16. nap A mondataidért

 Sziasztok! Tadammm... itt is a 16. rész, a következőben pedig érzelmesebb részleteket gondoltunk, csattanós befejezéssel!

Az álmom után alig tudtam elaludni, így két óra után feladtam és inkább a többieket néztem, fent vannak-e. Jay olyan pózba aludt, hogy a kezeit füle mellett pihentek, lábai felhúzta amennyire csak engedte a hálózsák. Olyan volt, mint egy kis majom, Nelson pedig balerina módjára felhúzta egyik lábát, karjait széttárta és egy kicsit hátradőlt. Mosolyognom kellett rajtuk, de amikor Olive-ra néztem, csak a sötétkék hálózsákot láttam. Tágra nyílt a szemem és bekukucskáltam rajta. Szerencsére megláttam sötét haját, felém fordult arcával és észrevettem az álombeli szép, halvány, igazi mosolyát.
 Félre simítottam egy tincset homlokából. Követve a hajszálai vonalát végigsimítottam piroskás orcáin.
 Visszafeküdtem az oldalamba vele szembe és csak néztem. Nem tudom mi ütött belém, de kis idő múlva átöleltem amikor háttal fordult nekem és lecsuktam szemhéjam, hátha tudok pihenni.
 Pár perccel később mocorgást éreztem karom alatt, majd Olive velem szembe fordult. Résnyire nyitott szemem nem vette észre, hogy fent vagyok, én pedig majdnem elmosolyodtam ahogy karomat nézi ahogy rásimul derekára. Nem telt bele pár másodpercbe, hogy elfogadta és szinte még közelebb húzódott hozzám. Fejét mellkasomhoz nyomta, kezemmel még közelebb húztam.

 Reggel már egyedül ébredtem. Amikor kiléptem csak Olive és az anyja voltak fent. Olive lehajtotta fejét szomorú arckifejezésével, míg Penny egyik kezében bögrét tartott, a másik karját csípőjére rakta és szigorú arcot vágott. Amint abbahagyták beszélgetésük Olive-hoz sétáltam.
- Mi a baj?
- Megmutattam az iránytű vázlatait... Még mindig nem érdekli - sóhajtott. Ezt szerettem benne. Sose kellett nyaggatni, hogy mondja el mi a baj, mivel tisztában van vele, egyszer úgyis kibökné.
- Milyen iránytű?
- A tetoválás vázlata... A jobb oldalamra akarok egyet, de nem engedi anya... Úgy gondolja megbánnám, nem bírnám ki míg készítik és egy egész kis prezentációt adott arról, ha belénk nyomják a tűt. Ne kérdezz többet. Segíts megváltoztatni a véleményét! - sorolta. Ezt is szeretem benne... Tudta mit akarok kérdezni, meg se kellett szólalnom és válaszolt is.
- Először a vázlatokat mutasd!
 Felém nyújtotta a fehér papírokat, amiket kis idő után visszaadtam. - Még átgondolom.
- Ez azt jelenti, hogy igen? - ugrált és örömében megölelt.
- Én ilyet nem mondtam. - Mosolyogtam.
- Köszi, hogy segítesz! Már fél éve ezeket a vázlatokat készítem és végre megvan az igazi! - meg se kottyant neki válaszom, puszit nyomott arcomra és egyetlen rajzot hagyott kezembe.
 Ahogy jobban megnéztem a grafit vonalait, kezdett összeállni a jelentése.
Az iránytű egy ismeretlen irányba mutat, fedő üveglapja betört. Benne, s körülötte néhány dísz, motívum, virágok díszelegtek külsején, láncán lógva.
 Mégis hogy segíthetnék abban, hogy az édesanyja megváltoztassa véleményét? Ekkor leesett. Honnan tudja, hogy milyen érzés, ha a tetoválótűt belénk nyomják? Talán Penny-nek is lenne egy titkos tetoválása? Ha igen, máris tudom hogyan egyezne bele.

