32. nap Az öcsi mégse olyan kicsi

Életem második legrosszabb pillanata lett amikor láttam őket csókolózni...

- Olive... A szünet utolsó hetébe léptünk és te a volt barátod ballépésén kattogsz? Nem láttad milyen lehetett az arckifejezése, biztosan megbánta. - Nancy ülőhelyzetéből eldőlt a könyvespolc előtt.
- Végképp nem ülhetsz otthon és festhetsz! Megkezdődik a suli, a vizsgákra kell koncentrálnod, akkor meg arra fogsz gondolni, hogy mégis miért nem élvezted ezt az utolsó hét napot? - kezeivel megtámasztotta magát, hogy ne dőljön vissza. - Nem lenne jobb arra visszagondolni, hogy; nahát, milyen jól tettem amikor hallgattam Nancy-re és tomboltam a szünet végén!
- Igazad van! - gyorsan felálltam, összegyűjtöttem a könyveket amiket kiválogattam. Vállamra dobtam a táskám és a könyvtároshoz siettem. Néhány méterrel az asztal előtt felnyitottam a könyvek borítóját, kivettem a ráerősített tartóból a kis papírokat és előre odaadtam a könyvtáros nőnek. Ha lehet hamarabb végeztem és azonnal kisétáltam a forró napsütéses utcára.
Combom közé rakva a könyvet levettem magamról a lehelet vékony inget, miután rákötöttem a derekamra újra kezeim közé vettem a könyvet és tovább siettem, Nancy alig tudott utolérni,
- Hogy van Daniel? Hogy telt a szünete? - az öccse után érdeklődtem.
- Személyesen is megkérdezheted tőle.
- Jó ötlet! - rámosolyogtam.- Úgyis rég láttam.
- Olive... tudod, hogy ő nem úgy kedvel téged, mint te őt.
- De csak megjátssza! Akár jó barátok lehetnénk, majd figyelek rá a sulin, ne csináljon gólyás hülyeségeket. Érted!
- Igaz, de kérlek tényleg figyelj rá. Vannak gondjai a szüleink válása óta és nem hallgat rám.
Megálltam a gyors sétálás közben és Nancy keze után nyúltam, mert gyorsan álltam meg.
- Nyugi, tartom a szavam. - biztatóan rámosolyogtam, amit próbált viszonozni.- Na de most vigyük a könyveket És készüljünk fel az utolsó kalandra!
Valamennyire felvidítottam, de nem eléggé, hogy csak arra gondoljon mit csináljunk a nap hátralévő részében. Vidáman meséltem neki, hogy igaza van, felnyitotta a szemem, de nem Kelly, hogy örüljön neki. Danielel tényleg nagy baj lehet, hiába nem vettem észre eddig. Talán egy nem annyira pörgős programra kéne elhívni magunkkal.
- Mit szólnál ha Danielt elhívnánk magunkkal? - Megálltam Nancy-vel szemben.- Hozd a bikinid!
Különváltak útjaink és mindketten arra az útra tértünk, ami leghamarabb vezet a saját otthonunkig.
Hazaérve csak felvettem a fürdőruhám, rá egy pólót rövid nadrággal, felhúztam a cipőt és vártam Nancy-re és Danielre. A megbeszélés szerint eljönnek értem, hogy minél hamarabb csobbanjunk a medencébe. Vissza kellett mennem a kocsitól a bejárati ajtóhoz, hogy becsukjam, amikor meghallottam egy ismerős nevetést. A hang irányába fordultam.
Miért nem lehetett az, hogy hamarabb pattanok fel a könyvtár padlójáról és rohanok haza? Amikor Danielt felívtam mikor érnek ide, az a lámpa nem lett volna piros ha hamarabb indulunk el a könyvtárból. Ha nem beszélek újra Trentről. Sose hittem mennyit érhet csupán tizenöt másodperc. Már az egyben is hiszek. Megtudja változtatni a kedvünk. De ma nem! Ma nem tudja.
A túloldalon sétált el Trent társaságában, át se nézett, csak a fiú. De ő is csak egy pillanatra, mert felismerte a kocsit. Még csak véletlenül sem nézett rám. Miért kellett volna?
A kocsiban Nancy azonnal rám nézett, de az ablakhoz fordultam.
- My days and best when the sunset get itself behind!
- That little lady sitting on the passenger side! Who! - a strandig vezető úton mi mást csinálhattunk volna, mint énekeltünk. - As Arabella... ohh as Arabella.
Az eredeti Arctic monkeys számot kicsit feldobták, de amit meghagytak belőle sokkal inkább a hangulatos része maradt.

