- Rebecca? - ránéztem a képre és kiesett a táskám a kezemből.Ez nem lehet! Nem tehette... Sose gondoltam volna, hogy ez lesz. Mégis miért hittem volna Rebeccanak? Hisz minden szava hazugság. Csak most mégis igaza volt...
- Tessék, ezt le...ejtetted... - mosolyogva felegyenesedett egy fiú a táskámmal. Amint meglátott eltűnt a mosoly, inkább gyűlölet, düh, harag, megvetés játszott a szemeiben.
Mégis miért büntet engem Isten?
- Olive?
- Trent?
Mindenki szereti kérdezni a neveket?
- Mit keresel itt? - kérdezte. A szemeiben még mindig azok az érzések kavarogtak, mint amikor meglátta kinek is a táskájáért hajolt le.
- Gondoltam jövök, hogy gratuláljak. - végig néztem rajta azon gondolkozva, hogy most mégis mit tehettem. De nem tudtam a választ. Továbbra is méregettem. - Úgy látszik feleslegesen, ha már így vonsz kérdőre.
Mozdulatlanul állt, a szeme még keményebben meredt rám.
- Csak megjegyezném, hogy akár kíváncsi is lehetek a képekre és a többi pályázóra. Tudod a nyáron ezerrel jártam ilyen kiállításokra! Ja, gratulálok. És mivel megvagyok a gratulálokos dumával, akár megyek szétnézek és itt se vagyok. Örültem a... a - próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, de nem sikerült. - Szia!
Elfordultam és kicsit siető léptekkel haladtam az ajtóhoz.
Mégis miért én érzem magam rosszul amikor ő tett ilyet, amiért inkább nekem kéne megharagudnom, még ha nem is vagyunk együtt? Csak nem mehetek ki az ajtón, hagyva, hogy azt higgye én vagyok a hibás mindenért! Csak azt kéne még, nem!
Lassítottam és elfordultam az ajtó mellett jobbra, ahol további képeken szerepelt Rebecca. Szinte mindenhol ugyanúgy állíthatta be ahogy engem is, csak több helyen.
Az egyik előtt elhaladva megremegett a szám. Visszaléptem, hogy nem csak képzelődöm-e, de sajnos nem. Tényleg a titkos helyen voltak. Azon a kisebb sziklán háttal ült, a város fényeit nézhette. Hogy volt képes?!
Mérgesen ránéztem a közeledő alakjához, alig vártam, hogy elérjen hozzám, de szó se volt arról, hogy hozzám siet. Ki máshoz, mint Rebecca-hoz kanyarodott. Miden bizonnyal észre se vett.
Megvetően néztem, hogy eddig süllyedt. Mindenkit ő véleményez, de először magába is kéne néznie. Sokat csalódtam, talán amióta ismerem, most a legnagyobbat és a mérgem nem szállt csak úgy el.
- Ön is fényképez? - egy idős nő mosolyogva rám nézett.
- Nem... - mosolyogtam. - Exmodell voltam. Vagy mi...
- Mármint? - látszott a nőn, hogy nem érti, de kedvesnek akart mutatkozni, végül is ő kezdeményezte a beszélgetést.
- A volt barátom amikor indult a pályázaton akkor én voltam a modell, most meg a tavaly legjobb barátnőmnek hittem lány van kiplakátolva az egész teremben - aki mellesleg elcsábította tőlem tavaly a másik volt barátom, de ez csak mellékes, csakhogy itt tudtam meg, hogy most az egyszer nem hazudott a drága. - mosolyogtam.
- Ja, és ahova csak a volt barátomat vittem el titkos helyre, ott készült ez a kép.
- Sajnálatos ezt hallani, hogy egy ilyen fiatal, intelligens, okos, erős nő ilyen korán átment ezen a szakaszon. Remélhetőleg többé nem fog előfordulni.
- Maga tényleg ilyen kedves. - mosolyogtam, mert komolyan gondolta amit kimondott a száján az idős hölgy.
- Jajj drágám! Sok szerencsét kívánok az élethez! - megsimogatta a karomat és elindult.
- Azt hittem tetszik magának ez a fotó - megfordultam.
- Igen, tetszik. De úgy gondolom illendő lenne átmennem egy másik fotóshoz. Az unokám képeiben még tudok gyönyörködni és mesélni, hogy milyen művészi fiatalember lett belőle. - újra visszafordult. - Mellesleg, maga fotogénebb alkatú hölgyem. - mosolygott és lassan tovább sétált.
Jézusom! Tényleg Trent nagyijának mondtam el a véleményem az unokájáról, hogy micsoda szemét?! Úristen...
Nagyon gyorsan el kell tűnnöm. Egy percet se akarok maradni.
Trent nagyija után néztem amikor elindultam az ellenkező irányba. Véletlenül összeütköztem valakinek, aki felsikoltott és hisztérikusan kiabált. A hang irányába néztem, háttal állt nekem, de megfordult döbbent arccal, maga előtt tartva a poharát, a ruháját nézte. Jajj ne!
- Olive?!! - dühösen nézett rám, tovább folytatta a szövegét az összezárt fogai között.
- Helló Rebecca! - vigyort erőltettem magamra és intettem is. Na igen, ez is kínos lehet.
- Rebecca? - Trent megérkezett egy pohárral a kezében.- Olive?!
Újabb névkérdezés. Nem lehet látni, hogy igen, Olive vagyok?
- Ne haragudj!
- Ne haragudjak? Ne haragudjak?!
- Igen, jól hallottad. Nem volt szándékos.
- Mégis miért hinném el neked? Biztos direkt csináltad. Nem tudod elfogadni, hogy nem te vagy a középpontban!
- Dehát...
- Olive... menj el innen - Trent szemei érzelem mentesen rám meredtek. Hiába akartam mentegetőzni, közbevágott. - Most!
- Tényleg nem...
- Most azonnal menj el.
Összeszorítva a számat bólintottam, hogy tudomásul vettem mit mondott és elsétáltam. Nem akartam, nem láttam, hogy ott volt Rebecca, csak Trent nagymamájára figyeltem. Mégis mit tehetek ezek után? Kisétáltam a bejárati ajtón, csendben magam elé meredtem, csak a gondolatim voltak zajosabbak a bentről kiszűrődő lágy zenétől és az emberek beszélgetésétől.
Visszanézve láttam, hogy akkor jöttek ki, szokatlanul közel vonta magához Trent Rebecca-t. Megálltak a második ajtó mellett és úgy látszott halkan beszélve még jobban bemocskol Rebecca. Milyen szép is volt az életem - már ha azt lehet mondani -, mikor még nem volt a képben. Mégis miért változott meg így, gyökerestől?
Az üvegen néztem a tükörképem, de elvonták a figyelmem, amikor Trent közel hajolt hozzá. Belepuszilt a hajába, miután magához ölelte. Nekem csak egyszer tette... Azt is csak azért, mert nem figyelt. Mégis mi történt? Őket néztem, ahogy elengedik egymást, szemeikbe néznek és újra közelednek. Elfordították a fejük és becsukták a szemüket.
Életem második legrosszabb pillanata lett amikor láttam őket csókolózni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése