Sziasztok! Reméljük vártátok már a részt!
- Mi? Én...én nem költözöm el! Szó sem lehet róla! Végre van egy barátom, és erre el akarsz vinni?! Nem megyek sehova! Ha kell, hozzákötöm magam a falhoz! - Kiabált.
- Olive, szívem... figyelj ide... - kezdte.
- Nem! Te figyelj ide anya! Én ezt most mondom! Nem megyek sehova! - gesztikulált. - Világos!?
- Nem beszélhetsz így velem! Az anyád vagyok! Költözünk, kész! - zárta le a vitát és bement az ajtón. Olive úgy ahogy volt, lerogyott a fűre és sírni kezdett. Lehajoltam hozzá, felhúztam és magamhoz öleltem. A hajának vanília illata, a legédesebb illat, amit valaha éreztem. Rose mindig inkább a fűszeres, erős illatokért volt oda. De ez a lány még egy okkal másabb.
- Bocsi, hogy így kell látnod. - szipogott a mellkasomnál.
- Semmi baj... Elhiszem, hogy most ez nagyon kiborított. Hova költöznétek?
- Nem tudom... de mit számít az? Nem akarok elmenni és Jay sem. Viszont anyát nem lehet könnyen meggyőzni. Minél távolabb akar lenni apától. Úgy gondolja nem kellene egy házban élnünk April emlékével. Ez akkora hazugság. Így elfogjuk felejteni... - válaszolta. Letöröltem a könnycseppeket a szeme alól.
- Ugye tudod, hogy most úgy viselkedünk, mint a szerelmesek? Vagyis, igazam volt!
- Hogyne! Én egyszer sem mondtam, hogy tetszenél vagy valami, te meg állandóan ezt hajtogatod! Lehet, hogy te vagy szerelmes belém!
- Ez még viccnek is rossz! Most halt meg életem szerelme és azt hiszed, hogy ilyen hamar összeállnék valakivel? Nem ismersz, jó? Nem tudsz rólam semmit!
- De te már ismersz engem, Trent! Én is ismerlek téged! Egy órája beszéltünk róla, hogy ki vagy!
- Azok nem értek semmit! Még csak igazak sem voltak! - Csúszott ki a számon. Valóban nem volt igaz amit mondtam a sziklákon. Szépítettem... sokat.
- Akkor te most hazudtál nekem? - húzódott el. - Elmondtam neked mindent magamról! Mindent! Tudod miért nincs egy barátom sem az Apriles eseten kívül? Azért, mert mindegyik hazudik! Cserben hagynak, nem foglalkoznak velem! Voltam olyan vak, hogy simán bekajáltam amit mondtál! Azt hittem, hogy igazat mondasz! Megbíztam benned, pedig ez nagy szó! Még a saját anyámban sem tudok, a tesómban pedig csak azért, mert még kicsi! De benned olyan könnyű volt!
- Olive..
- Ne! Csak hagyj! - fogta magát és besétált..
Álltam, és vártam. Vártam Rose-ra. A házuk előtt álltam egy hatalmas csokor rózsával, öltönyben, hogy elvigyem a bálba. Negyedórás késéssel, de végül kijött a hatalmas világos színű házukból. Felém igyekezett rövid csipkés kék ruhájában.
- Viszlát, Trent! - Felelte, és előkerült háta mögül a pisztolyt, halántékához tartotta és elsütötte. Nem tudtam mit tenni, mikor lenéztem rá, a földön fekvő holttestére. Olive-ot láttam.
Felriadtam. Verejtékezve ültem fel az ágyamban, rémálmomból felkelve. Mindig ugyanez az álom. Ez kísért már azóta, mióta Olive-ot megismertem. Mindig eddig tartott, befejezetlen maradt. Nem tudtam reagálni rá, felkavart. Nem tudtam hova tenni, ahogy megláttam Olive-ot a lábam előtt heverve. Holtan...