- Csajok, egyedül hagyhatlak titeket? - Daniel két bikinis lány után fütyült, akik megfordulva vigyorogva végigmérték. Megértem...
- Nem csajozni jöttél állíts magadon! - Nancy testvére mellkasára csapta a lepedőt. Mielőtt testvére bármit is megjegyezhetett volna az egyedüli munkára, közbeszólt.- Birkózz meg vele.
Ledobtam a táskám és segítettem Danielnek amíg Nancy ment felvenni a fürdőruháját.
-Olive, te nem jössz?
- Nem, a ruhám alatt van.
Fejbólintással jelezte, hogy érti, de meglepődött. Visszafordultam a plédhez, hogy segítsek kihúzni az alágyűrődött sarkokat.
- Én ezt inkább úgy képzelném el, hogy összegyűrjünk, majd utána igazítanánk meg. - Daniel látszólagosan sem hangosan gondolkozott miközben segítettem neki. Zavartan inkább lehajtottam a fejem.
- Daniel! - Nancy igenis hallótávolságon belül maradt, mert úgy gondolta elkísérhetném.- Mit képzelsz? Rá ne hajts Olive-ra vagy megöllek!
Dühödten megfogta a csuklóm és magával húzott. Daniel még azért rám vigyorgott, amitől még inkább zavarba jöttem.
Nancy bement a fából készült öltözésre alkalmas kisebb helységbe - aminek nem tudom a nevét, csak annyit, hogy akik magasabbak kilátszik a fejük, és még majdnem a térdedig nem fed semmit-, és elkezdett az öccséről beszélni, a levetett ruháit folyamatosan rádobta a hozzám párhuzamos oldalra. A ruhái alatt a melltartót is értem, ami re egy-két srác - na jó mind - visszanézve mosolygott, vigyorgott és a szemöldökét húzogatta le-fel, amire csak egy szemforgatás telt ki tőlem. Egyébként tök praktikus ez az izé, de bárki elmehet túl közel a kabinhoz - vagy mihez - amíg te békése öltözködsz.
- Nem értem minek kell ennyire rád hajtania! Idősebb is vagy!
- Majdnem egy évvel...
- Akkor is! Ne fogd a pártját! Mégis kinek az oldalán állsz?
- Mert vannak oldalak? - nevetek.- Ugyan Nan... egyből megadtad az okot, hogy miért olyan velem. Idősebb nő...
- Mert hol itt a nő? - nevetve kihúzza magát, hogy jobban lásson.
- Haha, milyen vicces vagy. - ellöktem magam amiben öltözött Nancy, mert már levette a ruháit a falról. Kilépve megláttam új fürdőruháját. A teteje piros és rojtok díszítették, az alsó pedig ugyanúgy piros.
- Az idősebb nő alatt legalább öt évet kéne számolni... minimum. Mondjuk az én korosztályom. De azért az egy év még mindig gáz! - vágott közbe mielőtt megszólalhattam volna.
- Oké! - feladóan felemeltem a kezem.

Leszenvedtem a lábaimról a tornacipőim, mivel nem szeretek lábbelivel fellépni a plédre. A táskákat közepére dobtam, de Daniel végigfeküdt a kiszemelt helyen. Nos... későn vettem észre és pont a hasára dobtam. Bocsánat! Mindig kijavít; a kőkemény, beton, kockahasára -amit még csak most fognak a betonkeverőbe önteni.
- Ne már! Most jöttünk! - lekaptam az atlétámat és elkezdtem kigombolni a nadrágom.
- Olive... a nap végén is megkaphatsz - vigyorgott. Istenem, ilyenkor nincs itt Nancy!
- Hülye! Alatta van a fürdőruhám! - a nadrágot is levettem, ledobtam a plédre.- Most jöttünk, te meg itt fekszel ahelyett, hogy már csobbannál a vízben?! A helyedben fejeseket ugranék az úszómedencében, ahogy a többi normális fiatal és kockahasú fiú!
Sose tudom befogni a szám. Rám vigyorgott.
- Daniel... ne! - ráléptem a fűre, de hiába kérleltem, egészen a medencéig húzott. Igen, húzott.
- Mit szeretnél még mondani? - vigyorgott  a kezemet fogva a medence szélénél.
- Légyszi ne dobj bele? - "édesen" fogvillantósan mosolyogtam.
- Nem elég jó... - azzal a lendülettel felkapott az ölébe és a víz felé tartott, mert nem engedtem el, szorosan összefontam karjaim a nyaka körül. Így inkább úgy hangzik, mintha megakarnám fojtani...
- Akkor együtt. Nagy levegőt!
A tervem nem vált be. Ahelyett hogy bedobott volna, mindketten a jéghideg, kétméteres úszómedencében végeztük.
Felmentünk levegőért a felszínre, de jól éreztem...
- Te letapiztál?! - piros fejjel rácsaptam egy kis vizet mert már eltávolodott.
- Nem is! - nevetett.
- Megfogtad a fenekem! - dühösen utána úsztam és rácsimpaszkodtam. Próbáltam lenyomni a víz alá, de mégis meglátszik hogy jár edzeni. Tenyereimmel letakartam a szemeit, amire ő ledobott a hátáról és már csak annyira emlékszem ebből a gyors fordításból, hogy szemben vagyunk. Újra vizet fröcsköltem rá, mire elkapott.
- Kihagytok a buliból? - Nancy hangját hallottuk meg először, majd a hangja után közvetlenül a csobbanását.
Máris kezdtünk egyenlő erősségben lenni.

Díj

Hűha, elnézést kérek mindenkitől, mert a régebben kapott díjakat elfelejtettem kitenni a blogra, mivel elveszett a sok vázlat bejegyzések között ez a poszt. De így utólag is megszeretném köszönni a bloggereknek, hogy gondoltak rám a díj tovább küldésénél! - Mym

Köszönöm ezt a díjat Zsanettnek, a Nyílt tenger blog írónőjének!

Köszönöm szépen a díjat Renee-nek, A szavak mestere blog írónőjének!

♦Szabályok:

Köszönd meg a díjat, és tedd ki, akitől kaptad!

Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!

Írj 12 dolgot az illető blogjáról!

Írj 12 dolgot a saját blogodról!

Válaszolj 12 kérdésre!

Tegyél fel 12 kérdést!

Kommentelj annak a blogján egy bejegyzéséhez, akitől kaptad, hisz mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény; a lényeg, hogy építő jellegű legyen. (Ha a díj bejegyzése alá kommentelsz, az nem számít;))

Cseréljetek linket!

Küld tovább 12 embernek!

Tedd ki a plecsnit jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen!

12 dolog Renee blogjáról:

1. A főszereplő Madisont Lucy Heal alakítja, akit szeretek.^^

2. A második főszereplőt a trailerben Shawn Mendens.

3. Ne haragudj, de nekem a fejléc annyira nem nyerte el a tetszésem.

4. E/1-ben lehet olvasni, Madison szemszögéből.

5. Az első részben leginkább visszaemlékszik az édesanyjával való beszélgetésre.

6. Persze az első sulis napjára is visszaemlékezést olvashatunk, amikor megismerte Grace-t.

7. Grace is akkor lett tizedikes, ő vezette körbe a suliba, legjobb barátnők lettek.

8. AZ eső napon Shaw mellé ül.

9. Szerintem nagyon jó, hogy beszúrtad azt a táblázatot. 

10. A harmadik résznél látható a legjobban, hogy bővülnek a részek.

11. De így is elég és egyben jó terjedelmes.

12. Grace inkább kerítőnősködik Madison körül. (Nem valami értelmes így leírva, de na...)

12 dolog a saját blogomról:

1. Olive elvesztette a testvérét, amit lehet hogy még mindig nem dolgozott fel.

2. Trent pedig a barátnőjét, akivel már nem is szerették egymást.

3. Úgy gondolom 40 rész lesz a max, majd jön az epilógus.

4. Új design készülődik.

5. Természetesen nem én csinálom,mert béna vagyok hozzá.

6. Gondolkoztam egy új trailerben. (Ami mellesleg oldalt a fényképezős... képre rákattintva megnézhettek ->)

7. Nem tudom, hogy végül mi is legyen a jövőjükkel a szereplőknek.

8. Új szereplőt köszönthetünk a következő részekben.

9. Szerintem elárulom... (Jah, a pontozás és ahogy húzom a 12 dolgot.)

10. Nancy öcsikéje is gólya lesz a fősulin, ahova Olive is jár. Ezek szerint nem kell mindig egyedül lennie. De egyben eldobja a legnagyobb hobbiját.

