Sziasztok! Itt is a szerdai rész!
Ketten ültünk szobája bolyhos szőnyegén és a díszeket készítettük.
- Te tényleg ennyire ügyetlen vagy? - Kihúzta Olive az ollót kezemből.
- Sosem voltam jó technikából! Ne kritizálj, fáj a lelkemnek! - Kezem a mellkasomra tettem és drámaian néztem a levegőbe. Nevetni kezdett, amitől nekem automatikusan mosolyra húzódott a szám.
- A te lelkednek minden fáj! - Pont az orrom előtt hadonászott az ollóval. Miután pár szétvágdosott papírt összegyűrtem és kidobtam a mellettem álló kukába, megszólaltam.
- Nem értem miért csináljuk...
- Ezt mire érted? - Pár pillanatig felnézett abbahagyva munkáját.
- Semmi értelme. Úgyse megyünk a bálba.
- Mert ránk sózhatták a nehezét. Örülök, hogy nem kell megint nekem az egészet elkészíteni - folytatta munkáját.
- Miért?
- A gólyabálon is képesek voltak velem elkészíteni a díszeket. Legalább nem nekem kellett felrakosgatnom.
- Adjuk oda nekik, hogy fejezzék be ők. Úgyis vittünk már párat.
- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de ha én valamit elkezdek azt be is fejezem.
- Akkor se fogod látni...
- Biztos? - Mosolyra húzta szép, ívelt, apró száját és szemöldökét kezdte fel-le húzogatni. - Menjünk ketten!
- Mi? - Nem voltam bálba mióta Rose-al együtt voltam. Ő másik suliba járt a félévtől, azonban mehettünk volna együtt a bálokra, nem tiltotta a szabályzat.
- Igen! - Még íveltebb lett mosolya, majd nekem biccentett. - Csípd ki magad bébi! - a végére még kacsintott is szájnyitással. Muszáj volt nevetnem, mégis belementem ötletébe.
Ledőltem a szőnyegre és a plafont kezdtem bámulni. Az ágya felé biccentettem fejem és megpillantottam valamit. Gyatra csillogásával mégis bántotta szemem.
- Olive, van valami az ágy alatt!
- Trent... Neked kiskorodban nem mondták, hogy szörnyek nincsenek? - Rosszallóan bólogatott.
- Hogy jönnek ide a szörnyek?
- Az ágy alatt! Nincsenek szörnyek az ágy alatt, szóval kizárt, hogy azt láttál!
- Nem is mondtam... mindegy! Szerintem üveg van az ágyad alatt.
- Várj, kiszedem! - Ágyához kúszott és bemászott alá.
- Vigyázz, el ne vágd magad! - Amint kimondtam egy szisszenést hallottam.
- Már késő! - Kisöpörte a szilánkokat ágya alól.
Pár darab pirosan csillogott vérétől. Azonban nem hagyta abba a turkálást. Ahogy a pici darabokat kiseperte, egyre több lett véres. Mire melléültem kihúzott egy képet is. Megdermedett, könnyek gyűltek szemeibe ahogy ránézett a színesceruzával készített képre. Ő volt rajta és egy fiú amennyit látni lehetett belőle. A kerete megcsonkítva lelógott, fedő üveglapja betört. Ő készíthette, mivel az ő neve díszelgett rajta fehér ceruzával a lap jobb sarkában.
- Ő ki? - Ahogy rám nézett kerek szemeivel a rajzra biccentettem és újra visszafordult. Az ismeretlen fiút ölelte, mellette egy igazi fénykép volt kicsivel arrébb rárakva. A képen éppen csókolóztak.
- A volt barátom... - nehezen kiszorította magából a választ.
Éppen ráakartam tenni kezem a hátára, de pár centivel megállítottam. Ekkor kitört belőle a sírás és magától bújt hozzám, így átöleltem. Nem kellett megkérdeznem mi történt, magától kezdte mondani.
- Pont akkor.. amikor meghalt April... akkor! Az állítólagos barátnőmmel mutatkozott!
Olive visszaemlékezése
06.14.
Nem hittem el miért nem szólt April. Megbeszéltük, hogy megyünk megsétáltatjuk Bonnie-t. És lassan egy órája vártam rá. Az első felében SMS-eket küldött, hogy nemsokára jön. Amikor meguntam a várakozást és kis dühömmel hazamentem, hiszen alig voltam pár utcányira. Idegesen lenyomtam az ajtókilincset, majd beléptem. Azonnal megdermedtem és kitágultak szemeim. April... a szobája közepén feküdt. A padló csurom vér volt körülötte. Ruhája pár részét el is áztatta. Nem bírtam sikítani a döbbenettől. Odasiettem hozzá, és szólogattam. Nem válaszolt. Szemhéja félig volt csukva. Ahogy elengedtem az én kezem is piroslott. Ott kellett hagynom. Felhívtam a mentőket. Miután bementem vele anyáék is odaértek. Azt mondták felesleges újraéleszteni, nem tudják megmenteni. Azonnal összeroppantam, hiszen ő volt a legjobb barátnőm és a legjobb tesó a világon. Azonban addig erősködtünk, mire felkapcsolták a gépekre és a műszerek segítségével maradt benne egy kicsi élet. Azonban túl sok vért vesztett, és nem volt azonos vércsoportunk vele a családban. De még így is kevés lett volna.
