9. nap A gyönyörűségedért

  Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy nem lett kitéve a rész tegnap! De ami késik nem múlik.

Olive
 Nem szeretek vásárolni. Báli ruhát mentünk nézni anyával, butikról butikra jártunk a megfelelő ruhára várva. Egy sem volt, ami tetszett volna. Nekem a tökéletes ruha kell, amit a sok egyforma ruha között nem találok meg. Anya mutatott fodrostól kezdve estélyiig mindent. A fodros csúnya, az estélyi meg túl hosszú, megbotlok benne még magassarkúban is. A lábamat már annyira nyomta a cipő a sétától, mikor megláttam egy szerény kis butikban a tökéletes ruhát a sarokban. Gyönyörű sötétkék, mint az éjszaka. Alja csipkés, a térdem felé ér. Mire összeállt a kép a fejemben, tudtam milyen ékszer kell hozzá. Csak egy nyaklánc kellett, amit nővérem adott nekem két éve. A cipő nézés már könnyebb feladat volt, mivel már el tudtam képzelni, hogy milyen illene hozzá. Egy egyszerű fekete tűsarkút vásároltam.
 A bál napjáig alig beszéltünk Trenttel. Annyira izgultam, hogy többször felpróbáltam a szinte rám varrt ruhát, gondolkodtam, hogy vajon jó lesz-e. Vajon tetszeni fog-e neki? Gyomoridegem volt egészen péntekig, a bál napjáig. Partnerem írt egy SMS-t, hogy este értem jön kocsival. Már régen megbeszéltük, hogy ez nem lesz több két barát szórakozásánál. Elmegyünk, szórakozunk és hazajövünk, ennyi. Nem kell ezen izgulni.
 Anyával megbeszéltük a dolgokat, belementem a költözésbe, persze csak a suli elvégzése után.
Egész nap másra sem tudtam gondolni, mint az estére. Álmaim egyikéhez tartozott, hogy egy bálban, bármelyikben, megcsókoljon a tökéletes férfi. Ez az álom soha nem fog bekövetkezni, ez életem első és talán utolsó bálja. A tökéletes pasi viszont... Szóval ez az egész csak álom maradt.
 Besütöttem a hajam, ami úgy ahogy elképzeltem omlott a vállamra. Hét óra előtt tíz perccel mindent csináltam ami csak eszembe jutott az idő múlása érdekében. Nem sok az a tíz perc, de Trent tuti késni fog. Meglepetésemre egészkor kopogtak a bejárati ajtón, miközben én idegességemben csokit majszoltam. Mezítláb odaslisszoltam az ajtóhoz, és szélesre tártam.

Trent
Amikor Olive előttem állt, elállt a lélegzetem. Csodásan nézett ki, de a ruha... A ruha hasonlított arra, amit álmomban láttam Rose-n. Ugyanolyan tökéletesen simult az alakjára, darázsderekára. Sokkolva álltam Olive előtt a bejárati ajtóban, mikor megláttam a szája szélén egy kis csokit. Elmosolyodtam, odanyúltam és hüvelykujjammal letöröltem. Jókedve nem ingott meg, ugyanúgy mosolygott ahogy szokott. Szeme nem árult el semmit a pillanatnyi helyzetéről, ahogy szokott. Valami megváltozott.
- Nem mondasz semmit? - invitált be a házba.
- Khm.. Szép vagy! - nyögtem ki.
- Ezért megéri egész este ebben a cipőben kínlódnom. - felhúzta a  nyolc centis magassarkúját, ami sokat magasított rajta. Így ért már kb. az államig.
- Felőlem jöhetsz mezítláb is, már úgyis megszoktam, hogy nagyon pici vagy! - paskoltam meg feje tetejét.
- Én meg megszoktam, hogy egy égimeszelő vagy! Egy hegyi troll. Tiszta Thor, már csak a kalapács hiányzik.
- Azt ma kivételes alkalomból hagytam otthon! - mentem bele a viccelődésbe.
- És akkor mi van, ha emiatt lelépek pókemberrel?
- Megígérem, többé nem fog falon mászni!
- Jaj, de féltékeny valaki! - bökött bele pici ujjaival és annál nagyobb körmeivel a bordámba.
- Nem vagyok féltékeny, mivel tudom, hogy pókember nem jön a közeledbe, mert végig melletted leszek!
- Úristen! Engem ér a megtiszteltetés, hogy a társaságodban lehetek? Ezt nem hiszem el! - pislogott nagy pilláival majd beledőlt a karomba ájulást színlelve.
