.
- Inkább örülök neki. Nélküle nem bíznék másban.
- Na igen, de ne beszéljünk most a fiúkról. Este úgyis találkozunk velük. Inkább a kirándulást kéne szerveznünk. 1600 mérföldet kell levezetnünk. Igaz, van jogsink, de nem kell egyből a New Orleans fesztiválra sietnünk. Lehetne egy igazi egyhetes túra! Na? - Nancy-nek túlzottan jó ötletei vannak. Már csak anyámnak kéne elismernie. Ha eljönnének hozzánk, anya megismerné őket, beszélnének a kirándulásról - természetesen kicsit színeznénk - és elengedne!
- Egy... szukatúra? - Kelly felemelte bal szemöldökét
- Pontosan! - Nancy elkezdett nevetni Kelly gondolkozásán.
- Miért? Ha van kantúra, akkor szukatúra is lehet.
- Természetesen! - nevettem.