- Messze vagyunk még? - Újra megszólalt Nelson.
- Nem! Mindjárt odaérünk a Hollywood felirathoz, készítünk pár képet és megyünk a hírességek sétányához, onnan pedig már csak a strand vár! - Mosolygott Christin.
 Na igen... ez volt a terv ezelőtt két órával is.
Szerencsére az ilyen híresebb helyeken hamar túlestünk a kicsik miatt.
 Katolikus templomok, Stúdió, Különös utcák, a Gin Ling, bazárokon hamar túlestünk, hiába látszott nagy útnak. Persze Olive tovább maradt volna a Getty Centerben, de szoros volt a tempó. Oda-vissza mentünk Los Angeles utcáin. Ha lehet, mi voltunk a legrosszabb turisták akik valaha is ebben a városban jártak. Már első nap a hírességekkel kellett volna kezdenünk. De többen fordítva tették a vezető miatt. Persze a nők szerint ez egyáltalán nem volt baj a kedves kis Donaldot látva...
- Itt is vagyunk! Készítünk pár képet, majd a hírességek sétánya egyik részén is végig megyünk. Remélem mindenki megtalálja a kedvenc hírességét! Aki nem, az így járt!
 A kicsik egyből a legfelkapottabb színészhez mentek; Win Diesel. Persze Nicolassal és Olive-al érdekelt minket az ő csillaga is, de  két anyuka már ma akart végezni a fontos helyekkel. Win Diesel közé tartozott Adam Sandler, Jennifer Lopez, Sandra Bullock, Jennifer Aniston és még több színész, énekes. Persze a női tagok a Twilight résznél maradtak. Amíg a strandra utaztunk Penny és Christin Olive-ot akarták meggyőzni, hogy Edward tud halhatatlan lenni és ő jobb, mint Jacob, a vérfarkas. Nem hiszem, hogy ismeri Penny a lányát. Szinte ő mondta, hogy nem olyan jó lánya kedvence... Ha lehet mondani szikrázott Olive szeme, amiért lenézik az ő kis sztárját.
- Christin... Szívem... Olive-nak is lehet kedvence. Hiszen te nem szereted Adam Sandlert én pedig imádom az összes filmjét! Hagyjátok szegény gyereket. Ne terrorizáljátok. - Végre valaki volt annyira merész - ez esetben Nicolas -, hogy véget vessen a kicsit idegesítő csevegésüknek. Hálát adtam az égnek amikor Christin vett egy mély lélegzetet, majd lassan kifújta és az út felé szegezte fejét. Onnantól nem is volt szó színészekről, kutyáikról, dalokról. Mindenki csendben ült a tengerpartig.
- Úristen! Itt vagyunk! - kiáltott Jay az ablakra nyomva arcát.
 A felnőttek mosolyogva néztek minket ahogyan gyorsan kipattanunk a bérelt autóból és a kisebb táskánkért nyúlunk. Alig vártuk, hogy a vízbe csobbanjunk. Mégis várnunk kellett a szülők szöszmötölésére. Még mielőtt ténylegesen bementünk volna a vízbe, akár egy lábujjunk is beleérjen, megint visszahúztak a valóságba.
- Nem kentétek be magatokat naptejjel! Azonnal gyertek vissza! Hiába, három óra. Ilyenkor a legnagyobb a napsugárzás és égve teszitek meg többi napot, ha nem kenitek be magatokat, és nem akarok utána nyavalygást hallani! Na... tessék. - Amire visszafordultunk - egyetlen lépést sem tettünk - Penny már két naptejes flakont tartott felénk. Duzzogva elvett egyet Jay, a másikat Olive.
- Én nem szeretném, ha ebből is az önökét használnám...
- Trent Weaver! Bekened magad ezzel a naptejjel! - Penny ellentmondást nem tűrő hangon visszafordult fiához. Pedig nekem kicsit kellemetlen, hogy csak a lánya haverja vagyok, mégis eljöttem velük. Még ha együtt is lennék Olive-val, akkor se kellett volna elfogadnom ezt a meghívást.
- Tessék! - Olive az orrom alá dugta a naptejet.
- Segítesz? - kérleltem.
- Mit? Bekenni a hátad? Betudod te azt egyedül is.
- Bárhogy is hiszed, nem vagyok gumiból! - Mondtam a logikus választ. Van benne valami, nem a leghosszabb a kezem, és nagy, izmos a felsőtestem. Senki sem tökéletes, bár én majdnem.
- Most biztos magadra gondolsz! - zökkentett ki Olive a gondolkodásból. Azon agyaltam, hogy elhanyagoltam az edzést. Be kéne pótolni.
- Túl jól ismersz... És ez baj! Nagy baj! - pödörtem a nem létező bajszomat.
- Fura vagy! Tetszik! - sóhajtott, és kivette a kezemből a naptejet. Intett a kezével, hogy forduljam meg. Hallottam, ahogy kattan az üveg nyitója, de csak egy perccel - nagy sóhajtást követve - éreztem a hátamon a csúszós naptej hidegét. Éreztem bársonyos keze útját, ahogy végigment a gerincemen. Majd a nyakamon... Aztán könnyen megfordított. Folytatta a mellkasomon. Nem vette le szemét az arcomról.
- Érzem a szívverésed! - állapodott meg keze a szívem fölött. - Mindvégig éreztem. Egyszer gyors, mint egy paci, máskor lassú, mint egy... kis paci. Tudod, az a pici paci. Amelyik lassú... - éreztem, hogy zavarban van, de nem érdekelt. Oldalra fordította fejét, de láttam, hogy nyakig elpirult.
- Na... Most én jövök! - kaptam ki a kezéből a naptejet. Még mindig könnyű, nyári ruha volt rajta, amitől nagyon szerettem volna, ha minél hamarabb megszabadul.
- Ha hozzám mersz érni esküszöm, hogy ledugom a nyelved a torkodon! - hangzott közelről a fenyegetés. Alig egy centire volt az orrunk egymástól.
- Sokkal jobban örülnék a tiédnek! - villantottam egy perverz mosolyt. Lehunyta szemét, elhúzódott tőlem.
- Nyugi, csak vicc volt! - fogtam meg a csuklóját, mielőtt elment volna.
- Vicc... persze! Haha...ez vicces! - hangjában éreztem a szarkazmust. Bár könnyű volt felismerni, hisz egyhangúan mondta az egészet. Kitépte magát a szorításomból, és visszament a társaságba. Szememet forgatva indultam én is oda, de útközben elkapott Jay és Nelson. Jay hátulról, Nelson elölről támadott. Rám ugrottak mind a ketten.
- Vigyél be minket a tengerbe! Láva van alattunk, csak a vízben biztonságos! - Játszották a minden gyerek számára izgalmas játékot. Lépkedni kezdtem az óceán hullámai felé, mikor Jay beleordított a fülembe.
- Meghaltál! Nem mondtuk, hogy neked rá szabad lépni! - sikoltotta. A strandon szórakozók sikítást kizárva folytatták tovább szórakozásukat.
- Most halott tetemeden lépkedve kell eljutnunk a vízig! Elég valószínűtlen, de sikerülni fog! - Kezdte vizslatni a víz és a köztünk lévő távolságot. Kacsintást véltem felfedezni a két fiú között, de míg próbáltam rájönni miért csinálták, össze-vissza kezdtek rángatózni kibillentve egyensúlyomból. Jól hanyatt estem, orromat csiklandozta a jéghideg óceán tartalma. A fiúk a hátamról bemásztak a vízbe, otthagyva engem fulladozva a parton. Két kézzel támaszkodtam a forró homokon, mikor újabb súlyt éreztem a hátamon, amitől szépen le is fejeltem a földet. Szememben egy kiló homokkal néztem fel. Amit láttam... lehengerlő volt. Visszanézve futott előttem be az óceánba. Az a bikini... és a feneke benne...Az összes levegő kiszorult a tüdőmből mikor megláttam. Azt hittem álmodom...

 Lassan álltam fel, elővettem legszebb mosolyomat - a bugyiszaggatót - és lépkedtem felé. Úgy vonzott, mint egy mágnes, amely sosem enged. De nem is akarom, hogy engedjen. Megfeledkeztem mindenről, kiürült a fejem. Összefonódott mosolyunk nem engedett mindaddig, míg Jay és Nelson fel nem tűntek Olive háta mögött. Ne fiúk! Ne most! Szájukhoz emelték mutatóujjukat, jelezve, hogy ne áruljam el őket. Visszaszámoltak kis ujjacskáikon, egyszerre támadtak. Olive viszont gyorsabb volt. Megfogta mindkét fiú karját, és ellökte őket egyenesen a vízbe. Mikor hahotázni kezdett, hirtelen akkorát esett szegény, hogy feje sem látszott ki. Hasamat fogva a röhögéstől, siettem oda, hogy segítsek neki.
- Ne nevess! - Mérgesen nézett rám, mikor felült és kilátszott feje a vízből. Kezemet nyújtottam, mire ő megragadta és belerántott a vízbe. Persze félig ráestem, így ő is újramártózhatott. Amikor mindketten a felszínre jöttünk Olive a part felé kezdett futni, mivel tudta; megbosszulom. Nem tudtam hamar utolérni, a hullámok gátolták, így amint beértem azonnal felkaptam az ölembe.
- Nehogy eldobj! -  Még szorosabban tekeredett karjai vállam és nyakam köré.
- Engedj el - vigyorogtam.
- Dehogy is! - Rémült tekintetét rám szegezte, de azonnal ellágyultak. Megint túl közel kerültünk egymáshoz...