- Egyszem lányomat megint egy fiú karjaiban látom. Miért is lep ez meg engem? - jött be édesanyja a konyhába. Olive szeme tágra nyílt, majd lekókadt a feje. Biztos az egy szemen és a fiú karjaiban-ra figyelt fel. April és a volt pasija. Amint eszembe jutott az utóbbi, harag töltött el.
- Anya, Trent csak a barátom. - mentegetőzött.
- Hogyne! Múltkor nem volt alkalmam bemutatkozni! Olive édesanyja vagyok, Penny. Te biztosan Trent vagy! Olive sokat beszélt már rólad! Komolyan, be nem állt a szája. - adott két hatalmas puszit arcomra.
- Örülök, Miss Ewens! - mosolyogtam rá.
- Drágám, hívj csak Penny-nek! De menjetek, még a végén elkéstek! - hessegetett minket a bejárati ajtó felé.
- Anya, itt nincs időpont! Bármikor mehetsz! Bár ez a bál inkább szerelmespároknak van rendezve.
- Utálom, hogy mindig azoknak van! Ott a Valentin nap, miért nem érik be azzal?! - magyaráztam Olive-nak, aki csak megértően bólogatott.
 Kinyitottam neki az autó ajtaját, és bekötöttem. Érdeklődve figyelte cselekedetem, de csak vállat vont. Megkerültem a kocsit, beültem a kormány mögé.
- Jó ebben a kocsiban! Kényelmes! - hunyta le szemét a bőrülésen.
- Nem fázol? Bekapcsolhatom az ülésfűtést! - témát váltottam.
- Nem, jó lesz így! - kapcsolgatni kezdtem a rádiót. Sosem szokott semmi jó lenni, de próba szerencse. - Megállapodnál végre egyen? Játszani akarok!
- Játszani? Mit? - állapodtam meg egy régi retro adón.
- Kijelölünk egy betűt, és út közben olyan feliratokat, rendszámtáblát, vagy valami mást kell találni amin szerepel a betű! Ha van, akkor mondod, hogy ping, vagy pong! De felőlem játszhatunk Hopp, kutya!-át is! Hátha Marshall szerencséjéből rám is ragadt!
- Szereted az Így jártam anyátokkal-t, ugye? De felőlem bármelyiket játszhatjuk! Úgyis végig tömve lesznek az utak.
- Imádom! Kedvencem Barney, de a vége nem volt a legjobb! Visszatérve a játékra, az első az jobb lesz! Nem fogunk látni egy kutyát sem!
- Hopp, kutya! - mondtam, és rámutattam az elhagyott kutyára.
- Ez nem ér! Nem is azt játszunk! De játszhatunk! Figyelek! - tárta szélesre szemeit és figyelte az utat.
- Hopp, kutya! - szóltam egy kis idő múlva.
- Hol, én nem látom?! - nézelődött.
- Az előbb hagytuk el, a te oldaladon volt! - ismertettem vele. Szemét összehúzta, és visszadőlt az ülésbe, duzzogott. Kezét összekulcsolta a mellén, felbőszült oroszlánként méregetett. Láttam még egy kutyát, de hagytam.
- Hopp, kutya! - ordította felém, és ugrálni kezdett az ülésen úgy, hogy még a biztonsági öv sem tudta ott tartani. - Na, mi van? Eltaláltam! Még esélyed sem volt! Mint egy nindzsa! Van nindzsa szak a suliban, mert akkor átmegyek!?
- Nem, valószínűleg nincs! - nevettem rajta. Olyan boldog lett ettől az egytől, hogy tovább kémlelte az utat. Talált még kettőt, míg odaértünk.
- 3:2-re elvertelek! Irigykedsz? - súgta, miközben hátát fogva bevezettem a bálterembe. Olyan tömegnyomor volt, szerintem alig kaptak levegőt a táncoló emberek. A fiúkon mindenhol szmokingot láttam, a lányokon estélyiket, party ruhákat. De itt még mindig Olive volt a legszebb lány a teremben. Volt olyan női ruha, ami alig takart valamit a dekoltázsából, na meg a miniruhák. Kihagyhatatlan. A díszletet figyelve eszembe jutottak annak készítései. A lampionok plafonra voltak aggatva, szalagok a falakon, lufik mindenhol. Arany és fehér szín uralkodott az egész teremben.
- Ugye most csak viccelsz? - néztem elképedve a tömeget.
- Ilyen egy bál? A filmekbe nem voltak... ennyien! - csatlakozott hozzám. - De nézzünk körbe!
Megragadta a karom, rángatni kezdett be a tömegbe. Vállaknak ütköztünk, tapostak, de Olive-ot nem tántorította el. Átjutottunk a terem másik végébe, aminek semmi értelme nem volt, mert nem volt ott semmi.
