Sziasztok! Végre kitesszük első részünk. A blogban szereplő eymail.com-ot mi írók találtuk ki, így szeretnénk, ha nem látnánk máshol. Nem húznám tovább a szót: jó olvasást!
- Olive!
A padból álltam fel, amikor nevemet hallottam. Összegörnyedtem, rajzmappáim és állványomat szorongatva fordultam osztálytársam felé.
- Nem jöttél tegnap a suliújság megbeszélésére! Mit jelentsen ez?! - Ordibált velem a főszerkesztő helyettes.
Mivel a végzős főszerkesztő leballag a fősuliból, rá zúdul minden és neki kell felelősséget vállalnia miattunk, ha nem jelenünk meg egy gyűlésen. Megsajnáltam... de mégis... Egyszerűen nem akartam elmenni. Túl izgalmas volt új blogos főszereplőim rajzolgatása, festése, és létrehozatala, mintegy füzettel ott ülni az unalmas megbeszélésen. Úgyis rajzoltam volna.
- Ne haragudj...
- De haragszom! Kérdőre vontak!! Bíztam benned! - Kiáltozásának egyszer csak vége lett, normális hangszínre váltott. - Tudom nehéz, mert még gólya vagy, de ezt nem lehet betartani?!
Ezzel ott hagyott. Nem igazán érdekelt a dolog. Úgyse vagyok érintett az ügyben. Mindig elkészítem és leadom az ajánlókat idő előtt. Nem is értem minek kéne elmennem ilyen dolgokra...
Fáradtan szálltam le délután a troliról majdnem a házunk előtt. Kezemben a befejezett rajzokkal és még sok más rajzcuccal tettem meg az utat a házunkig. Köszöntem anyának, és gyorsan felfutottam az emeletre, ahol szobám várt. Az ajtaját különböző poszterek, díszek tarkították. A szobámban a földön találtam meg az elvileg falon elhelyezett kinyomtatott blogverseny első helyezett díját. Ekkor eszembe jutott, hogy még a mai nap során várok egy fontos interjú visszajelzésre. Beledőltem az ágyba, kezembe vettem a laptopot, beírtam, hogy eymail.com. Bejelentkezést követve észrevettem két levelet. Az egyik a várva várt interjú válsza, a másik egy számomra ismeretlen lánytól.
Érkezett: Rose Adams
Tárgy: Egy szívesség!
Észre sem vettem, máris a levelet olvastam. Mikor a végéhez értem, egy könny csordult végig az arcomon. ¸¸Egy szívesség" . Ha ez azt jelenti amire gondolok, és valóban igaz, akkor nekem ezt a szívességet meg kell tennem. De ha mégsem érzek úgy? Vagy nem érezhetek úgy? És miért pont én?
Ezek, s hasonló kérdések futottak végig egész hétvégén az agyamon. Sokkolt ez a levél, még az interjú befejezését is elfelejtettem, amire annyira vártam. Döntésem alapján, megpróbálom megtenni ezt a szívességet, vagy csak megmutatni neki a mail-t, hogy mégis mit kéne csinálni, mert teljesen tanácstalan vagyok. A hétfő reggel így kezdődött.
A kémiaterem ajtajánál várakoztam Trent Weaver-re. Mindketten felvettük ezt a tárgyat, de még nem beszéltünk egy szót sem. Nem mintha én beszélnék valakivel is anyán, a tanáraim és az öcsémen kívül. Elfoglal az olvasás, a festés, a tanároknak való segítés. Már sok embertől megkaptam, hogy könyvmoly, nyalizós, de még azt is, hogy kocka. Azt nem tudom, hogy az utóbbit miért, mert csak annyit értek a modern technológiai dolgokhoz, hogy be tudom kapcsolni a gépet meg a neten kutakodni. Úgyhogy ez a feltételezés valószínűleg hamis. A nyalizós pedig azért, mert nincsenek barátaim és nem akarom a szüneteimet egyedül tölteni az üres, elhagyatott, csendes teremben?
Már alig álltam a lábamon, mikor betoppant az ember akit vártam. Mikor be akart menni az előadó ajtaján, gyorsan elé ugrottam. Több, mint egy fejjel magasabb volt nálam, izmos és helyes. Alighanem a főiskola leghelyesebb fiúja. Megpróbált kikerülni, de megint nem hagytam.
- Elengedsz? - Megint megpróbált kicselezni.
- Nem! Beszélni szeretnék veled valamiről! - Felnéztem rá. Tényleg hatalmas, látom a borostát az álla és a nyaka találkozásánál. Vagy az is lehet, hogy én vagyok kicsi... Nem, ő a nagy!
- Mondjad könyvmoly! Vagyis... Emma? - Látta, hogy meglepetten, szóval hülyén nézek rá, de folytatta. - Emily? Nora?
- Hagyd.... szóval amiről szeretnék veled beszélni az egy e-mail!
- Egy e-mail? Mit érdekel engem, hogy te kivel üzengetsz? - Hadonászott a kezével. Stresszes..
- Hagyd már, hogy befejezzem! - Ordítottam rá, mire mindenki ránk figyelt. Megvártam míg nem néztek és halkan folytattam. - Szóval kaptam egy e-mailt! Meg is mutatom!
Elővettem a telefonom beléptem az oldalra, de bárhol kerestem nem volt benne. Eltűnt!
- Nem találom! Ez hogy lehet? Hisz tegnap még megvolt!
- Figyelj, ez miben is érint engem?
- A barátnődtől kaptam az e-mailt - hátrált egy lépést, elszörnyülködve nézett rám. Elmeséltem neki mindent a levélből. Mikor befejeztem egyszerűen csak kiröhögött.
- Honnan veszed, hogy én beveszem ezt a maszlagot? Még csak nem is ismerted! Miért pont neked írna? És miért pont ilyet?
- Én is ezt kérdeztem magamtól egész hétvégén. Nem tudom mit csináljak! Tanácstalan vagyok! - Ismét megemelkedett a hangom.
- Te teljesen hülye vagy! Ráment az a túlzott könyv az agyadra?! Nem kéne annyit olvasni, ez megold mindent! - Kocogtatta meg a homlokom, majd elment a helyére, előre az első padba.
Emlékszem, mikor előre ültették mert állandóan dumált, és engem aki ott ült, hátra küldték az ő helyére. Mindig is szerettem elöl ülni.
Helyemre slattyogtam, és békén hagytam Trent-et. Mikor bejött a tanár, ezzel kezdte:
- Olive, gyere szépen előre Mr. Weaver mellé. Mr. Peterson leadta ezt a tárgyat. Mától Mr. Weaver lesz a társa! - Szólt Mrs. Ward. Nem hittem el, hogy pont most mehetek előre, mégis kapkodva, de odaértem.
Trent dühösen nézett rám, mikor mindent leraktam mellé. Megakadt a szeme a füzetemen. Mindenki laptopon gépelt, csak én írtam lapra. A kémia nem olyan nehéz, füzetbe is le tudtam írni, nem kellett hozzá gép. Az új kiskutyás füzetem borsot tört az orra alá. Fújtatott egyet, majd visszafordult a tanár felé. Elé toltam a füzetemet és tollal ráböktem a nevemre, s mikor felnézett rám elmosolyodtam. De ő is valami ilyesmit tett, és rámutatott a gépén a felhasználónévre. Forgattam a szemem, és tettettem, hogy elájulok. Kuncogott. Félsiker. Ha az a feladatom, hogy felvidítsam ezt a fiút, örömmel. Még rejtély, hogy holnap és holnapután és az azt követő napokon mivel rukkolok elő, hogy jókedvre derítsem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése