2015. augusztus 30., vasárnap

14. nap A kirándulásért

 Sziasztok! Megkezdődött a kirándulás első napja!

 Amint elindultunk inkább kinyomultam a komor srác mellől és intettem anyámnak. Alig telt bele pár másodpercbe és megelőzött minket. Istenem... Mi fog történni ezen a héten?
 Miközben a sötét falapos asztalon támaszkodtam ránéztem Olive-ra.
A kisgyerekeken mosolygott, a kedvenc játékaikat vitatták meg. Leültem mellé, és Peter csak engem nézett szemébe fésült haja alól - még indulás előtt mindenkinek bemutatkoztam.
- Olive... - közelebb hajoltam füléhez, nehogy más is meghallja. - Van egy olyan érzésem, hogy szimpatikus vagyok a kortársunknak...
- Te tiszta hülye vagy - semmitmondó arccal felém fordította fejét.
- De kacsingatott! - halkan folytattam.
- Féloldalasan láttad. Tuti csak pislogott.
- De vigyorgott is rám!
- Trent! Ki nem tud nevetni rajtad?! - szemeit forgatta és előre ment édesanyjához.
 Nem foglalkoztam a különös gondolataimmal és alaposan végignéztem a lakókocsin.
A vezető és anyósülés felől két lépcsőfok vezetett hátra. Pontosan a két ülés hátánál kanapé állt, amiket - gondolom - ki lehetett húzni. Olive és az édesanyja heverésztek rajta, közben beszélgettek Causer-ékkel. Jay és Nelson egy kicsit távolabb helyezkedtek el, előttük egy kisebb falapos asztal állt, mint Peter előtt. Az ajtó, mint mindig jobb oldalon helyezkedett el, hátrébb négy szoba zárkózott el. Három kicsi szoba. Az egyikbe beraktuk a bőröndjeinket, mivel mi fiatalabbak kint a sátrakban fogunk lakni hat napon át. Remélem nem úgy lesz a szobaelosztás, ahogy gondolom.
 Szemem megakadt Peteren. Kétszer gyorsan fel-le mozgatta szemöldökeit.
Azonnal elkaptam tekintetem és Olive közelében próbáltam maradni. Ő legtöbbször azon érvelt, elővegye-e a ceruzákat és a lapokat, vagy ne...
  Az öt órás út nem fárasztott ki minket, hiába indultunk el reggel hatkor. De még mozoghattunk is, így nem álmosodtunk el. A felnőttek esete más kérdés. Mr.Causer számára lehetett a legrosszabb, mivel végig ő vezetett, csak akkor álltunk meg amikor tankolnunk kellett. Nem repült el az idő, de nem is telt lassan. Pár száz mérföld után ráhajthattunk Los Angeles utcáira. Alig vártam a kicsit színezettebb város kilátását, mivel utunkat végig sivatag határolta, csak a kiszáradt pusztát láthattuk. Nagyon sok híres hely előtt hajtottunk el, amit Olive érdeklődve figyelt az ablakon keresztül.
 A város nagy részén átkeltünk mire odaértünk a fákkal határolt kempinghelyre. A vékony betonúton menve lassítanunk kellett, mert odaértünk a bejárathoz, ahol már vártak. A kempingvezető üdvözölt minket, azt mondta nem sokára elmond minden tudnivalót, de addig nyugodtan menjünk a kiosztott helyre, pakoljunk ki. Megértettük, mivel több család is ma érkezett a tavaszi szünet miatt.

 A szülők éppen beosztották a sátrakat. Igen, persze nekünk kell kint aludni. Éppen Olive anyja mondogatta, hogy Peter-el kell aludnom, nekem pedig kikerekedett a szemem.
- Jajj Penny! Szerintem inkább Peternek az üresen hagyott szobában kéne aludnia! A két kicsi, Olive és Trent meg egybe. - odaszólt Christin. Nem okoltam az ötletéért, nagyszerű volt. Penny-nek - Olive édesanyjának -, elég volt Christin meggyőző pillantása és beleegyezett.
 Percek múlva Jay-el, Nelsonnal és Olive-al ügyködtünk a négy személyes sátor felállításával. A kicsiket annyira nem kötötte le, Olive pedig csak nevetett rajtam amiért annyit küszködtem a sátorral.
- Várj... Bemegyek és felnyomom a tetejét míg kikötöd. - Elfojtott egy nevetést és a fólia alá bukott.
 Jó... nem igazán sikerült, de legalább Nicolas a szerencsétlenkedésünket nézve megkegyelmezett és stabillá tette nekünk. Vagy közrejátszhatott az is, hogy a gyerekére rádőlhet az éjszaka közepén egy enyhe széllökéstől az egész sátor.
 Amint megköszöntünk elintézett pár dolgot a lakókocsi körül és bement.
Az immár jól felállított sátorban elhelyeztük a hálózsákjainkat. A két kisgyerek nem is akart arról hallani, hogy ne egymás mellett legyenek. Még a fejüket is ellentétesen fogják rakni a miénktől! Majd szagolhatjuk a lábaikat...
  Végül bementek pár játékukért a kisördögök, de ezúttal Penny jött ki amikor a vezető megérkezett. Tudtam, kétszer kellesz hallgatnom az előadást a szabályokról, természetről, mégis odaslattyogtam Olive-val.
 Lassan majdnem befejezte, de hozzánk fordult.
- A fiataloknak ma estére program lesz, ha elszeretnének menni. Ez amolyan tavaszi szünet nyitóbuli egy kisebb klubban a város szélén. De most mondják meg, jönnek-e vagy sem.
- Én kihagyom! - Olive ellépett, de édesanyja utána szólt.
- Ugyan szívem...  Sose voltál még olyan helyen. Nem lett volna kivel. Szerintem Peter is örömmel csatlakozna hozzátok. - most már a férfihoz fordult. - Mennek. Három személy.
- Rendben. Nyolc órakor indulunk a bejárattól. Ha valaki késik itt hagyjuk!
Mind a hárman mosolyogtunk míg el nem ment, de utána anya-lánya veszekedés folyt. Nem komoly, csak annyi, hogy ,,minek kellett mondani, hogy megyünk?!" ,,Ugyan! Érezd jól magad most az egyszer!".
 A két kis ördög ezen az éjjelen kénytelenek lesznek a kanapén aludni, mivel szüleik egyáltalán nem fogják engedni, hogy egyedül aludjanak kint.
 Fél nyolckor megvacsoráztunk és elkezdtünk készülődni. Olive átmenetileg bement édesanyja szobájába, a bőröndje is ott maradt, Peter logikusan a sajátjába. Így nekem maradt a sátor...
 Öt perc alatt elkészültem. Egy kockás ing farmerrel tökéletes volt, és egy kis illatfelhő se ártott. Peter fekete pólót és farmert választott. Ő mégúgy se vitte túlzásba. De Olive...
Gyönyörű volt! Ahogy kilépett az ajtón lábától felfelé kúszott tekintetem egyre feljebb . Fekete magassarkút viselt egy egyszerű, mintátlan türkiz ruhával. A szoknya része combközépig ért neki, dereka felett összeszűkölt. A könnyű anyag rásimult vállára, felsőtestére. Szögletes kivágása elég, visszafogott. Csak tudnám miért mondok ilyeneket magamba. Olive csak egy lánybarátom. Barátnőm is van! Nem szabad ilyeneken gondolkodnom!

 Nem gondoltam, hogy ez lesz. Néhány pillanatra veszettem szem elől és máris többet ivott Peternél is, pedig ő se igazán józan. Mindvégig kikerekedett szemekkel néztem ahogy újabb és újabb italt csapott le, majd bevetette magát a táncolók közé, néha magával is húzott. Hiába mondtam, hogy ne igyon többet, itt kötöttünk ki.
 A mellébeszélés még csak most fog jönni. Eddig is voltak megszólásai, de még semmik. Szerintem eddig még egyáltalán nem ivott. Holnap biztos óriási fejfájással fog kelni.
- Vigyáznál az egyszarvúmra? - tudakolta miközben még egy koktélos poharat ürített ki.
- Persze! - megnyugtattam.
- Uhh.. pisilnem kell! - megint a mosdó folyosóját vette célba.
- Már ez az ötödik alkalom ebben az órában!
 Nem törődött velem, visszament. És tényleg pisilt. Istenem...
- Készen vagyok! Mehetünk vissza az én pónimhoz! - szinte kiesett az ajtón.  Úgy gondoltam pónit akar mondani én nónit.
- A pónid vagy micsodád szeretné, ha nem innál többet. - csuklójánál fogva visszahúztam magamhoz.
- Ugyan! Ez a legjobb döntéés! - felemelte karjait amit én inkább lehúztam. - A szerelmi bánat ellen csakis az ital menthet meg! Ugye?
- Nem. - Húzni kezdett maga után. Ahhoz képest elég nagy erő van benne.
- Miért? Én szeketelek! Mégse jó úgyahogyne!
- Mi? - összehúztam szemöldököm. Már a szavait se lehetett érteni.
- Aza van, hogy hityába szeretezek - széttárta karjait. - Őőőrülten szerelmes beléd, akkor is márt szereetz! Értid? Mert én se! Miért nem vagyok elég jó neked? - A végén csillogó szemeivel rám nézett.
- Túl sokat ittál. - Megfogtam, félig átvettem testsúlyát és Petert kerestem. A tomboló tömeg közepén állt szinte.
- Uhh.. megih-hatom? - Olive rádermedt valakire. Remek,már csuklott is. És a legdühösebb pillantásommal jutalmaztam meg az embert, aki majdnem odaadtam nem tudom milyen alkoholos italát. Inkább vettem egy ásványvizet és a kezébe nyomtam egy szívószállal együtt. Szürcsölgetve jött utánam, szinte húztam.
 Kirángattam Petert is. A parkoló felé húztam őket. Szerencsénkre ott állt a kemping vezető fia a kocsi mellett.
- Nem vinnél vissza minket? Eléggé kiütötték magukat... - Olive karját átvetettem fejem felett a vállamra.
- Basszus. Máris menjünk. Jól kiütötte magát a csaj! -  Azonnal kinyitotta a kisbuszt és szinte belökte Petert előre. Remélhetőleg nem jár a hányás fázisban.
Olive félig rám dőlt és úgy pusmogott valamit. Legtöbbször a szeretlek szót, vagyis szireklek-et mondogatta, de remélem csak a hülyeségeit fújta.
- Trent... Pisilnem kell.
- Tartsd vissza. Mindjárt ott vagyunk. Ott rendbe rakod magad.
- Tudod mennyire szeretlek? - Vállamra fektette állát. Még a hajából is érződött a tömény alkohol és lime ismerős szaga.
- Jól beléd van zúgva... - a visszapillantóba nézett Aron, végig pillantott rajtunk.
- Túl sokat ivott. Úgyis csak haverok vagyunk. Van barátja, nekem pedig barátnőm.
- Nem hiszem. Akkor nem veled jött volna. Ha mégis van, nem szeretheti. Amikor eljöttünk, akkor is csak téged nézett.
 Nem hittem szavainak, de legalább hamar a kemping bejáratához értünk.
Megköszöntem és kihúztuk az ittasokat. Peter már a lakókocsi felé sétált, láthatólag semmi baja se volt. De Olive még szarabbul nézhetett ki, mint mielőtt eljöttünk. A zuhanyzóknál megmostam arcát. Kicsit szétkenődött az a lehelhetni sminkje is, így még jobban leöblítettem piroskás orcáját. Ahogy ezzel is végeztünk, a sátoroz tartottunk.
- Zányok... - gondolkodni se tudtam kijelentésén, azonnal egy kuka felé fordult. Haját fogva megvártam míg kiadja magából az ital nagy részét, majd újra megmoshattuk arcát. Innentől könnyű dolgunk volt. Már nem bírta azt a kis távot és felvettem az ölembe. Mire a sátorhoz értünk elaludt karjaim közt. Óvatosan bevittem, majd bedugtam hálózsákjába, de előtte levettem magas cipőjét. Egy plédet még ráterítettem.
 Ahogy melléfeküdtem azonnal felém nyújtotta karját, átakarhatott ölelni, de végül nem tette. Kis gondolkozás után magamhoz húztam, hátán pihentettem kezem, megállás nélkül járt kezem le-fel.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon tetszett meglepi a Negyedik NagyMészárlás blogomnál! :)

    VálaszTörlés