11. Túlzásba viszem a pontozást... Szerintem....

12. Kérdőjeles a boldog happyend.

12 kérdés Renee-től:

1. Ki a példaképed?
  - Nincs példaképem.
2. Mióta blogolsz?
  - Körülbelül két-három éve.
3. Melyik jobb? Wattpad vagy Blogger?
  - Szerintem Blogger jobb lehet. Legalább is talán azért mert nem tudok rajta kiigazodni.
4. Szoktál hallgatni zenét írás közben?
  - Igen, de van amikor elvonja a figyelmem egy-egy kedvenc szám.
5. Melyik a kedvenc bejegyzésed a sajátjaid közül? Miért pont az?
  - Nincs kedvencem
6. A blogolás mellett van más hobbid is? Mi?
  - Olvasás, rajzolás, boxoltam, de sajnos már régen voltam.
7. Mi volt a legnagyobb élményed a blogoddal kapcsolatban?
   - Két blogversenyen amikor indultam mindkét alkalommal második lettem, ami nagyon feldobta a kedvem, mivel sose mertem jelentkezni egy versenyre sem.
8. Vannak kedvenc blogjaid, bloggereid? Kik?
  - Igen. A Feljegyzés blogot nagyon megszerettem, hiszen könnyű értelmezni, kis könnyed olvasmányokat ír az írónő. Még a Get out alive blogot is olvastam mielőtt lett volna egy kis szünet a részek között.
9. Honnan inspirálódsz?
  - Leginkább gifekből, miután annyit következtetek, hogy meglepődök miért is arról jutott eszembe mikor egyáltalán nem kapcsolódik ahhoz a pillanat mozgóképhez.
10. Van olyan regény, amelyet mindig szeretsz újra és újra elővenni?
  - Nem szoktam újraolvasni, inkább hasonlókat, mert nem tudom mi történik később. Ha pedig újra olvasnám nem fejezném be, mert pontosan tudom mi fog következni ami lássuk be, nem mindig jó.
11. Honnan tudnád magad jellemezni 5 mondatban.
  - Segítőkész
    Mosolygós
    Sokat beszélek a barátaim előtt, amit sose fogok megérteni, mivel nem vagyok valami bőbeszédű, előtte /ha a legjobb barátnőmet nézzük csak/ akkor be nem áll a szám.
    Örülök, hogy végre túl vagyok a nyo
   
12. Az ismerőseid, hozzád közel állók tudják, hogy blogolsz?
  - Igen, páran. NaTi-val kezdtem el a blogot, aki ovi óta barátnőm. Múltkor nem tudtam, hogy mit is írjak, így besegített, ami következtében dőltek az ötletek. A másik barátnőm pedig rendszeres olvasó, neki szoktam elküldeni a részeket mielőtt kiteszem, mert őszintén megmondja milyen.

(Remélem nem fogsz megharagudni Renee, de nagyon jó kérdéseid vannak, amiket úgy gondoltam én is megkérdezek azoktól akiknek küldöm, mivel kíváncsi vagyok a válaszukra.)

12 kérdés tőlem:

1. Van hobbid, amit még szívesen csinálsz a blogolás mellett?
2. A legtöbben zenére tudnak írni új részeket. Te mit gondolsz erről?
3. Te is inkább a zene hallgatás közbeni írás csoportba tartozol?
4. Hogy jutnak eszedbe nagy csavarok a történetedbe? Ha másként megfogalmazzuk ihletet...
5. Gondoltál rá, hogy nem csak hobbiként fogsz tovább írni?
6. Tudják az ismerőseid, rokonok, hogy blogolsz?
7. Wattpad vagy Blogger? Miért?
8. Mi a véleményed ezekről az oldalakról?
9. Hány részt tervezel összesen írni?
10. Mit csinálsz ha nem tudod miről írj a következő részben?
11. Tervezel más blogot is írni?
12. Használsz Wattpad-ot?

 Akiknek küldöm:

 (Gond)terhes

  Get out alive

 Szerelmem a mostohatesóm

  Szerelmem a tanárom

31. nap A kiállítás

- Rebecca? - ránéztem a képre és kiesett a táskám a kezemből.
Ez nem lehet! Nem tehette... Sose gondoltam volna, hogy ez lesz. Mégis miért hittem volna Rebeccanak? Hisz minden szava hazugság. Csak most mégis igaza volt...