Másnap ahogy felkeltem egyből besiettem hozzá, azonban nem volt hova. Már a szobához siettem, ahol ez előtti nap behozták, nem foglalkoztam a nővérekkel. Azt hittem azt akarják mondani nincs megfelelő állapotban. De hát semmilyenben sem volt! Ahogy beléptem a faajtón az üres ágyat láttam. Azt mondták reggel meghalt... Már a gépek se tudták életben tartani. Ahogy hazaértem a szüleim újra veszekedtek, ki a hibás ezért. Miközben anyáék elkezdtek vitatkozni gyorsan elintéztem az öcsém, nehogy halljon is egy szót vitájukból, majd megálltam nővérem szobája előtt. A faajtónak támasztottam fejem, majd végül benyitottam. Elfeledkeztünk arról, hogy mentünk el. A vére még mindig ott állt. Szemeim előtt még mindig ott feküdt a padlón, ahogy tegnap. Könnyek folytak végig arcomon, azonban elővettem egy rongyot és egy vedret. Nekem kellett feltörölnöm... a... vérét... Egyre több könnyem száguldott le arcomon, anyámék ordítozását hallgatva. Veszekedésük két ajtócsapódás vetet véget. Ott hagytak a tesómmal.
Akkor tudtam örülni, amikor a barátom írt nekem, hogy átjön hozzám. Nem is meséltem neki az esetről és meglepett miként barátnőmmel érkezett, szorosan egymás mellett. Nem figyeltem annyira, csak a nyakába borultam. Megakartam csókolni, de elhúzta fejét. Az egyetlen darab szál ami a reményhez fűzött és rosszul esett elutasítása. Ránézett az ő és "barátnőm" összekulcsolt kezeikre. Azonnal hátraléptem tőlük. Elfogott az undor, hiába akart mentegetőzni nem hagytam, hogy befejezze. Túl sérülékeny voltam... nem bírtam.
Trent szemszöge
Nem hittem, hogy mindezt elmondja nekem ezek után. Elhúztam a fürdőbe, megmostam sebes kezeit.
- Ezért nem akartam barátokat... Nem lenne fer Aprilre nézve. Neki se volt...
- Hiszen te mondtad, hogy ő azt akarja boldog legyél.
- De nála nem így van... Én csakis ŐT akarom!! - Újra keserves sírásba kezdett, ezért magamhoz szorítottam...
Ketten ültünk szobája bolyhos szőnyegén és a díszeket készítettük.
- Te tényleg ennyire ügyetlen vagy? - Kihúzta Olive az ollót kezemből.
- Sosem voltam jó technikából! Ne kritizálj, fáj a lelkemnek! - Kezem a mellkasomra tettem és drámaian néztem a levegőbe. Nevetni kezdett, amitől nekem automatikusan mosolyra húzódott a szám.
- A te lelkednek minden fáj! - Pont az orrom előtt hadonászott az ollóval. Miután pár szétvágdosott papírt összegyűrtem és kidobtam a mellettem álló kukába, megszólaltam.
- Nem értem miért csináljuk...
- Ezt mire érted? - Pár pillanatig felnézett abbahagyva munkáját.
- Semmi értelme. Úgyse megyünk a bálba.
- Mert ránk sózhatták a nehezét. Örülök, hogy nem kell megint nekem az egészet elkészíteni - folytatta munkáját.
- Miért?
- A gólyabálon is képesek voltak velem elkészíteni a díszeket. Legalább nem nekem kellett felrakosgatnom.
- Adjuk oda nekik, hogy fejezzék be ők. Úgyis vittünk már párat.
- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de ha én valamit elkezdek azt be is fejezem.
- Akkor se fogod látni...
- Biztos? - Mosolyra húzta szép, ívelt, apró száját és szemöldökét kezdte fel-le húzogatni. - Menjünk ketten!
- Mi? - Nem voltam bálba mióta Rose-al együtt voltam. Ő másik suliba járt a félévtől, azonban mehettünk volna együtt a bálokra, nem tiltotta a szabályzat.
- Igen! - Még íveltebb lett mosolya, majd nekem biccentett. - Csípd ki magad bébi! - a végére még kacsintott is szájnyitással. Muszáj volt nevetnem, mégis belementem ötletébe.
Ledőltem a szőnyegre és a plafont kezdtem bámulni. Az ágya felé biccentettem fejem és megpillantottam valamit. Gyatra csillogásával mégis bántotta szemem.
- Olive, van valami az ágy alatt!
- Trent... Neked kiskorodban nem mondták, hogy szörnyek nincsenek? - Rosszallóan bólogatott.
- Hogy jönnek ide a szörnyek?
- Az ágy alatt! Nincsenek szörnyek az ágy alatt, szóval kizárt, hogy azt láttál!
- Nem is mondtam... mindegy! Szerintem üveg van az ágyad alatt.
- Várj, kiszedem! - Ágyához kúszott és bemászott alá.