Ránéztem éjjeliszekrényemen lévő órára, de még csak fél öt múlt. Eldöntöttem, hogy futni fogok. Már kezdett világosodni. Felvettem egy fekete melegítőt fekete tréning felsővel, futócipőmmel. Kiléptem az őszi, lassan téli időbe és felhúztam kapucnim. Telefonomat bekapcsolva fülemben felcsendültek a gyászos dalok. Még mindig a lassú, gyászolós zenék voltak rajta, amihez most nem volt kedvem, ezért kikapcsoltam. Inkább gondolkodtam. Olive-on járt az eszem. Tegnap elmondott mindent magáról, én viszont voltam olyan gyáva, hogy nem mertem beszélni magamról. A nagy része végül is igaz volt, de a kapcsolatunk Rose-al volt bonyolult. A végén már egyáltalán nem voltunk jóban. Persze szerettük egymást, de sose volt az igazi. Halála után azzal győzködtem magam, hogy ő volt az igazi. Mégis hagytam, hogy ezt csinálja, de már beláttam ez nem volt egészséges kapcsolat. Ezért nem kellett volna megölnie magát, de megtette. Itt hagyott. Bár éreztem, nem boldog. Próbáltam is ellene tenni, de már nem tudtam.
Aztán még ott van Olive, aki megpróbált kihúzni a gyászból, én meg ellöktem, mert hülye voltam. Megbántottam többször is, ő megbocsájtott. Most nem tudom, hogy megfog-e. Amikor az anyja elmondta a költözést, én is meglepődtem. Olive kitartott a mellett, hogy ő nem megy sehova, mert itt vagyok neki én, erre hazudok neki. Egy mocskos szemétláda vagyok. Sőt! Rosszabb. Bocsánatot fogok tőle kérni.
De nem jött el a DÖK gyűlésre, reménykedtem a késésében, de nem... Aztán egész nap nem láttam. Pedig azóta sokat bejárt hozzám a sötétkamrába is. Minden szünetben mellettem állt és segített a suliújságban. Nem hinném, hogy megbocsát nekem...
A héten végig nem jelentkezett, a suliban sem láttam. Beteg lenne? Vagy már el is költöztek volna?
Friss, vidámabb zenéket hallgatva indultam haza az esőben átvágva egy parkon. Minden sarkon van itt egy park, mivel egy hatalmas erdő közepén vagyunk. Az eső elállt, felléptem a kis tó feletti hídra, felnéztem és megláttam Olive-ot, amint felém sétált lila gumicsizmában sárga esernyővel. Amikor meglátta, hogy nézem, maga elé húzta esernyőjét, mint aki bujkál. Megállt, és tartotta maga elé az esernyőjét tovább. Igyekezni kezdtem felé, mire pár lépést hátrált, megfordult és futni kezdett előttem. Franc essen bele, hogy milyen gyorsan fut. Állandóan visszafelé nézett, így nem vette észre, hogy éppen egy pad felé fut teljes sebességgel, így neki ment és felborította a padot. Esernyője elrepült, a feltámadó szél felkapta, belerepült a tóba. Olive ott ült a pad mellett összegyülemlett pocsolyában. Nevetve sétáltam oda hozzá, megálltam előtte és a kezemet nyújtottam. Mindkét kezével megmarkolta kezem és belehúzott a sárba maga mellé. Hahotázni kezdett, de rögtön elkomorult, mikor rám nézett. Körülnézett maga mögött, keresve valamit, felállt sáros nadrággal futni kezdett a tó felé. Az esernyő még mindig ott libegett szétnyílva a tó közepén. Olive felfutott a hídra, átmászott a korláton egy kis vékony kődarabra lépett és nyújtózkodni kezdett érte. Odasiettem hozzá, áthajoltam felette a korláton.
- Hagyd, az csak egy esernyő! - szóltam rá.
- Neked! Én ezt az esernyőt a nővéremtől kaptam! - ripakodott rám.
- Gyere ide, majd én kiveszem! Még az hiányzik, hogy beleess! - követte utasításaim, ügyesen átlendült a korláton pont a karomba. Felemeltem és átraktam a jobb oldalamra. Nehezen átmásztam a korláton, leguggoltam és nyújtózkodtam az esernyő nyeléért, nagy erőfeszítéssel, de végül elértem a csurom vizes darabot. Odaadtam az ugráló lánynak, aki azonnal összecsukta és maga mellé rakta.
- Köszi, ha te nem lettél volna, biztos nem értem volna el! Viszont akkor nem is került volna bele ejteni és ilyen koszos sem lennék! Amit nem bánok, mivel imádom sarat! Malacok jutnak róla eszembe, amiket imádok! - Hadarta el egy szuszra, megfordult indulni készült.
- Olive, várj! - vállára tettem a kezem, félresöpörtem barna hajzuhatagát. Érintésemre izmai megfeszültek. Lassan fordult meg, egy örökkévalóságnak tűnt, míg megláttam csodaszép aranybarna szemeit. - Annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom! Őszintén sajnálom!
- Én megértelek Trent! Nem bízol bennem annyira, hogy elmondj alapvető dolgokat magadról. Én ezt megértem, és nem vitatkozom veled!
- Viszont most elakarom! Elakarok mondani neked mindent!
- Egyik napról a másikra nem lehet megbízni valakiben, Trent! - mondta ki a logikus választ.
- Itt nem a bizalomról van szó! Hanem arról, hogy gyáva voltam! Féltem elmondani az igazat! Magamról nem hazudtam, csak Rose-ról! !
- Áhh, így már mindjárt más! Így is úgy is hazudtál nekem Trent, amit nem bírok elviselni, érted?
- Rose-val nem voltunk olyan jóban, mint mondtam! Nem volt tökéletes kapcsolatunk ahogy előadtam! Többet veszekedtünk, mint egy házaspár! Még meg is csalt!
- Megcsalt? Mégis miért?
- Nem tudom, de végül is nem voltam neki elég jó! Ezt senkinek sem mondtam el, még Rose sem tudta, hogy tudom! Eszembe sem jutott egészen hétfőig! Én tényleg sajnálom Olive! Nélküled ennyi idő után olyan fura! Fura mikor nem látlak a DÖK gyűlésen, vagy nem jössz be a kamrába!
- Hiányzom?! Tudod... te is nekem! Hiányoztak a hülye megjegyzéseid, a hangod! Minden!
- Akkor szent a béke? - Rávigyorogtam reménykedve.
- Ühüm! De most haza kéne mennem lezuhanyozni! Nagyon mocskos vagyok!
A mocskos szótól egyből beindult a fantáziám, hogy mennyire is lehet mocskos. Húsz éves vagyok, szerintem az lenne a baj, ha nem fantáziálnék ilyenekről...
- Mi? Én...én nem költözöm el! Szó sem lehet róla! Végre van egy barátom, és erre el akarsz vinni?! Nem megyek sehova! Ha kell, hozzákötöm magam a falhoz! - Kiabált.- Olive, szívem... figyelj ide... - kezdte.
- Nem! Te figyelj ide anya! Én ezt most mondom! Nem megyek sehova! - gesztikulált. - Világos!?
- Nem beszélhetsz így velem! Az anyád vagyok! Költözünk, kész! - zárta le a vitát és bement az ajtón. Olive úgy ahogy volt, lerogyott a fűre és sírni kezdett. Lehajoltam hozzá, felhúztam és magamhoz öleltem. A hajának vanília illata, a legédesebb illat, amit valaha éreztem. Rose mindig inkább a fűszeres, erős illatokért volt oda. De ez a lány még egy okkal másabb.
- Bocsi, hogy így kell látnod. - szipogott a mellkasomnál.
- Semmi baj... Elhiszem, hogy most ez nagyon kiborított. Hova költöznétek?
- Nem tudom... de mit számít az? Nem akarok elmenni és Jay sem. Viszont anyát nem lehet könnyen meggyőzni. Minél távolabb akar lenni apától. Úgy gondolja nem kellene egy házban élnünk April emlékével. Ez akkora hazugság. Így elfogjuk felejteni... - válaszolta. Letöröltem a könnycseppeket a szeme alól.
- Ugye tudod, hogy most úgy viselkedünk, mint a szerelmesek? Vagyis, igazam volt!
- Hogyne! Én egyszer sem mondtam, hogy tetszenél vagy valami, te meg állandóan ezt hajtogatod! Lehet, hogy te vagy szerelmes belém!
- Ez még viccnek is rossz! Most halt meg életem szerelme és azt hiszed, hogy ilyen hamar összeállnék valakivel? Nem ismersz, jó? Nem tudsz rólam semmit!
- De te már ismersz engem, Trent! Én is ismerlek téged! Egy órája beszéltünk róla, hogy ki vagy!