- Tessék, ezt le...ejtetted... - mosolyogva felegyenesedett egy fiú a táskámmal. Amint meglátott eltűnt a mosoly, inkább gyűlölet, düh, harag, megvetés játszott a szemeiben.
Mégis miért büntet engem Isten?
- Olive?
- Trent?
Mindenki szereti kérdezni a neveket?
- Mit keresel itt? - kérdezte. A szemeiben még mindig azok az érzések kavarogtak, mint amikor meglátta kinek is a táskájáért hajolt le.
- Gondoltam jövök, hogy gratuláljak. - végig néztem rajta azon gondolkozva, hogy most mégis mit tehettem. De nem tudtam a választ. Továbbra is méregettem. - Úgy látszik feleslegesen, ha már így vonsz kérdőre.
Mozdulatlanul állt, a szeme még keményebben meredt rám.
- Csak megjegyezném, hogy akár kíváncsi is lehetek a képekre és a többi pályázóra. Tudod a nyáron ezerrel jártam ilyen kiállításokra! Ja, gratulálok. És mivel megvagyok a gratulálokos dumával, akár megyek szétnézek és itt se vagyok. Örültem a... a - próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, de nem sikerült. - Szia!
Elfordultam és kicsit siető léptekkel haladtam az ajtóhoz.
Mégis miért én érzem magam rosszul amikor ő tett ilyet, amiért inkább nekem kéne megharagudnom, még ha nem is vagyunk együtt? Csak nem mehetek ki az ajtón, hagyva, hogy azt higgye én vagyok a hibás mindenért! Csak azt kéne még, nem!
Lassítottam és elfordultam az ajtó mellett jobbra, ahol további képeken szerepelt Rebecca.  Szinte mindenhol ugyanúgy állíthatta be ahogy engem is, csak több helyen.
Az egyik előtt elhaladva megremegett a szám. Visszaléptem, hogy nem csak képzelődöm-e, de sajnos nem. Tényleg a titkos helyen voltak. Azon a kisebb sziklán háttal ült, a város fényeit nézhette. Hogy volt képes?!
Mérgesen ránéztem a közeledő alakjához, alig vártam, hogy elérjen hozzám, de szó se volt arról, hogy hozzám siet. Ki máshoz, mint Rebecca-hoz kanyarodott. Miden bizonnyal észre se vett.
Megvetően néztem, hogy eddig süllyedt. Mindenkit ő véleményez, de először magába is kéne néznie. Sokat csalódtam, talán amióta ismerem, most a legnagyobbat és a mérgem nem szállt csak úgy el.
- Ön is fényképez? - egy idős nő mosolyogva rám nézett.
- Nem... - mosolyogtam. - Exmodell voltam. Vagy mi...
- Mármint? - látszott a nőn, hogy nem érti, de kedvesnek akart mutatkozni, végül is ő kezdeményezte a beszélgetést.
- A volt barátom amikor indult a pályázaton akkor én voltam a modell, most meg a tavaly legjobb barátnőmnek hittem lány van kiplakátolva az egész teremben - aki mellesleg elcsábította tőlem tavaly a másik volt barátom, de ez csak mellékes, csakhogy itt tudtam meg, hogy most az egyszer nem hazudott a drága. - mosolyogtam.
- Ja, és ahova csak a volt barátomat vittem el titkos helyre, ott készült ez a kép.
- Sajnálatos ezt hallani, hogy egy ilyen fiatal, intelligens, okos, erős nő ilyen korán átment ezen a szakaszon. Remélhetőleg többé nem fog előfordulni.
- Maga tényleg ilyen kedves. - mosolyogtam, mert komolyan gondolta amit kimondott a száján az idős hölgy.
- Jajj drágám! Sok szerencsét kívánok az élethez! - megsimogatta a karomat és elindult.
- Azt hittem tetszik magának ez a fotó - megfordultam.
- Igen, tetszik. De úgy gondolom illendő lenne átmennem egy másik fotóshoz. Az unokám képeiben még tudok gyönyörködni és mesélni, hogy milyen művészi fiatalember lett belőle. - újra visszafordult. - Mellesleg, maga fotogénebb alkatú hölgyem. - mosolygott és lassan tovább sétált.
Jézusom! Tényleg Trent nagyijának mondtam el a véleményem az unokájáról, hogy micsoda szemét?! Úristen...
Nagyon gyorsan el kell tűnnöm. Egy percet se akarok maradni.
Trent nagyija után néztem amikor elindultam az ellenkező irányba. Véletlenül összeütköztem valakinek, aki felsikoltott és hisztérikusan kiabált. A hang irányába néztem, háttal állt nekem, de megfordult döbbent arccal, maga előtt tartva a poharát, a ruháját nézte. Jajj ne!
- Olive?!! - dühösen nézett rám, tovább folytatta a szövegét az összezárt fogai között.
- Helló Rebecca! - vigyort erőltettem magamra és intettem is. Na igen, ez is kínos lehet.
- Rebecca? - Trent megérkezett egy pohárral a kezében.- Olive?!
Újabb névkérdezés. Nem lehet látni, hogy igen, Olive vagyok?
- Ne haragudj!
- Ne haragudjak? Ne haragudjak?!
- Igen, jól hallottad. Nem volt szándékos.
- Mégis miért hinném el neked? Biztos direkt csináltad. Nem tudod elfogadni, hogy nem te vagy a középpontban!
- Dehát...
- Olive... menj el innen - Trent szemei érzelem mentesen rám meredtek. Hiába akartam mentegetőzni, közbevágott. - Most!
- Tényleg nem...
- Most azonnal menj el.
Összeszorítva a számat bólintottam, hogy tudomásul vettem mit mondott és elsétáltam. Nem akartam, nem láttam, hogy ott volt Rebecca, csak Trent nagymamájára figyeltem. Mégis mit tehetek ezek után?  Kisétáltam a bejárati ajtón, csendben magam elé meredtem, csak a gondolatim voltak zajosabbak a bentről kiszűrődő lágy zenétől és az emberek beszélgetésétől.
Visszanézve láttam, hogy akkor jöttek ki, szokatlanul közel vonta magához Trent Rebecca-t. Megálltak a második ajtó mellett és úgy látszott halkan beszélve még jobban bemocskol Rebecca. Milyen szép is volt az életem - már ha azt lehet mondani -, mikor még nem volt a képben. Mégis miért változott meg így, gyökerestől?
Az üvegen néztem a tükörképem, de elvonták a figyelmem, amikor Trent közel hajolt hozzá. Belepuszilt a hajába, miután magához ölelte. Nekem csak egyszer tette... Azt is csak azért, mert nem figyelt. Mégis mi történt? Őket néztem, ahogy elengedik egymást, szemeikbe néznek és újra közelednek. Elfordították a fejük és becsukták a szemüket.
Életem második legrosszabb pillanata lett amikor láttam őket csókolózni...

30. nap Az élet megy

Sziasztok! Megírtam a részt... végre! :) - Mym

De van egy bejelenteni valóm is! 
Lehet látni oldalt a kiírásokat, hogy jelentkeztem blogversenyekre.->
Nos... a Films and trailers blogon két helyezést is elértem, aminek természetesen nagyon örülök! 
És jöjjön a rész, amire nagyon sokat kellett várnotok!/A díjat pedig sajnos nem tudom mikor tudnák kitenni/


















 Éltem az életem..
Diákmunkáztam, egyre többet túlóráztam. Átestem a második kiállításomon, ahol több színes képek szerepeltek. Hátra van Trent kiállítása is, úgy gondolom muszáj elmennem, még csak kíváncsiságból is.
Több mindenre lett időm miután elváltunk Trenttel. A lányokkal természetesen tovább is találkoztunk, beszéltünk, nem akartak egyedül hagyni, mikor a még el sem kezdődött kapcsolatunk elején pont ezt a részt akartuk kihagyni. Persze vigasztalták a lelkem, egy könnycseppet se hullattam a fesztivál óta. Csak a lányokkal együtt töltött időre, nevetésekre, élményekre koncentráltam amikor eszembe jutott ő és az általa okozott fájdalom. Egy idő után mindig az útra gondoltam.
A kávézóban, amikor alig volt vendég - néha a legnagyobb forgalomban is-, a villamoson, otthon. Ezért rajzoltam egyre többet. Olyankor nem akartam, hogy eszembe jusson, csakis ara koncentráltam, hogy tökéletesen kell húznom a ceruza hegyét a papíron, az ecsettel könnyű vonalakat húzzak. Így lett a kiállítás. Rengeteg kép készült az elmúlt egy hónapban.
Egyre inkább kerülöm a tömeget és az embereket a kávézóban történetek miatt. A legtöbbször akkor raktam fel a lábast a gázra, amikor kisebb fiú-lány csapatok úgy gondolták nagyon humorosak ha beszólnak, "megviccelik" a dolgozókat. Persze nem filmbe illő jelenetet kell elképzelni. A lányok cukkolásból, meg azért, hogy nekik nem kell dolgozniuk. A srácok már más tészta... Ők hímneműek és még nem annyira érettek. Inkább így fogalmazok.
- Olive! Ne kelljen mindig szólnom, hogy a pultot is neked kell intézned! - a drága főnök.
Mindig rám aggatja a pultot, mikor nem egyszer mondtam, hogy csak egy helyen tudok felszolgálni. De amit a főnök mond meg kell tenni, vagy agyő' meló.
Mégpedig ilyenkor is kinek kell itt lenni-e? Természetesen a volt legjobb barátnőmnek.
- Nahát, kit látnak szemeim...Olive! - alattomos némber....
- Rebecca! Mikor is láttalak? - gondolkozó arckifejezést imitáltam.- Ja, várj meg van! Amikor dobott a pasid mert egy kétszínű dög vagy. Nos... mit adhatok? - édesen mosolyogtam. Mérges fejét látva még jobban mosolyogtam, de amikor ő is elvigyorodott tudtam: végem van.
- Egy kávét kérnék három cukorral és tejszínnel. De ha már így felhoztad a pasikat.
Elfordultam a kávécsészéért, megtöltöttem a még forró itallal és hallgattam a beszédét.
- Alig várom, hogy olyannak lássam a képed, ahogy tavaly nyáron láttalak és amikor meglátod ki is szerepel Trent pályázati kiállításán bizonyára ismét olyan lesz.
A hűtőhöz sétálva kivettem a tejszínt és visszasétáltam a csészéhez. Elgondolkodtam a válaszán. Talán véletlenül belejtettem egy kockacukrot, majd végül úgy gondoltam szüksége lehet plusz háromra és beledobtam a kockákat.
Letettem elé a kis csészét, közben arcát vázoltam fel, vajon hazudik-e.
- Jut eszembe, jössz a kiállításra? Csak a volt pasid vagy mi... Igazad van. Kínos lenne menned, tekintettel arra, hogy igazat adott nekem, amikor azt javasoltam neki, hogy semmi sincs köztetek, felesleges lenne elmennie a te kiállításodra. Végül is, az ex-ek nem járkálnak egymás kiállítására nemde? - majdnem belekortyolt, csak eszébe jutott valami.
- Meg felesleges lenne a te esetedben is.
- Miért lenne? Én vagyok a képein. - tovább is a kávét, és a mellette lévő kezét figyeltem, de hozzá se nyúlt.
- Jajj édesem! Csak szeretnél te lenni rajtuk. Arra is sikerült rávennem, hogy a volt barátnőnkkel nem kellene indulni egy versenyen, hiába voltatok jóba akkor amikor készültek azok a híres képek. - végre felemelte a csészét és ezúttal bele is kortyolt.
- Fúj! Mit csináltál! Nem lehet meginni, annyira édes! - grimasszal tette le a fapultra a kis poharat, a kezével száját fogta. Tök feleslegesen.
- Nyugi. Nem fogsz belehalni. Ennyi édesség már úgyse hat rád. De csak így átgondolva... - elhúztam számat. - Három dolcsi ötven cent lesz, köszi, hogy benéztél!

 A legfájdalmasabb mégis az a pillanat volt minden között, amikor a pályázat képeit kiállították.
- Biztos egyedül akarsz elmenni? Szívesen elkísérünk - Nancy mindig aggódott amikor feljött Trent, vagy a fotó pályázat, amin modellt álltam neki.
- Biztos - megszorítottam a kezét, biztatóan rámosolyogtam, mintha őt kéne bátorítani. Eléggé aggódtam milyen címeket adhat alá - legalábbis gondoltam mennyire szól a beállított állásokról. De hát, később ezért már nem kellett aggódnom.
- Csak mit vegyek fel? Sose jártam még fotókiállításon! - egyetlen másodpercre elengedtem a kezét, hogy kiinduló könnycseppemet letöröljem.
- A tiéden mégis mi volt rajtad? - mosolygott Kelly.
- Volt az újságban, tuti látta, és é ott most idegen is leszek.
- Először is... téged ide leültetünk. - lenyomott a gardróbommal szemben lévő fotelre. - Másodszor... olvass, míg mi válogatunk.
Kelly-re és Alice-ra nézett: - Csajok, dögösnek kell lennie.
- Mégis mi a fenéért hagytam el külső?- Alice maga elé képzelte máris az összeállítást. Nancy szeme felragyogott, hogy most az egyszer egyből megértették őt.
 Elővettem a szekrényen lévő első polcot, beleolvastam. Nem is értettem miért nem folytattam az olvasását, de megszólalt az indok négy oldal elolvasása után. Meg sem hallottam a civakodásukat, beszélgetésüket, annyira beszippantott az a kevéske oldal.
- Ebben hódítani fogsz! - Kelly az ágyra terítette a sötét anyagot, végighúzta a kezét a gyűrődéseken.
- Csipkés ruha kizárva. - feltettem mutatóujjam.
- Nyugalom, semmi csipke.
Az ágy mellé lépve a ruhát pásztáztam. Egyszerű fekete, pánt nélküli topp, alatta sötét bordó szoknya.
- A fekete harisnyád nem tudom hol tartod. De a cipő meg van - amíg Nancy visszament a cipőért a gardróbba, addig megkerestem a harisnyát.
Egyszerű, fekete, platformos tűsarkúval érkezett vissza.
- Vadítani fogsz - letette a magassarkút, majd rám kacsintott.
- Létezik ilyen megfogalmazás? - vigyorogtam.
- Nem érdekes. A lényeg; alig fognak rád ismerni, össze se hasonlítanának a képeken szereplő lánnyal - mosolygott Alice.

 A tükör előtt ülve csak a saját arcképemre meredtem. A lányok már az utolsó vonásokat elkészítették a sminkemben is, csak fel kellett öltöznöm. Legalább van pár percem egyedül, amíg ők lent esznek.
Ha mégis igaz amit Rebecca mondott, nem tudom mit tehetnék. Az túlságosan is kínos lenne. Óriásian kínos...
Felálltam a tükörtől és az ágyhoz léptem. Felhúztam a harisnyát, felvettem a felsőt, majd a szoknyát is. Teljesen más voltam így. A magassarkút felvéve teljesen olyan lettem, mint egy érett nő a korához illően, aki simán túllépi az élet által felállított akadályokat. Csakhogy ez egyáltalán nem így van.
Sajnálom a lányok munkáját, de egyáltalán nem ez vagyok. Nem vagyok se komoly, se bölcs. Márpedig ez a felfogott, ide-oda csatolt hajammal ténylegesen olyannak hatok aki nem is vagyok.
Kihúztam a fő, tartó csatot. A hajam ráomlott meztelen vállamra, kezemmel átfésültem. A felbukkanó hullámcsatokat kiszedtem loboncomból, megráztam egy kicsit hajam, előre, majd hátra hajolva eligazítottam, ne zavarjon a látásban. Ahogy lenéztem megmozgattam lábaimat a magassarkúban. Felnéztem, hogy megnézzem magam a tükörben. Dús hajam a szemem elé omlott, félre sepertem, vettem egy mély lélegzetet, felvettem a levéltáskám és elindultam.

A rádióban szóló zene meghozta a kedvem, magamban tomboltam, táncoltam, egyáltalán nem gondoltam mi lesz a következő órában.
- Sok sikert te modell! - Kelly a két első ülés közé nyomult és megölelt. - De ha befutsz minimum az, hogy magaddal viszel az első fotózásra!
- Köszi, hogy előre engedtél ülni - mosolyogtam, mert tudtam, hogy így kell tennem.
- Azért ne szokj hozzá - visszahuppant Nancy ülésének hátához.
- Kösz! Én meg se szólalhatok?! - Alice mérgelődött egy sort a hátamnál.
- Nem engedtük - vigyorogtam. - Gyere ide te majom!
Alice is átnyomakodott az ülések között és igen, ő is szorosan megölelt. Hogy tudnak így ölelni? Szinte nem lehet levegőt kapni a szorításuktól.
 Megfogtam a kilincset, meghúztam, de nem szálltam ki. Ránéztem a kormány előtt szomorúan mosolygó Nancy-re. Csak előtte nem kellett úgy mosolyognom, hogy el kell hitetnem magam, elég volt egy reménykedő mosoly. Ha így nevezik. Vagy inkább minden rendben lesz és inkább azt remélem? Már nem tudom. Csak annyit, hogy végre kiszálltam a kocsiból és képes voltam bemenni az épületbe, ahol órákat kellesz szenvednem.
Végigsétáltam a kiterített ünnepi szőnyegen, egyenesen be a termekbe. Ja..csakhogy mindig mindenki olyan akar kedves lenni amikor abszolút érthető kell menned. Már a "megnyugtató" zene is idegesített, sokkal inkább képzeltem el magam miközben bejövök az I fight dragons - The power of love zenéjére a 25. másodpercétől. Ja.. megint az agyamra ment a túl sok filmnézés - állandóan zenéket keresek egyes jelenetekhez -, és persze a pattogatott kukoricát is túlzásba vittem.
- Segíthetek? - egy aranyos - jelen helyzetben legalábbis-, kedves nő mosolygott rám egy irattáblát maga előtt tartva.
- Nem köszönöm, látom merre kell menni - mosolyogtam.
Erre a kedves nő kicsit se tűnt barátságosnak. Oké, elhiszem, hogy a munkáját végzi, de ez felesleges volt. Mindenki egy irányba ment, valószínű, hogy azért is más irányba fogok indulni. Logikus.
Nem egy kicsit változtatott meg Trent tavalytól kezdve. Mindenen átmentünk és gyökeresen megváltoztam. Amit bánok. Hibáztathatom őt, de én is közre játszottam, de ő egyébként is talál minden alól kifogást, hogy nem ő legyen a...
- Rebecca? - ránéztem a képre és kiesett a táskám a kezemből.