- Vigyázz, el ne vágd magad! - Amint kimondtam egy szisszenést hallottam.
- Már késő! - Kisöpörte a szilánkokat ágya alól.
Pár darab pirosan csillogott vérétől. Azonban nem hagyta abba a turkálást. Ahogy a pici darabokat kiseperte, egyre több lett véres. Mire melléültem kihúzott egy képet is. Megdermedett, könnyek gyűltek szemeibe ahogy ránézett a színesceruzával készített képre. Ő volt rajta és egy fiú amennyit látni lehetett belőle. A kerete megcsonkítva lelógott, fedő üveglapja betört. Ő készíthette, mivel az ő neve díszelgett rajta fehér ceruzával a lap jobb sarkában.
- Ő ki? - Ahogy rám nézett kerek szemeivel a rajzra biccentettem és újra visszafordult. Az ismeretlen fiút ölelte, mellette egy igazi fénykép volt kicsivel arrébb rárakva. A képen éppen csókolóztak.
- A volt barátom... - nehezen kiszorította magából a választ.
Éppen ráakartam tenni kezem a hátára, de pár centivel megállítottam. Ekkor kitört belőle a sírás és magától bújt hozzám, így átöleltem. Nem kellett megkérdeznem mi történt, magától kezdte mondani.
- Pont akkor.. amikor meghalt April... akkor! Az állítólagos barátnőmmel mutatkozott!
Olive visszaemlékezése
06.14.
Nem hittem el miért nem szólt April. Megbeszéltük, hogy megyünk megsétáltatjuk Bonnie-t. És lassan egy órája vártam rá. Az első felében SMS-eket küldött, hogy nemsokára jön. Amikor meguntam a várakozást és kis dühömmel hazamentem, hiszen alig voltam pár utcányira. Idegesen lenyomtam az ajtókilincset, majd beléptem. Azonnal megdermedtem és kitágultak szemeim. April... a szobája közepén feküdt. A padló csurom vér volt körülötte. Ruhája pár részét el is áztatta. Nem bírtam sikítani a döbbenettől. Odasiettem hozzá, és szólogattam. Nem válaszolt. Szemhéja félig volt csukva. Ahogy elengedtem az én kezem is piroslott. Ott kellett hagynom. Felhívtam a mentőket. Miután bementem vele anyáék is odaértek. Azt mondták felesleges újraéleszteni, nem tudják megmenteni. Azonnal összeroppantam, hiszen ő volt a legjobb barátnőm és a legjobb tesó a világon. Azonban addig erősködtünk, mire felkapcsolták a gépekre és a műszerek segítségével maradt benne egy kicsi élet. Azonban túl sok vért vesztett, és nem volt azonos vércsoportunk vele a családban. De még így is kevés lett volna.
Másnap ahogy felkeltem egyből besiettem hozzá, azonban nem volt hova. Már a szobához siettem, ahol ez előtti nap behozták, nem foglalkoztam a nővérekkel. Azt hittem azt akarják mondani nincs megfelelő állapotban. De hát semmilyenben sem volt! Ahogy beléptem a faajtón az üres ágyat láttam. Azt mondták reggel meghalt... Már a gépek se tudták életben tartani. Ahogy hazaértem a szüleim újra veszekedtek, ki a hibás ezért. Miközben anyáék elkezdtek vitatkozni gyorsan elintéztem az öcsém, nehogy halljon is egy szót vitájukból, majd megálltam nővérem szobája előtt. A faajtónak támasztottam fejem, majd végül benyitottam. Elfeledkeztünk arról, hogy mentünk el. A vére még mindig ott állt. Szemeim előtt még mindig ott feküdt a padlón, ahogy tegnap. Könnyek folytak végig arcomon, azonban elővettem egy rongyot és egy vedret. Nekem kellett feltörölnöm... a... vérét... Egyre több könnyem száguldott le arcomon, anyámék ordítozását hallgatva. Veszekedésük két ajtócsapódás vetet véget. Ott hagytak a tesómmal.
Akkor tudtam örülni, amikor a barátom írt nekem, hogy átjön hozzám. Nem is meséltem neki az esetről és meglepett miként barátnőmmel érkezett, szorosan egymás mellett. Nem figyeltem annyira, csak a nyakába borultam. Megakartam csókolni, de elhúzta fejét. Az egyetlen darab szál ami a reményhez fűzött és rosszul esett elutasítása. Ránézett az ő és "barátnőm" összekulcsolt kezeikre. Azonnal hátraléptem tőlük. Elfogott az undor, hiába akart mentegetőzni nem hagytam, hogy befejezze. Túl sérülékeny voltam... nem bírtam.
Trent szemszöge
Nem hittem, hogy mindezt elmondja nekem ezek után. Elhúztam a fürdőbe, megmostam sebes kezeit.
- Ezért nem akartam barátokat... Nem lenne fer Aprilre nézve. Neki se volt...
- Hiszen te mondtad, hogy ő azt akarja boldog legyél.
- De nála nem így van... Én csakis ŐT akarom!! - Újra keserves sírásba kezdett, ezért magamhoz szorítottam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése