Akkor úgy gondoltam jó ötletnek fogom tartani később és örülni fogok mert nem szalasztottam el semmit a nyárból. Igazából sok mindent nem bántam meg.
A suli megkezdéséig nem is rajzoltam. Utána se, leadtam a dupla rajzórákat, nem menekülhettem a rajzba, hogy ne gondolkozzak. Csak a gyávák tesznek így. Igaz már nem vonnám vissza azt a sok rajzot, festményt amit készítettem és kiállítást is sikerült elérnem -nem is egyet-, de akkor se fogom a feledésért felhasználni. Mégis ki csinál ilyet? Ja, én egy hónappal ezelőtt.
Tévedés ne essék, átgondolva jobb, hogy így tettem, minthogy otthon gubbasztottam volna.
Na de a fősulin zajlik az élet! Ezerrel megy a hajtás, jönnek a gólyák, akik között ott van Daniel akire oda kell figyelnem. A fenéktapizás igazából véletlen volt. Nem az a helyzet, hogy a nővére barátnője megtetszett neki. Azt akarja elhitetni, hogy neki istennő a szemében az a lány. Igazából csak szeret piszkálódni
- Daniel! - a szekrényemet becsapva utána siettem. Bizonyára neki is most lehetett az utolsó órája és hazasiet.
Nagy nehezen sikerült beérnem mivel persze, hogy minden más diák százhetven centi fölé nőtt!
- Mi ez a nagy sietség? - elkapva a vállát kicsit lelassítottam, mire megfordult.
- Olive! Megyek pár haverral, utána meg benézek a srácokhoz. Úgy tudom este lesz valami és kivételesen nem biliárdozás. El se hiszed mióta várom ezt az alkalmat! Már elsőre meguntam velük a billiárdot és ha valaki említi akkor úgy érzem le kell ütnöm, hogy miért gondolnak rá úgy, mint játékra - mosolyog. Na jó... mégis milyen haverokkal megy el előtte?
Várjunk... ezért nem ér rá senki? Mert este együtt terveznek programot? Mégis... mindegy. Nem izgat, mert úgyis csak kerülnöm kellene egy bizonyos embert, netalán kettőt.
- Áhh értem... - erőltetetten mosolygok, mert gondolatban már terveket szövök, hogy mégis mit csinálhatnak, miért hagynak ki belőle. De miért hívják Dant is? Ja... megmondta az okát. De a lányok meg se említették.
- Oh... te nem tudtad - a lépcsőről leérve lassított léptein, de így is nehéz volt a tempójában sietni.
- Biztosan elfelejtették mondani a többiek. Tudod sűrűn előfordul már a mi korunkban. Nem mintha annyira öregek lennén! Te is még csak most leszel felnőtt a mi országunkban! Képzeld, Európában már két éve felnőtt lennél. Tudtad?- újra előjött a hadarásom. Szuper! Hajrá Olive, ennél gázabb is tudsz lenni!
- Biztos. Gyere te is!
- Nem hívtak, illetlenség lenne mennem. Meg amúgy is, megígértem Bonnie-nak, hogy elviszem sétálni. - na igen, ez lenne a gázabb helyzet.- Vagyis inkább magamnak ígértem meg, hogy most már tényleg sétáltatnom kell! Tudod, amikor berögződik, hogy; de most tényleg elviszem sétálni! - a hadonászás már csak bónusz hozzá.
Dan próbált úgy tenni, mintha értene, de senkinek se hinném el, hogy megértené amit összezagyválok.
- Na de megy a troli, szia! - el is siettem.
- De egy trolival megyünk! - utánam kiáltott Dan és igaza volt.
- Ja, de most máshova kell mennem. Szia!
Jézusom... az első két hetem eszméletlenül unalmas, ami legalább azért is, mert nem találkoztam Trenttel szemtől szemben. Csakhogy ez elkerülhetetlen lesz ha majdnem szembe van a szekrényünk. A majdnem szembe az nálam annyi, hogy az ő szekrénye a folyosó közepén, szemben, míg az enyém az a folyosó végén. Attól még egy oldalról közlekedhetünk és pont egymásba ütközünk.
Micsoda sorsom van. Filmként látom előre, hogy ha lehet még jobban dühös lesz rám, majd elkezd kiabálni rám a kiállításon történtekért, vagy inkább megszégyenítő pillantásokat vet rám amitől menten elsüllyednék és ott hagy. Nem is tudom melyik lenne a jobb. Talán a második jobban tetszik! Igen, sokkal jobban!
Ja igen... a múltkori kis csapat estéből kimaradtam. Trent ment, és így gondolom a barátnője is.
Egy autó éles dudája jelezte, hogy jobban tenném ha gyorsabban topognék át a zebrán. Már elnézést, de nem én tehetek róla, hogy aki alig haladja meg az 1,5 métert nem tud 100khm/h-val közlekedni gyalog! Igazán kijárna egy kis figyelmesség! A piros lámpa se szalad el, haver!
Egy két kanyarodás után meg is érkeztem Nancy-ékhez. Nehezen összecsuktam az esernyőm, ráakasztottam a lépcső korlátjára. Kopognom se kellett, máris kijött Nancy.
- Helló! Köszi, hogy jössz! Tudom, tudom nem kisgyerek, de akkor se maradhat egyedül túl sok a probléma vele és lehet te se tudsz rá hatni, de legalább elvállaltad. Gyere be, még el kell készülnöm!
Mielőtt beléptem a tornácon lehúztam a bokacsizmám. Becsuktam magam után az ajtót, kibújtam a lehelet vékony kabátomból, letekertem nyakamról a díszsálam. Feldobtam a fogasra és beljebb léptem. Átgondolva ez a legnevetségesebb gyerekvigyázás. Egy húsz éves srácra egy olyan lány fog felügyelni aki körülbelül két évvel idősebb tőle. Nem mondtam Nancy-nek, de Dan amúgy is meghívott, mert Nancy megy a srácokhoz és tudta, hogy egyedül lennék. Persze Nancy mit sem sejtett arról, hogy mindezt tudom. Ahogy azt sem, hogy Dan ötlete volt, hogy "bébiszitterkedjek". Persze viccből gondolta, de így rátudta venni.
Hogy is mondják? Kellemest a hasznossal. Nem kell feltétlen minderről tudnia Nancy-nek.
- Na mentem, sziasztok! Aztán figyelj az öcsémre! - utólag még egy kétujjas szem mutatást produkált és kiment az ajtón.
- Biza, még a végén leitatlak szénsavas üdítőkkel, ami ráadásul tele van cukorral és persze édesség ki se maradhat. Csokimázas fánkot is csempészek a táskámban. Vigyázz! Igazi bűnöző vagyok gyerekmegőrzésben! - a konyhában töltöttem magamnak egy pohár teát és visszasétáltam a nappaliba.
- Ne mondd már így! Miért nem mondtad el neki, hogy alapból jöttél volna?
- Szerinted akkor engem kér meg a "vigyázásodra"? - macska körmöt kapartam a levegőbe mindkét kezemmel.
- Igaz... - elhúzta a száját. - Egy kis Fifa?
- Nem tudok játszani rajta.
- Akkor... mondjuk Fifa?
- Abban vagy a legjobb, mi? - nevettem.
- ÉN?? Mindenben profi vagyok. Szerinted hogy lett ekkora bicepszem?
- Mert az egod csak oda tudott hízni...