- Ojj, tudtam, hogy be kellett volna fordulni, mikor lehetett volna! - tűnődött. Alsó ajkát rágta, amitől olyan cukin nézett ki, mint egy kiscsibe. Újra megragadta a kezem, rákulcsolta ujjait az enyémekre. Lepillantottam, észleltem, hogy alig látszottak ki pici ujjai az enyémek közül. Látta, végignézte ahogy figyelem a kezünket, egy halvány mosoly jelent meg a száján. Átvettem az irányítást, lökdöstem mindenkit, akit csak lehetett. Egy lökés közben Olive keze kicsúszott az enyémből, és elsodorta a tömeg. Visszafordulni sem tudtam, engem is vitt az áradat. A kajasarokban lyukadtam ki, őt viszont sehol sem láttam. Aggódni kezdtem, néztem a tömeget, mikor tőlem balra megjelent, ziláltan.
- Ezek nem emberek! Valaki megharapott, na meg ki is karmolt. - mutatott a csuklóján éktelenkedő harapásnyomra.
- Ne menjünk inkább ki? Reménykedjünk, hogy ott nem lesznek sokan! - javasoltam.
- Soha a büdös életben nem fogunk innen kijutni! - nézett aggódva a már nagyobb tömeg felé.
- Van egy ötletem! - lehajoltam és felvettem a vállamra. Lesimítottam a combján a ruhát, nehogy kilátszódjon a feneke.
- Rosszul van, hagy vigyem ki! Utat emberek! - ordítottam a tömegbe. Felfigyeltek, és tömörülni kezdtek hagyva egy kis folyosót a bejárat és mi köztünk. Sétálni kezdtem győztes mosollyal az arcomon, figyelve az aggódó tekinteteket.
- Ez bevált! - suttogta. - De ez kezd kényelmetlen lenni! És ne fogdosd a fenekem!
- Azt akarod, hogy mindenki meglássa mi van a ruha alatt? - mondtam az ajtón kilépve. Letettem őt a földre, és néztem ahogy rendezgeti ruháját.

- És itt mit csináljunk? - nézett szét maga körül. - Ne mondd, hogy Hopp, kutya! mert ha meglátok egyet, én sikítok! Este félelmetesek a nagy kutyák!
- Nem, azt csak autóban jó játszani! Menjünk inkább sétálni! - ötleteltem.
- Meséltem az elméletemről, az este félelmetes kutyákról? - húzta fel szemöldökét.
- Jó lesz! Csak séta és beszélgetés! Ne félj, Thor megvéd! - feszítettem be bicepszem és hagytam, hogy nevetve átkarolja.
- Nem kell "menőzni"! - sétáltunk. Elhaladtunk egy nagy elhagyatott ház előtt, amit Olive csak lehurrogott, hogy ő már látott ennél jobbat is. Ránk morgott egy kutya, majdnem szívrohamunk lett egy bokorból kibújó macskától.
 Egy zebra közepén rácseppent az orromra egy esőcsepp. Az ég felé néztem, a szemem sarkából láttam, ő is azt kémleli. Hevesebben, mennydörgéssel kombinálva esett a fejünk fölött. Olive megfordult és szökdécselni kezdett a felgyülemlő pocsolyákban. Magassarkú cipőjét félredobta és pörgött az aszfalton.
- Olive, nem lenne jobb bebújni valami alá? - világította meg az eget egy villám. Kérdésemre figyelve felém fordult.
- Nem! Imádom az esőt! - kiabálta, majd száját kinyitva inni kezdte az égből jövő cseppeket. A boldog lány láttán én is az lettem, eszembe jutott egy nagyon jó ötlet.
- Tudod szokás bálon táncolni is! - ragadtam meg derekát pörgés közben. Vizes haja rátapadt homlokára, sminkje szétfolyt az arcán. Szemembe nézett, lelkesen bólogatott.
 Egyik kezemmel derekát markoltam, a másikkal a kezét fogtam. Vállamra tette kezét, és lassúzni kezdtünk. Még jó, hogy megtanultam táncolni, végre egyszer hasznát is veszem. Láttam, Olive is érti dolgát, pörögtünk, forogtunk az esőben. Fejünk fölött még mindig csatáztak, de mi kizártunk mindent. Csak mi voltunk, ahogy az út közepén táncolunk. Megszűnt minden körülöttünk.
 Letettem a földre, belenéztem csillogó szemeibe. Nem nézett vissza, szemei ajkamat bámulták. Arca egyre közelebb került az enyémhez. Meg akar csókolni. Meg fog csókolni...