- Azok nem értek semmit! Még csak igazak sem voltak! - Csúszott ki a számon. Valóban nem volt igaz amit mondtam a sziklákon. Szépítettem... sokat.
- Akkor te most hazudtál nekem? - húzódott el. - Elmondtam neked mindent magamról! Mindent! Tudod miért nincs egy barátom sem az Apriles eseten kívül? Azért, mert mindegyik hazudik! Cserben hagynak, nem foglalkoznak velem! Voltam olyan vak, hogy simán bekajáltam amit mondtál! Azt hittem, hogy igazat mondasz! Megbíztam benned, pedig ez nagy szó! Még a saját anyámban sem tudok, a tesómban pedig csak azért, mert még kicsi! De benned olyan könnyű volt!
- Olive..
- Ne! Csak hagyj! - fogta magát és besétált..
Álltam, és vártam. Vártam Rose-ra. A házuk előtt álltam egy hatalmas csokor rózsával, öltönyben, hogy elvigyem a bálba. Negyedórás késéssel, de végül kijött a hatalmas világos színű házukból. Felém igyekezett rövid csipkés kék ruhájában.
- Viszlát, Trent! - Felelte, és előkerült háta mögül a pisztolyt, halántékához tartotta és elsütötte. Nem tudtam mit tenni, mikor lenéztem rá, a földön fekvő holttestére. Olive-ot láttam.
Felriadtam. Verejtékezve ültem fel az ágyamban, rémálmomból felkelve. Mindig ugyanez az álom. Ez kísért már azóta, mióta Olive-ot megismertem. Mindig eddig tartott, befejezetlen maradt. Nem tudtam reagálni rá, felkavart. Nem tudtam hova tenni, ahogy megláttam Olive-ot a lábam előtt heverve. Holtan...
Ránéztem éjjeliszekrényemen lévő órára, de még csak fél öt múlt. Eldöntöttem, hogy futni fogok. Már kezdett világosodni. Felvettem egy fekete melegítőt fekete tréning felsővel, futócipőmmel. Kiléptem az őszi, lassan téli időbe és felhúztam kapucnim. Telefonomat bekapcsolva fülemben felcsendültek a gyászos dalok. Még mindig a lassú, gyászolós zenék voltak rajta, amihez most nem volt kedvem, ezért kikapcsoltam. Inkább gondolkodtam. Olive-on járt az eszem. Tegnap elmondott mindent magáról, én viszont voltam olyan gyáva, hogy nem mertem beszélni magamról. A nagy része végül is igaz volt, de a kapcsolatunk Rose-al volt bonyolult. A végén már egyáltalán nem voltunk jóban. Persze szerettük egymást, de sose volt az igazi. Halála után azzal győzködtem magam, hogy ő volt az igazi. Mégis hagytam, hogy ezt csinálja, de már beláttam ez nem volt egészséges kapcsolat. Ezért nem kellett volna megölnie magát, de megtette. Itt hagyott. Bár éreztem, nem boldog. Próbáltam is ellene tenni, de már nem tudtam.
Aztán még ott van Olive, aki megpróbált kihúzni a gyászból, én meg ellöktem, mert hülye voltam. Megbántottam többször is, ő megbocsájtott. Most nem tudom, hogy megfog-e. Amikor az anyja elmondta a költözést, én is meglepődtem. Olive kitartott a mellett, hogy ő nem megy sehova, mert itt vagyok neki én, erre hazudok neki. Egy mocskos szemétláda vagyok. Sőt! Rosszabb. Bocsánatot fogok tőle kérni.
De nem jött el a DÖK gyűlésre, reménykedtem a késésében, de nem... Aztán egész nap nem láttam. Pedig azóta sokat bejárt hozzám a sötétkamrába is. Minden szünetben mellettem állt és segített a suliújságban. Nem hinném, hogy megbocsát nekem...A héten végig nem jelentkezett, a suliban sem láttam. Beteg lenne? Vagy már el is költöztek volna?
Friss, vidámabb zenéket hallgatva indultam haza az esőben átvágva egy parkon. Minden sarkon van itt egy park, mivel egy hatalmas erdő közepén vagyunk. Az eső elállt, felléptem a kis tó feletti hídra, felnéztem és megláttam Olive-ot, amint felém sétált lila gumicsizmában sárga esernyővel. Amikor meglátta, hogy nézem, maga elé húzta esernyőjét, mint aki bujkál. Megállt, és tartotta maga elé az esernyőjét tovább. Igyekezni kezdtem felé, mire pár lépést hátrált, megfordult és futni kezdett előttem. Franc essen bele, hogy milyen gyorsan fut. Állandóan visszafelé nézett, így nem vette észre, hogy éppen egy pad felé fut teljes sebességgel, így neki ment és felborította a padot. Esernyője elrepült, a feltámadó szél felkapta, belerepült a tóba. Olive ott ült a pad mellett összegyülemlett pocsolyában. Nevetve sétáltam oda hozzá, megálltam előtte és a kezemet nyújtottam. Mindkét kezével megmarkolta kezem és belehúzott a sárba maga mellé. Hahotázni kezdett, de rögtön elkomorult, mikor rám nézett. Körülnézett maga mögött, keresve valamit, felállt sáros nadrággal futni kezdett a tó felé. Az esernyő még mindig ott libegett szétnyílva a tó közepén. Olive felfutott a hídra, átmászott a korláton egy kis vékony kődarabra lépett és nyújtózkodni kezdett érte. Odasiettem hozzá, áthajoltam felette a korláton.
- Hagyd, az csak egy esernyő! - szóltam rá.
- Neked! Én ezt az esernyőt a nővéremtől kaptam! - ripakodott rám.
- Gyere ide, majd én kiveszem! Még az hiányzik, hogy beleess! - követte utasításaim, ügyesen átlendült a korláton pont a karomba. Felemeltem és átraktam a jobb oldalamra. Nehezen átmásztam a korláton, leguggoltam és nyújtózkodtam az esernyő nyeléért, nagy erőfeszítéssel, de végül elértem a csurom vizes darabot. Odaadtam az ugráló lánynak, aki azonnal összecsukta és maga mellé rakta.
- Köszi, ha te nem lettél volna, biztos nem értem volna el! Viszont akkor nem is került volna bele ejteni és ilyen koszos sem lennék! Amit nem bánok, mivel imádom sarat! Malacok jutnak róla eszembe, amiket imádok! - Hadarta el egy szuszra, megfordult indulni készült.
- Olive, várj! - vállára tettem a kezem, félresöpörtem barna hajzuhatagát. Érintésemre izmai megfeszültek. Lassan fordult meg, egy örökkévalóságnak tűnt, míg megláttam csodaszép aranybarna szemeit. - Annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom! Őszintén sajnálom!
- Én megértelek Trent! Nem bízol bennem annyira, hogy elmondj alapvető dolgokat magadról. Én ezt megértem, és nem vitatkozom veled!
- Viszont most elakarom! Elakarok mondani neked mindent!
- Egyik napról a másikra nem lehet megbízni valakiben, Trent! - mondta ki a logikus választ.
- Itt nem a bizalomról van szó! Hanem arról, hogy gyáva voltam! Féltem elmondani az igazat! Magamról nem hazudtam, csak Rose-ról! !
- Áhh, így már mindjárt más! Így is úgy is hazudtál nekem Trent, amit nem bírok elviselni, érted?
- Rose-val nem voltunk olyan jóban, mint mondtam! Nem volt tökéletes kapcsolatunk ahogy előadtam! Többet veszekedtünk, mint egy házaspár! Még meg is csalt!
- Megcsalt? Mégis miért?
- Nem tudom, de végül is nem voltam neki elég jó! Ezt senkinek sem mondtam el, még Rose sem tudta, hogy tudom! Eszembe sem jutott egészen hétfőig! Én tényleg sajnálom Olive! Nélküled ennyi idő után olyan fura! Fura mikor nem látlak a DÖK gyűlésen, vagy nem jössz be a kamrába!
- Hiányzom?! Tudod... te is nekem! Hiányoztak a hülye megjegyzéseid, a hangod! Minden!
- Akkor szent a béke? - Rávigyorogtam reménykedve.
- Ühüm! De most haza kéne mennem lezuhanyozni! Nagyon mocskos vagyok!
A mocskos szótól egyből beindult a fantáziám, hogy mennyire is lehet mocskos. Húsz éves vagyok, szerintem az lenne a baj, ha nem fantáziálnék ilyenekről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése